Taba Júlia: A Dunakorzó anno

Milyen lehetett a Dunakorzó száz évvel ezelőtt? A híres és hírhedt korzó, tele finoman öltözött hölgyekkel, urakkal, csendőrökkel. Még állt a Monarchia, a fényes, csúcsos sisakú csendőrökkel, az elegáns arisztokráciával. Ismeretségek és házasságok köttettek a Duna partján, amely száz évvel ezelőtt még Budapest életének szerves részét képezte.

(tovább…)

Bárdossy Krisztina: Éljen a háború?

Ma már nehéz elképzelni, hogy a háború kitörésekor mennyire nagy lelkesedéssel fogadták a háborút. Akár az átlagember, akár a kifinomult értelmiségi, szinte megváltásként fogta fel a hosszú békekorszak végét. Főleg magyar és külföldi írók, publicisták írásait gyűjtöttük össze az 1914-es évből.

(tovább…)

Zoltay Lívia: Kassák és az 1915-ös év

A XX. század elején elsősorban Európa nyugati részén megjelenő avantgárd Magyarországra történő
„telepítésében” hatalmas szerepe volt Kassák Lajosnak (1887-1967). (tovább…)

Zoltay Lívia: Ady és az 1915-ös év

Az idősödő költő és fiatal múzsája — Ady Endre és Boncza Berta, vagy ahogy mindenki ismeri Csinszka, 1915. március 27-én házasodtak össze.
(tovább…)

Kávéházak és éttermek anno a Gárdonyi tér környékén

Az 1933-ban leleplezett Gárdonyi szobor környékén — a mai Gárdonyi téren — már jóval a szobor megérkezése előtt működtek vendéglátó helyek, elsősorban kávéházak. Az első a Fehérvár kávéház volt, amelyet 1899-ben alapított a Lágymányosi utca sarkán Kutlánya János[1]. Kutlánya Jánosról nagyon sok érdekes történet maradt fenn. Építési vállalkozóként jelentős munkálatok — pl. az aldunai szabályozás — megvalósításában vett részt. Lágymányoson ingatlanfejlesztőként is működött, nagy szerepe volt az itt elterülő tó és mocsár lecsapolásában, beépítésében. Tagja volt a Székesfőváros Törvényhatósági Bizottságnak is, és előkelő szerepet játszott a régi, békebeli Budapest életében.

A Fehérvár kávéháznak otthont adó Fehérvári út 32. alatti házat is Kutlánya János építette. A kávéház 1931. júliusáig működött — bezárásáról a korabeli sajtó így írt: “A Fehérvár kávéház lehúzta redőnyét, a berendezést 900 pengőért elárverezték. A kávéház tulajdonosa Keresztes György súlyos idegállapotban fekszik lakásán. …(Jellemző a helyzetre, hogy a berendezés békeidőben 80 000 koronát ért. )”[2] Keresztes György, aki korábban pincér volt, összespórolt pénzén vette meg a kávéházat 1929-ben, és a gyenge gazdasági fellendülés ellenére nagyon ambiciózusan vezette. (Érdekes, hogy a gyenge konjunktúra okaként többek között a rádiót említi az Esti Kurír.) A házbérterhet — ami a megszűnéskor évi 13 000 pengő volt — azonban egy idő után nem tudta előteremteni. A tartozás miatt árverést tűztek ki, de egy olyan napra, amikor a bankok zárva tartottak, így Keresztes gazdag rokonai — akik felajánlották segítségüket — nem tudtak pénzt kivenni a tartozás megfizetésére.[3]
Kutlánya János pedig, akinek hat háza volt a fővárosban, telekspekulációkba bonyolódott, házait olcsó pénzért eladogatta, úgyhogy egy idő után kizárólag rokonai támogatásából élt. Végül a budai szeretetházha vonult, és rövid ott- tartózkodás után meghalt. Egyetlen háza maradt a tulajdonában: Albertfalván a családi kripta.[4]

A környék máig is meglévő, legismertebb kávéháza a Hadik kávéház, melynek első címe Fehérvári út 26., majd Horthy Miklós út 35. volt.

