Zárt ház

Wein János park

+12
  • Function:

    közterület
  • Parcel Number:

    nincs
  • Photo:

    Zbik Dorina
  • Research:

    Zbik Dorina

Description

Sorry, this entry is only available in Hungarian. For the sake of viewer convenience, the content is shown below in the alternative language. You may click the link to switch the active language.

A Victor Hugo utca 35-39. szám között található teret Wein János bányamérnökről, a vízművek volt igazgatójáról keresztelték el 2010-ben, addig névtelen közparkként volt nyilvántartva.

A kerület a 19. század végéig jórészt vidékies jellegű kültelek volt, a század végén és a 20. század elején végbement gyors fejlődés a század egyik legfontosabb hazai gépipari központjává változtatta. A kerület nagy része a pesti homoksíkságon terül el, felszínét a Duna alakította. Korai említésekből kevés információ áll rendelkezésre a térség lakóiról, azonban az Angyalföldi kincs néven ismert i. e. 8. századi aranylelet valószínűleg helyben készült. A területet kelta törzsek uralták a rómaiak érkezése előtt. A rómaiak Transaquincum nevű erődítménye is itt állt, szemben Aquincum városával. Vizafogó területén, a Köszörűs-árok térségében szántás közben római korú építmények nyomára bukkantak. A honfoglalásig a területről nem sokat lehet tudni. Anonymus krónikája szerint Árpád vezér a Dunán való átkelés előtt Rákos mezején táborozott, amit bizonyára a mai XIII. kerület területén kell keresni. Az Árpád-házi királyok alatt a terület kezdetben az esztergomi érsek birtoka volt, a területen létezett egy Jenő nevű település, amely az Újpesti vasúti híd pesti hídfője közelében állhatott. Később IV. Béla további területekkel együtt különböző szerzetes- és apácarendeknek adományozta. A török hódoltság idején a vidékről nem történik említés. A háborúk pusztítása és Pest visszafejlődése következtében a terület lakossága is lecsökkent, a 18. század végéig eltűnt Jenő nevű település. Buda visszafoglalása után rövidesen gyors fejlődésnek indult a régió, a vásároknak és az első iparosoknak köszönhetően.


Árvíz a Zarzetzky József gyufagyárának telepén (XIII. kerület). Klösz György felvétele (1876)
Kép forrása: FSZEK [HUNGARICANA] [leltári szám: 080180]

Az 1838-as pesti árvíz súlyos károkat okozott, ezért Rákos-árkot feltöltötték és gátak építésébe fogtak. Ekkor Angyalföldre még főleg kirándulni, horgászni jártak a pestiek, a városiasodás jeleit csak Lipótvárosban lehetett megfigyelni. A szabadságharc után a 19. század végére Angyalföld az egyik legjelentősebb magyar gépipari központtá vált, egy útépítési hullám is lezajlott, 1872-ben elkezdték építeni a Margit hidat. Budapest egyesítését követően a Lipót körút (ma Szent István körút) 1896-os átadásával az Újlipótvárosi telkek megdrágultak, és az ott működő üzemek (malmok, sörfőzde, gyárak) többsége a Váci út környékére költözött, átadva helyüket a polgári (főként zsidó tulajdonosú) lakásoknak. Az első világháború törést jelentett a kerület alakulásában, a gépgyárak hadiipari termelésre tértek át vagy leálltak. A háborút követő időszakban újabb gyárakat alapítottak a környéken, egyre többen dolgoztak az új ipari körzetben, a munkások pedig zsúfolt nyomor negyedekben laktak. A XIII. kerületet 1938-ban hozták létre az V. és a VI. kerületeknek a Dráva utcától és a Dózsa György úttól északra, illetve a váci vasútvonaltól nyugatra fekvő részeiből. Az új városrészt Magdolnavárosnak keresztelték el. 1950-ben a XIII. kerülethez csatolták Újlipótvárost. Az 50-es évek végétől megindult a lakótelepépítés a nagyarányú bevándorlás kezelése és a még mindig rossz körülmények között élő munkások helyzetének javítása érdekében. A rendszerváltás komoly változásokat hozott a kerület életében.[1]


