A ház programjai

Boráros tér 2.

+8
  • Építés éve:

    1906
  • Építtető:

    nincs adat
  • Építő:

    nincs adat
  • Kutatva:

    2016
  • Helyrajzi szám:

    37100/4
  • Második cím:

    Lónyay u. 51.
  • Fotó:

    Gallé Beáta
  • Önkéntesek:

    Horváth Edina

Leírás

A Boráros (1875-ig Fa) tér és a Lónyay utca sarkán álló négyemeletes házat 1906-ban építtette Gregersen Guilbrand norvég származású hídépítő mérnök. 1888-ban jegyeztette be saját cégét Gregersen G. és Fiai Építő Vállalat néven. Híd- és vasútépítéssel foglalkoztak, Magyarországon számtalan vasútvonal, pályaudvar és vasúti híd megépítése fűződik a nevükhöz. A vasútépítkezések mellett tanult mestersége, az ácsszakma és a hozzá kapcsolódó faipar volt vállalatának másik tartópillére. Fatelepei és asztalosárugyára révén az új főváros, Budapest fejlesztésében, világvárossá alakításában is nagy szerepet játszott. Egyebek mellett dolgozott a Mátyás-templom, a Szépművészeti Múzeum, az Operaház és a Bakáts téri templom építésében.
Angyalföld (pontosabban a Vizafogó területe) mellett a Belső-Ferencváros és a Soroksári út menti területek voltak azok a helyek, ahol Gregersen telkekbe fektette a vállalkozásokból befolyó profitot. A XIX. század végére a Kálvin tér és a Boráros tér közötti szakaszon, a Lónyay utca két oldalán, számos helyen birtokolt ingatlant, melyeknek többsége akkora volt, hogy alkalmasak voltak a további telekmegosztás révén lakóházak felépítésére. Közülük a legismertebbek, az úgynevezett Gregersen-házak a Lónyay utca ? Boráros tér sarkán, illetve a Hangya Szövetkezet bérháza és központi áruháza voltak a Közraktár utcában.
A Gregersen-házak 1906-ban készültek el négy egymás melletti négyemeletes épületként (Lónyay utca 47-51), melyeknek minden szintje átjáróval volt összekötve, az építkezést Jablonszky Ferenc építőmérnök vezette. Stigler Felvonó Gyár liftjeit, azaz ?4 db elektromos hajtású, gombkormányzású, 320 kg=4 személy hordképességgel rendelkező személyfelvonóit? még az építés évében üzembe helyezték az épület lépcsőházaiban. A tető Boráros tér és Lónyai utca sarkán elhelyezkedő csúcsán torony állt, melyet a későbbiekben tetőátalakítás során (1920 után?) Rück József építőmester vezetésével lebontottak.Az idén száztíz éves ház homlokzatát a letisztultság jellemzi; díszítés, szobrok nem találhatóak az épületen, csupán 2 db, Boráros térre néző kis erkély töri meg a homlokzat egyszerűségét. Az épület földszintjén a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár egyik fióktelepe található, mely 1959-ben létesült. A könyvtár 1982-ben belső átalakításon esett át, melynek során egyterű könyvtári olvasót és kölcsönzőt alakítottak ki, 2008-2009-ben pedig nagyszabású felújítás következtében újult meg a könyvtár.

 

A ház programjai