Programs of the house

Pozsonyi út 44-46.

view on map
+24
  • Architect:

    Málnai Béla
  • Built:

    1936
  • Build by:

    Magyar Általános Kőszénbánya
  • Builder:

    Podaltek és Epstein
  • Function:

    lakóház
  • Opening hours:

    SZOMBAT / SATURDAY 11:00–16:00
  • Parcel Number:

    25337/5-7
  • Second address:

    Szent István park 31-32.
  • Photo:

    Polgár Ádám - Polarfoto
  • Photo:

    Szokodi Bea
  • Research:

    Béres-Deák Krisztina
  • Volunteers:

    Lévai Gábor, Kiss Réka

Description

Sorry, this entry is only available in Hungarian. For the sake of viewer convenience, the content is shown below in the alternative language. You may click the link to switch the active language.

Előzmények:

1854-ben még a Duna medre volt a másik oldalon, 1872-ben már újabb területek lettek kiszabályozva, mind nagyobb területeket követelve a Dunától. 1912-ben a jelenlegi épülettömbök alatt a Wahrmann utca húzódott – a Pozsonyi út, Csanády tér Thurzó utca, Kárpát utca kereszteződésében. Száz évvel ezelőtt a terület még Budapest külvárosa volt, kertekkel, gyárakkal és malmokkal tarkított, fejlődő munkásnegyed.

Az eredeti ipartelep és a be nem épített terület rendezése az 1920-as években került napirendre, majd a környék rendezési tervét 1933-ban fogadta el a Fővárosi Közmunkák Tanácsa. A rohamos fejlődésnek indult környék a sok kisebb alapterületű lakásnak és a sűrű beépítésnek köszönhetően túlzsúfolttá vált, így a Lipótvárosi Kaszinó elnöke, Scheuer Róbert mérnök ekkor kezdett el lobbizni Rakovszky Ivánnál, a Közmunkák Tanácsa elnökénél egy park létesítése érdekében, “amely levegőt és romantikát visz ebbe a sivár városnegyedbe” – és ezzel megszületett a Szent István park kiszabályozása.

A nagyok által csak „egyforma külsejű”-nek titulált bérházak egy nagyon komolyan átgondolt várostervezési koncepció részét képezték. Az épületekkel kapcsolatban sok mindent előírtak: “a telkek keretesen, illetve csatlakozó udvarokkal építendők be, az épületek magasságának 25 méternek kell lennie, az épületek homlokzatát egy-egy tömbön egységesen és összhangzatosan kell kiképezni és legalább nemesvakolattal ellátni, a homlokzatok részletes rajzát pedig az építési engedély kérése előtt külön kell engedélyeztetni”. A házak bejáratát a Duna-part felől írták elő, mégis a Pozsonyira kerültek, ami nyilván praktikusabb, viszont ide írták elő a franciaudvarok kialakítását is, mely kevésbé logikus a panoráma és a városkép szempontjából.

Így született meg több szakaszban, szigorú szabályozással és gyakorlatilag központilag megtervezett homlokzatokkal fővárosunk építészetileg legegységesebb negyede, modern stílusban. A homlokzatok egyszerűségének anyagi oka is volt: 1934-től adókedvezményekkel is ösztönözték a lakásépítést, viszont a rendkívüli adómentesség csak akkor járt, ha a fent taglalt keretes beépítés mellett az épület az adott év végéig tető alá került, vagyis rohamtempóban kellett dolgozni. Ezért is kerültek előtérbe az új technológiák, mint például a vasbeton szerkezet, amelynek felhúzásához lényegesen kevesebb időre volt szükség, mint a téglából való építkezéshez.

Ez a terület nemcsak építészetét, hanem életstílusát tekintve is teljesen más, mint a többi, ezért is vonzotta, ihlette az irodalom és művészet kedvelőit és művelőit is. Az Újlipótvárost birtokba vevő középosztály lubickolt az új házak és a negyed nyújtotta szolgáltatásokban: élvezhették a házakban működő központi fűtést, a csapból folyó meleg vizet, sőt, a luxusbérházak Margitszigetre néző tetőkertjét is.