Újlipótváros látképe a Hegedűs Gyula (Csáky) utca felől a Palatinus házak felé nézve, balra a Hegedűs Gyula (Csáky) utca 20. Radnóti Miklós (Sziget) utca felé eső homlokzata (1912)
Kép forrása: FORTEPAN [HUNGARICANA] [képszám: 53617, orig: SZABÓ LÓRÁNT]

Újlipótváros északi részén haladva szép lassan eljutunk a két világháború közti modern bérházaktól a hatvanas, hetvenes és nyolcvanas évek foghíjtelek-beépítéséiig, paneltömbjeiig, valamint az alig néhány évvel ezelőtt épült társasházakig, de a hirtelen Budapest egyik felévé vált Pest ezen részén 1873-ban még az ipar játszott központi szerepet, hiszen a mai Röntgen és Alig utcák helyén az I. Magyar Gépgyár, a Hollán Ernő és Thurzó utcák találkozásánál a Pannónia gőzmalom, valamivel fentebb az I. juhmosoda, a Kárpát utca néhány tömbjének helyén az Erzsébet és Viktória gőzmalmok, valamint a volt királyi téglavető állt, a Dózsa György úti metróállomáson felszínre érve pedig az I. Magyar Szeszfinomító helyére épült irodaházzal nézünk farkasszemet.[2]

Budapest városfejlődésében a két világháború között kétségtelenül az Újlipótvárosé a legjelentősebb szerep. Újlipótváros az 1920-as évek közepéig csaknem teljesen beépítetlen terület volt. A rakpart és a Pozsonyi út között a Palatinus-házak három nagy tömbje húzódott, a körút mögötti pár háztömbön túl, északra malmok, fatelepek, kisebb ipari üzemek és kiterjedt beépítetlen terület következett. A későbbi Korall (ma Balzac), Pannónia, Csanády és Hollán utcák között terült el a hírhedt Suhajda telep, egy cserepesmester által ágybérlőknek létesített nyomortelep, és csak az 1920-as években sikerült felszámolni. A terület fejlesztésében nagy része volt Scheuer Róbert mérnöknek, a Lipótvárosi Kaszinó elnökének, aki 1925-ben lett a főváros bizottsági tagja, és rávette Sipőtz Jenő polgármestert, hogy utakat, közműveket építsenek ezen a területen. Az infrastruktúra fejlesztése vonzotta a magántőkét: 1926-tól rohamos gyorsasággal megindult a spekulációs bérházak építése a jó adottságú negyedben. 1930-ig elsősorban a Tátra, Pannónia és Csáky utca menti tömbök épültek be a Sziget utca (ma Radnóti) vonaláig, azontúl a Közmunka Tanács építési tilalmat rendelt el. Az I. világháború háború előtti szabályozás derékszögű, elég sűrű utcahálózata- a telekkörülépítés gyakorlatával nagy teleksűrűséget alakított ki ezen a területen.


Légifotó, Újlipótváros, alul a Szent István körút, jobbra a Nyugati pályaudvar (1944)
Kép forrása: FORTEPAN [HUNGARICANA] [képszám: 109059, orig: MAGYAR KIRÁLYI HONVÉD LÉGIERŐ]

