A ház programjai

Bimbó út 63.

+6
  • Tervező:

    Ligeti Pál
  • Építés éve:

    1941, 1942
  • Építtető:

    dr. Bónis Ferenc
  • Épület funkciója:

    lakóház
  • Kutatva:

    2019
  • Helyrajzi szám:

    12783/1
  • Fotó:

    Katona Dóra
  • Kutatás:

    Vass Krisztina
  • Önkéntesek:

    Ruzsa Panni, Balog Géza, Szolomayer Márk

Leírás

A pesti oldal városfejlődése következtében az 1800-as években a Városligeti fasor környékén egyre több villa épült. Közülük sokat nyaraló céljára használtak a budai és pesti polgárok, ugyanakkor az évszázad végére növekedett azok száma is, akik nemcsak nyaralóként, hanem állandó lakóhelyként tekintettek ezekre az épületekre. A terület lassan átalakult nyaralóövezetből lakóövezetté.[1]

Ezzel szemben a budai oldalon a dombokat szőlőművelésre használták évszázadok óta. Az 1880-as évektől kezdve megjelent a filoxéra rovar az ültevényeken, és alig egy évtized alatt az addig virágzó gazdaságok helyén a növények kipusztulásával (az óriási károk mellett) új lehetőségek teremtek a városlakók számára.[2] Az 1900-as években megszületett az igény az új nyaralóhelyekre, és erre az újonnan felszabadult budai területek éppen ideálisnak bizonyultak. Gyorsan bevett szokássá vált a villák építése, majd az 1930-40-es évektől már nemcsak nyaralókat, hanem bérvillákat is építettek a budai dombokon, amiket tulajdonosaik kiadtak a nyári hónapokban.


Magyarország filoxérával fertőzött területei (1890 körül)
Kép forrása: WIKIPEDIA [user: Dencey~commonswiki]

A mai Bimbó út és Alsó Törökvész út sarkán található 12783/1 helyrajzi számú telek 1936-ban cserélt gazdát. Ekkor a 433 ölnyi területet Deutsch Endre és neje vásárolták meg dr. Markó Istvántól 43300 pengőért.[3] A házaspár megbízta Ligeti Pált és a vele együtt dolgozó Pallós Györgyöt egy bérvilla megtervezésével. Azt ekkor nem tudhatták, hogy ez egyben Ligeti utolsó munkája is. Pallós György élete sem volt eseménytelen ebben az időszakban: besorozták, így édesapja irányította helyette az építési munkálatok befejezését.[4] A kivitelezésért Ruttkai Béla felelt. A tulajdonos házaspár – nyilvánvalóan a korszak politikai légköre hatására – Deutschról Dánra változtatta a nevét: a vásárláskor még előbbi néven szerepeltek, a terveket azonban már az utóbbi névvel írták alá. 1940-ben a közművesített telek készen állt az építkezési munkálatokra. A környék rendelkezett köz- és magáncsatornákkal, valamint rendelkezésre álltak a víz-, gáz- és villanyvezetékek. Mindez segített, hogy a leendő lakók számára a lehető legkomfortosabb épület készülhessen el.

A tervezők egy háromszintes villát álmodtak a saroktelekre, pincével és tetőterasszal. A ház szerkezeti vázát a vasbeton adja, alaprajza legyező alakú, amely a saroktelek mivolta miatt az egész városra remek panorámát nyújt. A pincében került elhelyezésre a lift gépháza, a szénpince és az eredeti tárolóhelyiségek. A ház alatt húzódik továbbá egy 58 főt befogadni képes óvóhely. Mellette kaptak helyet a kazánok. A földszintre kerültek a porta, a cselédlakás és a házfelügyelői lakás mellett olyan kiszolgálóhelyiségek, mint a mosókonyha és a szárító, valamint három darab, egyenként egy szoba-hallos lakótér kicsi mosdó- és főzőfülkével. Itt kapott helyet továbbá a lakók kiszolgálásra tervezett étterem. Ez utóbbihoz nagy teraszt is tartozott. Az első és második emeletek kialakítása nagyon hasonló. Négy darab két szoba-hallos és középen egyetlen egy szoba-hallos lakás található. A nagyobb lakásokhoz cselédszoba is tartozott. A középső három lakásnak terasza, a szélső kettőnek erkélye van. A legfelső emeleten a tetőterasz mellett öltözőnek is jutott hely.

