1/1
Tartalom

    Adatok és leírás

     

    ,Az épület első tervei 1891-ből származnak és Bachl Ferenc építőmester aláírásával vannak ellátva. Ezekből derül ki az is, hogy a ház tulajdonosa, építtetője Feledi Miksa volt. Rozsnyai József doktori disszertációjában stíluskritikai alapon Goldmann Ernőnek tulajdonította a terveket, aki Sziklai Zsigmonddal közösen a Vörösmarty utcában is épített egy házat Feledi Miksának.

    ,A Nyugati tér 4. épülete a tér északi oldalán, a Szent István körút és a Váci út találkozásánál helyezkedik el. Homlokzata a tér irányában ívelt, így a mellette álló Nyugati tér 5. számú épülettel együtt finom átmenetet képez vizuálisan a két főút kereszteződésénél. Ezzel a megoldással reprezentatívabb, optikailag kellemesebb kulisszát hozott létre a tervező kereszteződésben kiszélesedő utca, a kialakult tér számára. Másik, északi oldala a Kádár utcára néz.

    ,Alaprajzi elrendezését tekintve hasonlóan a megszokott séma szerint járt el a tervező. A kor budapesti, körúti lakóházainak nagy részére igaz, hogy a földszintre kávéháznak, üzleteknek, vendéglőknek szánt tágas helyiségeket alakítottak ki nagy belmagassággal és magas, sok fényt biztosító ablakokkal. Itt volt az 1930-as évektől a Sabaria Sörcsarnok és Étterem, valamint a Del-Ka cipőbolt (Del-Ka Cipőipari és Kereskedelmi Részvénytársaság; érdekes, hogy a helyiség ma is cipőboltként üzemel).

    ,Fotók: 
    ,Valastyán Igor
    ,https://www.facebook.com/glassesthrough/  

     

    Tudsz valamit erről a házról? Oszd meg velünk a budapest100@kek.org.hu email címen!

    Házak a közelben