2021. január 7. Hagyományok és új eszmék – élet a Bauhaus-iskolában

Új művészeti oktatás körvonalazódik

A századok folyamán egyre fejlettebb technikák térnyerése miatt a manuális emberi alkotáson alapuló kézművesség és a használati-és dísztárgyak előállítását célzó iparművészet egyre távolabb került egymástól. Erre a tendenciára válaszul a 19. század végén több olyan törekvés is megjelent, amely e két ág újbóli összekapcsolására törekedett. Németországban ékes példa erre az 1907-ben megalakult Deutsche Werkbund művészeti mozgalom, amely „a kézimunkának a művészet, az ipar és a kézművesség összefogásával történő nemessé tételét”[1] tűzte ki zászlajára. Többek között ez a csoport is formálta a fiatal Walter Gropius német építész világnézetét, aki azt vallotta, hogy a gépi termelésre tervezett munkák minőségét csakis a művészi munka alapozhatja meg.


Walter Gropius 1919 körül
Fotó: Louis Held
Forrás: Kunstmuseum Moritzburg Halle (Saale)

A művészetek és a kézművesség tanításának új módszerét több újonnan megalakult kör is elkezdte kidolgozni annak érdekében, hogy elhatárolódjanak a szigorú keretekre és elvekre épülő akadémikus oktatási rendszertől. Gropius indítványára összevonták a weimari képzőművészeti és iparművészeti iskolákat, és létrejött a Staatliches Bauhaus in Weimar, amelynek célja új művészeti oktatás bevezetése volt. A német építész 1919-ben „Az Állami Bauhaus eszméje és felépítése” című manifesztumában fogalmazta meg az újonnan létrehozott művészeti iskola nézeteit. Eszerint az új iskola célja, hogy benne művészek és kézművesek együtt építsék a jövőt.

Bauhaus tanrend – művészeti szárnybontogatás keretek között

A Bauhaus iskola által bevezetett új művészeti oktatás szabadon engedte kibontakozni a tanulók képességeit, ugyanakkor szigorúan meghatározott tanrendje is volt. Gropius különösen fontosnak tartotta az elméleti tudás gyakorlatban történő hasznosítását, és a különböző területekre kiterjedő tudás egymásra építkezését. Az iskola egyik alapvető elve és újítása az volt, hogy a művészi tehetséget az ember részének tartotta, és szabad utat biztosított az egyéniség kibontakoztatásának és az egyéni kreativitás megőrzésének. Ugyanakkor a diákok megismerték a művészi alkotás törvényszerűségeit, amelyek szükségesek ahhoz, hogy újszerű elgondolásaikat meg tudják fogalmazni.


Bauhaus-tanterv
Forrás: art85.patrickaievoli.com

Ez a felfogás alapozta meg a koncentrikus körökből álló tantervet, amelynek külső gyűrűjében a hat hónapos előkészítő tanfolyam helyezkedett el. A kurzus megalkotója Johannes Itten svájci festő és művészetpedagógus volt, aki ezzel a tanfolyammal kívánta bevezetni a tanulókat a design alapvető elemeibe, a különböző formák, színek és anyagok sokrétű világába. Az előkészítő tanfolyam célja az volt emellett, hogy száműzzék a tanulókból a korábban kialakult gondolkodásbeli és technikai sémákat, így a lehető legjobban felszabadíthatták fantáziájukat és művészi képességeiket. Itten 1919-től vezette az előkészítő tanfolyamot, ahol kipuhatolta, hogy a diáknak mihez van leginkább tehetsége, és a továbbiakban ennek a készségnek a fejlesztését tartotta legfőbb feladatának. Az előkészítő tanfolyam egyfajta szűrőként is szolgált, a végén ugyanis a kevésbé tehetséges diákokat eltanácsolták az iskolából.


Johannes Itten jellegzetes Bauhaus-öltözékében 1920 körül.
Forrás: Wikimedia Commons

Az előkészítő félév végén az iskolában maradó tanulók eldönthették, hogy melyik anyag és technika érdekli őket a leginkább, és ennek megfelelően választhattak műhelyt tanulmányaik folytatásához. A Bauhaus iskolában számtalan műhely működött, így például kőfaragó, asztalos, fém-, kerámia-, üvegfestő, falfestő, tipográfiai és szövőműhely. Gropius műhelyeit „kísérleti laboratóriumoknak” nevezte, mert elgondolása szerint itt tudták a tanoncok a gyakorlatban kipróbálni a tanfolyamon elsajátított tér-és formaviszonylatokat.

A tanterv két középső körén két közbenső három éves kurzus helyezkedik el, az egyiken a formákkal kapcsolatos problémákat járták körül, a másikon pedig a technikai készségekre összpontosítottak gyakorlati oktatás keretében. Ezeken a képzéseken elsősorban az egyszerű geometriai formák használatát sajátították el, így a hallgatók megízlelhették a modern építészet alapjait.

