2017. március 28. Nagy Elemér

Sopron, 1928. szeptember 28. – Budapest, 1985. szeptember 3.

Ybl-díjas magyar építész, szakíró, kritikus, a 20. századi magyar építészet fontos alakja, több mint húsz éven át a Magyar Építőművészet felelős szerkesztője, a Kós Károly Kör alapítója.

1962-től tervezőként kezdett dolgozni a KÖZTI-ben. Meghatározó középületei között említhető három szombathelyi kollégium (1966, 1975, 1976 – az elsőért 1968-ban Ybl-díjat kapott), a budapesti INTRANSZMAS-toronyház (1969), a BME Építőipari Laboratóriuma (1975 ) és Dunaparti tanszéki épülete (1983), valamint a szombathelyi fedett uszoda (1981). Emellett családi házakat is tervezett, többek között a Hunfalvy és a Szabó Ilonka utcában Budapesten; fontos munkája a Bolgár Népköztársaság nagyköveti rezidenciája a Vérhalom téren (1980).

Építészeti tevékenysége mellett újságíróként, szerkesztőként, szakszerzőként is maradandót alkotott. 1959-1961 között a Magyar Építőművészet formai szerkesztője, 1961-1982 között felelős szerkesztő, 1982 után a szerkesztőbizottság elnöke. Több mint 50 cikket publikált a lapban. 1979-től az építészkritikusok nemzetközi szövetsége, a CICA (Comité International des Critiques ďArchitecture) vezetőségi tagja, 1983-tól a építészeti és városépítészeti nemzetközi kongresszus, az IKAS (Internationaler Kongress: Architektur und Städtebau) résztvevője. Finn felesége révén került közelebbi ismeretségbe a kortárs finn építészettel, amelyről könyvet is írt; barátai között tartotta számon Matti Makkinen neves finn építészt. Le Corbusier-ről írt könyve magyarul két kiadásban is megjelent (1969, 1985), és kiadták német nyelven is, az Oskar Gunnar Asplundról írt kötete pedig világviszonylatban is az elsők közé számított.

1960-tól a Magyar Építőművészek Szövetségének vezetőségi tagja, 1973-1982 között elnökségi tag. Több cikluson át a Mesteriskola egyik mestere. 1978-ban a Szövetség keretein belül létrehozza a Kós Károly Kört a nemrég elhunyt építész emlékének ápolására.