2017. február 13. Maczó Balázs: Jegeeet!

A jég természetszerűleg adott a természetben, de ez csak azokra a téli hónapokra jellemző, amelyekben amúgy sem szükségeltetik annyira a hűtés. A meleg nyári időszakban viszont annál inkább szükség mutatkozott erre a hűtő anyagra, főleg városokban. Itt egyrészt nagyobb létszámú közösséget kellett jéggel ellátni, másrészt a városi létből adódóan a hűtést mindenkinek a saját háztartásán belül kellett megoldani.

A cikk képekkel együtt ITT tölthető le

Nem lehetett minden családnak a város szélén egy-egy hűtőkamrája vagy jégverme. Erre az idők során egy külön üzletág szerveződött, ami eleinte a természetben megtalálható jég tartós tárolásával és árusításával foglalkozott. Budapesten  már a középkortól van erre példa. Jól tükrözi ezt például a budai Jégverem utca, aminek elnevezése egészen a török időkig vezethető vissza. Azon a környéken volt a budai pasa jégverme. A város növekedésével, a kereslet bővülésével és főleg a kiszámíthatóság érdekében a XIX-XX. század fordulóján megalakultak az első jéggyárak a magyar fővárosban. Ezek eleinte még szintén a természetből nyert jég szakszerű tárolásával működtek, később azonban egyre inkább teret hódított a műjég előállítása. Az Országház levegőjét is hatalmas jégtömbökkel hűtötték. A jégkamrát nem régiben találták meg a Kossuth tér felújítása során.
A folyékony CO2-ből előállított szárazjég nagyon sok jó tulajdonsággal bírt. Kiváló volt többek között hűtés és hűtve szállítás céljára, ami széleskörű kelendőséget biztosított a terméknek. Óriási előnye volt az, hogy mivel mesterségesen történt az előállítása, nem kellett a természet kiszámíthatatlanságára bízni a hűtést, és a jég mennyiségét. Budapesten az első jéggyárak a következők voltak: Erzsébet Jéggyár Rechnitzer és Bruckner az akkori VII. kerületi Hajtsár utca (Hungária körút) 153. alatt. A Fővárosi Jéggyár Rt szintén ebben a kerületben, a Kövér Lajos utca 21. alatt működött. A Reisz és Hajós Óbudai Kristályjéggyára a III. kerületi Szentendrei úton fagyasztotta a vizet, míg a Magyar Élelmiszerszállító Rt, ami szintén jégelőállító is volt egyben, a IX. kerületi Tóth Kálmán utca 8-10. alatt működött. Ezeknek a gyáraknak a képviselői (név szerint: Rechnitzer János, Bruckner Adolf, Reisz Sándor, Hajós József, Stern Samu, Leicht Zsigmond, Gerlay Lajos, Gara Dezső) 1914. december 12-én délután 6 órakor az Andrássy út 5. szám alatti épületben megalapították a Budapesti Jégárusító Részvénytársaságot. A részvénytársaság központja a Nagydiófa utca 3-ban volt. Az alapító okirat szerint a cél “a jéggyártás és a jégkereskedelem fejlesztése, műjégnek és természetes jégnek vétele és eladása, bizományban valamint saját számlára.”
A jégárusító részvénytársaság a lehető legrosszabb időpontban rögzítette alapítását. Ez volt az az év, amikor az első világháború kirobbant. Bár az ország, illetve a főváros területén ostrom nem volt és frontvonalak sem húzódtak Budapest közelében, a vészterhes korszak mégis megnehezítette a mindennapokat. Ennek ellenére az első üzleti évet “szerény eredménnyel” zárta a társaság, bruttó 468.71,4 Korona nyereséget termelve.

A Budapeti Jégárusító Rt életében az 1920-as évek elején nagy változások álltak be. Pontosan nem ismert, hogy mikor, de a központi telep a Nagydiófa utcából az akkor VI. kerülethez tartozó Jász utcába helyezte át a székhelyét (ma XIII. kerület). A továbbiakban a Jász utca 100 alá címződtek a részvénytársasághoz írott levelek.

A Jász utcában történt központosítás 1921-ben már minden bizonnyal megtörtént, mivel az egyes tagtelephelyek a „Budapesti Jégárusító Rt központi budgetjéhez” való hozzájárulás felsorolásakor már a Jász utcai címet említik. A vállalat céljának megnevezésében is némi változás történt a korábbiakhoz képest. Ekkor már sokkal határozottabban említik a műjég készítést, mint a vállalat célját.

Ami azonban még jelentősebb változás, és eredményét tekintve már abszolút fejlődésnek tekinthető fejlemény volt, arról egy 1928-as beszámolóból értesülhetünk:

“Dacára a műjégfogyasztás emelkedésének, a súlyos gazdasági viszonyok következtében csak nagy körültekintéssel, összeköttetéseink és helyi ismereteink kihasználásával tudtuk azt elérni. Fogyasztó közönségünk érdekeit szem előtt tartva, felépítettük az ország legmodernebben berendezett jéggyárát a Jász utcai telepünket, hogy a legmelegebb nyári napokban is hiánytalanul, könnyűszerrel tudjuk a szükségletet kielégíteni.” (1928. április 26.)

