1/1
Tartalom

    Adatok és leírás

    A 3-5 szám alatt álló épület első terveit 1937-ben nyújtotta be Wellisch Andor, a Salgótarjáni Kőszénbánya RT. Elismert Nyugdíjpénztára megbízásából. Az épület eredetileg a mellette lévő XVIII. századi templomhoz csatlakozva épült. Ezeket a terveket változtatás nélkül el is fogadták, a kivitelezéssel pedig megbízták Nagy Józsefet. Így nem sokkal később, 1938-ra meg is épülhetett az impozáns görög-keleti templom mellett ez a vasbeton vázas modern ingatlan.

    Az épület külső homlokzata egyébként letisztult, egy kisebb szárnnyal -hét emeletesből három emeletesre vált- csatlakozik a mellette álló templomhoz. Főhomlokzata a Duna felé néz, a középrész kissé kiugrik. Az erkélyek dinamikus sorban követik egymást, alul és fölül pedig egy-egy hosszabb, egymáshoz csatlakozó erkély keretezi az épületet. Az erkélyek korlátai egyébként a terveken romantikusabb, díszesebb formában mutatkoznak meg, mint ahogyan megvalósultak.

    A ház különlegessége a márványburkolatú kupolás előcsarnok, illetve az íves lépcsőrész, amin már az Olgyai-testvérek is dolgoztak. A kupola kör üveglapokon át engedi be a fényt az épületbe, nagyon előkelő atmoszférát teremtve. Az előcsarnokon kívül a földszinten helyet kaptak még üzletek, amik mind magas kivitelben készültek, például a Berger Lakásberendező vállalat helyisége faburkolatú mennyezetet kapott. Mellette itt volt még a Fenyves és Fodor ékszerüzlet, és nagyszabású beruházás történt az ötös számmal jelölt üzlethelyiségben, ehhez a terveket Juhász József készítette, a műasztalos pedig Panucza György volt. 

    Az emeleteken ahogyan ma is lakások foglaltak helyet, ezek közül pár tulajdonlapja is megmaradt, amik arról tanúskodnak, hogy leginkább tehetős polgárok, főként orvos-és jogászcsaládok birtokoltak ingatlant az épületben. A tulajdonlapi adatokon túl az épületen több márvány emléktábla is emlékeztet minket a ház híres lakóira, ezek tanúsága szerint itt élt Sinkovits Imre Kossuth-díjas színművész, Gerő László építész -és a műemlékvédelem kiemelkedő alakja-, Germanus Gyula keletkutató, Kaesz Gyula építő-iparművész és Lukáts Kató grafikusművész is.

    Teljes épület leírás.

    Tudsz valamit erről a házról? Oszd meg velünk a budapest100@kek.org.hu email címen!

    Források

    1. Déry Attila: Belváros-Lipótváros, V. kerület. Budapest építészeti topográfia 2. Bp., TERC, 2005.
    2. Mészáros György, Mészárosné Herczog Magdolna (szerk.): Adalékok a Víziváros történetéhez, Budapest, 1991.
    3. HU BFL XV.17.d.329 Építési ügyosztályok tervtára (1873-2006)

    Házak a közelben