2017. February 13. Maczó Balázs: Jegeeet!

Sorry, this entry is only available in Hungarian. For the sake of viewer convenience, the content is shown below in the alternative language. You may click the link to switch the active language.

A jég természetszerűleg adott a természetben, de ez csak azokra a téli hónapokra jellemző, amelyekben amúgy sem szükségeltetik annyira a hűtés. A meleg nyári időszakban viszont annál inkább szükség mutatkozott erre a hűtő anyagra, főleg városokban. Itt egyrészt nagyobb létszámú közösséget kellett jéggel ellátni, másrészt a városi létből adódóan a hűtést mindenkinek a saját háztartásán belül kellett megoldani.

A cikk képekkel együtt ITT tölthető le

Nem lehetett minden családnak a város szélén egy-egy hűtőkamrája vagy jégverme. Erre az idők során egy külön üzletág szerveződött, ami eleinte a természetben megtalálható jég tartós tárolásával és árusításával foglalkozott. Budapesten  már a középkortól van erre példa. Jól tükrözi ezt például a budai Jégverem utca, aminek elnevezése egészen a török időkig vezethető vissza. Azon a környéken volt a budai pasa jégverme. A város növekedésével, a kereslet bővülésével és főleg a kiszámíthatóság érdekében a XIX-XX. század fordulóján megalakultak az első jéggyárak a magyar fővárosban. Ezek eleinte még szintén a természetből nyert jég szakszerű tárolásával működtek, később azonban egyre inkább teret hódított a műjég előállítása. Az Országház levegőjét is hatalmas jégtömbökkel hűtötték. A jégkamrát nem régiben találták meg a Kossuth tér felújítása során.
A folyékony CO2-ből előállított szárazjég nagyon sok jó tulajdonsággal bírt. Kiváló volt többek között hűtés és hűtve szállítás céljára, ami széleskörű kelendőséget biztosított a terméknek. Óriási előnye volt az, hogy mivel mesterségesen történt az előállítása, nem kellett a természet kiszámíthatatlanságára bízni a hűtést, és a jég mennyiségét. Budapesten az első jéggyárak a következők voltak: Erzsébet Jéggyár Rechnitzer és Bruckner az akkori VII. kerületi Hajtsár utca (Hungária körút) 153. alatt. A Fővárosi Jéggyár Rt szintén ebben a kerületben, a Kövér Lajos utca 21. alatt működött. A Reisz és Hajós Óbudai Kristályjéggyára a III. kerületi Szentendrei úton fagyasztotta a vizet, míg a Magyar Élelmiszerszállító Rt, ami szintén jégelőállító is volt egyben, a IX. kerületi Tóth Kálmán utca 8-10. alatt működött. Ezeknek a gyáraknak a képviselői (név szerint: Rechnitzer János, Bruckner Adolf, Reisz Sándor, Hajós József, Stern Samu, Leicht Zsigmond, Gerlay Lajos, Gara Dezső) 1914. december 12-én délután 6 órakor az Andrássy út 5. szám alatti épületben megalapították a Budapesti Jégárusító Részvénytársaságot. A részvénytársaság központja a Nagydiófa utca 3-ban volt. Az alapító okirat szerint a cél “a jéggyártás és a jégkereskedelem fejlesztése, műjégnek és természetes jégnek vétele és eladása, bizományban valamint saját számlára.”
A jégárusító részvénytársaság a lehető legrosszabb időpontban rögzítette alapítását. Ez volt az az év, amikor az első világháború kirobbant. Bár az ország, illetve a főváros területén ostrom nem volt és frontvonalak sem húzódtak Budapest közelében, a vészterhes korszak mégis megnehezítette a mindennapokat. Ennek ellenére az első üzleti évet “szerény eredménnyel” zárta a társaság, bruttó 468.71,4 Korona nyereséget termelve.

A Budapeti Jégárusító Rt életében az 1920-as évek elején nagy változások álltak be. Pontosan nem ismert, hogy mikor, de a központi telep a Nagydiófa utcából az akkor VI. kerülethez tartozó Jász utcába helyezte át a székhelyét (ma XIII. kerület). A továbbiakban a Jász utca 100 alá címződtek a részvénytársasághoz írott levelek.

A Jász utcában történt központosítás 1921-ben már minden bizonnyal megtörtént, mivel az egyes tagtelephelyek a „Budapesti Jégárusító Rt központi budgetjéhez” való hozzájárulás felsorolásakor már a Jász utcai címet említik. A vállalat céljának megnevezésében is némi változás történt a korábbiakhoz képest. Ekkor már sokkal határozottabban említik a műjég készítést, mint a vállalat célját.

Ami azonban még jelentősebb változás, és eredményét tekintve már abszolút fejlődésnek tekinthető fejlemény volt, arról egy 1928-as beszámolóból értesülhetünk:

“Dacára a műjégfogyasztás emelkedésének, a súlyos gazdasági viszonyok következtében csak nagy körültekintéssel, összeköttetéseink és helyi ismereteink kihasználásával tudtuk azt elérni. Fogyasztó közönségünk érdekeit szem előtt tartva, felépítettük az ország legmodernebben berendezett jéggyárát a Jász utcai telepünket, hogy a legmelegebb nyári napokban is hiánytalanul, könnyűszerrel tudjuk a szükségletet kielégíteni.” (1928. április 26.)