Az építtető:

Az 1891. június 9-én alakult MÁK Rt. egyike volt a XX. század legdinamikusabban fejlődő bányavállalatainak. A borsodi szénbányászat már több évtizedes múltra tekinthetett vissza, amikor a bányák művelésére 1881-ben megalakult a Melczer Géza és Társai Czenter-Királdi Kőszénbányák Vállalata, a Magyar Általános Kőszénbánya Rt. jogelődje. Herz Zsigmond miskolci vállalkozó javaslatára elhatározták, hogy részvénytársasággá alakulnak át, és a fejlesztéshez szükséges többlettőkét részvények kibocsátásával szerzik meg. Az alakuló közgyűlést 1891. június 9-én Budapesten tartották és 400 ezer forint alaptőkével sikeresen létre is jött a „Magyar Általános Kőszénbánya Részvénytársulat”, amelynek vezérigazgatója Herz Zsigmond lett.

A részvénytársaság nemcsak a Melczer-féle vállalkozást vásárolta meg, hanem számos kisebb-nagyobb bányát, illetve szénvagyon kiaknázási jogát, a későbbiekben pedig a megyében található szinte valamennyi szénterületet. A vállalat fejlődésének új irányt adott a tatai szénmedence felfedezése 1896-ban, majd újabb területvásárlásaihoz többszöri alaptőke-emelés, és 1901-ben a Pesti Magyar Kereskedelmi Bank hitelei biztosítottak fedezetet. A vállalat által létesített bányatelepekből nőtt ki az 1902-ben önálló községgé vált Tatabánya.

Az első világháború kezdetére a MÁK Rt. az ország legnagyobb bányavállalata lett. Az 1913-as esztendőben minden harmadik mázsa szén a MÁK Rt. tatabányai bányászatából került ki. Az 1940-es évek elejére a MÁK Rt. a Magyar Általános Hitelbank közreműködésével hatalmas konszernné alakult, amely számos különböző, egymással vertikális kapcsolatban álló bánya- és gyáripari üzemet és vállalatot egyesített magában. A MÁK Rt. mezőgazdasági jellegű üzemeket is működtetett, az ország területének nagy részén meghatározó jelentőségű gazdasági és társadalmi befolyást gyakorolt.

A vállalat szociális, kulturális és egészségügyi tevékenysége, munkáspolitikája is kiemelkedő volt. A társulat gazdasági stabilitása kellő anyagi alapot nyújtott a munkásjóléti intézményrendszer kiépítéséhez és működtetéséhez. A jóléti kiadások évről-évre növekedtek, és 1933-ban már a vállalat éves nyereségének 28%-át is elérték; még a gazdasági világválság idején is jelentős összegeket fordítottak erre. De a különböző jóléti intézmények létesítése nemcsak a jogszabályokban rögzített előírásokra volt visszavezethető, hanem ebben jelentős szerepük volt a vállalat vezetőinek is.

Ez nagyrészt Vida Jenő elnök-vezérigazgatónak volt köszönhető, akit Horthy Miklós kormányzó is elismerésben részesített kiemelkedő tevékenysége miatt. A szegényebb sorból feltörekvő Vida háttere, valamint vallásos érzülete miatt is fektetett olyan nagy hangsúlyt a szegény, ám tehetséges diákok felkarolására és támogatására, jóléti intézmények fejlesztésére. Az elnök-vezérigazgató a Pesti Izraelita Hitközség aktív tagjaként lelkes támogatója volt minden olyan kezdeményezésnek, amely az elesettek megsegítésére irányult, viszont anyagi érdeke is fűződött a szervezet növekedéséhez és stabilitásához. Emberbaráti érzületének köszönhetően felismerte a munkásjóléti intézmények színvonala és a teljesítőképesség növekedése közötti összefüggéseket. Így nem meglepő, hogy az alkalmazottak számára is magas színvonalú, praktikusan kialakított lakóépületeket és intézményi épületeket biztosítottak.

A kezdeti kis létszámú vállalat 1938-ra már 8674 főt számlált, melyből a tisztviselők több, mint fele zsidónak vallotta magát. A vállalat próbálta mentesíteni alkalmazottait a zsidótörvények alól, de az 1944. március 19-ei német megszállás után ez már nem volt lehetséges. Vida Jenőt Auschwitzba deportálták, ahol megérte ugyan a koncentrációs tábor felszabadítását, de szervezete annyira legyengült, hogy 1945 márciusában elhunyt.

A bányák 1946 nyarán történt államosítása után a bányatelepek kiváltak a MÁK Rt.-ből, és a MÁSZ (Magyar Állami Szénbányák) kezelésébe kerültek. A MÁK Rt. iparvállalatait 1948 márciusában államosították, és ezzel a vállalat gyakorlatilag megszűnt. Jogutódai közül a szocializmus idején a Tatabányai Szénbányák Vállalat volt a legjelentősebb.

A tervező:

Málnai Béla (Budapest, 1878. december 14. – Budapest, 1941. augusztus 31.)

