2019. február 26. A bauhaus nem minden (még csak nem is majdnem minden)

A Bauhaus nyomában járva az idei Budapest100 górcső alá veszi a modern építészet fővárosi emlékeit, a húszas évek végétől a negyvenes évek végéig. A válogatás csak látszólag tűnik magától értetődőnek. A korszak architektúrája egyedülállóan sokszínű, és mielőtt május elején elindulunk modern házakat nézni, érdemes megismerkedni azzal a történeti kontextussal is, amiben ezek létrejöhettek.

A modern maga sem egységes. Sokkal inkább olyan, mint egy kaleidoszkóp, ami mindig azt a részletet nagyítja fel, amire fókuszálunk. Ha art déco jellemzőket keresünk a budapesti építészetben, könnyen megtalálhatjuk őket. Ha a Bauhaus nyomait, ugyancsak. De ha a historizálás történetét akarnánk összerakni, abba is beilleszthetünk sok, ma modernistaként ünnepelt mestert Kozma Lajostól Györgyi Dénesig. Hiba lenne egységes csoportként tekinteni Budapest modern építészetére: ezeket az épületeket és tervezőket történelmi fordulatok, gazdasági kényszerek, személyes döntések és preferenciák is befolyásolták. Színesebb a helyzet annál, mintsem hogy egyetlen jelzővel le tudnánk írni.


A pasaréti templom és buszpályaudvar Rimanóczy Gyula tervei alapján épült. (1940)
Kép forrása: FORTEPAN [képszám: 44841; orig: JURÁNYI ATTILA]

A háború és a trianoni sokk utáni Magyarország alapvetően elzárkózott a minden rossz forrásának tekintett modernitástól. „Szovjetáru” – fogta rá a képviselő-építész Petrovácz Gyula a pasaréti templom Rimanóczy Gyula készítette, modern terveire. Ennél negatívabb jelzőt aligha találhatott volna. A húszas években a hazai építészetet, Budapestet pedig különösképp, a nosztalgikus neostílusok uralták. A Szekfű Gyula definiálta „neobarokk társadalom” olyan építészeti alkotásokban öltött testet, mint a Feneketlen tónál felhúzott ciszterci együttes, a Szent Margit Gimnázium vagy a jómódú kormánytisztviselők cirádás magánvillái. A kis tehetségű, de hangyaszorgalmú Fábián Gáspár vagy az említett Petrovácz befolyásos egyházi megbízóknak köszönhetően váltak széles körben ismertté. A historizálás nagymestereit: Foerk Ernőt, Hültl Dezsőt, Kismarty Lechner Jenőt vagy Wälder Gyulát a szakma legkomolyabb pozícióival tisztelték meg. Wälder közmunkatanácsi tag, Hültl műegyetemi rektor; Kismarty Lechnert az építőipari pangás közepén megbízták a Nemzeti Múzeum felújításával.

A historizálással szemben a húszas évektől egyre többen keresnek határozott, jellemzően egyéni utat. A tájépítészként is dolgozó Rerrich Béla a szegedi Dóm térrel, vagy a debreceni Borsos József a téglaépítészetben találja meg a kiutat. Györgyi Dénes gyönyörű art déco épületeket tervezett Magyarországnak a világkiállításokra. Medgyaszay István a politikai turanizmus legfontosabb művészi letéteményeseként rajzolta technikai innovációt és indiai motívumokat ötvöző házait. A szintén debreceni Sajó István az amerikai art déco hatását közvetíti a városban. Budapestet azonban a nagy historizáló építészek tartják markukban, még hosszú éveken keresztül.


A kelenföldi Magyar Advent temploma és a szomszéds bérházak Medgyaszay István munkái. (1953)
Kép forrása: FORTEPAN [képszám: 05330; orig: UVATERV]

A progresszív művészek frontja ezzel szembeszállva válik a húszas évek végére mind egységesebbé, legkomolyabb fegyvereként az 1928-tól önállósuló Tér és Formával. 1929-ben alakul meg a nemzetközi modern építészeti szervezet, a CIAM magyar szekciója, CIRPAC néven. Vezető alakjai: Molnár Farkas, Fischer József, Rácz György, Preisich Gábor, Révész Zoltán a Bauhaus elveit vallják magukénak. Ez elsősorban a hangadó szerepet vállaló egykori Bauhaus-diáknak, Molnárnak köszönhető. Megbízásokat azonban a következő években jellemzően csak kisebb munkákra: villákra, magánházakra kapnak. Áttörést 1931-ben a magánerőből épülő Napraforgó utcai kislakásos telep, a középítkezéseknél pedig az Országos Társadalombiztosító Intézet bérházpályázata hoz, amelynek nyomán felépül a mai II. János Pál pápa tér hatalmas, hármas sávépülete. Ezt bár követi ugyan néhány fontos megbízás, de a CIRPAC így is kívülálló marad a hazai építészetben.


Az OTI bérházai az egykori Köztársaság téren. (1957)
Kép forrása: FORTEPAN [képszám: 05297; orig: UVATERV]

A korai modern eszköztára gyorsan kimeríthetőnek bizonyult, így a progresszív építészek a harmincas évek második felére unni kezdik magukat, és más inspirációs források után néznek. A romantikus modern irányzatának fontos jellemzője a durva textúrákhoz, a mesterkéletlenséghez való vonzódás: a természetes anyagok, a tégla, a terméskő, a fa használata. Az irányzat legszebb műveit a következetes önállósággal dolgozó idősebb Janáky István építi: a Palatinus strandépület meszelt téglahomlokzata, a XI. kerületi tűzőrség rusztikus falai ma is erre emlékeztetnek. Az irányzat több modernista számára jelent menedéket, Weichinger Károlytól Masirevich Györgyön át Molnár Farkasig.


