2018. május 5. Kávéházak és éttermek anno a Gárdonyi tér környékén

Az 1933-ban leleplezett Gárdonyi szobor környékén — a mai Gárdonyi téren — már jóval a szobor megérkezése előtt működtek vendéglátó helyek, elsősorban kávéházak. Az első a Fehérvár kávéház volt, amelyet 1899-ben alapított a Lágymányosi utca sarkán Kutlánya János[1]. Kutlánya Jánosról nagyon sok érdekes történet maradt fenn. Építési vállalkozóként jelentős munkálatok — pl. az aldunai szabályozás — megvalósításában vett részt. Lágymányoson ingatlanfejlesztőként is működött, nagy szerepe volt az itt elterülő tó és mocsár lecsapolásában, beépítésében. Tagja volt a Székesfőváros Törvényhatósági Bizottságnak is, és előkelő szerepet játszott a régi, békebeli Budapest életében.

A Fehérvár kávéháznak otthont adó Fehérvári út 32. alatti házat is Kutlánya János építette. A kávéház 1931. júliusáig működött — bezárásáról a korabeli sajtó így írt: “A Fehérvár kávéház lehúzta redőnyét, a berendezést 900 pengőért elárverezték. A kávéház tulajdonosa Keresztes György súlyos idegállapotban fekszik lakásán. …(Jellemző a helyzetre, hogy a berendezés békeidőben 80 000 koronát ért. )”[2] Keresztes György, aki korábban pincér volt, összespórolt pénzén vette meg a kávéházat 1929-ben, és a gyenge gazdasági fellendülés ellenére nagyon ambiciózusan vezette. (Érdekes, hogy a gyenge konjunktúra okaként többek között a rádiót említi az Esti Kurír.) A házbérterhet — ami a megszűnéskor évi 13 000 pengő volt — azonban egy idő után nem tudta előteremteni. A tartozás miatt árverést tűztek ki, de egy olyan napra, amikor a bankok zárva tartottak, így Keresztes gazdag rokonai — akik felajánlották segítségüket — nem tudtak pénzt kivenni a tartozás megfizetésére.[3]
Kutlánya János pedig, akinek hat háza volt a fővárosban, telekspekulációkba bonyolódott, házait olcsó pénzért eladogatta, úgyhogy egy idő után kizárólag rokonai támogatásából élt. Végül a budai szeretetházha vonult, és rövid ott- tartózkodás után meghalt. Egyetlen háza maradt a tulajdonában: Albertfalván a családi kripta.[4]

A környék máig is meglévő, legismertebb kávéháza a Hadik kávéház, melynek első címe Fehérvári út 26., majd Horthy Miklós út 35. volt.

A kávéház már az 1920-as években híressé vált mindenekelőtt vendégeiről, és nem kevés, a nevéhez fűződő botrányról. A vendégek legaktívabb csoportját a sakkozók alkották. 1929. januárjában Karinthy Frigyes elnöklete alatt itt alakult meg a Lágymányos-Kelenföldi Sakk-kör, mely magába tömörítette környék játékosait. Az egyesület otthona a Hadik kávéház különterme lett[5] Több sakkegylet is működött párhuzamosan, nevezetes sakkversenyek is zajlottak, például a Magántisztviselők Sakk-körének műsoros villámtornája és táncestélye (1929) és az Országos Főiskolai Sakkbajnokság (1936). A sakkozók mellett a két világháború közötti évtizedekben gyakoriak voltak a társasági események és az ezekhez kapcsolódó — vagy tőlük függetlenül kialakuló — botrányok. A Kelenföldi Társaskörtől a Dohánykisárusok Országos Szövetségén át a Budai Vén Fiúk egyletéig sok társaság tartott itt rendszeresen műsoros estet, közgyűlést és táncestélyt. Az első híres botrány a kávéház akkori fizetőpincéréhez, Auspitz Jenőhöz fűződik, aki huszonhat korona borravalót számított fel egy 144 koronás számlához. Az összeg egyrészt túl magas volt, másrészt törvénybe is ütközött, ugyanis akkoriban tilos volt a vendégek számláját borravalóval növelni — kivéve ha olyan törzsvendégről van szó, aki ebbe előre beleegyezett. A főpincért az uzsorabíróság egyhavi fogházra és 50 korona pénzbírságra ítélte. Ez ellen a Főpincérek Országos Egyesülete úgy tiltakozott, hogy egy tíz főpincérből álló delegációt küldött az igazságügyminiszterhez. A küldöttség tagja volt egy másik híres kávéház, a Simplon főpincére is. E tárgyalás eredményeképpen indult el a százalékos borravaló bevezetésének engedélyezése.[6]