A kávéház már az 1920-as években híressé vált mindenekelőtt vendégeiről, és nem kevés, a nevéhez fűződő botrányról. A vendégek legaktívabb csoportját a sakkozók alkották. 1929. januárjában Karinthy Frigyes elnöklete alatt itt alakult meg a Lágymányos-Kelenföldi Sakk-kör, mely magába tömörítette környék játékosait. Az egyesület otthona a Hadik kávéház különterme lett[5] Több sakkegylet is működött párhuzamosan, nevezetes sakkversenyek is zajlottak, például a Magántisztviselők Sakk-körének műsoros villámtornája és táncestélye (1929) és az Országos Főiskolai Sakkbajnokság (1936). A sakkozók mellett a két világháború közötti évtizedekben gyakoriak voltak a társasági események és az ezekhez kapcsolódó — vagy tőlük függetlenül kialakuló — botrányok. A Kelenföldi Társaskörtől a Dohánykisárusok Országos Szövetségén át a Budai Vén Fiúk egyletéig sok társaság tartott itt rendszeresen műsoros estet, közgyűlést és táncestélyt. Az első híres botrány a kávéház akkori fizetőpincéréhez, Auspitz Jenőhöz fűződik, aki huszonhat korona borravalót számított fel egy 144 koronás számlához. Az összeg egyrészt túl magas volt, másrészt törvénybe is ütközött, ugyanis akkoriban tilos volt a vendégek számláját borravalóval növelni — kivéve ha olyan törzsvendégről van szó, aki ebbe előre beleegyezett. A főpincért az uzsorabíróság egyhavi fogházra és 50 korona pénzbírságra ítélte. Ez ellen a Főpincérek Országos Egyesülete úgy tiltakozott, hogy egy tíz főpincérből álló delegációt küldött az igazságügyminiszterhez. A küldöttség tagja volt egy másik híres kávéház, a Simplon főpincére is. E tárgyalás eredményeképpen indult el a százalékos borravaló bevezetésének engedélyezése.[6]

Volt a kávéháznak olyan törzsvendége, aki szerelmi bánatában elkövetett öngyilkossága előtt a főpincértől kért számolócédulára írta meg búcsúsorait, amelynek továbbítására szintén a főpincért kérte meg.[7]

A kávéház berendezését így írja le Móricz Zsigmond[11]: “Ez egy túlvilágított, rideg hombár. L-jének sarkában ültem néha, ha valakit vártam, hogy jobbra-balra látszós legyen a várakozás. Balról bridzsasztalok voltak, magasrangú méltóságok s kegyelmesek kastélyzugot teremtettek maguknak, ahol fesztelenül s csöndesen kergették a poent. Jobbról kisvárosi intelligencia… az egész kávéház olyan győri, soproni, szegedi hangulattal tele, az ablak alatt, pecsétviaszból faragva, Gárdonyi Géza svájci munkakabátos kis álló szobra, lábánál az olvasós kis öreg parasztasszony.

Az alábbi, képeslapról készített fotón (a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum tulajdona, engedélyükkel közöljük ), a kávéház belső látképe látható. Középen a márványlapos asztalokkal és hajlított fabútorokkal berendezett vendégtér, néhány vendéggel és felszolgálóval. Hátul, a biliárdaszatoknál játszó vendégek egy felvétel erejéig váltak mozdulatlanná. Jobbra, a Fehérvári útra néző ablaksoron keresztül látható az árnyékolóval védett terasz.

1936-ban Kaiser Sándor lett a kávéház tulajdonosa, aki nagyon szeretett volna táncengedélyt szerezni, és az alagsorban működő Hadik Tavernát bárként üzemeltetni. Az engedély megszerzéséhez Kiss Somogyi Júlia színésznő segítségét kérte, akinek 300 pengő költségtérítéssel jutalmazta szolgálatait. A színésznő a pénzt eltette, az engedélyt nem szerezte meg és a pénzt nem adta vissza. A színésznőt kéthónapi felfüggesztett fogházra ítélték.[8] A táncengedély később mégis meglett, de ez további bonyodalmakba sodorta a kávéházat.

A gróf Hadik család két tagja ugyanis pert indított a Hadik Kávéház és a Hadik Taverna tulajdonosa ellen a Hadik név jogosulatlan használata miatt. Arra kérték a törvényszéket, hogy tiltsa el a kávéházat a Hadik név használatától. A per közvetlen kiváltó oka az éjjeli mulatóhely megnyitása volt, melynek a tulajdonosok a Hadik Taverna nevet adták. Arra hivatkoztak, hogy a kávéház a közelében lévő Hadik laktanyáról kapta nevét 1910-ben, mivel a laktanya tisztjei állandó törzsvendégek voltak. A törvényszéki bíróság 1938. márciusában a felperesnek adott igazat, és megtiltotta a Hadik név használatát.[10] Az elkeseredett tulajdonos “Hadik laktanya kávéház”-ra változtatta a kávéház, és Szatyor bárra a taverna nevét. Ez utóbbi állítólag a Vásárcsarnokból érkező és itt szatyrokkal megpihenő vendégekről kapta nevét.

A Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum gyűjteményéből, engedélyükkel közöljük az alábbi képeslapot:

A Gárdonyi szobortól kicsit eltávolodva, a Gellért szálló környékén egészen más világ volt a huszadik század első évtizedeiben. “A szálloda kávéházát az 1920-as években maga Gundel Károly vezette. A szállóvendégek és a szomszéd bérpaloták lakói mellett műegyetemi professzorok , tudósok látogatták. Egy fontos itteni asztaltársaságról az Eötvös Collegium legendás tanára, minden idők egyik legjobb magyar-francia szótárának szerzője, Aurélien Sauvageot is megemlékezik Magyarországi életutam c. könyvében. A szálloda kávéházában jártak össze havonta egyszer a Collegium öregdiákjai.“[11]

A szálloda melletti nagy bérházban, a későbbi Szeged étterem helyén működött negyven esztendőn át a Gellért kávéház , méghozzá harminchárom évig ugyanazon család, Gebauerék irányítása alatt. “Az 1910-es címtárban Gebauer József szerepel, 1922-ben két fia Béla és Rudolf, majd 1925-ben Béla egyedül vezeti az üzemet. Fivére könnyelműségei miatt ekkor kénytelen megválni tőle, de 1932-ben visszavásárolja a tönkrement Krech Vilmostól, és sikerrel működteti 1949-ig, az államosításig.”[11]. Ő tette a kávéházat a környék irodalmi alkotóműhelyévé. Itt született meg például a Legenda a nyúlpaprikásról című kisregény Tersánszky Józsi Jenő tollából. A kávéház 1914-től a viselte a Gellért nevet.

Gebauer Béla egyébként családjával a Gellért kétszintes légteréből leválasztott lakásban lakott, ahonnan egy kis ablakon keresztül nyomon követhette a kávéház életét.. A legenda szerint kétóránként menetrendszerűen lement köszönni az ismerősöknek, de ha különösen kedves vendég lépett be, akkor műsoron kívül is leszaladt, hogy üdvözölje.[11]

Az alábbi fotó korabeli kép a kávéház belsejéről, a söntéspultot mutatja, személyzettel. A szemközti falon lévő nagyméretű tükrön a terem másik részén álló biliárdasztalok tükröződnek. A fotó a Magyar kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum tulajdona, engedélyükkel közöljük.

A Gellért kávéházzal szemben, a Gellért tér 3-ban, az úgy nevezett Eraviszkusz-házban üzemelt a Műegyetem kávéház. Az 1900-as évek elején a lágymányosi műegyetemváros építésével párhuzamosan sok bérház épült a környéken, többek között a ma is impozáns sarokház, amely a nevét az alapozásánál előkerült 500 ezüstdénárról kapta. A késő avarkorban a Gellért-hegyen és környékén kelta-eraviszkusz települések voltak, a lelet ebből az időszakból származik. A ház földszinti traktusa kávéház, vendéglő és sörcsarnok gyanánt működött. A kávéház napközben csendes hely volt, ahová festők, szobrászok jártak sakkozni a közeli műteremházból, de gyakori vendég volt Kozma Andor is, aki “Zenés kávéház” c. versében meg is örökítette a kávéház életét.[12] Rajtuk kívül a törzsközönséget professzorok, mérnökök alkották , akik beszélgetéseiben gyártmányok, gőzgépek, robbanómotorok, kémiai jelenségek – azaz műszaki témák – vitték a főszerepet. Vizsgaidőszakban itt zajlottak a nagy korrepetálások is. A Fiedler István vezette kávéházban fotókiállítások, érem- és kerámiabörze is helyet kapott. A Fiedler család nevéhez fűződik az első budai kávéházi telefon bevezetése – száma 1-34 volt.[13]
A kávéház az 1930-as években már Próféta söröző-étterem néven működött [14]. Az alábbi képeslapon – mely a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum tulajdona, és engedélyükkel közöljük – már ezen a néven látható az intézmény.

Utolsó vendéglátó helyként a Ketter éttermet említjük, mely az Első Magyar Részvény Serfőzde házában kapott helyet. [12] Ketter józsef vendéglője a mai Bartók Béla út és Lágymányosi utca sarkán állt. Kerthelysége is volt – ennek képét látjuk a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum tulajdonát képező fényképen, melyet engedélyükkel közlünk.