Magyar építész, díszlettervező, a modern magyar építőművészet egyik jelentős alkotója. 1901-ben szerzett építészmérnöki diplomát a budapesti műegyetemen. Tanulmányai végeztével Lechner Ödön, majd Lajta Béla műtermében helyezkedett el. 1903-ban önállósította magát, s hol egyedül, hol pedig más építészekkel társulva az I. világháborúig főként lakóházak tervezésével foglalkozott. 1908-tól három éven át A Ház c. nagy hatású építészeti folyóirat főszerkesztője volt. 1913-ban Tálos Gyulával lépett társas viszonyba, a vele való együttműködés 1940-ig tartott. 1918-ban a Művészek és Tudósok Kultúrszövetségének lett tagja, a Tanácsköztársaság alatt a Műegyetem ipari és gazdasági építészeti tanszékének vezetője. Építőművészete Lechner, majd Lajta nyomdokain indult el, de rövidesen túllépett mesterei elvein, s munkássága a magyar építészet új irányú fejlődésének szabott irányt. 1912-13-ban készült el fő műve, a Magyar-Cseh Iparbank budapesti székháza (ma az OTP központja a Nádor utcában). További munkái közül a pesti belső kerületekben – köztük a Szent István-parkban – emelt bérpalotái és a Kossuth-tér északi oldalát lezáró MÁK-szék- és bérház a legjelentősebbek. Figyelmet érdemelnek továbbá bútor- és díszlettervei is, csakúgy, mint szakirodalmi tevékenysége.

Az első világháború után éveken keresztül csak díszlettervezési munkához jutott, irodájában papírmasé dísztárgyak készítésére rendezett be műhelyt. Előbb villatervezésekre sikerült megbízásokat kapnia, majd több bérházat tervezett, a harmincas évektől modern stílusban, részben fiával, Málnai Lászlóval közösen.

A modern építészeti irányzatok és stílusok, technikák jeles képviselője volt, díszleteire is az építészetre emlékeztető strukturális megoldások, pasztell hatású színezés, intim hatásokra való törekvések voltak jellemzők.

Művei több esetben visszakanyarodnak a hagyományos formákhoz, így tervezett neobarokk és eklektikus stílusban is, de a II. kerületi Virág árok és Branyiszkó utca sarkán épült Ellinger-villán már egyértelműen tiszta bauhaus-hangulat uralkodik, ahogyan a Pozsonyi úti házon is. A Pozsonyi úti MÁK-bérházra nyilván büszkén gondolt, hiszen megépülte után állandó lakhelyének is ezt tartotta.

Az épület:

A MÁK nyugdíjintézet bérháza a Dunapark ház néven ismert luxusbérházának követlen szomszédja, így a főváros legkiválóbb, legelegánsabb modern bérpalotájához igazodik.  Homlokzata alapján annak folytatásaként is értelmezhető, de elég betekintenünk az előtérbe, és láthatjuk, hogy a környéken jelentkező egységes, színvonalas külső már eltűnőben van a belsőben, pedig az épület egésze nagyon alapos tervezésre utal. Ha betekintünk a kapun, egy szűk áthajtón a kertre láthatunk, ahol egy bányász domborműve fogad, az építtetőre emlékeztetve.

Az épületnek a Pozsonyi útról ez az egy bejárata van, a belső kertből két előlépcsőn keresztül juthatunk a két lépcsőházba. A Szent István park felől viszont kettő, az épület két sarkán, a lépcsőházakhoz kapcsolódva, így a lakásokba zárt előtéren keresztül is eljuthatunk. A kertből indul lefelé két külső lépcső a pinceszintre, ahol a kazánhelyiség és a kor szokásának megfelelően a mosó-szárító helyiségek helyezkedtek el. Ez a pincerész gyakorlatilag csak félszuterén, teljesen terep alatti pincét csak az utcai oldalon, az üzletek alatt találhatunk, azokból megközelíthetően. Így a Pozsonyi út felőli üzleteknek úgy lehetett nagyobb belmagassága, hogy a hátsó szárnnyal a földszint feletti födém vonalában találkozik, és a földszinti lakások is magasföldszintiek lehetnek. A Pozsonyi út felől eredetileg hat üzlet volt, azonos mérettel és azonos portállal. Ezek közül a jelenlegi posta nagy múltra tekint vissza: gyakorlatilag a használatbavétel óta posta van itt. Az egész épületre jellemző a szigorú szimmetria, így az üzletek is teljesen azonos portálokkal rendelkeznek, beugró bejárattal és kiugró vitrinekkel, melyek a kapura szimmetrikusak.

