Már mobil appon is elérhetőek a Budapest100 programjai!

Most debütál a felhasználók igényeit követve fejlesztett Budapest100 mobilapplikáció. Segítségével a járvány következtében őszre került rendezvényre már okostelefonnal is megtervezheted a programodat. Az alkalmazás szeptember 7-én vált élessé:  már elérhetők az önkéntesek által feltöltött programok és az idén meglátogatható épületek listája. 

A Budapest100 sokéves webes jelenlét utáni újításként az idei rendezvényre hiánypótló mobilapplikációval készült. A több, mint egy évig tartó fejlesztési folyamat első lépéseként szervezőkkel, résztvevőkkel készült interjúkkal került feltérképezésre a Budapest100 látogatók részvételi attitűdje, egy mobilapplikációhoz fűzött elvárásai, igényei. A legfontosabb konklúzió az volt, hogy az igen széles spektrumú programkínálatban nehéz navigálni, kihívást jelent ütközések nélkül, térben és időben jól összeállítani az igényeknek megfelelő programsort. Így elsődleges lett a megfelelően kialakított keresőrendszer létrehozása, amely a sokféle program között típus, helyszín és dátum szerinti szűrést is lehetővé tesz. A kiválasztott épületeket vagy rendezvényeket csillagozással saját térképünkre, illetve naptárunkba is menthetjük, így elkerülhetjük a programütközéseket.

A fesztiválapplikációk rendszerét alapul véve egy fejlesztő (Csík Péter) és egy UI-designer (Takács Viktória) közös munkájának eredményeként született meg az a könnyen átlátható, felhasználóbarát kezelőfelület, amelynek működése azonnal megtanulható. Bár még hiányoznak belőle funkciók (applikáción belüli útvonaltervezés lehetősége vagy account kezelés), a kis erőforrások ellenére sikerült egy jól használható alkalmazást létrehozni, amely a következő években, a felhasználói visszajelzések és igények fényében, tovább bővíthető. Az app egyelőre csak a Google Play Áruházban érhető el (az iOS-verzióhoz fejlesztők jelentkezését várjuk.)  

 

Horváth Máté

Modernitás és hagyománytisztelet: egyedi megoldások az újpesti Panoráma lakóparkban

A Budapest100 idei évi fő támogatója a Metrodom ingatlanfejlesztő cég, amely Újpesten, a Panoráma lakóparkban 4 vadonatúj épületének bemutatására is vállalkozik programunk két napján. Erre a magyarázatot részben a honlapjukon megfogalmazott filozófiájuk adja meg. „Lakóházainkat annak tudatában tervezzük, hogy azokat várhatóan több mint egy évszázadon át fogják használni és látni az emberek. Büszkék vagyunk a munkánkra, az annak eredményeként megszülető épületekre, utakra és parkokra, de a Metrodom munkatársainak közössége ennél többet is kíván tenni.” A cég a társadalmi felelősségvállalás szellemében sokaknak segít az otthonteremtésben, és idén egy szakmai kezdeményezéshez is szívesen adja a márkanevét és a támogatást, ez a Budapest100. A kapcsolat alapja a személyes elkötelezettség, aminek a története így szól:

Boskovitz Nikolett (Niki), marketing vezető: 2012-ben vettem részt látogatóként először a Budapest100-on, és nagy élmény volt számomra, hogy bejuthattam olyan épületekbe, amelyekbe addig sosem: bemehettem dupla körfolyosós belső udvarokba és kertekbe, tetőteraszokra, ahonnan úgy nyílt meg számomra a város, akár egy varázsszelence. Megismertem olyan részleteket, amikre a hétköznapi életben nincs idő, mert nem nézünk fel az épületekre, nem vesszük észre, hogy mi is van körülöttünk, vagy épp nincs lehetőségünk bejutni a zárt kapuk miatt.  Azóta is minden évben figyelem, hogy mi zajlik a Budapest100 háza(i) táján.

Somfalvai Patrícia (Pati), marketing asszisztens: Korábban önkéntes programszervezőként és kutatóként csatlakoztam a Budapest100-hoz, és az akkor kialakult baráti kapcsolatok azóta is nagyon meghatározóak számomra. Szerintem ez egy szuper kezdeményezés, ahol az építészet, a művészet és a városiak szorosan kapcsolódhatnak egymáshoz, valami emlékezeteset teremtve. Amikor év elején megláttuk a felhívást, hogy most – függetlenül az épület korától – bármilyen ház csatlakozhat, kapóra jött, hogy pont elkészült az újpesti Panoráma lakópark, így jelentkeztünk is – igazából „régi ismerősként”. Ilyen friss épület még soha nem vett részt a programsorozat történetében.