1941-ben özvegy Ketterné üzletét a háztulajdonos átalakította, és díszes sörözőt és neobarokk éttermet létesített a helyén, Négy Évszak cégérrel. Az államosítás után után Borostyán étteremként működött, majd lebontották.

Összeállításunk azzal a céllal készült, hogy felidézze a mai Bartók Béla út egy részének illetve a Gárdonyi térnek gazdag gasztronómiai múltját. Bár a bemutatott kávézók , éttermek egy része ma már nincs meg, vagy más néven, más formában üzemel, a környék továbbra is kellemes hangulatú, sok fínomságot, találkozási, beszélgetési, szórakozási lehetőséget kínál.


Hivatkozások:

[1] Budapesti Hirlap, 271. Sz. 1899. szeptember 30.
[2] Esti Kurír, 1931. július 18.
[3] Magyarország, 1931. július 18.
[4] Esti Kurír, 1929. március
[5] Budapesti Hírlap, 1929. január
[6] Az Est, 1923. szeptember
[7] Kis Ujság, 1937. július
[8] Budapesti Hírlap, 1937. június
[9] 8 Órai Újság, 1936. június
[10] Magyarország, 1938. március
[11] Kávéház sirató, szerkesztette Erki Edit. Officina Nova, Budapest 1995
[12] Saly Noémi: Törzskávéházamból zenés kávéházba. Osiris kiadó, 2005
[13] Népszabadság, 2002. február
[14] 8 órai újság, 1933. október

Molnár Bianka: Luxusbordélyházak

A történelem első ismert bordélyházai már az ókori görög és római városokban megtalálhatóak voltak, létezésük nem volt tiltott, sőt Rómában külön szabályrendszert hoztak létre a nyilvánosházak működésére.[1]

Magyarországon a 16. században a török megszállás idején alakultak ki Pesten és Budán, a városfalak mentén a kéjelgés hajlékai.  A bordélyházak törvényi tiltásának fő oka, a szifilisz terjedése volt; a török kiűzése után, a 18. században a a megfertőzött betegek száma olyan mértéket öltött, hogy már népbetegségről beszélhetünk Pest-Budán.[3] Habár az orvostudomány szerényebb mértékű fejlődésének köszönhetően a 19. században már nem számított halálos betegségnek, terjedésének problémája mindenképpen megoldást kívánt nem csak a polgári lakosság körében, de a katonák között is, hiszen a megfertőződött katona szolgálatra alkalmatlanná vált. [4] A betegség megelőzésére az 1840-es évektől kezdve vezették be a prostituáltak orvosi ellenőrzését, de a büntetést üzelmeiért ettől függetlenül ekkor még megkapták.[5]

A fordulat az 1848-1849-es forradalom és szabadságharc leverése után kezdődött el. Innentől számítható a bordélyházak fénykora egészen a 19. század végével bezárólag. A kihelyezett osztrák hatóságok nemhogy megtűrték, de saját besúgórendszerük jutalmazási eszközeként használták olyan kávéházak, kocsmák engedélyeztetését, ahol megtűrték az ilyesfajta szolgáltatásokat. Ekkoriban épült ki a nemzetközi szintű leánykereskedelem is.[6] 1861-ben a „osztrák-éra” után Thaisz Eleket nevezik ki Pest város rendőrfőkapitányává (Pest, Buda és Óbuda 1873-as egyesülése után pedig Budapest első rendőrfőkapitánya lesz). [7] Habár már az 1840-es években jelentek meg olyan újságcikkek, amelyek javasolták a kéjhölgyek névjegyzékbe vételét az ellenőrizhetőség céljából[8]. Thaisz működése alatt erre sor került,  és Pest város tanácsa 1867. október 31-én elfogadta a kéjelgésről, a bordélyházakról és a kéjhölgyekről szóló szabályrendeletét.[9] Elismerve ezzel, hogy a prostitúció, mint „szükséges rossz”, létező és kezelendő, de megtűrt probléma. Magyarországon nem volt soha egységesen törvényileg szabályozva a bordélyházak és kéjhölgyek működése, így legtöbbször Pest város szabályait vették át a vidéki városok is.

