2017. May 17. Görbe Márk: A pesti korzó gyöngyszeme, a Vigadó kioszk fénykora

Sorry, this entry is only available in Hungarian. For the sake of viewer convenience, the content is shown below in the alternative language. You may click the link to switch the active language.

„Hát mi legyen? Kéjvárda-e? vagy Lejtvárda?/Vagy tán jobb, ha Vigarda s rosszabb-e ha Rajongda?/S Vigoda miért ne legyen vagy tán szebb, ha Vigolda?” A korabeli bökversben ajánlott egyik megnevezés sem bizonyult megfelelőnek, ugyanis a pesti rakparton elhelyezkedő – az osztrák Hentzi generális „jóvoltából” rommá lőtt – Redout helyén 1865-ra felépült díszes palota végül a Vigadó nevet kapta. Az épületben voltak báltermek, éttermek és egy kávézó is, melyeket különböző vállalkozók a fővárosi tanácstól vehettek bérbe.

A Vigadó kávéházát 1869-től Hangl Márk bérelte, akinek személyét az erről döntő testületnek nem kisebb személy ajánlotta becses figyelmébe, mint Deák Ferenc, aki 1854-től haláláig – idomított kanárimadara társaságában – a Vigadó mellett lévő Angol Királynő Szállodában lakott. Itt Hangl Márk szolgálta ki szobapincérként, mégpedig feltehetően kiváló módon, mert állítólag ez a kávéházbérlési ügy volt az egyetlen alkalom, hogy a haza bölcse valaki számára protekciót kért.

Hogy ez mennyire bölcs döntés volt azt mutatja az, hogy Hangl Márk csaknem két évtizeden át sikeresen üzemeltette a Vigadó kávéházát. Érdemei elismerésének tekinthetjük azt is, hogy a Kávés Ipartestület pénztárosának, majd elnökének is megválasztották. Az egyik legjobb ötletének az bizonyult, hogy 1870-ben engedélyt kért egy „nyári vendéglő” nyitására a Vigadó előtti téren, mely még az épületben lévő kávéházánál is népszerűbbnek bizonyult. Ezt a vendéglátóhelyet, mely kínálatát tekintve inkább kávézó volt, mint étterem, róla nevezték el Hanglinak becéztek a pestiek, és ez az elnevezés meg is maradt az intézmény II. világháborúban történt pusztulásáig. Ez a név szerepelt azon a táblán is, mely a díszes vasráccsal körbekerített tér Vigadó felé eső részén elhelyezkedő kis kioszképület tetején volt látható.

A Hangli a XIX. század utolsó három évtizedében Hangl Márk, majd az őt követő ifj. Rémi Róbert bérlése alatt Pest legnépszerűbb kávézójává vált. Köszönhette ezt kiváló fekvésének, hiszen a Duna-partról gyönyörű kilátás nyílt, nemcsak a parti sétányon korzózó pesti delnőkre, hanem a szemközti rakpartokra és a budai hegyekre is. Lényeges lehetett továbbá, hogy az asztalok a székekkel egy kis parkban helyezkedtek el, melyet a gondos bérlők szinte paradicsommá varázsoltak a dézsákba állított narancs-, citromfák, valamint virágok segítségével. De talán a legfontosabbnak és a közönség számára legvonzóbbnak a Hangl által kitalált „kasztrendszer” ötlete bizonyult, melyet azonban a legnagyobb jóakarattal sem nevezhetünk a demokrácia legmodernebb vívmányának.

Ugyanis ez az újítás azt jelentette, hogy minden rendű és rangú vendégnek elkülönített helye volt a kávézóban. Így tehát nem eshetett meg, hogy egy főherceg – kilencágú koronáját „beszennyezve” – újságírók közé vegyült volna, vagy egy festőművész sertés-nagykereskedők közt lett volna kénytelen elfogyasztani délutáni teáját. A vendégek ilyen módon való szétválasztását kezdetben irányítani kellett, később már a közönség is tudta, hogy hol foglalhat helyet a kioszképület körül csoportosuló képzeletbeli – „khínai” – falakkal elkülönített asztaloknál. A főnemeseknek, minisztereknek, a katonatiszteknek, a tőzsdéseknek, illetve a művészeknek is külön rész volt fenntartva.

Ezen a kasztosodáson a kioszkot 1887-től bérlő ifj. Rémi Róbert sem változtatott. Virult is a vendéglátóhely, mely ekkor már Budapest egyik legelőkelőbb találkozóhelyének számított. Természetesen csak nyáron, mert a hideg idő beköszöntével az úri társaság behúzódott a Vigadó épületében lévő kávéházba, melyet bérlője, Rémi 1891-ben olyan lenyűgöző módon alakított át, hogy állítólag külföldről is csodájára jártak és olyannak tartották, mintha az „Ezerésegyéjszaka meséihez képezne illusztrációt”.

