2017. május 15. Szarka Zsófia: Elevátor ház – Elbontott épület a Boráros téren

A 19. század utolsó évtizedeiben egész Budapest (1873-as egyesítés óta), így a Duna-part is fokozatos fejlődésnek indult az áruszállítás és raktározás igényeinek megfelelően. Új fővárosi raktárak létesítése 1868 óta téma volt, azonban már 1879-et írunk, amikor megkezdődik a Duna parti teherpályaudvar szomszédságában a közraktárak, majd 1881-ben az elevátorház építése. Az építkezés egyre sürgetőbb lett a növekvő ipar számára, mert a tárolókapacitás vészesen rossz minőségű volt. A főváros elszórt helyein pincékben, és különféle magánraktárakban elhelyezett búza szállítása, mérlegelése, és tárolása igen nehézkes volt, ráadásul a folyó évenkénti legalább két áradása miatt a talajvíz gyakran elöntötte ezeket a pincéket.

Az 1883-ban elkészült Elevátor. Mögötte a ferencvárosi malmok, mellette saját kazánháza és annak 65 méter magas kéménye.(Forrás: FSZEK, Bp-gyűjtemény)

1879-ben a főváros nyilvános tervpályázatot hirdetett a Budapesti Közraktárak megépítésére, melyet Basch Gyula és Krajovics Lajos nyertek meg. A hosszas alkudozás végén, amely az építkezések megkezdését és a finanszírozás módját kísérte a főváros a saját költségen való megépítés, és egy ún. vegyes rendszer mellett döntött. Ez azt jelentette, hogy mind a raktárházak (4 db), mind az amerikai típusú elevátor épületek (2 db) megépülnek, míg korábban a két dolog egymással versenyzett. Az elevátor tervpályázatára 8 terv érkezett be. A győztest 1880.április 16.-án hirdették ki, Ulrich Keresztély szerénytelenül csak „System Ulrich” jeligével beadott pályázata nyert. Ez abban tért el a többitől, hogy nem vette komolyan a kiírást, és nem az amerikai típusú elevátorszerkezetet másolta, hanem egy saját elrendezéssel állt elő. Az elevátorház és a közraktárak együttesének megépítésére a feldolgozóipar közvetlen közelében a ferencvárosi Duna parton került sor (itt voltak ugyanis a malmok), mintegy 740 méter hosszú és átlagosan 70 méter széles, vagyis kb. 51.000 m² nagyságú területen. Tudták már akkor is, milyen fontos, hogy közút, vasút, és vízi út össze legyen forrasztva.

Az Elevátor és az 1937. szeptemberében átadott – akkori nevén – Horthy Miklós híd.

1881-ben ünnepélyesen átadták a közraktárak 4 épületét. Két évvel később Ulrich Keresztély tervei alapján megépült a közraktárak szomszédságában az Elevátor-ház, mely a gabonaszállító hajók rakodóállomásaként működött. Az építkezést szintén finanszírozási problémák kísérték, ezért az eredeti programot több ponton csonkítani kellett, például a korábbi két elevátorépület helyett csak egy megépítésére került sor. A hatóságoknak nem tetszett, hogy a rendszert mozgató gőzgépek 20 méteres magasságba kerülnek, pedig az áthaladó vasúti vágányok miatt nemigen volt más választás. A gőzt előállító kazánokat egy külső épületbe helyezték, amit egy földalatti csővel kötöttek össze az elevátor gépházával. Az épület földszintjén 4 vasúti vágány haladt át. Legfeljebb 20 vagonba lehetett egyszerre rakodni a 15 méter magas silókból, melyből 290 darab állt rendelkezésre a tíz automata mérleghez ugyanennyi csoportba sorolva. Ezek összkapacitása 25.000 tonna volt. A padlásszint összesen 22 méteres magassággal rendelkezett, ahonnan a gabona átforgatását, és tisztítását végezték. A névadó szerkezetből, vagyis elevátorból összesen 18 volt az épületben, ezek közül 10 a vasúti ki és berakodáshoz. Komoly hangsúlyt fektettek a tűzbiztonságra, így az egész épület egy hatalmas vasszerkezet volt, amit téglával borítottak, egyedül a tető, és a padlózatok készültek fából. A közraktárak területén (a Duna part a Boráros tértől a Fővám térig) az áruk szállítása, rakodása, ill. raktározása a kor legmodernebb technikáival folyt: az Elevátor daruzta ki a beérkező hajók rakományát, melyet aztán vasúti síneken szállítottak a raktárakba. A 20. század első éveire égető szükség mutatkozott a raktárak bővítésére. Két új raktár tervei érkeztek be a főváros vezetéséhez, ám ezek az eredeti tervek alapján nem valósultak meg. A területre csupán két fa szerkezetű ideiglenes raktárat építettek. A Duna-parton horgonyzó uszályokból óránként 65 tonna termést tudtak kiemelni. Az elevátorban 1 mázsa kiraktározása egy hajóra 5 koronába, míg beraktározása egy vagonba, mérlegeléssel 3 koronába került. Ehhez képest a külföldi gabona behozatala, ami vámköteles volt, kilogrammonként (!) 50 és 100 korona között mozgott.