Engedélyhez kötötték az adott ház bordély célú használatát, amelyet csak a rendőrfőkapitány adhatott ki. A szabályozások előírták, hogy hány bordélyház lehet Pesten (először 40-ben határozták meg ezt a számot), a bordélyházban hány kéjhölgy és cseléd lakhat, meghatározták, hogy a házban lakó kéjhölgyek türelmi bárcával – azaz rendőrségi nyilvántartásba vétel – kellett, hogy rendelkezzenek, amelynek kiadási feltétele az orvosi lap megléte.

  1. rész

A kéjhölgyekről

Oly nő, ki bordélházba belépni, vagy a kéjelgést külön lakáson űzni szándékozik mindenek előtt:

  • § A kerületi főorvosnál jelentkezzék, hogy magát egészségileg megvizsgáltassa, és a történt vizsgálatról bizonyítványt nyerjen. Azután
  • § A kerületi kapitány előtt személyesen jelenjék meg, hogy a kéjhölgyek névsorába beirattassék, és a türelmi bárcát magának megszerezze.[10]

Ezenkívül a bordélyházban lakó lányok bevételük egynegyedével rendelkeztek csupán, a többit a ház asszonya gyűjtötte be, amelyből még adóznia kellett, amelynek mértékét a mindenkori rendőrfőkapitány határozta meg. Rendszeres orvosi vizsgálatokon is részt kellett venniük a nyilvánosházak lakóinak. A szabályok szerint nem lehetett alkoholos italt árusítani, kártyázni és hangos zenebonát csapni, az utcára néző ablakoknak pedig mindig befüggönyözve kellett lenniük.[11] A bordélyházakat leginkább az különböztette meg az előtte működő kéjtelepektől, és a későbbiekben létrejövő garniszállóktól, hogy a ház rendelkezett egy szalonhelységgel, ahol a beérkező vendégek találkoztak, ismerkedhettek az ott lakó hölgyekkel és csak utána mentek szobára.[12]


Széna tér (Kálvin tér) a 19. század közepén Forrás: Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár

A 19. század első felében – ugyan tiltott formában – már kialakult Pesten egy úgynevezett „prostitúciós-öv”, amely magában foglalta az Al-Duna-sort (a mai Lánchíd és Szabadság híd közti szakasz), illetve a Szénapiac (mai Kálvin tér) környékét. Itt volt a rossz híréről közismert Két pisztoly fogadó is, amely szintén „melegágya” lehetett a bűnözés e fajtájának.[13] A régi pesti városfalon (a mai Kiskörút vonala, amelyet ebben az időben még Országútnak neveztek)  többek közt a Kecskeméti kapun keresztül lehetett bejutni az akkori Széna tér (ma Kálvin tér) felől. A kaput követő a városfal vonalán meghúzódó kis utcák feltételezhetőleg már a kezdeti időktől szintén helyszínei lehetettek a kéjtanyáknak, hiszen ez volt a város széle. A 19. század első harmada után meginduló nagyméretű terjeszkedés következtében a régi városfalon kívüli telkek is egyre inkább betelepülnek, az Országút túloldalán felépült a Nemzeti Múzeum (1847), a Nemzeti Színház (1837), az 1860-as évektől elindult az úgynevezett „mágnás-negyed” kialakulása, miután 1865-től a mai Olasz Kultúrintézet épületében ülésezett a magyar parlament. [14] Ezután kezdenek , a régi városfal által körbevett területre a „Belvárosként” hivatkozni.[15]


A Magyar utca és környéke az 1872-es Pest belterületének városrendezési térképe részletén Forrás: mapire.eu

A Belváros szélén húzódik meg a mai Magyar utca. 1758-ban még a Nach der Ketschkemeter Thor (ném ’Kecskeméti kapu felé’ vezető út) névre hallgat, majd ebből 1791-től lesz Unger Gasse – feltehetőleg az utcában működő Unger családnévvel rendelkező kovács és annak műhelye miatt [16] –, amelyet félreértenek, és lefordítanak így lesz az utca neve 1874-től Magyar utca. A 19. századi fejlődés erre az utcára is kihatással volt. Az itt megbújó kis egyemeletes, a régi városfal oldalára ráépített kis házak helyére többemeletes bérházakat építenek, új tulajdonosokkal. Az előbbiekben a Szénatér (mai Kálvin tér) környékéről felrajzolt életkép (a kulturális és politikai elit legtöbbje megfordul ezen a környéken ezidőtájt) és a már említett 1867-es pesti szabályozás, amely legalizálja a bordélyházak működését, mind közrejátszott abban, hogy többek között a Magyar utcában is több olyan ház nyílt meg a 19. század második felében, amelyek engedéllyel rendelkező nyilvánosházak lettek. A félreeső, csendes, szűk utcácska kiváló találkahely volt a közelben járó-kelő potenciálisvendégek számára. Valószínűleg eme tényezők összességének köszönhető, hogy a Magyar utcai bordélyházak lettek a luxus kategóriás találkahelyek Pest városában.