Ennek elérésében segíthette a bérlőt kiváló művészi ízlése, mivel ifj. Rémi Róbert festőművész volt, és a Vigadó kioszk bérlésének átvételét megelőzően állítólag Munkácsy Mihály tanította erre a mesterségre Párizsban. Az ifjú művész ezenkívül kerékpár- és korcsolyabajnokként is jelentős sikereket ért el, de a Országos Vadászkürt-klub elnökeként, zeneszerzőként és szabadkőművesként is tevékenykedett, vagyis valódi polihisztornak számított. Sokoldalúsága és kellemes személyisége sokakat vonzott az általa bérelt kávéházba.

A kioszk kertjében gyakori vendégnek számított például Baross Gábor, a „vasminiszter”, Klapka György, a komáromi hős, Pulszky Ferenc, a Nemzeti Múzeum igazgatója, Wekerle Sándor, későbbi miniszterelnök és a Frodmaniczky Pocinak is becézett báró Podmaniczky Frigyes, a Közmunkatanács elnöke. A pincérek „örömére” gyakran már nyitás előtt megjelent Lotz Károly festőművész, hogy reggeli kávéját itt fogyassza el. Íróink közül a vendéglátóhelyen gyakran megfordult Arany János, Gyulai Pál és Mikszáth Kálmán, akinek korpulens alkatához hozzájárulhatott a sok itt fogyasztott – általa különösen kedvelt – forró csokoládé.

Az író Galamb a kalitkában című elbeszélésének cselekménye is itt indul, hiszen „egyetlen hely van, a „Rémi kioszk” a hol egy regény tisztességesen megkezdődhetik a törpe akácok alatt, a gyöngyvirág-bokrétát lövellő ugrókút locsogásánál.” Ez az említett, kertet díszítő látványosság egy hattyút fojtogató kisfiú bronzszobra volt, melynél a madár csőréből spriccelt a víz az ég felé. Ennek a kissé bizarr alkotásnak a helyébe az 1890-es évek elején a ma is látható – Senyei Károly által készített – Vízcsorgató gyerekek kútja került. Ezt gyakran Ürgeöntők néven ismerik a pestiek, ami hibás elnevezés, mivel ürge nem szerepel a kompozícióban, hanem csak egy nagy béka, melyre a gyerekek játékból vizet csorgatnak.

A Vigadó kioszk fénykora a millenniumig tartott, ugyanis 1896-ban ifj. Rémi Róberttől a bérlési jogot Pohl Károly kávés szerezte meg, aki reformokat vezetett be – például elkezdtek sört mérni (!) – melyek fellazították a kávézó vendégkörét. A kávézó, mely „a budapesti társaskörök kedvelt gyülekezőhelyének” számított, lassan, de biztosan elindult a romlás rögös útján. Ekkortájt keletkezett az a bökvers is, mely szerint „Hej, hiszen már minden liba / Eljárogat a Hangliba…”

Rémi Róbert

A Vigadó kioszk 1887 ben-Römmler és Jonas fényképe későbbi képeslapon, Görbe Márk tulajdona

A Vigadó kioszk 1890 körül Zich Ferenc rajza alapján készített fametszet Joseph Kahn Die heutige Budapest Bp.. 1895-21.o.

Deák Ferenc fényképe ifj. Rémi Róbert hagyatékából, Simonyi fényirdája, 1861

A Vigadó kioszk 1890 körül fametszet, Joseph Kahn Die illustrated guide of Budapest, 1891, Budapest 38. o

A Vigadó kioszk 1896-ban fénykép készítette Stengel and Co., Görbe Márk t.

A Vigadó-kioszk damasztszalvétája az 1890-es évekből, Rémi-Róbertné tulajdona

A Vigadó-kioszk közönsége a századfordulón, képeslap, Görbe Márk t.

Senyei Károly, Vízcsorgató gyerekek szökőkútja, 2011-ben felállítva, 1890 körül, Görbe Márk felvétele

Senyei Károly, Vízcsorgató gyerekek szökőkútja, 2011-ben felállítva, 1890 körül, Görbe Márk felvétele


Felhasznált irodalom:

  • Balla Vilmos: A kávéforrás, Budapest 1927.
  • Bevilaqua-Borsody Béla,Mazsáry Béla:Pest Buda és kávéházak-kávé és kávésmesterség 1935.
  • Búza Péter, Sajdik Ferenc: Kószálunk a régi Pesten, Budapest, 1986.
  • Gundel Imre, Harmath Judit: A vendéglátás emlékei, Budapest, 1979.
  • Mikszáth Kálmán: Galamb a kalitkában, Budapest, 1891.