A kedvező adottságú Újlipótvárosból zsúfolt, egészségtelen városrész lett. Amikor a terület a Sziget utcáig (ma Radnóti) beépült, Scheuer Róbert fölkereste Rakovszky Ivánt, a Fővárosi Közmunkák Tanácsa elnökét, és rábeszélte a negyedet föllazító park létesítésére. A rendezési terv elfogadására 1933-ban került sor, mely nemcsak a parkot, az utcákat és a telekosztásokat szabályozta, hanem a telkek beépítési módját is. A telkeket keretesen, csatlakozó udvarokkal lehetett csak beépíteni és a  párkánymagasság max. 25 méter lehetett (földszinttel együtt maximum hat emeletet). Az egész tömbre egységesen homlokzat kialakítását írták elő. Az építtetők és a tervezők individuális érdekével szemben érvényesített városrendezői akarat létrehozta a két világháború közötti korszak legegységesebb, legnagyvonalúbb modern együttesét a fővárosban. Azonban a korszak többféle bérháztípusa megtalálható itt. A 1920-as években még létezett a telket két-három oldalon, ritkábban teljesen körülépítő, függőfolyosós-zártudvaros típus, elsősorban a Pannónia és a Tátra utca mentén. Az új, keretes beépítés, új alaprajzi típus kialakulásához vezetett, melynél minden lakás zárt lépcsőházból nyílik, és a lakások között nincs méretben, komfortban, és felszereltségben akkora különbség, mint régen. Megszületett a 1930-as évek jellegzetes hallos lakástípusa. Általában szintenként 2-3 lakás nyílt, saroképület esetében 1-3 szoba-hallos lakásokkal és garzonlakásokkal. Az architektúra immár nem történeti stílusformákat, felületre applikált ornamentikát jelentett, hanem az épület belső szerveződéséből következő külsőt.[3]


Az Újpesti rakpart a Margit híd felől nézve. Hátul balra az Erzsébet gőzmalom, jobbra a Pannónia gőzmalom látható. Klösz György felvétele (1900)
Kép forrása: FORTEPAN / BFL [HUNGARICANA] [képszám: 82389, orig: BFL / levéltári jelzet: HU.BFL.XV.19.d.1.07.059]

A szűkebben vett területen, a mai Victor Hugo utca környékén működött malomipar a XIX. századi Duna-part egyik meghatározó része volt. Az 1866-os Vasárnapi Újság cikke, részletes leírással szolgál az eredetileg itt álló gőzmalomról:

„Hazai malom-iparunk az utóbbi évtizedben olyan kiterjedést ért el, hogy azt Európának egy úgynevezett iparállama sem múlta felül. A magyar liszt mindenfelé nagy kelendőségnek örvend, és nemcsak az egész ausztriai birodalomnak, hanem dél Németországnak, és Svájcnak látja el az összes szükségletét, hanem tetemes mennyiségben Egyiptomba és Dél-Amerikába is kivándorol. A „Pannónia”-gőzmalmot illeti az érdem, többek között azért, hogy ezen országokkal kereskedelmi viszonyba lépett. (…) A „Pannónia”-gőzmalom Pestnek az északnyugati részén, közel a Dunához fekszik. Egyszerű s mégis ízlésteljes gyári-styleban épült, 4 emeletes ház, mely raktárakból áll, mig homlokzati részében az irodákat foglalja magában. A főépület előtt látjuk a gépházat, melyben két, Wolf-féle rendszer nyomán szerkesztett 70-70 lóerejű gőzgép dolgozik, (…) melyek hetenkint 10.000 mázsa tisztabuzát őrölnek meg. Ezen két gőzgépen kívül, még egy kisebb is működik, mely éjjel-nappal szivattyúzza a vizet a Dunából, és vezeti a gyárba. (…) Valamennyi gép melyek, e malomnál alkalmazva vannak: Ruston és Társa prágai gyárából kerültek. A „Pannónia”-gőzmalom egy részvénytársulat tulajdona, melynek vagyona ötszáz darab 1000 frtos részvényből, tehát fél millió forintból áll.”[4]

A Pannónia Gőzmalom Rt. 1863-ban alakult, és már 1908-ra, a Lipótváros építése miatt lebontják a (már más tulajdonában álló) gyárépületet.[5]


Újpesti rakpart a Victoria és Erzsébet gőzmalom háborúban megsérült épületeivel a Margitsziget felől nézve (1953)
Kép forrása: FORTEPAN [HUNGARICANA] [képszám: 62540, orig: A R]

