Zárt ház

Ferenc körút 16.

  • Építés éve:

    1891
  • Építtető:

    Spiess Ágoston
  • Építő:

    nincs adat
  • Kutatva:

    2016

Leírás

A körúti háromemeletes, zártsoros beépítésű  bérház jól illeszkedett a kor reprezentatív igényeit kiszolgáló házak sorába.  A lakóház Tek. Spiess Ágoston részére készült. Az építész nem ismert. 1891-ben készen álltak a tervek a ház megépítésére. Nem sokkal ezután, 1902-ben pedig már az átalakításokról szólnak a források.  Az évek alatt, ahogyan a tulajdonosok és a bérlők váltották egymást, sokszor került sor átalakításra. 1947-ben a jobboldali épületszárnyat harmadik emeleti magasságban bombasérülés érte, és csak a földszinti helyiség maradt meg. Ezután nagyobb építkezés kezdődik meg, hogy a lerombolt részt helyreállítsák.

A kor szokásainak megfelelően a lakóházat úgy építették meg, hogy egy belső udvart zárjon körül.  A lakások alatt pincéket, társpincéket, raktárt és mosókonyhát alakítottak ki. Később, a háború idején a pincék mellett „szükségóvóhelyet” építettek.  A földszinten, a körútra nyíló üzlethelyiségek, boltok is helyet kaptak a lakások mellett. Az eredeti terveken még nem, de a később már szerepel a földszinti házmesterlakás is. Az udvar felöli főlépcsőház mellett egy melléklépcsőházat is építettek (egy ilyen melléklépcső általában a cselédek számára volt fenntartva). Az egyes szinteken többnyire 4 szobás lakásokat alakítottak ki, fürdővel, konyhával, kamrával ellátva. Későbbi tervrajzokon cselédszobákat is megjelölnek. Az udvarra néző oldalon nagyobb konyhákat és egy kisebb szobát építettek még a lakások sorához.

Az utcára néző, földszinti helyiségek ma is őrzik az eredeti rendeltetésüknek megfelelő funkciót.  A nagy, több szobás lakásokat megosztották, így több lakás alakulhatott ki az egyes szinteken.

A főhomlokzat horizontális tagolású. A földszinti részt öt boltíves nyílás tagolja. A két szélső nyílást a boltív feletti egyszerű, középen figurális elemmel osztott motívum díszíti.  Az első emeleti szintig sima felületű, szintén vízszintes tagolással rakott kövek láthatók. Az emeleti szint egy osztópárkánnyal van elválasztva. Itt egy előreugró erkély töri meg a statikusságot. Az első emeleti ablakok félköríves záródásúak. Az ablakok felett, váltakozva, tümpanon formájú és egyenes, lapos záródású keretdíszítés látható. A félkörív és a formák közötti tagolt sávot növénymintás, figurális elemek díszítik. A második és harmadik emeleten egyenes záródásúak az ablakok. A második szinten is az ablakok körül lapos, egyenes téglalap formában végződő ablakkeret emelkedik ki a vörös téglával rakott ház falából. A keret és záróforma közti sávban indával szegett üres címerpajzs díszítés. A harmadik szint egy osztópárkánnyal kezdődik. Az ablakkeret itt már oszlopfejezetekben végződik, melyet két oldalról növényinda határol.

Bővebben az épületről.

A ház programjai