2019. május 27. „Ritka az olyan kezdeményezés, amely ennyire megmozgatja a városlakókat…”

Már ötödik éve támogatja Budapest Fővárosa a Budapest100 rendezvényt, ennek apropóján tettünk fel kérdéseket dr. Szalay-Bobrovniczky Alexandra humán főpolgármester-helyettes asszonynak:

1.
Miért tölt be fontos szerepet a Budapest100 a főváros életében?
A Budapest100 fesztivál kapcsán a közösségépítés, az épített környezetre történő figyelemfelhívás és önkéntesség jól működő hármasát tudnám kiemelni. A Fővárosi Önkormányzat örömmel áll e sikeres városi ünnep mellé, mert úgy gondoljuk, a rendezvény felhívja a figyelmet a körülöttünk lévő város mindennapi értékeire, közelebb hozza egymáshoz a városlakókat, a szomszédokat és a generációkat.

2.
Van-e kedvenc városrésze Budapesten?
Egyik kedvenc helyem a rehabilitált Normafa, a város csodaszép panorámája és a természet közelsége miatt. Ha jó az idő szívesen libegőzöm a János-hegyre Pannival, a kislányommal, vagy csak túrázunk egyet, például Makkosmária felé.

3.
A Budapest100 melyik programját kedvelte a legjobban az elmúlt évek során? Miért?
Budapestet tekinthetjük egyfajta építészeti fellegvárnak, mert sehol másutt nem él így együtt ennyi korszak. Magán viseli az elmúlt száz év legváltozatosabb korstílusait, a főváros utcáit járva érdemes egy kicsit megállni, felpillantani és élvezni a műalkotásokat. Az elmúlt évek programjai közül így kifejezetten a 120 éves pesti Nagykörút házainak történetét szerettem, amikor is olyan építészeti kincsekbe tekinthettünk be, amely mellett egyébként csak sietve elsétálunk nap mint nap itt a forgalmas belvárosban.

4.
A Budapest100 szándéka szerint nemcsak az épületekkel, hanem a lakóközösségekkel is foglalkozik. Mit gondol, mennyire teljesíti ezt a vállalását?
Abszolút. Hiszen ritka az olyan kezdeményezés, amely ennyire megmozgatja a városlakókat, akik nem teherként, hanem büszkeségként élik meg, hogy lehetőség adódik a 100 éves házukat belülről is megmutatni, azok rejtett titkait, történetét felfedni az érdeklődőknek.

5.
Mit szól a Budapest100 nemzetközi sikereihez?
Mindig öröm a városvezetésnek, hogy egy általunk támogatott rendezvény sikeres belföldön és külföldön egyaránt. A Budapest100 közösséget, értéket teremtett hazánkban. Örömmel hallottuk, hogy külföldi városok is adaptálják a Budapest100-at mint jó gyakorlatot és a mögötte megtalálható felépített és kipróbált módszertant.

6.
Jövőre 10 éves lesz a Budapest100, Ön szerint milyen tematikát lenne érdemes körül járni?
Több jubileum is lesz a jövő évben, így például a Trianon emlékév is, amely szintén témaként szolgálhat, hogyan változott a békeszerződést követően az itt élők helyzete. Érdemes lehet megmutatni a területi elcsatolások következtében megváltozott Főváros állapotát, a szétszakított budapesti családok lakhelyein keresztül akár. Emellett közeledik a Budapest város egyesítésének 150. évfordulója is, amiben szintén lehet gondolkozni.

7.
Mit képvisel a Budapest100 a Főváros kulturális életében, különös tekintettel arra, hogy ezt a programot immár kilencedik éve civil közösségek szervezik?
Mindig is fontosak az alulról jövő kezdeményezések, hiszen ezáltal mérhető az itt élők város iránti elköteleződése, felelősségérzete. Jó látni, hogy a civil közösségektől a városvezetőkig mindenki egyetért abban, hogy a magyar kultúra kincs, örökség, a nemzeti identitásunk része, megtartó erő. Fontos, hogy megőrizzük és továbbadjuk azt!


Nyitókép: dr. Szalay-Bobrovniczky Alexandra Humán Főpolgármester-helyettes Asszony.
Fotó: Leiner András