2017. January 24. Löffler Béla


Budapest 1880. július 14. (szeptember 7. ?) – ?

A budapesti Felső Építőipariskolát végezte el.1897 és 1899 között Spiegel Frigyes mellett dolgozott. Hosszú időn keresztül volt a Lajta Iroda munkatársa. Beutazta egész Európát. 1906-ban bátyjával, Sándorral önálló irodát nyitott. Sok budapesti bérházat terveztek a Lajta Irodában kialakított elveket és részletképzési gyakorlatot követve. Löffler Béla Spiegel Frigyesnél kezdett bútortervezéssel foglalkozni ? ezt később is folytatta. A háború után Gyöngyösön tervezett több családi házat. Az 1923-as, antwerpeni zsinagóga tervezésére kiírt nemzetközi pályázaton tervét megvették, majd 1925-ben megnyerte a jeruzsálemi nemzeti színház pályázatát. Palesztinába utazott tervének megvalósítására. Később Alexandriában volt tervezőirodája.