Az idézett sorokból tehát az is kiderül, hogy az 1920-as évek második felében a műjég egyre jobban teret hódított, olyannyira, hogy egy új előállító gyártelepet is létrehozhattak a maradéktalan ellátás érdekében. Az új gyáregység, az Angyalföldi Műjéggyár 1927-ben a Jász utca 92. szám alatt épült fel. Ez a terület a Rákos-pataktól nem messze, szinte annak a partján található. Ennek nagyon nagy jelentősége lesz a jéggyár életében. A Rákos-patak mente ugyanis szintén nagyon korai időktől fogva a jégvermek és jégaszalók hazája volt. A jég, lehet mondani, ugyanolyan fontos terméke volt Angyalföldnek, mint a későbbi mesterségesen előállított gyári termékek. A patak még a legaszályosabb nyarakon sem száradt ki soha,  aminek a forrása egyrészt a Gödöllői-dombságról összegyűjtött csapadék, másrészt a Duna által magasan tartott talajvíz.

Az új jéggyár megnyitásának évében a nagy “jegesek” kartell megállapodást kötöttek egymással. Az 1927. október 10-én keltezett egyezséget az Erzsébet Jéggyár, a Fővárosi Jéggyár, az Óbudai Jéggyár és a Magyar Élelmiszer Szállító Rt írta alá. Az egyezséget feltehetően az motiválta, hogy a jégárusítás ez idő tájt még mindig problémákkal küzdhetett. A Budapesti Jégárusító Rt a fővárosba címzett tejküldeményeket szállító vasúti kocsik hűtését például elvesztette, a jégárak lemorzsolódtak.

Az elemekkel szemben persze semmilyen modernizáció vagy megállapodás nem tudta felvenni a küzdelmet. 1928-ban például nagyon hideg évük volt eleinknek, ami a jéggyártásnak abszolút nem kedvezett, mivel nagyon sokáig a természetben is előfordult a jég, másrészt pedig nem is volt hűtésre szükség. A vadonatúj Jász utcai gyárat például csak a nyári meleg hónapokban tartották üzemben.

Az 1930-as évek elején az Óbudai Kristályjégyár, a Fővárosi Jéggyár, az Erzsébet Jéggyár Rechnitzer és Bruckner, valamint a Magyar Élelmiszer Szállító és Árukereskedelmi Rt mellett ott találjuk a Hungária Jéggyár Goldner és Fia cég, a Soroksári Első Mészhomoktégla gyárát, illetve a Budapesti Jégárusító Rt-t.
A központot jelentő Budapesti Jégárusító Rt telepén azt is tudjuk, hogy milyen helyiségek működtek ekkor a Jász utca 100. szám alatt. Volt gépház, légkompresszor és szivattyúház, jéggenerátor helyiség, lakatos műhely, gépház és generator helyiség, voltak természetesen kutak, WC, és a sufniban raktár. Továbbá ott voltak az istállók, a daráló helyiség, jégkamra, központi iroda, garage, udvar, irodák, üzemanyag és elektromos hálózat. (1938.) Na és ott állt a mai Futár utca – Jéggyár utca sarkán (az egykori Jász utcai üzem szélén) egy kiszuperált jeges kocsi, ahol helyben mérték a jeget. (Erre még a mai 60 év körüliek is jól emlékezhetnek, hisz az üzem egészen 1981-ig működött. Addigra viszont az országot egyre jobban elárasztották az Ausztriából Trabantok tetején behozott Gorenje és egyéb fridzsiderek, ami a jéggyárak végóráit jelentették.)

Hamarosan a világ újra forrongani kezdett. Az 1944. évi üzletév első felében még normális volt a termelés. Az év második felében viszont a fokozódó háborús események következtében jelentős mértékben visszaesett. Az ostrom és az azt követő zavaros idők alatt a vállalat fosztogatás következtében valamint még azt megelőzően is háborús behatások folytán jelentős veszteségeket szenvedett. 1945 márciusában már az akkori viszonyoknak megfelelő termelést sikerült elérni, de a forint stabilizációjáig (1946. augusztus 1-ig) a jégárusító nem volt nyereséges. Az 1945. évi termelés megkezdése előtt már a szükséges karbantartási munkákat sem tudták már elvégezni. A részvénytársaság haldoklott…

A második világháború után az újrakezdés nagyon nehéznek bizonyult. Egy 1947. június 15-én kelt “Forintmérleg becslés a Budapesti Jégárusító Rt telepén található gépi és üzemi berendezési tárgyakról szóló feljegyzés ezt írja: „a gyár 1946. szeptember óta nincs üzemben”.

A jégárusító a háború után megszűnt ugyan, de a Jász utcai termelés még jó pár évtizedig életben maradt. Az 1950-es évektől pedig az élet is egyre inkább új mederbe terelődött. Mind több család tudott romlandó ételhez jutni, a hűtés a mindennapok részévé kezdett válni. Nem csak a háztartásokban, de boltokban, élelmiszerüzletekben, hentesüzletekben is. Akkor még a hagyományos hűtéssel óvták a minőséget, azaz jéggel, amelyet a jégszekrényben tároltak a hűtendő áruval együtt.

Jégszekrény

A Jégárusító Rt-t is természetesen államosították, és a Fővárosi Ásványvíz és Jégipari Vállalatnak Jász utcai üzeme mellé időközben a Forgách utcában is létesült egy jéggyára. Az egykori tudósítás szerint 1981 nyarán a már csak ez a két gyár működött. Az elkészült a jégért a fogyasztóknak ide, helybe kellett menniük, a kiszállítás már megszűnt. A gyártás a hagyományos technológiával folyt, a vízzel teli vascellákat sólébe eresztették, ahol az 16-18 óra alatt 25 kilós jégtáblává fagyott. Tartós meleg esetén naponta ötezer táblát készítettek.
Ma talán már el sem tudjuk képzelni, hogy egykor így mérték a jégtömböket szerte a városban:

A teljes cikk itt olvasható.