2017. május 17. Görbe Márk: A pesti korzó gyöngyszeme, a Vigadó kioszk fénykora

„Hát mi legyen? Kéjvárda-e? vagy Lejtvárda?/Vagy tán jobb, ha Vigarda s rosszabb-e ha Rajongda?/S Vigoda miért ne legyen vagy tán szebb, ha Vigolda?” A korabeli bökversben ajánlott egyik megnevezés sem bizonyult megfelelőnek, ugyanis a pesti rakparton elhelyezkedő – az osztrák Hentzi generális „jóvoltából” rommá lőtt – Redout helyén 1865-ra felépült díszes palota végül a Vigadó nevet kapta. Az épületben voltak báltermek, éttermek és egy kávézó is, melyeket különböző vállalkozók a fővárosi tanácstól vehettek bérbe.

A Vigadó kávéházát 1869-től Hangl Márk bérelte, akinek személyét az erről döntő testületnek nem kisebb személy ajánlotta becses figyelmébe, mint Deák Ferenc, aki 1854-től haláláig – idomított kanárimadara társaságában – a Vigadó mellett lévő Angol Királynő Szállodában lakott. Itt Hangl Márk szolgálta ki szobapincérként, mégpedig feltehetően kiváló módon, mert állítólag ez a kávéházbérlési ügy volt az egyetlen alkalom, hogy a haza bölcse valaki számára protekciót kért.

Hogy ez mennyire bölcs döntés volt azt mutatja az, hogy Hangl Márk csaknem két évtizeden át sikeresen üzemeltette a Vigadó kávéházát. Érdemei elismerésének tekinthetjük azt is, hogy a Kávés Ipartestület pénztárosának, majd elnökének is megválasztották. Az egyik legjobb ötletének az bizonyult, hogy 1870-ben engedélyt kért egy „nyári vendéglő” nyitására a Vigadó előtti téren, mely még az épületben lévő kávéházánál is népszerűbbnek bizonyult. Ezt a vendéglátóhelyet, mely kínálatát tekintve inkább kávézó volt, mint étterem, róla nevezték el Hanglinak becéztek a pestiek, és ez az elnevezés meg is maradt az intézmény II. világháborúban történt pusztulásáig. Ez a név szerepelt azon a táblán is, mely a díszes vasráccsal körbekerített tér Vigadó felé eső részén elhelyezkedő kis kioszképület tetején volt látható.

A Hangli a XIX. század utolsó három évtizedében Hangl Márk, majd az őt követő ifj. Rémi Róbert bérlése alatt Pest legnépszerűbb kávézójává vált. Köszönhette ezt kiváló fekvésének, hiszen a Duna-partról gyönyörű kilátás nyílt, nemcsak a parti sétányon korzózó pesti delnőkre, hanem a szemközti rakpartokra és a budai hegyekre is. Lényeges lehetett továbbá, hogy az asztalok a székekkel egy kis parkban helyezkedtek el, melyet a gondos bérlők szinte paradicsommá varázsoltak a dézsákba állított narancs-, citromfák, valamint virágok segítségével. De talán a legfontosabbnak és a közönség számára legvonzóbbnak a Hangl által kitalált „kasztrendszer” ötlete bizonyult, melyet azonban a legnagyobb jóakarattal sem nevezhetünk a demokrácia legmodernebb vívmányának.

Ugyanis ez az újítás azt jelentette, hogy minden rendű és rangú vendégnek elkülönített helye volt a kávézóban. Így tehát nem eshetett meg, hogy egy főherceg – kilencágú koronáját „beszennyezve” – újságírók közé vegyült volna, vagy egy festőművész sertés-nagykereskedők közt lett volna kénytelen elfogyasztani délutáni teáját. A vendégek ilyen módon való szétválasztását kezdetben irányítani kellett, később már a közönség is tudta, hogy hol foglalhat helyet a kioszképület körül csoportosuló képzeletbeli – „khínai” – falakkal elkülönített asztaloknál. A főnemeseknek, minisztereknek, a katonatiszteknek, a tőzsdéseknek, illetve a művészeknek is külön rész volt fenntartva.

Ezen a kasztosodáson a kioszkot 1887-től bérlő ifj. Rémi Róbert sem változtatott. Virult is a vendéglátóhely, mely ekkor már Budapest egyik legelőkelőbb találkozóhelyének számított. Természetesen csak nyáron, mert a hideg idő beköszöntével az úri társaság behúzódott a Vigadó épületében lévő kávéházba, melyet bérlője, Rémi 1891-ben olyan lenyűgöző módon alakított át, hogy állítólag külföldről is csodájára jártak és olyannak tartották, mintha az „Ezerésegyéjszaka meséihez képezne illusztrációt”.

