2017. május 10. Görbe Márk: A Böske meg a Manci – Szükséghidak Budapesten

1948. május 21. délelőttjén Allnoch ezredes ördögi mosollyal szívott még egyet szivarjából és a csutak parázsló végét férfias határozottsággal annak a kanócnak a végéhez nyomta, mely a Lánchídon kígyózott végig.

A facsatornában vezetett száraz kanócon vészjósló gyorsasággal szaladt végig a láng, hogy a Pest és Buda büszkeségének számító hídon felhalmozott nagy mennyiségű lőpor elérésekor az építményt a levegőbe repítse, mielőtt a magyar szabadságharcosok megközelíthetnék azt. Amint a tűz a puskaport elérte, hatalmas robbanás történt, aminek erejét az aknára helyezett nehéz kövek is fokozták. Ennek ellenére a Lánchíd ívei épen maradtak, ami nem volt elmondható Allnoch ezredesről, aki viszont darabokra tépve pusztult el. Ám „hősies” tettének és a terv kiagyalójának, Heinrich Hentzi tábornoknak, a budai vár osztrák védőjének és a pesti rakpart rommá lövőjének emlékére a regnáló hatalom emlékművet állított, melynek nagy része 1918-as lebontásakor dicstelen, ám megérdemelt módon a vastelepen végezte.

Ahogy a fenti történetből is kitűnik, Pest állandó hídjai megsemmisülésének veszélye főként háborús körülmények között állt fenn. Allnoch ezredes sikertelen tette után a hidak szempontjából közel egy évszázadon át tartó békés időszak következett, melynek során nem fenyegette ilyen veszély a Lánc-, illetve az időközben megépült Szabadság-, Margit- és Erzsébet- hidakat sem.

Ám 1945-ben a német fasiszták, akik háború elvesztésének tudatában úgy érezték, velük együtt az egész világnak is pusztulnia kell, Budapestről való távozásukkor stratégiai szempontból nem indokolható módon felrobbantották többek között a Petőfi- (I.14.), a Szabadság- (I.16.) és az Erzsébet-, Lánc- és a Margit-hidakat (I.18.). A károk februári számbavételekor kiderült, hogy rövid időn belül egyik híd sem javítható ki, így más megoldásra van szükség a Pest és Buda közti kapcsolat helyreállítására. Tavasszal a szovjet haderők műszaki alakulatainak segítségével megépültek az első ideiglenes jellegű fahidak főként a megmaradt építményroncsok felhasználásával vagy azok közelében.

A Margit-híd helyettesítésére az a cölöpjáromokon nyugvó szovjet hadi híd szolgált, mely a Margit-szigeten keresztül Pestet és Budát kötötte össze. Egyik hídfője a Radnóti Miklós (akkor Sziget) utca torkolatánál, másik az Árpád fejedelem útjánál helyezkedett el. Már 1945. március 17-én üzembe helyezték és egészen a következő év január 11-éig látta el szolgálatát, amikor a Duna jégárja elpusztította. 1946 májusától a helyén épült meg egy félállandó jellegű pontonhíd, melyet „nagy testvéréről” elnevezve Mancinak becézett a pesti köznyelv.

A Manci-híd első változata a pesti oldalon 1945-ben (Fortepan 73316)

A leánykorában Ferenc József névre hallgató, a szocializmussal való egybekelésekor Szabadság nevet felvevő híd roncsain épült meg a győzedelmes Vörös Hadsereg második legfontosabb ideiglenes hídja. Teherbírása miatt jelentős embertömegeket és járműveket is képes volt megtartani, így olyan nagy volt rajta a napi forgalom, hogy az előrehaladás csak lépésben volt lehetséges. Ezenkívül még egy ideiglenes hadi híd épült az Erzsébet-híd roncsain.

1945. április 5-én a szovjet katonai parancsnokság mindhármat átadta a főváros kezelésébe. Ahhoz azonban, hogy az újjáépítést el lehessen kezdeni, tehermentesíteni kellett ezeket a hidak roncsain létesített ideiglenes alkotmányokat, így kiépült egy pontonhíd a Bakáts-tér és a Műegyetem rakpart között, valamint a „Böske”ként ismert ún. Petőfi pontonhíd, mely az Erzsébet-hidat pótolta és a Petőfi teret kötötte össze a Döbrentei térrel.

A Bakáts tér és Műegyetem rakpart közötti pontonhíd 1946-ban (Fortepan 52110)

A Petőfi (Böske) pontonhíd háttérben a Kossuth híddal (Fortepan 16509)

Ez a Közlekedésügyi Minisztérium által öt hónap alatt építtetett híd 1945. november 18-án került átadásra. Romházakból és roncsokból kitermelt vasszerkezettel megerősített hajóhíd volt, melynek parthoz kapcsolódó 30 méteres hídszakasza a vízállásnak megfelelően mozgott. A Böske volt ez időben nemcsak a főváros férfijainak, hanem hölgyeinek kedvence is, hiszen Budapest legforgalmasabb ideiglenes hídja lévén naponta 200.000 fő vette igénybe szolgálatait. Két nyomtávú kocsiúttal tervezték, melyen kisebb járműveket átengedtek, de a buszforgalmat nem irányították rá. A Lánchíd – építésének centenáriumán történő – újbóli megnyitásáig (1949. november 20.) látta el feladatát.

