2017. május 9. Bierbauer Virgil

(másként Bierbauer, Borbiró-Bierbauer) Nagyenyed, 1893. március 6. – Budapest, 1956. július 25. építész, építészettörténész, építészetelméleti író.

1911-1915: a müncheni műegyetemen tanult építészetet. Friedrich Schmidt, Friedrich Tiersch és Theodor Fischer tanítványa volt. Művészettörténetet hallgatott a müncheni műegyetemen Joseph Vollnál és Joseph Poppnál, a müncheni egyetemen pedig Heinrich Wölfflinnél és Fritz Burgernál. 1920-ban műszaki doktori oklevelet szerzett a müncheni műegyetem építészeti osztályán. 1918-1922 között az Országos Lakásépítési Bizottságnál dolgozott. 1922-ben magánépítészként dolgozott. 1925-ben társult Reichl Kálmánnal, akinek 1926-os halála után a Fővárosi Elektomos Művek tervezője lett. 1927-ben a Magyar Mérnök- és Építész Egylet őt delegálta a Comité International des Architectes-be. 1930-ban megszervezte a XII. Budapesti Építészeti Kongresszust, és a lieges-i építészegylet tiszteletbeli tagjává választották. 1931-ben a RIBA (Royal Institute of Britisch Architects) tiszteletbeli tagjává választották. 1928-1942 között a Tér és Forma c. folyóirat szerkesztője volt. 1942-ben lemondott, és bevonult frontszolgálatra. 1945-1948 között a Fővárosi Közmunkák Tanácsa és a Magyar Művészeti Tanács tagja. 1947-1949 között építésügyi államtitkár. 1948-1949-ben az MTA levelező tagja. 1949: Magyar Képzőművészeti Főiskola építészeti tanszékének rendes tanára. 1951-1953 között a TÍPUSTERV-nél dolgozott. ~ korai épületein a klasszicizmus építészetében végzett kutatásainak hatása érződik. A modern építészet iránti elkötelezettségét épületei – így a főművének számító budaörsi reptér kör alakú forgalmi épülete – is bizonyítják. 1925-ben Le Corbusier működését ismertette, a 1927-ben pedig a Deutscher Werkbund stuttgart-weissenhofi minta-lakótelepét mutatta be. 1928 májusában a Vállalkozók Lapja mellékletéből önálló folyóirattá szervezte a Tér és Formát, melynek egyik szerkesztője, és legtöbbet publikáló szerzője lett. Írásai jól tükrözik középutas beállítottságát, amelynek nyomán mind a stílusépítészet utánzását, mind pedig a Le Corbusier-féle lakógépet elutasította. A modern építészettől új stílus kialakítását várta, és a legtöbb modern építésszel szemben nem a nagy lakóházak építését tartotta szükségesnek és gazdaságosnak, hanem elsősorban a családi házak építése mellett szállt síkra. Célja a magyar építészeti kritika megteremtése, és egy új építésügyi szabályzat létrehozása volt. 1937-ben jelent meg szakirodalmi munkásságának fő műve, A magyar építészet története, amely első összefoglalása e témának, és amely egyúttal foglalkozik a falusi és tanyasi építészet történetével is. Az 1937-ben elfogadott új építésügyi szabályzat kidolgozásában bizottsági tagként és az alapelvek kidolgozójaként is jelentős szerepet játszott. Legfontosabb újítása az volt, hogy a városoknak öt éven belül ki kellett dolgozniuk általános rendezési tervüket. Ennek nyomán több város (pl. Tata, Komárom, Vác) rendezési tervének elkészítésére kapott megbízást. A háború után 1948-ig jelentős közéleti tevékenységet folytatott, építésügyi államtitkárként pedig az újjáépítés szervezése volt a feladata. 1945 tavaszán javaslatot dolgozott ki Budapest újjáépítésére, és a falvak lakásviszonyainak megjavítására. 1949 után kiszorították a politikai közéletből, és visszavonulva a Magyar Képzőművészeti Főiskolán tanított. 1951-től a TÍPUSTERV-nél moduláris tervezéssel kezdett foglalkozni. Továbbra is hű maradt a modern építészet elveihez, így az 1953-as budapesti városépítési konferencián támadta az Engels térre tervezett városközpont sztálinista vonásait. Utolsó művében, a fiaival készített Javaslatok Budapest városrendezésére c. munkájában elsőként javasolta a fővárosban sétálóutcák rendszerének kialakítását.