A konyhák és kamrák padlójának burkolata 20×20 cm márványmozaik lapburkolat, a szobáké parketta volt. Az első és második emeleti, főhomlokzat felőli szobákban faragott burkolatot készíttettek. A lakások fűtését központilag táplált radiátorok biztosították. A homlokzat képét döntően meghatározza a teraszokat és a lakásokat is elválasztó pengefal, amely szabályos rendben töri meg az íveket. Egyedi megoldás a virágtartók kialakítása. A falak burkolata részben vakolt, részben terméskővel kirakott. A teraszok a beköltözéskor még rendelkeztek rejtett, kihúzható napvédő ponyvákkal. A szintek közötti közlekedést egy öt fő szállítására alkalmas lift segíti. Aki nem szeretné használni, természetesen lépcsőn is közlekedhet.


Kilátás a Bimbó utcából (1930-as évek)
Kép forrása: FSZEK [HUNGARICANA] [leltári szám: bibFSZ01487979]

A ház átalakítására 1956-ban adták ki az engedélyt. Ekkor további lakásokat is kialakítottak a házban. A földszinten a korábban említett gondnoki lakásból egy szobás, komfortos lakás lett. Az első emeleten egy öt- és egy kétszobás lakást, a második emeleten két háromszobás lakást alakítottak ki. Ekkor történt továbbá minden konyhában a gáztűzhely beépítése. Bővítették a hőtárolót is, 200 literesről 1200 literesre. Az új fürdőszobák mettlachi burkolatot kaptak. A szobák parkettáját felcsiszolták és újralakkozták.

A ház az 54/1993. számú önkormányzati rendelet szerint (A főváros városképe és történelme szempontjából meghatározó épített környezet védelméről) bekerült Budapest helyi védettségű értékeinek jegyzékébe, azaz helyi védelem alatt áll.[5] A házban működött az MDF II. kerületi szervezete, valamint a Csodaszarvas Alapítvány, és egy bridzsklub is.[6]

A ház lakóinak történetei
1942-ben még biztosan voltak kiadó lakások az épületben, amelyek gyorsan elkelhettek, mert mindössze két hirdetés maradt fenn ezekből az időkből. Ekkor kerestek bérlőt a kávéház vagy vendéglő céljára nyílt helyiségnek is.[7]

Az épület lakója volt Bisztray-Balku Sándor (1905–1983) okleveles gépészmérnök, a Siemens-Reiniger Művek műszaki igazgatója, aki a radiológia területén jelentős tudományos karriert futott be.[8] A világháború alatt egy hirdetés szerint orvosi gépek javításával, szervizelésével foglalkozott.[9] A családot tragédia érte 1944-ben: „a háborús menekülés folytán elviselt izgalmak következtében” váratlanul elhunyt Sándor bátyja, az ugyancsak a Bimbó úti házban lakó Bisztray-Balku Dénes (1883–1944) [10], aki nem mellesleg Csanád vármegye nyugalmazott főszolgabírója volt.[11] Egy másik lakót, özv. Hertelendy Bélánét 1945-ben perbe fogták.[12] A vádirat szerint a világháború során többször jelentett fel szökött katonákat, zsidókat, hol jogosan, hol jogtalanul.

Ugyancsak a házban lakott Földes Pál, a Goldberger gyár igazgatója, akinek a lakását 1948-ban kirabolták.[13] Két fiatalember becsengetett a lakásba, és amikor a házvezetőnőtől megtudták, hogy Földes nincs otthon, az Elektromos Művek embereinek kiadva magukat bekéredzkedtek a lakásba. Az idős házvezetőnőt, Hofman Jánosnét leütötték, száját betömték és megkötözték. Minden mozdítható értéket (a tudósítás szerint „tizenhét ezüst cigarettaszelencét, több ezüst gyertyatartót és nagy értékű elefáncsont szobrokat”) elvittek, majd megfenyegették az asszonyt, hogy ha feljelentést tesz, visszajönnek és lelövik. Ennek ellenére megtette, amint sikerült kiszabadítania magát. Hogy végül elkapták-e a tetteseket, arról nincs információ.


Bimbó út 63., Alsó Törőkvész út sarokház (1955)
Kép forrása: FORTEPAN [képszám: 171145, adományozó: SATTLER KATALIN]

A II. világháború eseményei ezt a környéket sem kerülték el nyomtalanul: 1949 áprilisában panaszolta F. J. monogrammal egy olvasó a Világ című lapban, hogy a ház előtt egy kiásott bomba őrizetlenül hever.[14] Az Autó-Motor magazin készített cikket a Budapest különböző pontjain működő garázsokról – a beszámoló szerint ugyanis igen problematikus, hogy a garázsokat általában nem autótárolásra, hanem minden egyébre (kocsmaként, műhelyként stb.) használják. A Bimbó utca 63. alatti garázsban ekkor éppen a Vegyesipari KTSZ műanyagműhelye működött. A lap megállapította, hogy ilyen körülmények között, efféle „garázsműhelyekben” nem lenne szabad embereket dolgoztatni.[15]

A ház programjai