1/1
Tartalom

    Adatok és leírás

    A Teréz körút 34.-es számú lakóépületet északkeletről a körút, délkeletről a Zichy Jenő utca, délnyugatról pedig a Jókai utca határolja. A homlokzat, mely mindhárom utcafronton hasonló díszítésű és beosztású, horizontálisan három egységre oszlik; a lábazati szinten vendéglátóipari egységek kaptak helyet, egyenes lezárású nyílásokkal, részben kváderezett, részben vakolt falazattal, az első emeleten már íves lezárású ablakok, maszkokkal díszített szemöldökkővel és domborművekkel az ívzugokban. A középtengelyen balusztrádos erkély húzódik. Ez a szintet egy hangsúlyos párkány választja el a két felső szinttel, amelyeket óriáspilaszterek fognak át, az ablakok lunettás és egyenes záródásúak. Az erősen kiülő koronázó párkány alatt domborműves fríz fut végig. Az épület főbejárata a Teréz körút felőli fronton található. Innen lehet bejutni a belső udvarba, melyet három oldalról fog közre az épület, s északnyugatról tűzfallal kapcsolódik a mellette álló házhoz. Ezen a részen található két cselédlépcső is. Az utcáról érkező egy vesztibülbe lép, emellett volt a portásfülke és a kétkarú lépcső. A hátsó cselédlépcső mögött volt a házmesterlakás. Stílusát tekintve az egész épület kiegyensúlyozott, egyszerű klasszicista formavilágot követ.

    A ránk maradt tervek alapján valószínűleg eredetileg is három szintesnek épült. Maerle Márk, a Viktória Gőzmalom elnöke birtokolta eredetileg. Egy 1911-es átalakítási tervezetből derül ki, hogy Baruch Károly tulajdonába került. Ezen átépítés során alakítottak ki a Teréz krt.-Zichy utcai szakaszon L alakban egy kávézót, a pincében „kuglizóval”.

    A ’40-es években nem egy ún. hiteltudósító működött országszerte, akik információkat kartotékoltak polgárokról, legyen szó üzleti vagy magánügyekről. A Teréz krt. 34.-ben működött Dr. Janda Miklós magánnyomozó és ügyvéd irodája („Megfigyel, informál, nyomoz” szlogennel)[2], cégére nemrég került elő a ház pincéjéből és ma ismeretlen magángyűjteményben található.
    Nevét ezen az 1944-es fotón is olvashatjuk:
    http://www.mutargy.com/katalogus/18/festmeny_grafika/1/1944_kevehazi_janos_tantuszos_telefon_kobanyan_a_szerzo_hagyatekaban_levo_negativrol_keszult_kesobbi_masolat_24x18_cm/258490/
    Emellett szerepel Tabák András Demokratikus tej c. novellájában is.[3]

    A teljes dokumentáció letölthető itt.

    Tudsz valamit erről a házról? Oszd meg velünk a budapest100@kek.org.hu email címen!

    Források

    1. Déry Attila: Terézváros–Erzsébetváros. VI.–VII. kerület. Terc Kiadó, Budapest, 2006.
    2. Népszabadság, Budapest rovat

    Házak a közelben