Lágymányosi Fischer József

1/1
Tartalom

    Részletek

    A társasházépítésnek, akárcsak most, az 1920-as években is megvoltak a maga sajátosságai, bizonyos kivitelezési módszerek pedig jóformán összefonódtak egy-egy építész nevével, innen ered Lágymányosi Fischer József neve is (1873–1942), akinek teljes társasház-életműve Lágymányos felvirágoztatásához kötődik. 1901-től haláláig körülbelül 25 bérház megtervezéséért volt felelős. Azonban míg az első világháború előtt még romantikus, népies stílusjegyekkel díszített házakat alkotott – kortársait erősen utánozva –, addig a 20-as évekre sikeresen kiforrott a maga sajátos stílusa. Ékes példája ennek helyszínünk, a Zenta utca 1–5. Fischer Józsefről nem utolsósorban elmondható, hogy a 20. század első évtizedeiben gyakori résztvevője volt a párizsi, londoni és bécsi világkiállítások pavilonjainak, számos hazai és külföldi pályázaton kapott pénzjutalmat, valamint tagja volt az olaszországi képzőművészeti akadémiának.[1][2]


    Kiemelt kép forrása: Find a Grave [Thomas]

    FORRÁSOK:
    [1] Egykor.hu weboldal [körtéri Fischer-Detoma házak]
    [2] Wikipédia [Fischer József (építész, 1873-1942) szócikk]

    KUTATÓ: Agócs Gyöngyvirág, Nagy Kata