Ebben az utcában vett házat „részvénytársasági alapon” Schumayer (Pilisi) Róza, azaz „Pest rózsája” is 1892-ben.[17] A Károlyi-kertre néző Magyar utca 20. szám alatt egy kétemeletes neoreneszánsz házat épített, az épület tervezője Illés Gyula műépítész. [18] Róza befolyásos kapcsolatait mi sem mutatja jobban, hogy a ház famunkálatait az a Thék Endre készíti el neki műhelyében, aki a Parlament építési munkálataiban is részt vesz. [19] A ház berendezései is  magas minőségű volt, a szobák különböző stílusban voltak berendezve (biedermeier, rokokó), dea tükör mindegyikben volt.Krúdy Ilona még meg is említi visszaemlékezéseiben: „Milyen lakása volt a Pilisi Rózának?” Gyönyörű szép lakása volt. Azt hiszem, egymásba nyíló négy szoba volt, rengeteg értékes, márkás festménye volt, emlékszem rá, nagyon érdekelt a hálószobája. Azt is megmutatta. Volt egy hatalmas baldachinos francia ágya. Gondoltam még akkor: nahát, ez a nagy nő belefekszik ebbe a francia széles ágyba (nevet) a tetején tükör volt, az ágynak, négy oldalán függönyök,… nagyon érdekes.”[20]


Pilisy (SchumayerRóza, 1880-as évek  Forrás: Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár

 

Schumayer Róza 1855-ben született szerelemgyermekként, 16 évesen szökött meg otthonról. Szerelem okán kerül Pestre, ahol előbb virágárusként próbálja megszerezni a napi betevőt, majd szépsége miatt több befolyásos barátja, partnere lesz, akik nem csak lakást fizetnek neki, hanem taníttatására is költenek. Pilisi Róza néven novellákat és kisebb regényeket is írtKi is adták három novelláskötetét 1887 és 1899 közöt.[21] A „fehér kaméliás hölgy” – ahogy Ambrus Zoltán nevezi Rózát – házába sok magas rangú személy is ellátogatott, vendége volta későbbi VII. Edward angol trónörökös is. Sok fiatal írót/költőt felkarolt ő maga is, akik szívesen jártak el hozzá; házában mondhatni irodalmi szalonokéhoz hasonlatos volt többször is a hangulat.[22] Itt találkozott Rózával Pekár Gyula, akiről Stróbl Alajos Toldi alakját mintázta a Nemzeti Múzeum előtt álló Arany-szoborhármashoz. Pekárhoz fűződő szerelmi viszonyának végével magyarázták Rózaöngyilkossági kísérletét, amelyről a Budapesti Hírlapban (1894. 72. sz.) olvashatunk:

„Pilisy Róza, tegnap este öngyilkossági kísérletet követett el Magyar uczai lakásán, és halálos sebesülést ejtett magán. Egész nap idegesnek és szomorúnak látszott, hét órakor egy látogatójával beszélgetett közömbös dolgokról, midőn hirtelen félbeszakította a beszélgetést, átment a szomszédos szobába és az íróasztalon fekvő revolverrel keresztüllőtte magát. A lövés után állva maradt és a besietett vendéghez így szólt: Megöltem magamat! Az orvos konstatálta, hogy a nagy kaliberű revolver golyója a baloldali második borda alatt behatolt a testbe, átfúrta a tüdőt és megakadt a lapoczka alatt. Pilisy Róza egész éjjel eszméletnél volt, és kívánságára papot hoztak neki, a ki ellátta a halotti szentséggel. Állapota nagyon súlyos, orvosai azonban bíznak benne, hogy megmenthetik életét. Tette okául szerelmi bánatot emlegetnek.”[23]

Krúdy Gyula a nála 20 évvel idősebb nő iránt érzett  csodálatát leginkább úgy fejezte ki, hogy több művében megörökítette egy-egy karakterben. Pilisi Rózáról mintázta például A vörös postakocsi Madam Louise asszonyát, de ő a Nagy kópé és a Velszi herceg novella főhősnője is.[24] Krúdy olyannyira megmaradt őszinte rajongójának, hogy  Róza 1931-ben bekövetkezett halála után megírja “Pest rózsájának” nekrológját is, amelyre halála előtt — úgyszólván — maga a 74 éves Róza kérte fel.

