A ház programjai

Ferenc körút 32.

+2
  • Építés éve:

    1890
  • Építtető:

    Amon József
  • Kutatva:

    2016

Leírás

 

,A telket 1889-ben vásárolta meg Stein Mór ruhakereskedő és felesége, Schöffer Julianna, akik komolyan is vették az építkezést, és megbízták Quittner Zsigmond már akkor neves építészt egy bérház terveinek elkészítésével. 1890-ben engedélyezési tervet nyújtottak be, melyre Fekete Elek építőmester vállalt kötelezettséget.  Az építkezésre feltehetően a következő években, 1891-92-ben került sor, az első lakók ezután költözhettek be[1].

,Bár a nagykörúti építkezést 15 éves adókedvezménnyel támogatták, az új bérházak a nagy kínálat miatt kihasználatlanok maradtak. Az ide bejelentett lakónévsor alapján azonban elmondható, hogy a ház 16 lakásába 18 személy költözött be[2]. Hivatalnokok, cipész, szatócs, szülésznő, bádogos, őrnagy, fakereskedő és bíró egyaránt a ház lakói közt található. A legtöbb lakó azonban hamar lecserélődött, az üzleteken is gyakran cserélődött a cégér. Hosszabb távon Dr. Forrásy Ferenc törvényszéki bíró, majd Philipp Ferenc gőzhajózási hivatalnok telepedett meg itt. 1898-tól a háztulajdonos és családja is ide költözött, vélhetően az egyik utcai tágas lakásba. 1917 után elhunyt Epstein Mór és 1920-ban özvegye is. A ház tulajdonosa 1928-ban Bakonyi Zsigmondné.

,Az épületen kevés változtatás esett. A fürdőszobák kialakításának idejéről nincs tudomásunk. A ház végig megtartotta eredeti beosztását, a lakások nem szabdalódtak fel, most is szintenként ugyanaz a négy lakás található. A ház legrégebbi lakója az 1980-as évek óta lakja a házat. Elmondása szerint akkor még a második emeleten lakott egy akkor 80 éves bácsi, aki szabóként korábban az egyik üzlethelyiségben dolgozott.

,Jelenleg a földszinti üzlethelyiségeken a Zöld Gyémánt Söröző, a Medi Spa Orvosi szépítőközpont és a Ferenc Galéria Antikvitás osztozik. A lakók egy része tulajdonos, de kisebb részük bérlőként, albérlőként lakik a házban. Az épület külső és belső homlokzatát pár évvel ezelőtt felújították, de a tetőhöz nem nyúltak. Néhány lakást a lakók felújítottak, melynek során új bejárati ajtókat építettek be, sajnos nem ügyelve az eredeti megtartására. Pedig elmondható, hogy a ház azon ritka épületek közé tartozik, mely száztizenhat év elteltével is szinte változtatás nélkül, hűen őrzi az építéskori állapotát, hangulatát.

,
,


,

,,,,,[1] Budapest Cím és Lakjegyzék 1894

,

,

,,,,,[2] Ez nem jelenti az összes lakót, hiszen a feleségek, gyermekek nevét nem tüntették fel a Budapesti Cím és Lakjegyzékben. Csak azokét, akik bérlőként, tulajdonosként voltak bejegyezve.

,

,Fotók:
,Szabó Dávid
,https://www.facebook.com/sdavpictures 
,www.sdav.hu

,

 

A ház programjai