A sérült elevátorház 1948-ban, a bontás megkezdése előtt

Az épületeket 60 évre a Magyar leszámító és pénzváltó bank vette bérbe. Jelentőségük a termelés átalakulásával azonban folyamatosan csökkent. Az elevátorház és a környéke a dunai teherpályaudvar, és a Horthy Miklós híd közelsége miatt 1942-45-ben fokozottan ki volt téve a bombázásoknak, és nem is mentesült káros hatásai alól. Hogy a városkép nyert e vagy veszített ennek az ipari épületnek az eltűnésével? Tény, hogy 50 (vagy egyes források szerint 58) méteres magasságával meghatározó eleme volt annak. Ulrich írásának végszavában a „város dunamenti palotasora méltó lezárásának” nevezi. És azután sem csak ő illette csodálattal a magyar ipar e művét. Több könyv turisztikai látványosságként emlékezik meg róla. Valószínűleg iparilag tény csúcsteljesítmény volt (teljesen automatizált) tekintve, hogy az épületben alkalmazott gépészet szabadalmát az Egyesül Államok, Belgium, Németország, Franciaország, Oroszország területére is megvásárolták. Hogy építészetileg mennyire kár érte? Az akkori ipari épületek színvonalát hozta, és ez a színvonal nem volt alacsony. Ha ma állna ipari műemlék lenne. De valószínűleg ha épségben átvészeli a háborút akkor is lebontották volna. A Petőfi híddal az Elevátor szinte megismételte azt amit az Erzsébet híd és a Belvárosi Plébániatemplom csinál. A hídfő háború utáni szélesítésekor pedig útban volt, többek között ezért is bontották le.

A Nehru park ma.

A lerombolt Elevátor-ház helyén 1966-ban Krizsán Zoltánné, Jancsó Vilmos és Mészáros Ferenc tervezők vezetésével megépítették a Nehru parkot, mely abban az időben kiemelt jelentőségű volt, hisz a szintén megsérült Margitszigeten kívül ez volt az egyetlen nyilvános park Budapesten. A parkot 1984-ben teljesen felújították és az 1998-as játszótéri átépítést leszámítva ma is a 25 évvel ezelőtti állapotot mutatja. A közraktárakat 1988-ban részlegesen felújították és felvonókkal látták el az épület belső terét, ám a rendszerváltás óta kihasználatlanul álltak. Az utóbbi években az igencsak leromlott állapotú épületek csupán ideiglenes szórakozóhelyeknek adtak otthont, mint amilyen a Buddha Beach is volt. A Budapesti CET (a logó alapján inkább Bálna Budapest) projekt keretein belül az épületet felújították és átalakítva kereskedelmi, kulturális és szórakoztató központot nyitottak benne.


Források: