2013. January 30. Csető Georgina: Anna Margit, a bábozó

Sorry, this entry is only available in Hungarian. For the sake of viewer convenience, the content is shown below in the alternative language. You may click the link to switch the active language.

„Bezárult a kapu. Aki pedig a kapu mögött van? Higgye el, eleinte észre sem veszi, vagy nem akarja észrevenni. Majd amikor gyanússá válik a csend, a végtelen, véget nem érő magányosság, amikor már az is jólesne, ha bántanák, […] már megpróbálná, hogy nyílna-e az a kapu, de nem meri. Próbálni sem. A rákényszerített magányosság életelemévé vált, megszokta, hogy magának beszél, fest, rajzol, vegetál, s egyre ritkábban kívánja az emberi társaságot.”

Anna Margit ezekkel a szavakkal jellemezte a festéstől, az alkotástól való félig önkéntes, félig kényszerű elvonulás éveit a Frank Jánosnak adott 1975-ös interjújában. A hallgatás volt a festőnő életének egyik legnagyobb megpróbáltatása, bár egész létét a kiszorítottság, a megkülönböztetés, az összetett identitással való foglalkozás jellemezte. Olyan sztereotípiákat és korlátokat kellett leküzdenie, melyek neméből, származásából és pályája kezdetén elfoglalt helyéből, a „művészfeleség” szerepköréből adódtak, és melyek meghatározták életét és művészetét.

Anna Margit 1913. december 23-án, egy Borota közeli tanyán született, akkor még Sichermann Margit néven. Zsidó családból származott, édesapja, Sichermann József, gazdatiszt volt, munkájából következően a családnak gyakran kellett költöznie, így a festőnő gyermekkorát különböző alföldi falukban töltötte el. Budapestre feltehetőleg 1930-ban költözött fel nagynénjével, Irma nénivel.

A fővárosban rajzolni és festeni tanult, először Kreisl Béla magániskolájában, illetve az Országos Magyar Izraelita Közművelődési Egyletben, ahol később megismerkedett a Képzőművészeti Főiskolán tanuló festőnövendékkel, későbbi férjével, Ámos Imrével (eredeti nevén Ungár Imre). 1935-ben házasodtak össze, és még évekig albérletben laktak, melyet szerény műteremként is használtak. 1932-1936 között a Képzőművészeti Főiskoláról eltávolított Vaszary János magániskolájában (Új Művészeti Főiskola) tanult.

Művészetét az első időkben, az 1930-as évek elején akt-stúdiumok és változatos témákat felsorakoztató, visszafogott színvilágú festmények jellemzik. A nőalakok ábrázolása egész életművében meghatározó téma marad, de ezek eleinte még nem hordozzák Anna Margit arcvonásait, illetve attribútumait, de későbbi önarcképein és nő-ábrázolásain már különféle szerepekben mutatja meg magát: múzsa, festő, prostituált, balerina vagy éppen artistanő képében tekint ránk vissza képeiről. Az identitáskeresés és -értelmezés kényszerűsége tükröződik festményein.

Férjének, Ámos Imrének, aki nyíltan vállalta zsidó származását, és azt sorsként, egyfajta őseitől ráhagyományozott örökségként fogta fel, 1940-től egyre gyakrabban és egyre hosszabb időre kellett bevonulnia munkaszolgálatra. Anna Margit többször próbálta rábeszélni szökésre, hamis személyazonossággal bujkálásra, de Ámos hajthatatlan volt. 1944-ben a munkaszolgálatosokat Németországba irányították, ahonnan már nem tért vissza többé.

