Zárt ház

Jégverem utca 2.

  • Tervező:

    Máltás Hugó
  • Építés éve:

    1860
  • Építtető:

    Masjonné Teasdale Martha
  • Építő:

    nincs adat
  • Épület funkciója:

    lakóház
  • Kutatva:

    2017
  • Helyrajzi szám:

    14405
  • Második cím:

    Bem rakpart 4.
  • Kutatás:

    Burján Anna

Leírás

Jégverem utca 2. A Masjon-ház A Jégverem[1] utca kétemeletes, Masjon-házként emlegetett épületét Máltás Hugó tervezte. Szomszédságában további két általa megálmodott épület sorakozik,[2] ám csak a Jégverem utca 2. dicsekedhet azzal, hogy jellegzetesen Máltás-féle romantikus stílusjegyeit három utcára néző homlokzaton viselheti (Jégverem utca 2., Bem rakpart 4., Fő utca 7.).[3] A ház története egészen Széchenyi idejéig nyúlik vissza. Széchenyi István a Duna szabályozásának kezdetekor számtalan neves külföldi szakembert invitált meg hazánkba, így kapott meghívást 1837-ben John Andrew Masjon holland hajóskapitány is, hogy csatlakozzon a Dunagőzhajózási Társaság munkájához. Masjon, aki fontos szolgálatot teljesített az 1838-as pesti árvíz idején is, 1844-ben az óbudai hajógyár igazgatója lett, később pedig a Tisza szabályozásánál töltött be vezető szerepet. Felesége az angol származású Teasdale Márta (Martha Teasdale), annak a Teasdale Vilmosnak (William Teasdale) testvére, aki Clark Ádám kíséretében érkezett a fővárosba a Lánchíd építésének ügyében. Az 1858-ban megözvegyült Teasdale Márta[4] 1860 nyarán Máltás Hugó tervei alapján kezdte építtetni a Jégverem utcai épületet, mely 1861-ben meg is kapta a lakhatási engedélyt. A házra eredetileg ketten pályáztak, Masjonnén kívül a telek közvetlen szomszédjának tulajdonosa, Reitter Ferenc is. Lehetséges, hogy ez a magyarázat arra, hogy a közös homlokzat két önálló bérházat takar.[5] „Mai, kissé átalakított formájában ez nem közvetlenül szembeötlő, de két egyenrangú »főlépcsőháza« és két bejárata határozottan őrzi a nyomát. Eredetileg egy közel négyzet alakú telken álló, U alakú beépítésű, a Jégverem utcából nyíló ház és egy, a Fő utca és Duna-part közt átmenő, téglalap alakú kisebb telken álló, ugyancsak U alakú beépítésű ház kapcsolódott egymáshoz, közös udvarlégtérrel, egységes udvar-architektúrával. A két ház udvarát a földszinten kerítésfal választotta el, melynek mindkét oldalán falikút volt. A nagyobbik épület az emeleten függőfolyosós elrendezésű volt, a kisebbik nem, annak lakásai közvetlenül a lépcsőházból voltak elérhetők. Ez utóbbi épület egyszerű, keskeny kapualja a lépcsőház előtti árkádos folyosón áthaladva, átment a Duna-parti oldalra.”[6] Hégráth László és Hégráthné Gálffy Erzsébet szakszerű megfogalmazásban így írnak a homlokzatról: „A Fő utca és a Bem rakpart felé tizennyolc-, a Jégverem utca felé kilenctengelyes homlokzatot mindhárom oldalon körülfutó, állókonzolos főpárkány zárja le, a földszint felett övpárkány, a második emeleten könyöklőpárkány húzódik végig. Az egyenletes ablakritmussal megoldott homlokzata Fő utca és a Bem rakpart felé három-három-, a Jégverem utca felé két- kéttengelyes sarokrizalit fogja közre. A rizalitok széleit két emeletet összefogó széles falpillérek szegélyezik, míg közöttük karcsú pillérek tagolják a falsíkot. Földszinti nyílásai végig félkörívesek, vonalazott falsíkban, míg az emeletiek egyeneszáradékúak, tagozott keretezéssel, mindkét emeletsoron egyenes szemöldökpárkányokkal, amelyeket csak a rizalitok első emeletén váltanak szegmensívesen megtört szemöldökök. Az első emeleti ablakok mellvédjeit romantikus levélornamentika tölti ki. A hosszoldalak (Fő utca, Bem rakpart) rizalitjainak középtengelyében és a Jégverem utcai homlokzat középső három nyílása előtt, az első emeleten gazdag levéldíszes konzolokon nyugvó erkélyek ülnek, áttört ornamentális faragású mellvédekkel, a kapu feletti erkély mellvédjének közepén sisakos férfifej (Árpád vezér?) domborművével. A Jégverem utcai erkély alatt középtengelyben nyílik az épület főkapuja.”