A Palatinus Strandfürdő bejárata (1957)
Kép forrása: FORTEPAN [képszám: 129481; orig: HORVÁTH MIKLÓS DR]

A budapesti modern építészek sajátos, színes csoportját jelentik azok, akik rövidebb-hosszabb időt töltöttek Le Corbusier párizsi irodájában. Közülök egyértelműen a rokoni és baráti kapcsolatban is álló Wanner János és ifjabb Dávid Károly emelkednek ki. Wanner két, azonos időben emelt bérházán a Himfy utcában és a Szilágyi Erzsébet fasorban egyértelműen érezni Le Corbusier építészetének hatását. Dávid, aki a második világháború után a Népstadion tervezésével lett építészettörténetünk kiemelkedő alakja, elsősorban saját, a Somlói úton 1932-ben épült villája mutatta meg egykori mestere nyomait. Sajnos ez a második világháborúban elpusztult…


Életkép a Szilágyi Erzsébet fasorban, a háttérben Wanner János háza. (1948)
Kép forrása: FORTEPAN [képszám: 73080; orig: LISSÁK TIVADAR]

Magyarországon különösen jelentős a korabeli itáliai építészet hatása; ezt egy-egy szerencsés kiválasztott, mint Árkay Bertalan, akár személyesen is megtapasztalhatta a Római Magyar Akadémia ösztöndíjasaként. Mussolini Olaszországa, ahol a Harmadik Birodalomtól eltérően számos haladó művész és építész is megtalálhatta a számítását, erős példaképnek számított a magyar szakmabelieknek – a Tér és Forma szerkesztője, Bierbauer Virgil több cikkben dicsérte a kor itáliai építészetét. Az időszak kutatója, Ordasi Zsuzsa egyes budapesti épületeken konkrét római hatásokat fedez fel – az óbudai Árpád Gimnáziumon, Hidasi Lajos és Papp Imre munkáján. Az Olgyay-ikerpár óbudai városrendezési terve Róma új sugárútjainak ihletésében készült, Bierbauer grandiózus koncepciója az Aranyhegyhez tervezett Nemzeti Stadionhoz pedig a római Foro Mussolini sportközpontból merít sokat.

Ez utóbbin a római előképek mellett akár az Albert Speer koncepciója alapján javában épülő nürnbergi Birodalmi Pártnapok nagyszabású rendezvényhelyszínének hatását is felfedezhetjük. Nem véletlenül: bár erről a történetírás kevésbé vesz tudomást, a harmincas évek végére a magyar építészszakma egy része szimpatizált a Harmadik Birodalom építészetével is. Ennek már Gömbös Gyula rövid miniszterelnöksége idején is mutatkozott jele: ekkor rendezték meg német mintára az első országrendezési ankétot. Míg azonban a grandiózus vízióknak kevés táptalaj kínálkozott minálunk, annál népszerűbbnek bizonyult a náci építkezések egy részénél divatos tradicionalista modernizmus, amire jó példa Hitler berchtesgadeni rezidenciája és az ahhoz kapcsolódó Sasfészek. A funkcionalizmus és a népi hagyományok ötvözéséhez jó alapnak számítottak azok a kutatások, amelyeket egy fiatal építészcsapat a harmincas évek eleje óta végzett a magyar vidéken. A Magyar Ház Barátainak köréből jött az a Padányi Gulyás Jenő, aki az 1940-ben alapított Építészet folyóirat főszerkesztőjeként a tradicionalista modernek hangadójává lett. Saját munkáinak egy része – így például a Lónyay utcai Református Gimnázium épülete – az irányzat legfontosabb emlékei közé tartozik.


A Nyiri István tervezte Erzsébet téri MÁVAUT-pályaudvar újkorában. (1949)
Kép forrása: FORTEPAN [képszám: 91545; orig: UVATERV]

Országgyűlési képviselőként és harciasan nemzetieskedő pamfletek és kiáltványok szerzőjeként Padányi Gulyás okkal számíthatott arra, hogy a háború végeztével komoly pozíciók várnak rá – akárcsak eszmetársai, Tömböly Dénes vagy R. Nászay Miklós. Ez nem így lett. A háború végeztével ők elhagyták az országot. Mások, például az egykori Bauhaus-diák Weiner Tibor, viszont hazajöttek. Megint mások végre előbújhattak a rejtőzésből. És megint mások egyszerűen csak élvezni kezdték a szabadság rövid illúzióját. A negyvenes évek végén megindult építkezések máig álló eredményei: az Erzsébet téri egykori buszpályaudvar, a MÉMOSZ-székház vagy a Magyar Rádió Pagodája erről az önfeledt időszakról: a visszatérő érett modernizmus erejéről tanúskodnak, a rövid életű második köztársaság mementóiként.

 

2019.02.26., Budapest
Kovács Dániel, művészettörténész


Nyitókép: Kozma Lajos háza a Napraforgó utcában 1931-ből. (1931)
Kép forrása: FORTEPAN [képszám: 135177; orig: LŐRINCZI ÁKOS]