1/1
Tartalom

    Adatok és leírás

    A Jászai Mari térről elindulva, a Pozsonyi út páros oldalának méltó nyitányaként sorakoznak a Palatinus-házak. Az együttes összesen öt háztömbből áll. Az Újpesti rakpartra is terjeszkedő három háztömbnyi, nagyjából egységesnek mondható homlokzatot leginkább a Margitsziget délnyugati csúcsáról csodálhatjuk meg. A Palatinus név kétféle kapcsolatra utal; egyrészt József nádor a Margitszigetért cserébe (ami a saját tulajdona volt) kapta az egykor fővárosi tulajdonban álló telkeket.[1] Másrészt viszont a valódi névadó maga az építést megrendelő és kivitelező cég, a Palatinus Építő és Ingatlanforgalmi Részvénytársaság volt.[2] A Grünwald testvérek és Schiffer Miksa gyümölcsöző társulásából létrejött cég [3] Vidor Emilt kérte fel az épületek tervezésére, és a tervek 1912–1913 között meg is valósultak.[4] Az együttműködésből származó építkezés záródarabjaként is lehet említeni a Pozsonyi úti házakat, ugyanis az ezt megelőző években Vidor a Falk Miksa utca 5., 6–8. és az Alkotmány utca 4. számú telkekre is tervezett épületeket,[5] amelyek együtt mind Palatinus-házakként váltak ismertté. Schiffer Miksa a híres Munkácsy utcai Schiffer-villa építtetője, tulajdonosa.

    A Pozsonyi úton álló, ötemeletes Palatinus-házak homlokzata nagyjából egységes, vakolt, síkszerűségüket a szegmensívben előreugró zárterkélyek, a trapéz végződésű oromzatok és az ötödik emelet sarokerkélyei törik meg. Jellegzetességük a lekerekített sarok élek és a boglyaszerű kupolában végződő saroktornyok, valamint az első tömb homlokzatán ismétlődő, geometrikus elemekkel tarkított, pávákat ábrázoló vakolatdíszek. A központi porszívóval és a Margitszigetről átvezetett termálvízzel ellátott egykori hatalmas luxuslakásokat[6] mára feldarabolták.

    FORRÁSOK


    1 Bächer Iván – Teknős Miklós: Újlipócia, Ulpius-ház Könyvkiadó, Budapest, 2009, 32.
    2 Kovács Dániel – Batár Zsolt: Szecessziós Budapest, Andron Könyv Kft., Budapest, 2012, 124. o.
    3 Gábor Eszter: Az Andrássy út körül, Osiris Kiadó, 2010, 290. o.
    4 Gerle János – Kovács Attila – Makovecz Imre: A századforduló magyar építészete, Szépirodalmi könyvkiadó, Kner Nyomda, Békéscsaba, 1990, 211-215. o.
    5 Gerle János – Kovács Attila – Makovecz Imre: A századforduló magyar építészete, Szépirodalmi könyvkiadó, Kner Nyomda, Békéscsaba, 1990, 211-215. o.
    6 Kovács Dániel – Batár Zsolt: Szecessziós Budapest, Andron Könyv Kft., Budapest, 2012, 124. o.

    Tudsz valamit erről a házról? Oszd meg velünk a budapest100@kek.org.hu email címen!

    Házak a közelben