A Budapest100 építészeti-kulturális fesztivál,
a közösségek és a város ünnepe, egy hétvége,
ami közelebb hozza egymáshoz a városlakókat és a szomszédokat. 2024. május 9-12. között a város késő modern örökségét, a ’70-es évek épületeit ünnepeljük.

  • 13
    év
  • 160.000+
    látogató
  • 650+
    nyitott ház
  • 2200+
    önkéntes
1/1
Tartalom

    Idei téma

    Budapest100 2024. Fotó © Tóth Dóra

    A Budapest100 bemutatja: '70-es évek

    Elérkezett a várva várt pillanat, közzétesszük az idén megnyitó és programmal készülő 36 ház listáját! Számos lakóház, lakótelep mellett, kutatóház, egyetemek, ravatalozó és még csillagvizsgáló is fogadja majd a látogatókat május 11-12-én.

    Az idei témaválasztással célunk párbeszédet indítani egy olyan évtized, sőt egy egész korszak építészetéről, amelyről feldolgozatlansága miatt még kevés információ áll rendelkezésre. Az ismeretek hiányában sok olyan épületet fenyeget a lebontás vagy az eredeti karaktert teljesen elfedő felújítások veszélye, amelyek komoly építészeti, városképi értéket képviselnek.

    Történeti kontextusuk miatt a közvélemény sokszor negatívan fordul  a szocialista időszak épületeihez, nemzetközi szinten azonban egyre több projekt foglalkozik a késő modern építészet értékeivel és az örökség feldolgozásával a közép-európai régióban, és számos kezdeményezés vizsgálja a Kelet és Nyugat közötti kapcsolódásokat is. Ezekhez a törekvésekhez is csatlakozunk az idei programmal, amely egyben a KÉK “Modern évadának” egyik kiemelt eseménye.

    Idén először lehetőség lesz a tervezőkkel, az első beköltöző lakókkal is kapcsolatot teremteni, és megvizsgálhatjuk azt is, hogy az elmúlt ötven évben a koncepciók hogyan értek be, megvalósultak-e és miként változtak, újultak meg környékek, városrészek.

    Az idei megnyitó házak listáját az alábbi térképen böngészhetitek, a részletes programokat április utolsó hetében adjuk közre.

    Megnyitó házak

    Oldalak száma:

      Hírek és aktualitások

      2024. 04. 09.
      Összeállt a megnyitó épületek listája!
      Bejegyzés
      Megnyitás
      2024. 03. 11.
      További önkénteseket vár az idei Budapest100
      Bejegyzés
      Megnyitás
      2024. 01. 11.
      Budapest100 – ’70-es évek: itt a meghívott házak listája!
      Bejegyzés
      Megnyitás
      2023. 12. 18.
      Budapest100 – ’70-es évek: készül a 2024-es házlista
      Bejegyzés
      Megnyitás
      2023. 12. 18.
      A Budapest100 bemutatja: ’70-es évek
      Bejegyzés
      Megnyitás
      2023. 07. 12.
      Megjelent a Budapest100 Városvariációk kiadvány
      Bejegyzés
      Megnyitás