A Bauhaus oktatás végső célja valójában az építészeti oktatás volt, mert álláspontjuk szerint ez képviselte és jelképezte az emberi alkotótevékenységet a legmagasabb szinten. Ennek fényében a kör alakú tanterv közepén az építészethez kapcsolódó kurzusok álltak, ahol a hallgatók nem csak betekintést nyerhettek az építészeti tervezésre, hanem a gyakorlati munkaterületen folytatott kétkezi munkától az építészmérnöki alkalmazásig kipróbálhatták magukat. A versenyszellem helyett sokkal inkább az egyedi kreativitást és a közösségi érzés, illetve a közös célok erősítésére törekedtek. Gropius ugyanis fontosnak tartotta a művészeti alkotásban az alkotó közösség erejét, és azt vallotta, hogy csak így bontakozhat ki szabadon az egyén alkotóereje.


Életkép a Bauhaus-iskolából, Dessau, 1925-32 között
Forrás: www.bauhaus-dessau.de/teaching-2.html

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A mozgás felszabadító ereje a Bauhausban

Johannes Itten oktatási módszere az „átélni, megismerni, tudni” hármas elvén nyugodott, vagyis a tevékenységet az ember pszichikumához és fizikumához kapcsolta. Órái ezért gimnasztikai gyakorlatokkal, légzőgyakorlatokkal kezdődtek, amelyek során a művészi kifejezéshez illeszkedő elemeket tudatosított a hallgatóiban. Arra ösztönözte őket, hogy a ritmus, a lendület, az intenzitás érzékelésével kerüljenek olyan állapotba, amelyben a legerősebben tudnak koncentrálni és a legeredményesebben alkotni. A mozgás máshol is jelen volt a Bauhaus iskolában, Gertrud Grunow német zenész-pedagógus, aki Itten asszisztenseként került a Bauhausba 1919-ben, például a tánc, a mozgás és a zene révén próbálta kialakítani a diákokban a koncentrációra és harmóniára irányuló képességet. Magánóráin legfontosabb munkaeszköze egy zongora volt, amelynek hangjaival és koncentrációs gyakorlatokkal spontán mozgást idézett elő a diákokból. Lothar Schreyer német festő, dramaturg pedig maszkokkal és eszméket szimbolizáló figurák színpadi megjelenésével tanította a diákokat a gesztusok mágikus használatára.


Mozgás a Bauhaus iskolában.
Forrás: www.schirn.de

Tanárok és diákok a Bauhausban – középkori hagyományok modern köntösben

A Bauhaus iskola tanrendjére jellemző elmélet-gyakorlat kettőssége a tanári karban is megjelent, ugyanis minden műhely élén egy művésztanár (formamester) és egy iparos oktató (kézművesmester) állt, így minden hallgató egy művész-és egy technikai irányítótól is tanult. Az iskolában a középkori céhekben jellemző titulusok voltak használatosak 1926-ig, vagyis „tanonc”, „mesterlegény”, „ifjúmester”, „mester”. A Bauhaus-diplomához „céhszerű mester-és segédpróbát” kellett tenni a Mestertanács vagy idegen mesterek előtt. A Bauhaus Mestertanácsának élén az igazgató állt, tagjai pedig az iskola művésztanárai voltak.[2]

A tanárok és a növendékek közötti kapcsolat az akadémiai stílussal ellentétben nem egy merev, ellenőrző-korrigáló viszonyon alapult, hanem mozgalmas, játékos együttműködést valósítottak meg a tanítványokkal. A Bauhausban való részvétel életmódot is jelentett, mivel az élet minden területét magába foglalta: a lakás, az étkezés, a munka, a tanulás, a sport, a szórakozás és a kikapcsolódás lehetőségeit. Gropius igyekezett összekapcsolni a munkát és a játékot olyan módon, hogy az iskola mindennapjait különféle rendezvényekkel tarkította. Rendszeresen szerveztek például úgynevezett Bauhaus-estéket, amelyek keretében a helybéliek is látogathatták az előadásokat. A Bauhaus-év négy nagyobb ünnepből állt: a Laterna-ünnep, amelyet jellemzően május 18-án Gropius születésnapján tartottak; a napéjegyenlőség ünnepe; az októberben tartott Sárkányünnep, amelyen absztrakt papírsárkányokat eregettek a közeli dombon[3]; valamint a közösen ünnepelt Karácsony, amikor Gropius mindenkit megajándékozott.

A Bauhaus képzésén a diákok kiterjedt ismeretekre szert tehettek. A könyvelési, költségvetési, gazdasági alapfogalmakon túl különböző művészeti és tudományos témákban is szerveztek előadásokat. A műhelyekben folyó munkákról a vezető mesterek előadásokat tartottak, amelyekben összegezték az eredményeket, munkájukat, valamint kiállításokat is szerveztek ugyanezen célból, amelyek a külvilág számára is nyitottak voltak.