Volt a kávéháznak olyan törzsvendége, aki szerelmi bánatában elkövetett öngyilkossága előtt a főpincértől kért számolócédulára írta meg búcsúsorait, amelynek továbbítására szintén a főpincért kérte meg.[7]

A kávéház berendezését így írja le Móricz Zsigmond[11]: “Ez egy túlvilágított, rideg hombár. L-jének sarkában ültem néha, ha valakit vártam, hogy jobbra-balra látszós legyen a várakozás. Balról bridzsasztalok voltak, magasrangú méltóságok s kegyelmesek kastélyzugot teremtettek maguknak, ahol fesztelenül s csöndesen kergették a poent. Jobbról kisvárosi intelligencia… az egész kávéház olyan győri, soproni, szegedi hangulattal tele, az ablak alatt, pecsétviaszból faragva, Gárdonyi Géza svájci munkakabátos kis álló szobra, lábánál az olvasós kis öreg parasztasszony.

Az alábbi, képeslapról készített fotón (a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum tulajdona, engedélyükkel közöljük ), a kávéház belső látképe látható. Középen a márványlapos asztalokkal és hajlított fabútorokkal berendezett vendégtér, néhány vendéggel és felszolgálóval. Hátul, a biliárdaszatoknál játszó vendégek egy felvétel erejéig váltak mozdulatlanná. Jobbra, a Fehérvári útra néző ablaksoron keresztül látható az árnyékolóval védett terasz.

1936-ban Kaiser Sándor lett a kávéház tulajdonosa, aki nagyon szeretett volna táncengedélyt szerezni, és az alagsorban működő Hadik Tavernát bárként üzemeltetni. Az engedély megszerzéséhez Kiss Somogyi Júlia színésznő segítségét kérte, akinek 300 pengő költségtérítéssel jutalmazta szolgálatait. A színésznő a pénzt eltette, az engedélyt nem szerezte meg és a pénzt nem adta vissza. A színésznőt kéthónapi felfüggesztett fogházra ítélték.[8] A táncengedély később mégis meglett, de ez további bonyodalmakba sodorta a kávéházat.

A gróf Hadik család két tagja ugyanis pert indított a Hadik Kávéház és a Hadik Taverna tulajdonosa ellen a Hadik név jogosulatlan használata miatt. Arra kérték a törvényszéket, hogy tiltsa el a kávéházat a Hadik név használatától. A per közvetlen kiváltó oka az éjjeli mulatóhely megnyitása volt, melynek a tulajdonosok a Hadik Taverna nevet adták. Arra hivatkoztak, hogy a kávéház a közelében lévő Hadik laktanyáról kapta nevét 1910-ben, mivel a laktanya tisztjei állandó törzsvendégek voltak. A törvényszéki bíróság 1938. márciusában a felperesnek adott igazat, és megtiltotta a Hadik név használatát.[10] Az elkeseredett tulajdonos “Hadik laktanya kávéház”-ra változtatta a kávéház, és Szatyor bárra a taverna nevét. Ez utóbbi állítólag a Vásárcsarnokból érkező és itt szatyrokkal megpihenő vendégekről kapta nevét.

A Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum gyűjteményéből, engedélyükkel közöljük az alábbi képeslapot:

A Gárdonyi szobortól kicsit eltávolodva, a Gellért szálló környékén egészen más világ volt a huszadik század első évtizedeiben. “A szálloda kávéházát az 1920-as években maga Gundel Károly vezette. A szállóvendégek és a szomszéd bérpaloták lakói mellett műegyetemi professzorok , tudósok látogatták. Egy fontos itteni asztaltársaságról az Eötvös Collegium legendás tanára, minden idők egyik legjobb magyar-francia szótárának szerzője, Aurélien Sauvageot is megemlékezik Magyarországi életutam c. könyvében. A szálloda kávéházában jártak össze havonta egyszer a Collegium öregdiákjai.“[11]

A szálloda melletti nagy bérházban, a későbbi Szeged étterem helyén működött negyven esztendőn át a Gellért kávéház , méghozzá harminchárom évig ugyanazon család, Gebauerék irányítása alatt. “Az 1910-es címtárban Gebauer József szerepel, 1922-ben két fia Béla és Rudolf, majd 1925-ben Béla egyedül vezeti az üzemet. Fivére könnyelműségei miatt ekkor kénytelen megválni tőle, de 1932-ben visszavásárolja a tönkrement Krech Vilmostól, és sikerrel működteti 1949-ig, az államosításig.”[11]. Ő tette a kávéházat a környék irodalmi alkotóműhelyévé. Itt született meg például a Legenda a nyúlpaprikásról című kisregény Tersánszky Józsi Jenő tollából. A kávéház 1914-től a viselte a Gellért nevet.

