Zárt ház

Ménesi út 44-48.

+22
  • Építés éve:

    1949
  • Épület funkciója:

    Kertészeti Egyetem” ’A épülete’ (Szent István Egyetem Budai Campus)
  • Nyitva tartás:

    SZOMBAT / SATURDAY - VASÁRNAP / SUNDAY 08:00–18:00
  • Kutatva:

    2019
  • Helyrajzi szám:

    49396 4938
  • Fotó:

    Perdy-Fazakas Brigitte
  • Kutatás:

    Schild Dorottya, Kardos Bálint
  • Önkéntesek:

    SZIE Tájépítészeti és Településtervezési Kar (Simon Mariann, Gecséné Tar Imola)

Leírás

A Ménesi út (korabeli nevén Nagyboldogasszony útja) 44-48. szám alatt álló épület a Szent István Egyetem Budai Campusának „A” jelű oktatási épületeként működik napjainkban. Az egyetem területe eredetileg a Ménesi úttól északkeletre helyezkedett el, mai kiterjedését a kísérleti kertészeti telep hozzácsatolásával érte el 1964-ben.[1] Az „A” épület építésekor a Ménesi út túloldalán elhelyezkedő „D”, „E”, „F” illetve a Villányi úti „G” egyetemi épületek már álltak. Az „A” épület a Főváros városképe és történelme szempontjából meghatározó épített környezet védelméről szóló rendelet által fővárosi védelem alatt áll.

A Ménesi út a történelmi Magyarország egyik leghíresebb borvidékének nevét viseli, amely utal arra, hogy egykor a Gellérthegy déli lejtőin is virágzott a szőlőkultúra. Nem véletlen tehát, hogy ide költözött 1859-ben a dr. Entz Ferenc által alapított, Haszonkertészeket Képző Gyakorlati Tanintézet jogutódja, a Vincellér- és Kertészképző Gyakorlati Tanintézet. A budai ültetvények az 1880-as évek végén, mindössze néhány év alatt semmisültek meg a filoxéra-vész miatt.[2] A környék számos utcaneve őrzi még az egykori szőlőkultúra emlékét (pl. Szüret, Villányi, Somlói).[3] A két világháború között a Ménesi út nevét Nagyboldogasszony útjára változtatták, majd az ötvenes évek folyamán visszakapta eredeti nevét.[4]

Az építtető intézmény története egészen 1853-ig nyúlik vissza, amikor dr. Entz Ferenc megalapította a Haszonkertészeket Képző Gyakorlati Tanintézetet. A kezdetben még Pesten működő tanintézmény pár év elteltével, 1859-ben költözött a mai helyére, de már Vincellér- és Kertészképző Gyakorlati Tanintézet néven. Az elméleti oktatás mellett a gyakorlati munkák elsajátítása, növénynemesítési és szelekciós kísérletek elvégzése céljából alakították ki a több kataszteri holdat kitevő, ma Budai Arborétumként ismert kertészeti telepet. 1880-ban a tanintézet állami kezelésbe került Budapesti Magyar Királyi Állami Vinczellérképezde néven.[5] 1894-ben átszervezték az intézményt, ekkor integrálták a Budapesti Pomológiai és Kertészeti Intézetet is. Innentől kezdve Kertészeti Tanintézet néven működtek tovább.[6] Az intézmény hároméves képzést nyújtott, ahová fiúk és lányok egyaránt járhattak, amennyiben elvégezték a gimnázium hatodik osztályát, vagy valamely középfokú gazdasági képzést. A hároméves tanulmányi időszak záróvizsgákkal fejeződött be, amelyek sikeres letételével a diákok oklevelet kaptak.[7] Az 1920-as évek végén majdnem egy hektárral bővült az Arborétum, amelynek terveit a kor híres építésze és kerttervezője, Rerrich Béla készítette, a kivitelezés pedig Magyar Gyula, a tanintézet dendrológus oktatójának irányítása alatt folyt. A tanintézményt 1939-ben akadémiai rangra emelték Kertészeti Akadémia néven, ahova már csak érettségizett fiatalok jelentkezhettek. 1943-tól Kertészeti és Szőlészeti Főiskola néven működött tovább, a tanulmányi időszakot pedig négy évre emelték. 1945-ben az intézmény elvesztette önállóságát és a Gödöllői Agrártudományi Egyetem Kert- és Szőlészettudományi Karává vált.[8] Az Arborétum Budapest II. világháborús ostroma idején a harcok egyik színtere volt, így a kert komoly károkat szenvedett – ennek emlékét néhány idős fa máig őrzi.[9] A felújítási munkálatoknak 1949-ben kezdtek neki, amelyekkel egy időben a mai „A” épület tervezése is megkezdődött.