A hátsó szárnyban hat lakás volt a földszinten, ebből a belső udvarra egy-egy kapuslakás nézett, viszonylag nagyobb mérettel, míg a park felé egy-egy garzon és egy nagyobb, háromszobás, hallos polgári lakás. Az első emelet kontúrja még követi a földszint keretes beépítését,  majd a második emelettől az épület U-alakúvá válik, a Pozsonyi út felé belső teraszt kialakítva. Az építész gondosan ügyelt arra, hogy a lakások kialakítása szintenként hasonló legyen, így a 2. emeleti terasz alatt egy független lakás van, mely az eredeti lépcsőházakból nem megközelíthető. Ide egy teljesen önálló, csak idáig felvezető lépcső van, mely az alatta levő üzletből lett leválasztva. Így az első emeleten hét, míg a többi szinten hat lakás lett kialakítva. A legfelső szint a környezethez igazodóan visszaléptetett, az utca felé is kisebb épülettömeggel valósult meg. Ennek ellenére ezen a szinten is hat lakás van, csak kisebb mérettel. A lakások két-háromszobásak, cselédszobával, külön konyhával, kamrával, vécével. A szintenkénti lakásszám abból is adódott, hogy belső homlokzatra kizárólag alárendelt helyiségek nyíltak, így a nagyobb szobák az utca és a park felé néznek. A minél kevesebb homlokzati felületet elfoglaló, de mégis természetes megvilágítású lépcsőházat úgy oldották meg, hogy a negatív sarkokba, az udvar felé helyezték. A lakások mindegyikéhez tartozik erkély vagy terasz. Kisebb lakások csak a felső szinten kaptak helyet, itt is a szigorú szimmetriát megtartva: az épület végeiben egy-egy garzon található, arányaiban nagyobb tetőterasszal.

Változtatási szándék főként az üzletek átalakítása kapcsán merült fel, még arra is volt opció, hogy garázs kerüljön az egyik helyére. Ez azonban ellentétes volt a szabályozással, így most is üzlet maradt.

Az épület külsejét erősen meghatározza a Közmunkatanács korabeli utasítása, aminek köszönhetően alakítottak ki franciaudvart a Pozsonyi úti oldalon, és ezért zárt erkélysoros a Duna felőli homlokzat. Bár a park felől így zárt térfalat alkot a beépítés, de ennek köszönhetően több lakás nyílik erre, mint a forgalmasabb utcára. Míg az utca felé az U-alak adja a tagoltságot, a park felé a konzolosan kiugró épülettömegek és erkélyek teszik érdekesebbé a homlokzatot.

Az épület anyaghasználatában az előírt vakolat, illetve a kőburkolat dominál. A korlátok és a nyílászárók is teljesen egységesek, sőt, az eredetileg beépített redőnyök is. A modern, leegyszerűsített formavilág az épület egészére jellemző, itt is szigorú rendszert alkotva: például az utcai bejáratnál megjelenő ovális nyílás megjelenik a park felőli bejárat fölött is. A homlokzatokat a földszint magasságáig mészkőburkolat borítja, e fölött vakolat (sajnos a két közterületi homlokzat eltérő színekben); a korlátok egységesen függőleges pálcás kialakításúak. Az üzletek portáljai sötétre festett fém nyílászárók, gondosan belekomponálva a galéria esetleges magassága és a pinceszellőzők helye, egységes előtetőkkel a vitrinek felső síkjában. Sajnos ez a gondosság már nem figyelhető meg a későbbi átalakítások során, különösen a kapualj felújításán.

FORRÁSOK:

https://lnyr.eleveltar.hu/mnlquery/detail.aspx?ID=11629

http://www.huszadikszazad.hu/gazdasag/a-magyar-altalanos-koszenbanya-es-vallalatai

http://tatk.elte.hu/file/dissz_2009_SimonikPeter.pdf

http://rabbi.zsinagoga.net/2014/01/03/92-zsido-iparos-aki-tehetsegevel-es-adojaval-tamogatta-az-anyaorszagot/

http://old.ektf.hu/~tovarij/gyaripar.htm

http://real.mtak.hu/23390/7/MAK_RT_zsid%C3%B3_alkalmazottainak_szerepe_a_vallalat_ujjaszervezeseben.pdf

http://artportal.hu/lexikon/muveszek/malnai-bela–7962

https://hu.wikipedia.org/wiki/M%C3%A1lnai_B%C3%A9la

http://www.mek.oszk.hu/02100/02139/html/sz15/124.html

Events of the house