2017. május 17. Kolocz Dóra: Semmelweis Ignác tabáni szülőháza

A budai rakpart egy impozáns helyén, a Várkert Bazár mellett áll egy hófehérre festett, emeletes épület. A ház, amelyben egykor Semmelweis Ignác is lakott, ma a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum otthona. Története azonban évszázadokra nyúlik vissza.

A Tabán látképe 1872 körül (FOTO: FORTEPAN

„TABÁN. Nem tudom, illik-e az idegenforgalmi illemkódex értelmében megmutatni valamit, ami nincs. Mert Ön, teljes joggal, csak sáros réteket lát, amint únottan csapkodják a Gellérthegy lábát. A középen, mint árvízből szomorú maradvány, emelkedik a fehérsas-téri polgári iskola. Valamikor itt házak álltak, Uram, de milyen házak! és a házak közt utcák kanyarogtak, de milyen utcák! A házak földszintesek voltak, és a közepükön a szederfa mellett mosóteknő állt. Leve hivogatólag csorgott végig az utca közepén, mély csatornákat vájva a szabálytalan macskafejek közt. Minden második ház nagyhírű régi vendéglő volt, sramlizenével. (…) Itt valamikor utcák voltak, Uram, itt volt az ifjúság.” – írta Szerb Antal 1935-ben.[1] A Tabán[2], amely egykor régen önálló település volt, mára budapesti városrésszé vált, s nyugalmas, budai séták helyszíne lett. Az 1930-as évek első felében rombolták le a terület addigra lelakottá vált házait, de az akkor tervezett építkezések a második világháború miatt sosem valósultak meg. Szerb Antal erre az időszakra utal, amikor azt írja, hogy az arra járó „csak sáros réteket lát”. A Tabán néhány évtizeddel, évszázaddal korábban azonban virágzó, nyüzsgő vidék volt, ám sorsát nem a szerencse alakította.

 

A Tabán

Budapest I. kerületében, a Várhegy déli oldalán terül el, a Gellért-hegy és a Naphegy szegélyezi. Régészeti ásatások nyomán kimutatták, hogy ez a védett völgy már az őskorban is lakott terület volt. A neolitikum emberét nem csupán a biztonság utáni vágya vezette a Tabánba, hanem a Duna, a víz közelsége is.

A terület mai elnevezése a török Débágháne, Tabakhane szóból származik[3], amelynek jelentése: Tímár-telep. A szó arra utal, hogy egykor tímárok és cserzővargák műhelyei sorakoztak itt. A török hódoltság idején virágzó városrész volt ez, nem hiába itt épültek fel a máig is működő fürdők: a Rác fürdő és a Rudas Gyógyfürdő. A Hódoltság idején elmenekülő magyarok helyére szerbek és németek települtek, innen is ered a név: Rácváros. A török kiűzése körüli harcokban, főként az 1686-os Buda visszavívásáért folytatott ütközetben a terület komoly károkat szenvedett. Házainak nagy része rommá vált, az északi-házsor (ahol ma a Múzeum is található) szinte teljesen megsemmisült. A 18. században azonban erőteljes fejlődés kezdődött: elmondhatjuk, hogy a korszakban ez a terület volt Buda legsűrűbben lakott része. Ez jórészt annak köszönhető, hogy az 1767-ben megépült dunai hajóhíd budai hídfője az Apród utca végén kapaszkodott meg. A déli várfal áttörése, majd II. József idején az Újkapu[4] (később Ferdinánd-, Palota-, majd Tabáni-kapu) megnyitása is hozzájárult ahhoz, hogy felélénküljön a Tabán élete. Forgalmas úttá vált az Apród utca[5] is: módos kereskedők vásároltak maguknak itt házat a 18. században.

A Tabánt azonban ritkán kímélték a katasztrófák. A török elleni harcok pusztításai előtt is rombolt már itt árvíz és tűzvész, fertőzés és betegség. Az 1739-es pestisjárvány gócpontja is itt volt, 1526-tól pedig gyakorlatilag minden században leégett a Tabán kisebb-nagyobb része. 1686-ban a törökök felrobbantott lőszergyára okozott majdhogynem visszafordíthatatlan pusztítást, 1810. szeptember 5-én pedig egy baleset következtében égett le a térség nagy része. Schuller János kádármester egy volt, az akkoriban itt tevékenykedő mesterek közül. Egy szeptemberi napon inasa hordódongákat égetett az udvaron, ám egy szikra kipattant a tűzből, és meggyújtotta a zsindelytetőt. A szél belekapott a felcsapó lángokba, és percek alatt égni kezdett az összes környező ház teteje is. A szárazság miatt vízben szűkölködő emberek borral próbálták oltani a tüzet, de ezzel csak még nagyobb bajt csináltak. A hajóhíd budai része is lángra kapott, így a pesti polgárok a túlparton ragadtak, nem tudtak segíteni az oltásban a rászorulóknak. A tüzet végül a hadsereg tudta eloltani a házak lerombolásával, már éjfél után. A lángok még napokkal később is fel-fellobbantak.