[7] Az idézet végén említett főkapun belépve letisztult tér fogadja a szemlélődőt, ám az egyszerűbb formák, árkádos megoldások mellett a kovácsoltvas-díszek, és a márvány falikút eleganciát kölcsönöz a belső udvarnak. Komárik Dénes leírásában részletesebben ismerhetjük meg a ház belső tereit: „Jégverem utcai kapualja két hosszirányú csehsüvegboltozattal fedett, oldalfalait mindkét szakaszban tükrös lizénákra futó páros ívek tagolják. A kapualjból jobbra háromkarú lépcsőház nyílik, romantikus öntöttvas-korláttal. A Fő utcai egyszerűbb, keskenyebb kapualj melynek oldalfalait vállpárkányra futó ívezet tagolja, eredetileg a hozzá tartozó lépcsőház előtti árkádos folyosón áthaladva átment a Duna-parti oldalra. Ez utóbbi kapualjszakaszt és a Duna-parti kaput a múlt században megszüntették. Az udvar tengelyében elhelyezkedő, és az udvarhoz árkádos folyosókkal kapcsolódó lépcsőház háromkarú, a másik lépcsőház azonos romantikus öntöttvas-korláttal. Udvari homlokzatai előtt – a déli szárnyat kivéve – minden emeleten kőkonzolos függőfolyosó fut végig, geometrikus betétmezőkkel megszakított klasszicizáló jellegű pálcaráccsal. Keskeny oldalait három nyílásos árkádok alkotják, a déli oldalon lépcsőházzal, az északin a nagyobbik kapualjjal.[8] Teasdale Márta halála után, az 1870-es években eladásra került az ingatlan. Kisebb átalakítások és újabb tulajdonosok sorát követően Lenk Ödön nevét emelik ki a feljegyzések. 1920 körül az ő családja is kénytelen volt megválni a háztól. Gróf Károlyi Gyula vásárolta meg, így az épület árkádos folyosóin a később „vörös grófként” elhíresült Károlyi Mihály is gyakran megfordult, illetve felesége, Dr. Károlyi Mihályné, lánykori nevén Andrássy Katinka, jelenlétével tovább gyarapította a lakók jelentős nemesi névsorát. A háború idején Zsuffa Kálmán vízmérnök és családja élt a házban, ám a bombázások elől vidékre menekültek, és kisebb nehézségek árán költözhettek vissza.[9] 1945-ben a homlokzat és a födém oly mértékben megsérült, hogy veszélyességük miatt az sértetlen szobordíszítéseket is kénytelenek voltak leverni a vakolattal együtt. Az épület sorsa ezután szerencsésen alakult, 1949-ben műemlék jellegűvé nyilvánították, majd az épségben maradt tagozatok és korábbi fényképek alapján 1953-ban, Borsos László irányításával megkezdődhetett a rekonstrukció.[10] A lakások átalakítását már a Károlyi-féle időkben megkezdték, idővel az épület földszinti üzlethelyiségei is változtak. Egy 1930-as alaprajz szerint írógépjavító, bádogos, borbély, cipész, kalapos, cukorka- és süteményüzlet, rövidáru működött az utcafronton, a pinceszinten pedig vésnök dolgozott.[11] A ’60-as években további lakásmegosztásokkal módosították a ház befogadóképességét, illetve a korszerűsítési munkák elvégzésével javarészt mostani képére formálták az épületet.[12] Máltás Hugó a magyar romantikus építészet fontos másodvonalbeli képviselője. Építészetére jellemző a gazdag növényi ornamentika, az erőteljes díszítések használata, és a barokk-rokokós romantika hatása. Máltás 1829. május 6-án született Rozsnyón. Apja Andrássy György, majd az esztergomi érsek komornyikja volt. Máltás Bécsben, a Cs. Kir. Polytechnikai Intézetben (Műegyetem), majd a bécsi Képzőművészeti Akadémia építészeti osztályán folytatta tanulmányait. 1848-ban tért vissza Magyarországra, ahol először Zitterbach Mátyás (régi Nemzeti Színház és a vármegyeháza építője) irodájában helyezkedett el. Ekkor készült első jelentősebb alkotása, a Zitterbach-ház (V. kerület, Nádor utca 20.). 1851-től már a budai Országos Építési Igazgatósághoz tatozott, ahol a királyi palotaegyüttes rekonstrukciója körül tevékenykedett. 1853-tól rajztanár lett a budai városi rajziskolában, ahol húsz éven keresztül tanított. Ezt követően, a főváros egyesítésekor, annak új műszaki szervezetéhez került. 1874-ben nevezték ki az „építési és építésrendőri szakosztály” vezető mérnökének. Mindezek mellett végig folytatta építészeti tevékenységét. Életművének legjelentősebb korszaka a romantika jegyeit hordozza. Ehhez az időszakhoz köthető a végül meg nem valósult 1854-es terve, melyet a budavári Nagyboldogasszony templom főhomlokzatának átalakításához készített. Megvalósult tervei a főváros több pontját is díszítik: 1855-56: a budai jótékony nőegylet házának (I. kerület, Úri utca 38.) átalakítása; 1856-57: Zitterbach-ház (V. kerület, Bajcsy Zsilinszky út 22.); Kovács-Sebestyén Endre, a „Rókus-kórház” híres sebész-főorvosának háza (V. kerület, József nádor tér 5-6.); budai vízhajtó gép- és bérház (I. kerület, Fő utca 3.).[13]