Gebauer Béla egyébként családjával a Gellért kétszintes légteréből leválasztott lakásban lakott, ahonnan egy kis ablakon keresztül nyomon követhette a kávéház életét.. A legenda szerint kétóránként menetrendszerűen lement köszönni az ismerősöknek, de ha különösen kedves vendég lépett be, akkor műsoron kívül is leszaladt, hogy üdvözölje.[11]

Az alábbi fotó korabeli kép a kávéház belsejéről, a söntéspultot mutatja, személyzettel. A szemközti falon lévő nagyméretű tükrön a terem másik részén álló biliárdasztalok tükröződnek. A fotó a Magyar kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum tulajdona, engedélyükkel közöljük.

A Gellért kávéházzal szemben, a Gellért tér 3-ban, az úgy nevezett Eraviszkusz-házban üzemelt a Műegyetem kávéház. Az 1900-as évek elején a lágymányosi műegyetemváros építésével párhuzamosan sok bérház épült a környéken, többek között a ma is impozáns sarokház, amely a nevét az alapozásánál előkerült 500 ezüstdénárról kapta. A késő avarkorban a Gellért-hegyen és környékén kelta-eraviszkusz települések voltak, a lelet ebből az időszakból származik. A ház földszinti traktusa kávéház, vendéglő és sörcsarnok gyanánt működött. A kávéház napközben csendes hely volt, ahová festők, szobrászok jártak sakkozni a közeli műteremházból, de gyakori vendég volt Kozma Andor is, aki “Zenés kávéház” c. versében meg is örökítette a kávéház életét.[12] Rajtuk kívül a törzsközönséget professzorok, mérnökök alkották , akik beszélgetéseiben gyártmányok, gőzgépek, robbanómotorok, kémiai jelenségek – azaz műszaki témák – vitték a főszerepet. Vizsgaidőszakban itt zajlottak a nagy korrepetálások is. A Fiedler István vezette kávéházban fotókiállítások, érem- és kerámiabörze is helyet kapott. A Fiedler család nevéhez fűződik az első budai kávéházi telefon bevezetése – száma 1-34 volt.[13]
A kávéház az 1930-as években már Próféta söröző-étterem néven működött [14]. Az alábbi képeslapon – mely a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum tulajdona, és engedélyükkel közöljük – már ezen a néven látható az intézmény.

Utolsó vendéglátó helyként a Ketter éttermet említjük, mely az Első Magyar Részvény Serfőzde házában kapott helyet. [12] Ketter józsef vendéglője a mai Bartók Béla út és Lágymányosi utca sarkán állt. Kerthelysége is volt – ennek képét látjuk a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum tulajdonát képező fényképen, melyet engedélyükkel közlünk.

1941-ben özvegy Ketterné üzletét a háztulajdonos átalakította, és díszes sörözőt és neobarokk éttermet létesített a helyén, Négy Évszak cégérrel. Az államosítás után után Borostyán étteremként működött, majd lebontották.

Összeállításunk azzal a céllal készült, hogy felidézze a mai Bartók Béla út egy részének illetve a Gárdonyi térnek gazdag gasztronómiai múltját. Bár a bemutatott kávézók , éttermek egy része ma már nincs meg, vagy más néven, más formában üzemel, a környék továbbra is kellemes hangulatú, sok fínomságot, találkozási, beszélgetési, szórakozási lehetőséget kínál.


Hivatkozások:

[1] Budapesti Hirlap, 271. Sz. 1899. szeptember 30.
[2] Esti Kurír, 1931. július 18.
[3] Magyarország, 1931. július 18.
[4] Esti Kurír, 1929. március
[5] Budapesti Hírlap, 1929. január
[6] Az Est, 1923. szeptember
[7] Kis Ujság, 1937. július
[8] Budapesti Hírlap, 1937. június
[9] 8 Órai Újság, 1936. június
[10] Magyarország, 1938. március
[11] Kávéház sirató, szerkesztette Erki Edit. Officina Nova, Budapest 1995
[12] Saly Noémi: Törzskávéházamból zenés kávéházba. Osiris kiadó, 2005
[13] Népszabadság, 2002. február
[14] 8 órai újság, 1933. október