A Bauhaus iskolába 17-40 év között bárki jelentkezhetett. Az iskolának fennállása alatt összesen 1250 hallgatója volt, egyidőben általában nagyjából száz, a sikeres időszakokban ennél több. Jellemző volt az iskolára a szigorú tanrend, kötelező volt a formamesterek előadásait és a műhelyeket látogatni, és a képzés egyes szakaszait határidőre teljesíteni kellett.

Tehetséges művészek a Bauhaus szolgálatában

A Bauhaus iskolában megvalósuló színvonalas oktatás biztosítása érdekében Gropius több kiemelkedő művészt hívott Weimarba, akik az oktatói munka mellett folytatták alkotómunkájukat is. Johannes Itten mellett Lyonel Feininger, német származású amerikai expresszionista festőművész és Gerhard Marcks, német szobrász érkezett az elsők között az új oktatási intézménybe. Itten 1923-ban Gropiusszal kialakult ellentétei miatt elhagyta az iskolát, és helyére Moholy-Nagy László került, aki az előkészítő tanfolyamot átalakította, és beemelte a technológiai tudást, valamint a fényképezésen keresztül új látásmódot vezetett be. A Bauhaus iskola tanárai között szerepelt még Vaszilij Kandinszkij orosz absztrakt festő, Paul Klee svájci expresszionista festő és grafikus, valamint a szobrászattól a koreográfiáig mindenféle művészeti ággal foglalkozó művészek, mint például Georg Muche német expresszionista festő, grafikus és Oskar Schlemmer német festő, szobrász, koreográfus is.

1928-ban azonban Gropius belefáradt a munkába és az iskola kritikusainak egyre intenzívebb támadásaiba, ezért átadta a stafétát Hannes Meyer svájci építésznek. Meyer aktív kommunistaként beleépítette politikai elképzeléseit az iskola tanítási programjába, ezért egyre erősebb kritikák érték, ami a 1930-as távozásához vezetett. Miután a nemzetiszocialisták 1932-ben Dessauban hatalomra kerültek, az iskolát bezárták, és Berlinben tudta folytatni tevékenységét. Az új helyen Ludwig Mies van der Rohe német funkcionalista építész irányítása alatt próbálta az iskola tovább folytatni tevékenységét, azonban a szűkös anyagi források és a politikai nyomás miatt a náci hatalomátvételt követően 1933-ban végleg bezárt.

Termelés a Bauhausban

Az iskola fontos célkitűzése volt, hogy a művészet ne öncélú legyen, hanem a társadalom számára hasznos tevékenység, ezért a hallgatóknak törekedniük kellett arra, hogy eladható tárgyakat készítsenek. Az anyagot az iskola ingyen bocsátotta rendelkezésükre, és az ott készített alkotásaik az iskola tulajdonát képezték. Az alkotások eladása után azonban bizonyos százalékot jogdíjként megkaptak a bevételből, ami különösen fontos volt a Bauhaus számtalan rendkívül szegény diákja számára. Ezenkívül kereseti forrást jelenthetett az is, hogy a műhelyben tanoncként végzett munkájukért cserébe órabért kaptak. A tanulók közreműködhettek a kísérleti munkákban is, tehát már tanulási idejük alatt is bevonták őket a Bauhaus tevékenységébe.

Az iskola történetének fontos állomása volt, amikor 1925-ben a Bauhaus iskola Dessau német iparvárosba költözött, a város engedélyezte az iskola részére egy új épület felépítését. Ez a tervezési folyamat lehetőséget adott arra, hogy a Bauhaus az egyszerű tárgyaktól a lakóházig mindenre kiterjedő tervezési elméletét a gyakorlatban is megvalósíthassa. Az új épület a Bauhaus egyfajta jelképévé vált, valamint a modern, funkcionalista építészet emblematikus emléke maradt.


A Bauhaus iskola dessaui épülete.
Fotó: Dr. Volkmar Rudolf/Tilman2007

A Bauhaus iskolában megteremtett stílus komoly hatással volt a 20. század építészetére és egyéb művészeti irányzataira. Az iskolában alkalmazott módszereket pedig az intézmény 1933-as megszűnését követően nagyrészt az USA-ba kivándorolt tanárok további tevékenységének köszönhetően még szélesebb közönség ismerhette meg, így a Bauhaus mind stílusában, mind művészeti oktatási újításaiban mély nyomot hagyott az utókor számára.

 

 

Török Orsolya, nemzetközi kapcsolatok szakértő


Nyitókép: Mozgás a Bauhaus iskolában
Forrás: www.schirn.de

FORRÁSOK:
[1] Braun Feldweg: Ipar és forma. Corvina Kiadó, Budapest, 1978. 43.o.
[2] Iványi Jozefa: A Bauhaus pedagógiájáról, In: Iskolakultúra, 1999/09, 96.o.
[3] http://www.johndobson.info/John%27s%20Kite%20Site/scrapbook/page%2024.html
https://www.theartstory.org/movement-bauhaus-history-and-concepts.htm#concepts_styles_and_trends_header
Magdalena Droste: Bauhaus (2003)