 

A Petőfi (Böske) pontonhíd nyitott állapotban (Fortepan 78580)

Szükséges volt azonban egy olyan híd építése is, mely a károk helyreállításának ideje alatt, vagyis 10-15 évig ellátja feladatát. Olyan helyen kellett lennie, ahol a hídfők közelében megfelelő közlekedési hálózatot lehetett kialakítani, és a Duna medrében sem voltak akadályok. Így épült meg a Batthyány teret és Kossuth teret összekötő Kossuth-híd, nevét ez utóbbi közterületről kapva. Az illetékes hatóság „őszinte sajnálatára” a híd forgalmának útjában volt a pesti részen gróf Andrássy Gyula szobra, ezért azt lebontották és a  jobb sorsa érdemes Andrássy lovával és összes bronzával együtt a Sztálin-szobor „gyomrában” végezte.

A Kossuth-híd első tervében – a nyersanyaghiány miatt – fából készült alkotmány szerepelt, de ennek tervezésére nem voltak gyakorlott szakemberek hazánkban, valamint a facölöpök nem lettek volna biztonságosak egy ekkora folyón, még akkor sem ha jégtörőket építettek volna eléjük. Így a híd végül – társainak roncsaiból és a lebombázott házakból kitermelt – 750 tonnányi acél- és vasszerkezet felhasználásával épült meg. A pillérek időhiány miatt újszerű módszerrel készültek: 14 darab 25 cm átmérőjű vascsövet vertek le pillérenként 4 méter mélyre a mederbe. Az ezekre épített faállványon készítették el a 25 centiméter vastag betonköpenyt, melyet leeresztettek a fenékre. A fennmaradó helyet – melybe az acélcölöpök benyúltak, így stabilizálva azt – betonnal töltötték ki, a kimosódás ellen pedig az aljuknál kőhányással vették körül őket.

A Kossuth-híd 1955-ben (Fortepan 3981)

A Kossuth-híd kilencívű volt: három 27,5 méteres nyílás után a középsők 55,80,55 méteresek voltak, majd újabb három 27.5 méter szélességű következett. A felépítmény acélcsövekből hegesztett rácsos szerkezet volt a két szélső nyílás kivételével, melyek fából készültek egészen 1954-ig, amikor ezeket is vastartókkal helyettesítették. Ez volt az ország első hegesztett főtartókkal épült hídja. A minél gyorsabb átadás érdekében a hegesztők éjjel-nappal még a téli -10 fokos hidegben és hóviharban is dolgoztak, így 1946. január 15-én a Kossuth-hidat megnyithatták a gyalogosforgalom előtt, ami azért is volt nagy szerencse, mert négy nappal korábban a jégár elvitte a főváros ideiglenes pontonhídjait. A Kossuth-híd ünnepélyes átadására a hónap 18-án került sor és az építmény több mint tíz évig sikerrel látta el feladatát.

A 8 hónap alatt elkészült 355 méter hosszú hídon 7 méter széles kocsiút vezetett át, és mindkét oldalán 3.35 méter széles, helyenként fából, máshol betonlapokból álló járda szolgálta a gyalogosforgalmat. A szerkezet 15 tonnás tehergépkocsi megtartására is képes volt. A vizsgálójárda – az országban elsőként – alumíniumból készült.

A Kossuth-hidat 1956-tavaszán zárták el a járműforgalom elől, majd 1957-ben már gyalogosokat sem engedtek fel rá, mert a hegesztett kapcsolatok megbízhatatlanokká váltak. A híd bontását 1960. március 17-én kezdték meg. Ez alkalomból szinte a teljes magyar irodalmi pantheon felvonult, ugyanis a bontásban az Ady Endre, Táncsics Mihály és Jókai Mór úszódaruk is részt vettek. Az acélszerkezeteket egyben emelték le a pillérekről és a parton bontották szét, a pillérek vasbeton szekrényeit leúsztatták a Dunán, és a folyamszabályozásban használták fel, a mederbeli kőhányásokat pedig elgereblyézték. Az év november 15-én fejezték be az összes munkálatot.

A Kossuth hídat bontják az Ady, Jókai és Táncsics úszódaruk, 1960 (Fortepan 51214)

A Kossuth-híd helyét – annak egykori hídfői vonalában – a pesti és budai oldalon is emléktábla jelzi, melyek egyedüli mementói a háború pusztítása után épült, a főváros számára egykor nélkülözhetetlen, de manapság szinte teljesen elfeledett ideiglenes hídjainak.

A Kossuth-híd emléktáblája a budai oldalon (Görbe Márk felvétele)


Felhasznált irodalom:
  • A Széchényi-Lánchíd és Clark Ádám, Budapest, 1999.
  • dr Gáll Imre: A Duna-hidak, Budapest, 2005.
  • dr Gáll Imre: A budapesti Duna-hidak, Budapest, 1984.
  • dr Mihailich Győző: A XIX. és XX. századbeli magyar hídépítés története, Budapest,1960.
  • Páll Gábor: A budapesti Duna-hidak története, (Lánchíd füzetek 6.), Budapest 2007.
  • dr Radnai Lóránt: A Lánchíd, Budapest, 1961.