Az 1872-ben egyesített, a világvárosi fejlődés útjára lépő Budapest vezetése a századfordulót megelőző évtizedekben nagyszabású, tudatos városfejlesztésbe kezdett, melynek fontos eleme volt a vásárcsarnok - hálózat kiépítése. Az országos jelentőségű, kiemelt vállalkozás szerves része volt a város közellátásának javítását célzó programnak. A vásárcsarnok (mint jellegzetesen XIX. századi, az ipari fejlődés által életre hívott épülettípus) megteremtette a nagyvárosi élelmiszer – beszerzés korszerű formáit: a folyamatos és ellenőrzött áruellátást, a rögzített árakat és nyitva tartást. Hosszadalmas előkészítést követően 1889. július 3 - án született meg az a fővárosi élelmiszer – ellátásról szóló határozat, melynek értelmében megkezdődhetett a központi és kerületi csarnokhálózat kialakítása.
A teljes fővárosra kiterjedő elképzelés Budára több csarnokot álmodott meg, de ezek közül csak a Bomba téri, (ma Batthyány tér) készült el. A fővárosi közgyűlés 1894. december 12 – én döntött a csarnok és a hozzá kapcsolódó háromemeletes bérház felépítéséről. Bár több helyszín is szóba került, végül a Bomba tér és a Gyorskocsi utca által határolt területet tartották a legalkalmasabbnak. Határozatot hoztak a tervezett épület melletti kocsiút kiszélesítéséről is 1897 – ben. Az építkezést megelőzte a telken álló hét régi épület, köztük a postaház és a tímárházzá átalakított „Barna Oroszlánhoz” címzett fogadó 1900. május 3 – án kezdődő bontása.
1900. augusztusában már hozzá is láttak az építkezéshez a Székesfővárosi Mérnöki Hivatalban készült tervek alapján. A tervező Klunzinger Pál volt. A VI. számot viselő csarnok ugyanazzal a technológiával épült, mint a többi öt pesti vásárcsarnok. A gyors szerelhetőség érdekében vasszerkezetet, a tartósság elérésére pedig téglafalazatot használtak. Belseje szintén a pesti csarnokok arculatához igazodott. Alapterülete 3156 négyzetméter volt. A kiemelt főhajóhoz négy kereszthajó kapcsolódott merőlegesen. A Schlick – gyár által épített acélszerkezetű tető egységes teret fedett le. A csarnokban 597 árusítóhely került kialakításra. A 252 000 Ft – ba kerülő vásárcsarnok megnyitására 1902. április 13 – án került sor Halmos János polgármester jelenlétében. Ezzel egy időben megszüntették a környező piacokat a Corvin téren, a Bomba téren és a Fazekas téren (ma Szilágyi Dezső tér). Ennek ellenére a várt érdeklődés elmaradt, a csarnok forgalma nem volt akkora, mint pesti társaié. Ezen próbált segíteni vevőcsalogatóként a Fővám tér és a Bomba tér között működtetett propeller vagy „csavargőzös” járat, csekély sikerrel.
A vevők később sem kedvelték meg az egyetlen budai csarnokot. Bár 1920 – ban már 690 árusítóhely várta a vásárlókat, az elnéptelenedő épületet 1936 – ban fedett teniszcsarnokká akarták átalakítani. Ez végül nem következett be.
A II. világháborúban az épület súlyosan megrongálódott, sokáig nem is nyitotta meg kapuit. Az ötvenes években is csak nagybani virágértékesítésre használták. Az élelmiszerárusítás 1960 körül indult meg újra. 1970 – re az épület állapota teljesen leromlott, így 1972 – ben bezárták. Az 1974 – től 1976 – ig tartó teljes átépítés során közbenső födém beépítésével, szintmegosztással növelték az alapterületét. A földszinten árkádokat alakítottak ki. A Kangyal Miklós tervei alapján kétszintessé alakított csarnok Budapest legnagyobb ABC áruházaként nyílt meg újra. Az épületet 1977 – ben műemlékké nyilvánították. Az újabb, 2003 – as felújítást követően az épület piac jellege még inkább háttérbe került.
Forrás:
Nagy Gergely - Szelényi Károly: Budapesti vásárcsarnokok a századfordulótól napjainkig, Magyar Képek Kiadó, 2002
Varga Judit: Budapest élelmiszerellátása – vásárcsarnokok a századfordulón in: Tanulmányok Budapest múltjából, XXVIII.