„Ellenben vesztenek ők, pedig nagyon szeretnék meghalni, hogy ön írja meg a róllami nekrológot, noha tudom kutyamód le fog kutya pi(sál)ni de ha a nagy Krúdy írja mindenképpen szép lesz, mert ma senkisem tud úgy írni mint ő aki czirógatva vágja pofon szegény Madame Louszet a hervadhatatlan Dame du Kameliát. Gyere el öreg 4 hete be hozattam a karczost s folyton várlak.”[25]

Korabeli képeslap a Maison Frida reklámjával Forrás: http://anzix-art.hu, magángyűjtemény

Madam Frida, a pesti bordélyházak másik közismert személyisége is a  Magyar utcához kötődik: két itteni bordélyházzal kapcsolatban merült fel neve:. az egyik úgy is vonult be a köztudatba mint Maison Frida habár a háznak Frida asszony sose volt tulajdonosa.[26] Császtvay Tünde Éjjeli lepkevadászat című könyvében írta, hogy a Frida-ház a Magyar utca 34 szám alatt működött. Ezen állítást  többen átvették, de az egykor.hu egyik olvasója nyomán már tudjuk, hogy a Magyar utca 29 lehetett inkább ez a ház. Az ott lakók őrzik Frida asszony emlékét, illetve az átépítések során még a könyvben is megemlített, híres vörös, aranydíszes tapéták részeit is megtalálták a falakon.

2010-ben a Magyar utca 29-es számú épület teljes átépítésén dolgoztam egy esztendőn át. Ez idő alatt volt szerencsém megismerkedni sok helyi lakossal. Több olyan idős emberrel is beszélgetésbe elegyedtem, akik több évtizede ott élnek, néhányan ott születtek, kilencven, nyolcvan évvel ezelőtt. Ők hívták fel a figyelmemet az épület múltjára. Állításuk szerint ebben az épületben volt a nevezetes Maison Frida nyilvánosház. Személyesen ismerték Frida asszonyt, aki fiatalon kivételesen szép nő volt, majd idősebb korában erősen elhízott. Tőlük tudom, hogy két házzal lejjebb volt a nyilvánosházhoz tartozó mosoda és istálló, kocsiszín is. Történeteket is meséltek; egyikük szerint egy katonatiszt a feleségét találta az egyik szobában, majd végzett vele és magával is.

Az átépítési munkálatok alatt olyan beépített szekrényeket távolítottunk el, amik mögött vörös, arany díszes tapéta árulkodott az egykori díszítésről, ugyan ilyen díszes, színes mintázatú volt a bejárat feletti gipszstukkós mennyezet is.”[27]

A szócikk szerzője az olvasói bejegyzés nyomán levéltári kutatásokat végzett, , amelyek megerősítették a lakók és az olvasó állításait: a Magyar utca 34. szám alatt ma is álló kétemeletes házát 1878-ban építette Vojnits Mária (tervező: Landherr Gyula). 1904-ben bekövetkezett halála után a házat kifejezetten bordélyház nyitási céllal vásárolta meg Schlesinger Lipót és neje. Több öröklési szakasz után a házba 1948-ban — Gobbi Hilda közreműködésével — a Jászai Mari Színészotthon Egyesület költözött be. A Magyar utca 29. ma is álló háza 1846-ban épült (terv és kivitel: Wagner János). 1903-ban az előző tulajdonostól Östreicher Ede és neje vásárolta meg 110 ezer koronáért, a bordély működtetéséhez szükséges átalakításokat elvégeztetve (tervező és kivitelező: Rajky Béla kőművesmester). 1905-ben 14 bejelentett lánnyal indult a bordély és egészen 1933-ig működött (1927-ben visszavonják a bordélyházak nyitását engedélyező szabályokat, így ezután mulatóként üzemel).[28] A nevezetes Frida-ház tehát a Magyar utca 29-ben található, manapság gyönyörű tűzpiros ajtóval a bejáratnál, ami a mai napig meg tudja mozgatni az emberek fantáziáját, habár a Belváros-széli bordélyházak virágkora már rég leáldozott.


Hivatkozások

[1] Miklóssy János: A budapesti prostitúció története, Népszava Kiadó, Bp., 1989, 10-12.o.