A park névadója Wein János (1829-1908) magyar bányamérnök, a budapesti vízvezeték-hálózat egyik tervezője és megalkotója, a budapesti Vízművek első igazgatója. 1869-től közvetlen munkatársa lett William Lindley angol mérnöknek, aki az első korszerű vízművet tervezte és építette Pest városának. 1873-ban, Budapest megalakulásakor szervezték meg az egyesített város Vízvezetéki irodáját, ennek lett első vezetője Wein János. Wein Lindleyvel szemben, aki a Duna vizének mesterséges szűrésével kívánta megoldani a naggyá nőtt város vízellátását, felismerte Budapest szerencsés geológiai környezetét és a Duna kavicságyának felhasználásával a természetes szűrést javasolta. Első munkája az ideiglenes vízmű kibővítése volt (melynek gépháza a későbbi Országház helyén állt), majd 1880-ban megtervezte, és meg is építette a végleges budai vízművet. Wein János 1884-ben kapott megbízást a Fővárosi Tanácstól, hogy tegyen javaslatot a Káposztásmegyer határában építendő végleges vízműre. Végül 1892-ben megkezdődött a tervezés, és 1893-ban kezdtek hozzá a megvalósításhoz. Wein János ezt már nem tudta befejezni, 66 éves korában, 1896-ban a főváros közgyűlése nyugdíjazta.[6] A Fővárosi Vízművek Rt. kezdeményezésére a XIII. kerület önkormányzata 2010. március 22-én (a víz világnapján) parkot nevezett el Wein Jánosról, ahol felállították mellszobrát is. A mészkő mellszobor Rákosi Péter szobrász-restaurátor munkája.[7] A Fővárosi Vízművek székháza a XIII. kerületben található, így indokolt volt, hogy Wein János nevét egy a XIII. kerületben található közpark viselje a továbbiakban.


Wein János rézkarc portréja (1950). Készítő: Nagy György
Kép forrása: ELTE Egyetemi Könyvtár [HUNGARICANA] [leltári szám: 000838682]

A mai Újlipótváros területén szintén sokat tevékenykedő Wahrmann Mór nemcsak képviselőként, de befektetőként is kiemelkedő alakja volt a pesti-lipótvárosi kerületnek. Wahrmann Mór (1832–1892) nagykereskedő, politikus. A pesti egyetemen bölcsészeti tanulmányokat végzett, majd átvette atyja nagykereskedésének vezetését. A főváros üzleti életében, az iparban és kereskedelemben csakhamar vezető szerepet játszott; a Kereskedelmi és Iparkamara, valamint a Lloyd Társulat elnökének választotta. Részt vett több iparvállalat alapításában, köztük a fentiekben említett Pannónia-gőzmalommal is összekapcsolható a neve. A kiegyezés után bekapcsolódott a politikai életbe: 1869-től haláláig a Lipótváros országgyűlési képviselője volt. Deák politikáját támogatta; a fúzió után a szabadelvű párthoz csatlakozott.[8] Emlékét egészen 1944-ig utca őrizte Újlipótvárosban. A nyilas kormány azonban 1944. december 5-én elrendelte, hogy „mindazon utak, utcák és terek, amelyek ez idő szerint zsidó személy családi nevével vannak megjelölve, megfelelő új elnevezést nyerjenek”. Wahrmann 1945-ben sem kapta vissza utcáját, az új hatalom inkább a Budapesthez egyáltalán nem kötődő Victor Hugóról nevezte el azt. Az egykori politikus nevét ma egy rövidke kis köz viseli, nem messze a Szent István parktól.[9]

A Wein János park felújítására 2017 második felében került sor, melynek célja kettős volt. Egyrészt, hogy a Victor Hugo utca felőli extenzív zöldfelületből egy elegáns és vonzó pihenőteret alakítsanak ki valamint, hogy a játszótéren új játék funkcióként egy egyedi öntött gumis térplasztikát létesítsenek. A munka során a Victor Hugo utca felőli részen a teret megosztották. A Pozsonyi út felőli részen egy központi gyepes pihenőtér és pihenőpadok kaptak helyet. A görög étterem felőli részen stabilizált kavicsburkolatos tér létesül, melyben szigetszerűen jelennek meg évelőfelületek. Wein János szobrát erre a részre helyezik át. A két térfelet egy egyedi tervezésű támla nélküli pad választja majd el/kapcsolja össze.[10]


Wein János park a felújítás után (2017). A felújítás végző tájépítész-építész csoport, az Újirány Csoport fotói
Bejegyzés forrása: FACEBOOK [Újirány Csoport]

Sources

Events of the house