Jelentkezz lakóként vagy intézményként a 2024-es Budapest100 fesztiválra!

Ünnepeljük meg együtt Budapest késő modern örökségét!
1/1
Tartalom

    Részletek

    A Kortárs Építészeti Központ (KÉK) 2024. május 9-12. között rendezi meg a Budapest100-at, a budapesti házak nyitott hétvégéjét, valamint a hozzá kapcsolódó városiséta-napot és szakmai napot.

    Budapest100 Újratervezés, 2021. Fotó © Ránki Dániel

    2024-ben Budapest késő modern örökségének bemutatásával az 50 éves házakat köszöntjük. 

    Ebből az alkalomból megnyitjuk a jelentkezést minden olyan budapesti lakóközösség és intézmény számára, akik 1974 körül épült házakban laknak, vagy ilyen intézményben dolgoznak. Ezért várjuk azokat a lakókat és közösségeket, akik szívesen megmutatnák másoknak is a házat, ahol a mindennapjaikat töltik.

    Budapest100 Újratervezés, 2021. Fotó © Ránki Dániel

    Kik jelentkezhetnek?

    2024-ben minden 1970-es években épült budapesti épület közösségének jelentkezését kíváncsian várjuk!

    • A mai Budapest területén álló, 1974 körül épült vagy ekkoriban tervezett házakat várunk a programba. Mivel egy-egy épület tervezési és kivitelezési folyamata akár több évet is igénybe vehetett, ezért foglalkozunk a ’70-es évekkel.
    • Az idei házlistát ide kattintva érheted el. Ha a ti címetek is szerepel rajta, akkor ne habozzatok jelentkezni! Ha még nem vagytok rajta, de ekkor épült a házatok, bátran jelezzétek!

    Mit jelent a részvétel?

    • Nyitott kaput, önkéntesekkel közösen létrehozott kulturális programokat a májusi hétvégén: kiállítás a lépcsőházban, koncert az udvaron vagy a játszótéren, séta a pincétől a tetőig, közösségi piknik, virágültetés, vagy bármi, amit el tudtok képzelni.
    • A szervezésben önkénteseink segítenek a házaknak, velük több közös találkozót szervezünk, amelyeken a részvétel ajánlott. Az aktív kapcsolattartás a ház önkéntesével szükséges a program megvalósításához.

    Miért éri meg csatlakozni?

    • A Budapest100 kutatóitól építészet- és kultúrtörténeti információkat kapnak a közösségek a házukról. Ezeket a honlapunkon publikáljuk, ami nemcsak értékes információval látja el és büszkeséggel töltheti el a lakókat, de akár pályázatoknál értékes kiegészítő anyag lehet.
    • A házak korából adódóan idén különösen sok olyan történetet szeretnénk összegyűjteni, amiket azok tudnak elmesélni nekünk, akik jelen voltak az épületek születésénél. Ezek a helyi közösség számára nagyon sokat jelenthetnek, és Budapest történetének részeivé válhatnak azáltal, hogy lejegyezzük őket.
    • Fotós önkénteseink dokumentálják a ház építészeti részleteit, mai állapotát, ami pályázatoknál, felújításoknál szintén fontos dokumentum lehet.
    • A lakók történeteivel kiegészített elmerülés a házak történetében a Budapest100-on olyan szuper élmény, ami összehozza a szomszédokat. Mindenki új ismerősökkel lesz gazdagabb, a jobb kommunikáció pedig bizonyítottan jót tesz a közösségi kapcsolatoknak.

    Hogyan kezdj hozzá?

    Nincs más dolgod, csak bízz a 13 évnyi szervezési és közösségépítő tapasztalatunkban! Az első lakótalálkozókat január végén tartjuk, amiről fogunk küldeni egy részletes tájékoztatót e-mailben, amennyiben érdeklődtök a program iránt. A találkozóra jöhetsz egyedül is, vagy ha van egy szimpatikus szomszédod, akkor őt is elhívhatod. A találkozón mi minden információt elmondunk, és önkénteseink segítségét is kérheted, így a szervezés kihívásai hamar élménnyé alakulnak. Hidd el, minden ház érdekes, és minden ház rejt olyan történetet, amiért érdemes belevágni a Budapest100-ba!

    Ha jelentkezni szeretnétek, írjatok nekünk a budapest100@kek.org.hu címre vagy hívjatok a +36 20 341 6688 telefonszámon!