[2] Miklóssy János: A budapesti prostitúció története, Népszava Kiadó, Bp., 1989, 13-14.o.

[3] Miklóssy János: A budapesti prostitúció története, Népszava Kiadó, Bp., 1989, 18.o.

[4] Szécsényi Mihály: A bordélyrendszer Budapesten, Rubicon online folyóirat – http://www.rubicon.hu/magyar/oldalak/a_bordelyrendszer_budapesten

[5] Miklóssy János: A budapesti prostitúció története, Népszava Kiadó, Bp., 1989, 21.o.

[6] Miklóssy János: A budapesti prostitúció története, Népszava Kiadó, Bp., 1989, 29.o.

[7] Szécsényi Mihály: A bordélyrendszer Budapesten, Rubicon online folyóirat – http://www.rubicon.hu/magyar/oldalak/a_bordelyrendszer_budapesten

[8] Miklóssy János: A budapesti prostitúció története, Népszava Kiadó, Bp., 1989, 27.o.

[9] Szécsényi Mihály: A bordélyrendszer Budapesten, Rubicon online folyóirat – http://www.rubicon.hu/magyar/oldalak/a_bordelyrendszer_budapesten

[10] Miklóssy János: A budapesti prostitúció története, Népszava Kiadó, Bp., 1989, 41. o.

[11] Miklóssy János: A budapesti prostitúció története, Népszava Kiadó, Bp., 1989, 39-41. o.

[12] http://egykor.hu/budapest-v–kerulet/magyar-utcai-luxusbordelyok/4020

[13] Miklóssy János: A budapesti prostitúció története, Népszava Kiadó, Bp., 1989, 22-24.o.

[14] http://egykor.hu/budapest-v–kerulet/magyar-utcai-luxusbordelyok/4020

[15] Szilák Józsefné (szerk.): Belvárosunk tegnap és ma, Minerva, Bp., 1970

[16] http://nevtan.arts.unideb.hu/nevtan/informaciok/pisa/tsm-m.pdf

[17] Kovács József László: Pest Rózsája: Pilisi Róza – http://www.krudy.hu/Szakirod/KovacsJozsefLaszlo/KJLDPart03_04.pdf

[18] http://egykor.hu/budapest-v–kerulet/magyar-utcai-luxusbordelyok/4020

[19] Szécsényi Mihály: A bordélyrendszer Budapesten, Rubicon online folyóirat – http://www.rubicon.hu/magyar/oldalak/a_bordelyrendszer_budapesten

[20] Krúdy Ilona visszaemlékezése Pilisi Róza lakosztályáról – http://www.krudy.hu/Szakirod/KovacsJozsefLaszlo/KJLDPart03_04.pdf

[21] Pity-palaty, (1887) a Csillagok (1893), végül a Réz István című (1896)  – http://www.krudy.hu/Szakirod/KovacsJozsefLaszlo/KJLDPart03_04.pdf

[22] Szécsényi Mihály: A bordélyrendszer Budapesten, Rubicon online folyóirat – http://www.rubicon.hu/magyar/oldalak/a_bordelyrendszer_budapesten

[23] A besietett vendég lenne maga Pekár Gyula.  – Kovács József László: Pest Rózsája: Pilisi Róza – http://www.krudy.hu/Szakirod/KovacsJozsefLaszlo/KJLDPart03_04.pdf

[24] Kovács József László: Pest Rózsája: Pilisi Róza – http://www.krudy.hu/Szakirod/KovacsJozsefLaszlo/KJLDPart03_04.pdf

[25] Pilisi Róza levele Krúdy Gyulának (1915. XII. 15.) – Kovács József László: Pest Rózsája: Pilisi Róza – http://www.krudy.hu/Szakirod/KovacsJozsefLaszlo/KJLDPart03_04.pdf

[26] Az elnevezés a francia maison szóból ered, amely házat jelent – Vajda Sándor: Egy nagy hírű ház a Magyar utcában, Budapesti Negyed, 2010. tél

[27] http://egykor.hu/budapest-v–kerulet/magyar-utcai-luxusbordelyok/4020

[28] http://egykor.hu/budapest-v–kerulet/magyar-utcai-luxusbordelyok/4020

Kapcsolat:

budapest100@kek.org.hu | +36 20 341 6688
Sajtó: press.budapest100@kek.org.hu
Kutatás: kutatas.budapest100@kek.org.hu
Tervezte és fejlesztette:

kek-logo

kek-logo