Anna Margit képei az 1930-as évek végén és a háború alatt mind stilárisan, mind tematikailag változáson mentek át. Megjelennek munkáin a szorongásra, bujdosásra, megalázottságra utaló jelek. Tompa színeit erős, sötét kontúrok, élénk, lángoló, fenyegető árnyalatok, tapogatózó nő-ábrázolásait a zsidó kultúra és vallás tematikája váltja fel, de ez is az önarcképeken és az Ámost általában próféta alakjában ábrázoló képeken szűrődik át. A zsidóság ilyen látens lecsapódása még akkor is megmarad, amikor férje munkaszolgálatán, a sárga csillag felvarrásán, a bujkáláson és állandó fenyegetettségen keresztül már saját bőrén érzi a halál közelségét. Ezekben az években már kialakult festői stílusa és az őt foglalkoztató legtöbb téma is már megtalálható képein: a statikusság, passzivitás, bábuszerűség, maszkszerűség, és természetesen az önarckép, mindig más szerepekben. Torzításokon és a direkt aránytalan testábrázolásokon keresztül groteszk módon jeleníti meg önmagát.

Bár a háború után néhány évvel feleségül ment Ámossal közös barátjukhoz, Péter Imréhez, és született két fia is, házasságuk tönkrement és Anna Margit a művészetbe menekült. 1945-től ismét felpezsdült a művészeti és kulturális élet, modern hangok szűrődtek be az országba, több stílus – kubizmus, szürrealizmus, expresszionizmus, stb. – keveredett az újonnan megalapított csoportosulás, az Európai Iskola programjában is, melynek a festőnő is alapító tagja volt. Védőbástyát, szilárd alapot jelentett ez számára életének romjain. Az alakok és formák egyszerűsödnek festményein, a legegyértelműbb érzelmi kifejezésre törekszik, majd apránként visszanyúl a gyermeki naivitáshoz, a nép, „primitív” művészethez.

 

A perspektíva elhagyásából, az újfajta ábrázolás eszköztárából, az arányok torzításából alakultak ki a bábuszerű, elnagyolt testű és hatalmas fejű figurái – ezek az 1960-as évektől már folyamatosan végigkísérik művészetét. A bábok őt és általában az embert helyettesítik, ők közvetítik a legelemibb érzéseket a néző felé. Bár 1948-ban erőszakosan megszüntették az Európai Iskolát és ezzel együtt Anna Margitot is kényszerű hallgatásra ítélték, kirekesztették a művészeti életből, ő akkor is tovább festett, és ritkán lehetősége is nyílt csoportkiállításokon bemutatni munkáit, majd 1968-ban sor került az áttörést hozó Ernst Múzeum-béli egyéni kiállításra, mely után újra felfedezték őt. Ez a kiállítás húsz évnyi hallgatásnak vetett véget.

A hetvenes években kései reflexióként a háború és zsidóság feldolgozása, illetve emellett a „cselédfolklór” felé fordult, de megmaradtak a bábok is, melyek amellett, hogy még mindig az embert helyettesítették, valódi bábok is voltak, mozgatható végtagjaikat szögek erősítették a törzshöz, arcuk merev volt, mégis ők közvetítették az emberi lét örömeit és fájdalmait – melyből jutott bőven Anna Margitnak. Élete vége felé, az 1980-as években már az elmúlás, élet és halál körforgása, az özvegység és öregség foglalkoztatja, de a zsidó identitás, a holocaust, a zsidóüldözés is egyre erőteljesebben tör ki belőle, melyeket továbbra is a bábokon keresztül jelenít meg.

A festőnő gazdag életművet hagyott az utókorra, művészete elegyítette magában a modern stílusirányzatok legtöbbjét. 1991. június 3.án bekövetkezett haláláig hosszú utat járt be a művészfeleség szerepétől, a hallgatásra ítélt festőn át, egészen az elismert, kritikai visszhangot teremtett, elismert alkotóig.

A teljes cikk, képekkel, letölthető itt.


Források:
Frank János: Szóra bírt műtermek, Magvető Kiadó, Budapest, 1975, 100-102.
Nagy Katalin: Anna Margit. Képzőművészeti Alap Kiadó, Budapest, 1971.
Turai Hedvig: Anna Margit. Szemimpex Kiadó, Budapest, 2005.