JEGYZETEK

[1] A Jégverem elnevezés Mátyás korából ered, mikor még a befagyott Duna jegét az ezen a területen vájt királyi jégvermekben hasznosították, étel-ital tartósítására. Gál Sándor: Jégvermek, jegvágás. In: A Hét 1979/2 (24. évf.)/51. sz. 15. [2] HU BFL XV.17.e.306.a 0394 I., Jégverem utca 2. – Fő utca 7., 1950 (kb.)-1990 (kb.) (179. kisdoboz) – Komárik Dénes tudományos dokumentációja 1969-ből, 17. o. [3] Buza Péter: Túlparti látomás. Séta az időben, a budai Duna-soron, Budapest Főváros önkormányzata Főpolgármesteri Hivatala, Bp., 2002, 88. o. [4] Buza Péter: Túlparti látomás. Séta az időben, a budai Duna-soron, Budapest Főváros önkormányzata Főpolgármesteri Hivatala, Bp., 2002, 90-91. o. [5] Komárik Dénes: Máltás Hugó, 1829-1922. In: Major Máté (szerk.): Építés-Építészettudomány. A Magyar Tudományos Akadémia műszaki tanulmányok osztályának közleményei, II. kötet, Bp., 1970, 1-2. sz. 150. o. [6] Uo., i. m. 150-151. o. [7] Mészáros György, Mészárosné Herczog Magdolna (szerk.): Adalékok a Víziváros történetéhez, II. kötet, Budapesti Városvédő Egyesület, Bp., 1991, 399-400. o. (Hégráth László, Hégráthné Gálffy Erzsébet) [8] HU BFL XV.17.e.306.a 0394 I., Jégverem utca 2. – Fő utca 7., 1950 (kb.)-1990 (kb.) (179. kisdoboz) – Komárik Dénes tudományos dokumentációja 1969-ből, 4-5. o. [9] Buza Péter: Túlparti látomás. Séta az időben, a budai Duna-soron, Budapest Főváros önkormányzata Főpolgármesteri Hivatala, Bp., 2002, 92. o. [10] HU BFL XV.17.e.306.a 0394 I., Jégverem utca 2. – Fő utca 7., 1950 (kb.)-1990 (kb.) (179. kisdoboz) – Komárik Dénes tudományos dokumentációja 1969-ből, 15-16. o. [11] HU BFL XV.17.e.306.a 0394 I., Jégverem utca 2. – Fő utca 7., 1950 (kb.)-1990 (kb.) (179. kisdoboz) [12] BFL XV.17.e.306.a 0394 I., Jégverem utca 2. – Fő utca 7., 1950 (kb.)-1990 (kb.) (178. kisdoboz) [13] Komárik Dénes: Egy elfelejtett építész. In: Budapest, 1979, 17. évf. 9 sz. 19-20. o.

A ház programjai