Pongrácz Tamás, műszaki osztályvezető: Az én kötődésem nem ennyire személyes, de a régi újpesti környezet témája jól illeszkedik a programba. A Panoráma lakópark teljesen más léptékű rendszert mutat, mint ami egykor ezt a területet jellemezte. Bár van a közelben egy modern stílusú háztömb, de a mi 17 emeletes toronyépületeinkkel úgy kellett belesimulni a környezetbe, hogy azt ne zavarjuk meg túlságosan. A Budapest100-ra érkezők az Attila út felől tökéletes összhangot fognak tapasztalni a városi szövettel, ami ritkaság ilyen kontrasztos utcai beépítésnél. A házak tömegének fokozatos, finom léptetése is az épületeket tervező Hajnal Építész Irodának köszönhető. A Liszt Ferenc utca felől érkezve viszont egészen más a látvány, ott valódi építészeti jelként viselkedik a lakópark.

Az építkezés előtt szervezett lakossági fórumokon bemutattuk, hogy mire készülünk és bizonyos kérdésekben az itt élők észrevételeit figyelembe véve módosítottuk a terveket, például a parkolás kérdéskörét másképp oldottuk meg az eredeti tervekhez képest. A múlt és az egykor itt állott Bőrgyár tiszteletére Wolfner utcának nevezték el a Váci úttal párhuzamosan futó utat, a járófelületbe épített szalagszöveg pedig az újpesti hagyományokat és nevezetességeket idézi meg. Ez a megoldás mindenkinek tetszett, mert nemcsak gyalogosan lehet ezeket felfedezni, hanem az emeleti erkélyekről is jól látszanak. Egyébként ez egy nyitott városi tér, a 4 ház között lévő két új játszótér a környéken élőket is szolgálja.

Niki: Az épületeink sajátossága, hogy nagy hangsúlyt kapnak benne a közösen használható terek. Olyan tereket szeretünk építeni az otthonok mellett, ahol a ház lakói összejöhetnek és kellemesen eltölthetik a szabadidejüket, ilyen tér például a közösségi nappali, a babaszoba vagy a játszóterek. Fontosnak tartjuk, hogy az ott élőket már a megérkezéskor ne egy szűk folyosó, hanem egy otthonos lobby fogadja, portaszolgálattal. Ilyen környezetben várjuk a Budapest100 látogatóit is, illetve a szabadban, a függönyfal előtt húzódó belső árkádok alatt is tartunk majd programokat.

Tamás: És még valami teljesen egyedi vár az érdeklődőkre: ez a zöldfüggöny. Erről talán többen hallottak már, mert gyorsan híre ment az újdonságnak. A lényege az erkélyek és a homlokzat vonalába telepített és ültetett fák, valamint zöld növények rendszere. A tervezéskor az égtájak, a magasság, a szélirány és a vízigény játszottak nagy szerepet. A rendszert úgy kellett kialakítani, hogy a lakásokban élőktől teljesen függetlenül tudjon működni: a növényhomlokzatot kívülről, függeszkedve ápolják a szakemberek, ehhez alpinisták és speciálisan képzett kertészek kellenek. Az első ilyen rendszert működtető épület egy olaszországi irodaház, ahol a klíma természetesen teljesen más. Mi már most érdeklődve figyelünk, hiszen a zöldfüggöny élő vegetáció, aminek köszönhetően folyamatosan változik a ház képe, aszerint, ahogyan a fák nőnek és az erkélyeken ültetett zöldek bokrosodnak, sőt, ahogy a futónövények elindulnak, a függönyhatás is egyre szembetűnőbb. A lakók szeretik, ha a környezetüket növények díszítik, ami abból is jól látszik, hogy egyre több helyen látjuk a lakók saját virágait, a hagyományos muskátlikat is az erkélyeken. Biztosak vagyunk benne, hogy három-öt év múlva egészen másnak látjuk majd a Panoráma lakóparkot, ahol a speciális zöldfüggöny mögött szép, modern és szakértelemmel felépített lakóházak állnak.

A Panoráma lakópark adatlapja ide kattintva érhető el.

Megvan a találkozásunk új dátuma!

Megvan a találkozásunk új dátuma! 

Szeptember 19-20. lesz a 10. Budapest100 hétvégéje.

A jubileumi évben minden eddiginél több ház és közösség jelezte, hogy csatlakozik a programhoz a halasztás ellenére is. Köszönjük! 

Tudjuk, hogy biztosítanunk kell azokat a feltételeket, amelyek között felhőtlenül ünnepelhetünk együtt.  A csatlakozó házakban élők és a látogatók, önkénteseink és minden együttműködő számára fontos, hogy biztonságosnak érezzék a körülményeket. A szeptemberi előírásokat maradéktalanul betartjuk mindannyiunk érdekében.