Lauber László (1936 körül)
Kép forrása: WIKIMEDIA COMMONS [Rimanóczyjeno]

Lauber László 1902. május 21-én született Pécsett. Tanulmányait a Budapesti Királyi József Nádor Műegyetemen végezte, ahol 1926-ban szerezte meg oklevelét. Építészi pályáját Wälder Gyula tervezőirodájában kezdte, majd 1927 és 1931 között a Műegyetem Épülettervezési Tanszékén folytatta munkásságát mint tanársegéd. 1933–34-től nyitott közös irodát Nyiri Istvánnal, amely 1944-ig működött, amikor bombatalálat érte az épületet.[10] Szendrői Jenő 1913. február 13-án született Makón. 1930-ban beiratkozott a Budapest Királyi József Nádor Műegyetemre, ahol az építész karon végzett. A bécsi Technische Hochschulén végzett építészek számára működött egy „Meisterschule”, így került prof. Siegfried Theiss mellé, ahol városrendezési témában írt disszertációt. 1939-től lett önálló magántervező, és 1948-ig magánmérnökként dolgozott.[11]

1948-ban az államosítások következtében Nyirinek és Laubernek is be kellett lépnie az akkor alakuló állami tervezőirodába, a MATI-ba, ahol Lauber László Szendrői Jenő Középülettervezési csoportjába került. Ebben az időben Szendrőivel több nívós középületet és ipartelepet tervezett, köztük a Kertészeti és Élelmiszeripari Egyetem (akkor: Agrártudományi Egyetem) Ménesi út 44–48. számú épületét. 1951-ben mindketten átmentek az Ipari Épülettervező Vállalathoz (IPARTERV), ahol Lauber haláláig, 1953-ig, Szendrői pedig 1971-ig dolgozott.[12]


Ménesi út 44. Kertészeti és Szőlészeti Főiskola (ma Szent István Egyetem Kertészettudományi Kar). Hallgatók az “A” épület előtt. (1959)
Kép forrása: FORTEPAN [HUNGARICANA] [képszám: 44995; adományozó: MÉSZÁROS ZOLTÁN]

Az „A” épület a Budai Arborétum alsó részén (Alsó Kert), a Villányi út – Szüret utca – Ménesi út által határolt terület északi részén található, tájolása ÉNy-DK-i. Az épület a Ménesi út vonalával közel párhuzamosan helyezkedik el, attól mintegy 3 méter széles árok választja el. Érdekesség, hogy a szalagszerű tömeg valójában nem egy, hanem két épület. Erre a megoldásra a területen jellemző márga alapkőzet statikai tulajdonságai miatt volt szükség, hiszen egy ilyen hosszú épület esetén komoly kockázatot jelenthet, hogy ha az egyik fele megsüllyed, az épület repedni fog. A probléma kiküszöbölésére a tervezők kitalálták azt a nagyszerű megoldást, hogy két épületet emeltek egymás mellé, ami azonban sem kívülről, sem belülről nem látható.[13]

A közönségforgalmi bejárat a Ménesi út felől nyílik, amely az épület előtt fekvő árok miatt egy hídszerű építményen keresztül közelíthető meg. A Villányi út felől az Alsó Kerten át egy hosszú lépcsősor segítségével érhető el az épület, mivel a terület erősen lejtős terepadottságokkal rendelkezik. A fent említett főbejáratokon kívül a nyaktagnál egy oldalbejárat is található, amely a „K” épülettel való összeköttetést szolgálja.