Ennek elérésében segíthette a bérlőt kiváló művészi ízlése, mivel ifj. Rémi Róbert festőművész volt, és a Vigadó kioszk bérlésének átvételét megelőzően állítólag Munkácsy Mihály tanította erre a mesterségre Párizsban. Az ifjú művész ezenkívül kerékpár- és korcsolyabajnokként is jelentős sikereket ért el, de a Országos Vadászkürt-klub elnökeként, zeneszerzőként és szabadkőművesként is tevékenykedett, vagyis valódi polihisztornak számított. Sokoldalúsága és kellemes személyisége sokakat vonzott az általa bérelt kávéházba.

A kioszk kertjében gyakori vendégnek számított például Baross Gábor, a „vasminiszter”, Klapka György, a komáromi hős, Pulszky Ferenc, a Nemzeti Múzeum igazgatója, Wekerle Sándor, későbbi miniszterelnök és a Frodmaniczky Pocinak is becézett báró Podmaniczky Frigyes, a Közmunkatanács elnöke. A pincérek „örömére” gyakran már nyitás előtt megjelent Lotz Károly festőművész, hogy reggeli kávéját itt fogyassza el. Íróink közül a vendéglátóhelyen gyakran megfordult Arany János, Gyulai Pál és Mikszáth Kálmán, akinek korpulens alkatához hozzájárulhatott a sok itt fogyasztott – általa különösen kedvelt – forró csokoládé.

Az író Galamb a kalitkában című elbeszélésének cselekménye is itt indul, hiszen „egyetlen hely van, a „Rémi kioszk” a hol egy regény tisztességesen megkezdődhetik a törpe akácok alatt, a gyöngyvirág-bokrétát lövellő ugrókút locsogásánál.” Ez az említett, kertet díszítő látványosság egy hattyút fojtogató kisfiú bronzszobra volt, melynél a madár csőréből spriccelt a víz az ég felé. Ennek a kissé bizarr alkotásnak a helyébe az 1890-es évek elején a ma is látható – Senyei Károly által készített – Vízcsorgató gyerekek kútja került. Ezt gyakran Ürgeöntők néven ismerik a pestiek, ami hibás elnevezés, mivel ürge nem szerepel a kompozícióban, hanem csak egy nagy béka, melyre a gyerekek játékból vizet csorgatnak.

A Vigadó kioszk fénykora a millenniumig tartott, ugyanis 1896-ban ifj. Rémi Róberttől a bérlési jogot Pohl Károly kávés szerezte meg, aki reformokat vezetett be – például elkezdtek sört mérni (!) – melyek fellazították a kávézó vendégkörét. A kávézó, mely „a budapesti társaskörök kedvelt gyülekezőhelyének” számított, lassan, de biztosan elindult a romlás rögös útján. Ekkortájt keletkezett az a bökvers is, mely szerint „Hej, hiszen már minden liba / Eljárogat a Hangliba…”

Rémi Róbert

A Vigadó kioszk 1887 ben-Römmler és Jonas fényképe későbbi képeslapon, Görbe Márk tulajdona

A Vigadó kioszk 1890 körül Zich Ferenc rajza alapján készített fametszet Joseph Kahn Die heutige Budapest Bp.. 1895-21.o.

Deák Ferenc fényképe ifj. Rémi Róbert hagyatékából, Simonyi fényirdája, 1861

A Vigadó kioszk 1890 körül fametszet, Joseph Kahn Die illustrated guide of Budapest, 1891, Budapest 38. o

A Vigadó kioszk 1896-ban fénykép készítette Stengel and Co., Görbe Márk t.

A Vigadó-kioszk damasztszalvétája az 1890-es évekből, Rémi-Róbertné tulajdona

A Vigadó-kioszk közönsége a századfordulón, képeslap, Görbe Márk t.

Senyei Károly, Vízcsorgató gyerekek szökőkútja, 2011-ben felállítva, 1890 körül, Görbe Márk felvétele

Senyei Károly, Vízcsorgató gyerekek szökőkútja, 2011-ben felállítva, 1890 körül, Görbe Márk felvétele


Felhasznált irodalom:

  • Balla Vilmos: A kávéforrás, Budapest 1927.
  • Bevilaqua-Borsody Béla,Mazsáry Béla:Pest Buda és kávéházak-kávé és kávésmesterség 1935.
  • Búza Péter, Sajdik Ferenc: Kószálunk a régi Pesten, Budapest, 1986.
  • Gundel Imre, Harmath Judit: A vendéglátás emlékei, Budapest, 1979.
  • Mikszáth Kálmán: Galamb a kalitkában, Budapest, 1891.