A Budapest100 a közösségek és a város ünnepe, a hétvége, amikor közelebb kerülnek egymáshoz az ismeretlen ismerősök, a szomszédok és a sokfelől érkező kíváncsi városlakók. Reméljük, így lesz.

Találkozzunk a Tizediken!

Fotópályázat az Energetszerviz ajándékcsomagjaiért mindenkinek!

Az Energetszerviz felajánlásából egy fotópályázatra hívunk meg minden Budapest100 rajongót:

Nyerd meg a 3 darab 20.000 Ft értékű gyorsszerviz csomag egyikét!

Nincs más dolgod, mint az alábbi űrlapot kitölteni, és max. 5 képet küldeni arról, hogy milyen apró felújítást, házkörüli javítást, kreatív tevékenységet végeztél az otthonodban karantén idején. Küldhetsz előtte-utána fotópárt is, de mindenképp írd le, hogy milyen tevékenységet végeztél.

 

Az ötletes felújításról, otthoni barkácsolásról vagy akár erkély zöldítésről küldött képet az alábbi szempontok szerint zsűrizzük:

  • Mekkora kihívással szemben vetted fel a kesztyűt?
  • Mennyire ötletes a megoldásod?
  • Milyen jó fotót készítettél róla?

A legkreatívabb fotókból ráadásul válogatást teszünk közzé a Budapest100 közösségi oldalain.

A pályázathoz az alábbi űrlap kitöltése szükséges, itt tudod feltölteni a fotóidat is: https://bit.ly/energetszerviz_fotopalyazat

Beküldési határidő: 2020. május 8. (péntek) éjfél

A pályázatot bárki beadhatja, a nyeremény saját célra, az alábbi karbantartási feladatokra fordítható: villanyszerelés, víz-gáz-fűtésszerelés, kaputelefon vagy zárszerelés, egyéb apró ház körüli munkák. Felhasználási idő: 1 év

További információ az Energetszervizről: bit.ly/energetszerviz

Kérdés esetén: eva@kek.org.hu

Nyereményjáték az Energetszerviz ajándékcsomagjaiért az eddigi Budapest100 házaknak

Az Energetszerviz felajánlásából egy játékra hívjuk meg a 10 év során bármikor a Budapest100-hoz csatlakozott épületeket. Nyerj értékes karbantartási és szerviz szolgáltatásokat a lakóházad vagy munkahelyednek!

Pályázz a 100.000 Ft és az 50.000 Ft értékű mobil gondnoki csomagra!

A nyeremény 1 éven belül felhasználható kisebb ház körüli javításokra, ezermesteri feladatokra, villanyszerelésre, kaputelefon javításra, zárszerelésre az épület közös tereiben.

A pályázathoz az alábbi űrlap kitöltése szükséges: bit.ly/Budapest100xEnergetszerviz

Beküldési határidő: 2020. április 15. (szerda) éjfél

A pályázatot bárki beadhatja, aki az elmúlt 10 évben szervezőként, önkéntesként, lakóként vagy dolgozóként részt vett egy nyitott házzal a Budapest100 programban. A nyeremény kizárólag az épület közösségi tereinek karbantartására fordítható. 

További információ az Energetszervizről: bit.ly/energetszerviz

Kérdés esetén: eva@kek.org.hu

Fel a fejjel, találkozunk a Tizediken!

Találkozunk a Tizediken! Igen, biztosak vagyunk benne, hogy találkozni fogunk mindenkivel, akinek fontos és kedves a Budapest100. Éppen ezért most otthon maradunk és tervezünk: várjuk, az alkalmas pillanatot – remélhetőleg még idén – , amikor nyugodtan, felszabadultan, újult erővel ismerkedhetünk szeretett városunk titkaival a pincétől a padlásig, bámulhatjuk, dicsérhetjük, sétálva fotózhatjuk, felfedezhetjük ismét. Abban bízunk, hogy őszre már lehetőségünk lesz megszervezni a jubileumi nyitott házak hétvégéjét, napsütésben, jó levegőn és persze ünnepi hangulatban.  Addig is terveink hamarosan láthatóak lesznek a honlapunkon, Facebookon és Instagramon is.

Fel a fejjel! Jövünk és találkozunk a Tizediken!

Kapcsolat:

budapest100@kek.org.hu | +36 20 341 6688
Sajtó: press.budapest100@kek.org.hu
Kutatás: kutatas.budapest100@kek.org.hu
Tervezte és fejlesztette:

kek-logo

kek-logo

osa-logo

osa-logo