Az Alsó Kert (1960 körül)
Kép forrása: Zalainé dr. Kovács Éva et al. (szerk.): 150 év a kertészettudományi, élelmiszertudományi és tájépítészeti oktatás szolgálatában 1853-2003.
BKÁE Kertészettudományi Kar, Élelmiszer-tudományi Kar és Tájépítészeti, -védelmi és -fejlesztési Kar, Budapest, 2003. p. 154. [HUNGARICANA]

Az épület 4 szintes (földszint + magasföldszint + 2 emelet) és alapvetően két, egymástól funkcionálisan is eltérő részből áll. A „fej” rész – az eredetileg ablak nélküli – nagyelőadó, a Ménesi úttal párhuzamosan elhelyezkedő téglány alakú „test” részben pedig inkább a kiszolgálófunkciók dominálnak. Itt találhatóak a laboratóriumok, irodák, valamint néhány kisebb oktatási terem. Az előadót egy nyaktag köti össze a téglatest alakú kiszolgáló résszel, melynek oldalfalai teljesen üvegezettek. Az épület külső (utcai) és belső homlokzata eltérő módon lett kialakítva mind funkcionális, mind tájolási okokból. Az utcai homlokzat megjelenése fontosabb, így itt gazdagabb anyaghasználattal, játékos megoldásokkal találkozhatunk. A terméskő, műkő és vakolt részek mellett (melyek az épületen máshol is jellemzőek) a Ménesi út felőli homlokzaton a mosott kavicsburkolat is megjelenik. Az ablakok a homlokzat teljes hosszán végigfutnak, sarokablakok nincsenek. Az épület végében egy kör alakú ablak is megjelenik. Eredeti nyílászárókat már csak az alsó ablaksor esetében fedezhetünk fel, amelyek fémkeretezésűek. A bejárati ajtó szintén üveg és fém, előtte áramvonalas, ferde előtetőt alakítottak ki. A bejárati ajtó mellett üveg, illetve üvegtéglával burkolt portásfülke helyezkedik el, amely eredetileg valószínűleg szélfogóként funkcionálhatott. A fal további része a plafontól a padlóig tartó fekete keretezésű, vékony üveg. A belső (udvari) homlokzat sima vakolt. A tájolás miatt itt már kisebb ablakokkal, valamint árnyékolástechnikával is találkozunk. A nagyelőadó kívülről egységes, sík felületként hat. Padlózata belül emelkedik, amelyre az épületrész kissé trapéz alaprajza rá is játszik. A hátsó ablaknyílások utólagos átalakítások során jöttek létre. Az előadó vasbeton kannelúrás oszlopokkal került alátámasztásra. A nehéz, beton „fej” része alatt mintegy kontrasztként helyezkedik el az íves, vékony üvegfalú „zsibongó”. Ez az építészeti játékosság azt az érzést kelti, mintha a vékony üvegfelület tartaná a nagy, beton előadótermet.

A Ménesi útról nyíló főbejáraton belépve látható, hogy a tervezők a terméskő burkolatot és az oszlopokat a belső térben is alkalmazták. A belső oszlopok azonban a kinti kannelúrás kidolgozású műkőhöz képest mások, zöld műmárvány burkolatot kaptak. Az ajtóval szemközti üveges erkélyt eredetileg télikertként hasznosították. A falon három nőt ábrázoló mozaikminta az agrártudományokat személyesítik meg, előtte zöld beültetést találunk. Ezek az intézmény profiljához illeszkedő funkcionális és esztétikai részletek mind a tervezők figyelmességéről árulkodnak. Az emeleteket egy főlépcsőházon és egy melléklépcsőn keresztül is megközelíthetjük. A főlépcsőház jobb karja elhúzott, trapéz alakot formál. A lépcsőfordulókban üvegtéglák, illetve nagyméretű üvegablakok biztosítják a megvilágítást és a kilátást. A korlátok fából készültek, igényesen kialakítottak. A kiszolgáló épületrész (“test”) középfolyosós rendszerű, ennek következtében a folyosókra csupán kevés fény jut be. A problémán utólagosan üvegtéglákkal próbáltak segíteni – sikertelenül. A Ménesi út irányába tanszéki irodák, kisebb előadók és szemináriumi termek kaptak helyet, a másik oldalon egyéb kiszolgálóhelyiségek találhatóak. Az ajtók fa tokkal készültek; az eredeti kilincsek nagy része ma már nem fellelhető.

A ház programjai