Zárt ház

Kós Károly tér 9.

  • Tervező:

    Wälder Gyula
  • Építés éve:

    1914
  • Építtető:

    Budapest Székesfőváros
  • Építő:

    nincs adat

Leírás

A XIX. század utolsó huszonöt évében Budapest lakosságának száma a két és félszeresére nőtt. A századforduló után a vidéki kisvárosokból és a falvakból az ipari településekre – elsősorban a fővárosba és környékére – özönlött a földjét elvesztő, munkalehetőséghez a lakóhelyén nem jutó, nincstelen parasztság tömege. Az ipar munkáskezek százezreit követelte meg.
Az 1908. év őszén az építkezéseket megelőző egyéb munkálatok is megkezdődtek; nevezetesen a pénzügyminisztérium a terület felosztására, berendezésére, valamint a háztípusok tervezésére nyilvános pályázatot írt ki, s ennek eredményeképpen a terület szabályozására 30, a háztípusokra szintén 30 pályaterv érkezett be. A tervek iránt közvetlenül érdeklődő pénzügyminisztert azonban egyik beosztási terv sem elégítette ki, s ezért Győri Ottmár főmérnököt bízta meg egy kiviteli terv elkészítésével.
A Győri által elkészített és az építkezések során megvalósított tervezetben az egymásra merőleges egyenes vonalak uralkodnak, de ezeknek merevségét és egyhangúságát az itt-ott elhajló és szelíden görbülő utcavezetések enyhítik és teszik változatossá. Mind a telep területének beosztásában, mind a lakóházak típusainak megválasztásában is a célszerűség mellett a szépészeti szempontok érvényesültek, nagy súlyt fektetve arra, hogy lehetőleg elkerüljék a hasonló jellegű lakóház-telepeken szokványos egyhangúságot. Ezért a háztípusokban, a lakásbeosztásokban, valamint a külső építészeti kivitelben és az épületeknek a telekbe való behelyezésében sokféleségre törekedtek. Erre legcélszerűbb megoldásként az a mód kínálkozott, hogy az építéssel több olyan építészt bíztak meg, akik terveikbe a legtöbb eredetiséget és változatosságot vitték bele. Ilymódon a telep építésekor 48 különböző háztípust alkalmaztak, főképpen a homlokzat kiképzésében, a házak külső színezésében és az épületeknek különböző elhelyezésében.
Ez a sokféleség az egész telepnek változatos és hangulatos képet kölcsönöz. A lakóházaknak mintegy 70%-a földszintes, 30%-a emeletes épület. A földszintes háztípusok a kisebb utcákban épültek, és a háztelekbe úgy vannak behelyezve, hogy az utca felől általában 4 méteres előkert marad szabadon, az emeletes házak ellenben a főutcákban és közvetlenül ezeknek vonalában helyeztettek el.
A telepi lakóházaknak ezekbe a típusába nem illeszthetők bele a Fő tér körül épített házak. A mintegy 11.500 négyszögölnyi négyzetes térnek csak monumentális építkezés adhatta meg a megfelelő arányos keretet; a tér köré tervezett házak ennélfogva kétemeletesek, architektonikus kiképzésükbe a telep többi épületein is fellelhető motívumokat gazdag változatokban és nagyobb méretekben alkalmazták. A tér kialakítása Kós Károly érdeme.

A ház programjai