Az idézett sorokból tehát az is kiderül, hogy az 1920-as évek második felében a műjég egyre jobban teret hódított, olyannyira, hogy egy új előállító gyártelepet is létrehozhattak a maradéktalan ellátás érdekében. Az új gyáregység, az Angyalföldi Műjéggyár 1927-ben a Jász utca 92. szám alatt épült fel. Ez a terület a Rákos-pataktól nem messze, szinte annak a partján található. Ennek nagyon nagy jelentősége lesz a jéggyár életében. A Rákos-patak mente ugyanis szintén nagyon korai időktől fogva a jégvermek és jégaszalók hazája volt. A jég, lehet mondani, ugyanolyan fontos terméke volt Angyalföldnek, mint a későbbi mesterségesen előállított gyári termékek. A patak még a legaszályosabb nyarakon sem száradt ki soha,  aminek a forrása egyrészt a Gödöllői-dombságról összegyűjtött csapadék, másrészt a Duna által magasan tartott talajvíz.

Az új jéggyár megnyitásának évében a nagy "jegesek" kartell megállapodást kötöttek egymással. Az 1927. október 10-én keltezett egyezséget az Erzsébet Jéggyár, a Fővárosi Jéggyár, az Óbudai Jéggyár és a Magyar Élelmiszer Szállító Rt írta alá. Az egyezséget feltehetően az motiválta, hogy a jégárusítás ez idő tájt még mindig problémákkal küzdhetett. A Budapesti Jégárusító Rt a fővárosba címzett tejküldeményeket szállító vasúti kocsik hűtését például elvesztette, a jégárak lemorzsolódtak.

Az elemekkel szemben persze semmilyen modernizáció vagy megállapodás nem tudta felvenni a küzdelmet. 1928-ban például nagyon hideg évük volt eleinknek, ami a jéggyártásnak abszolút nem kedvezett, mivel nagyon sokáig a természetben is előfordult a jég, másrészt pedig nem is volt hűtésre szükség. A vadonatúj Jász utcai gyárat például csak a nyári meleg hónapokban tartották üzemben.

Az 1930-as évek elején az Óbudai Kristályjégyár, a Fővárosi Jéggyár, az Erzsébet Jéggyár Rechnitzer és Bruckner, valamint a Magyar Élelmiszer Szállító és Árukereskedelmi Rt mellett ott találjuk a Hungária Jéggyár Goldner és Fia cég, a Soroksári Első Mészhomoktégla gyárát, illetve a Budapesti Jégárusító Rt-t.
A központot jelentő Budapesti Jégárusító Rt telepén azt is tudjuk, hogy milyen helyiségek működtek ekkor a Jász utca 100. szám alatt. Volt gépház, légkompresszor és szivattyúház, jéggenerátor helyiség, lakatos műhely, gépház és generator helyiség, voltak természetesen kutak, WC, és a sufniban raktár. Továbbá ott voltak az istállók, a daráló helyiség, jégkamra, központi iroda, garage, udvar, irodák, üzemanyag és elektromos hálózat. (1938.) Na és ott állt a mai Futár utca - Jéggyár utca sarkán (az egykori Jász utcai üzem szélén) egy kiszuperált jeges kocsi, ahol helyben mérték a jeget. (Erre még a mai 60 év körüliek is jól emlékezhetnek, hisz az üzem egészen 1981-ig működött. Addigra viszont az országot egyre jobban elárasztották az Ausztriából Trabantok tetején behozott Gorenje és egyéb fridzsiderek, ami a jéggyárak végóráit jelentették.)

Hamarosan a világ újra forrongani kezdett. Az 1944. évi üzletév első felében még normális volt a termelés. Az év második felében viszont a fokozódó háborús események következtében jelentős mértékben visszaesett. Az ostrom és az azt követő zavaros idők alatt a vállalat fosztogatás következtében valamint még azt megelőzően is háborús behatások folytán jelentős veszteségeket szenvedett. 1945 márciusában már az akkori viszonyoknak megfelelő termelést sikerült elérni, de a forint stabilizációjáig (1946. augusztus 1-ig) a jégárusító nem volt nyereséges. Az 1945. évi termelés megkezdése előtt már a szükséges karbantartási munkákat sem tudták már elvégezni. A részvénytársaság haldoklott…

A második világháború után az újrakezdés nagyon nehéznek bizonyult. Egy 1947. június 15-én kelt “Forintmérleg becslés a Budapesti Jégárusító Rt telepén található gépi és üzemi berendezési tárgyakról szóló feljegyzés ezt írja: „a gyár 1946. szeptember óta nincs üzemben”.

A jégárusító a háború után megszűnt ugyan, de a Jász utcai termelés még jó pár évtizedig életben maradt. Az 1950-es évektől pedig az élet is egyre inkább új mederbe terelődött. Mind több család tudott romlandó ételhez jutni, a hűtés a mindennapok részévé kezdett válni. Nem csak a háztartásokban, de boltokban, élelmiszerüzletekben, hentesüzletekben is. Akkor még a hagyományos hűtéssel óvták a minőséget, azaz jéggel, amelyet a jégszekrényben tároltak a hűtendő áruval együtt.

Jégszekrény

A Jégárusító Rt-t is természetesen államosították, és a Fővárosi Ásványvíz és Jégipari Vállalatnak Jász utcai üzeme mellé időközben a Forgách utcában is létesült egy jéggyára. Az egykori tudósítás szerint 1981 nyarán a már csak ez a két gyár működött. Az elkészült a jégért a fogyasztóknak ide, helybe kellett menniük, a kiszállítás már megszűnt. A gyártás a hagyományos technológiával folyt, a vízzel teli vascellákat sólébe eresztették, ahol az 16-18 óra alatt 25 kilós jégtáblává fagyott. Tartós meleg esetén naponta ötezer táblát készítettek.
Ma talán már el sem tudjuk képzelni, hogy egykor így mérték a jégtömböket szerte a városban:

A teljes cikk itt olvasható.