A nagy tűzvész rombolásának az is kedvezett, hogy a tabáni házak zsúfoltan, rendezetlenül helyezkedtek el. A katasztrófa áldozatait vagy ötven főre becsülték, a tönkrement, elpusztult házak számát ezerre. A károsultak részére országos gyűjtést indítottak, és városi tanácsot állítottak fel az elinduló építkezések koordinálására, nem sok sikerrel: a „megújult” városrész hasonlóan zsúfolt képet mutatott, mint elődje.

Jellegzetes tabáni ház volt a mai Semmelweis Orvostörténeti Múzeum épülete is. A kétszintes épület aljában üzletek, vendéglátóhelyek működtek, az emeleten lakások sorakoztak.
(1906, Semmelweis Orvostörténeti Múzeum)

Egészen az 1930-as évekig sűrűn épített egy-két szintes házak jellemezték a Tabánt. Már a Lánchíd megépülésekor vesztett ugyan jelentőségéből, de a századfordulós boldog békeidő romantikus negyeddé varázsolta ezt a vidéket. Szórakozóhelyek, borozók, kioszkok és vendéglátóhelyek telepedtek meg itt. A varázs azonban elmúlt, hamar vesztett jelentőségéből a térség, és zsúfolt, romos házak gyűjtőhelye lett.  A második világháború után sokáig elhanyagolt területet az 1960-as években kezdték el rendbe hozni. Kis részét beépítették, a többit pedig parkosították.

Ma múzeum, akkor söröző, „cipő-üzem”, lakóház. (1930 körül, FOTO: FORTEPAN / orig: SALY NOÉMI)

A Semmelweis szülőház

Az Apród utca északi házsora a 18. század utolsó évtizedeiben épült fel, miután a terület nagy része megsemmisült a Buda visszavívásáért folytatott harcokban, 1686-ban. A térség az 1767-ben megépült dunai hajóhíd közelsége miatt izgő-mozgó vásári negyed volt. Módos kereskedők leltek itt otthonra, és építették fel házaikat a 18. század végén. Semmelweis szülőháza is egy volt ezen építmények közül. Az eredetileg klasszicizáló későbarokk stílusban készült épületet azonban a 19. század elején, 1810-ben pusztító tabáni tűzvész nem kímélte. Miután a katasztrófában jórészt elpusztult, a helyreállítási munkák hamar megkezdődtek. Az épületet ekkor, az 1810-es években a copf stílus jegyei jellemezték.

Ki lakik itt?

A Meindl-ház! – zsongták sokan, és vannak, akik még ma is így ismerik a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum épületét. 1814 és 1844 között élt itt Meindl János gazdálkodó, a pesti polgárság jelentős képviselője. Ekkoriban költözött ide Semmelweis József is, aki eleinte társával, Gerhard Simonnal bérelte az emeleti lakást, még a tabáni tűzvész előtt. 1806-ban bérelte ki az épület teljes jobb oldali szárnyát, ahol megnyitotta a Fehér Elefánthoz címzett vegyeskereskedését. Meindl János az épület bal oldalán üzemeltetett egy kávéházat, ő maga azonban nem állandó jelleggel lakott az épületben. Semmelweis József ekkor még nőtlen volt, ám 1810-ben kötött házassága után felesége, Müller Terézia is ide költözött. A tűzvész utáni gyors felújítást követően már csaknem a teljes emeleti részt a Semmelweis-család birtokolta személyzetével és segédeivel egyetemben.[6] A ház 1844-ben tulajdonost váltott: bizonyos Jankovich Lőrinc birtokába került, ám a Semmelweis-család ekkor már nem lakott itt. 1822-ben Semmelweis József Bandy Demetertől megvette az egyik szemközti lakóépületet az Apród utca és a Döbrentei tér sarkán, és 1823-tól már Fehér Elefánthoz címzett üzletét is itt működtette. (Ez volt az ún. Demeter-ház.) 1827-től már a Semmelweis-család is e ház lakói között szerepel. (Ezt a lakást 1841-ben adják majd el.)

Jó ideig saját házában élt Meindl János is családjával, illetve a lakók között szerepel többek között a Pfisterer- és a Kényesi-család is. Semmelweis Ignác mellett a ház másik híres lakója Virág Benedek költő is, aki azonban rövid időn belül átköltözött az Apród utca 10-be.

Zarándokhely születése

A századfordulón fellendülő Semmelweis-kultusz aktualitását az adta, hogy ekkor érkeztek haza Semmelweis hamvai Bécsből. 1894-ben a Semmelweis Emlékbizottság kezdeményezte egy emléktábla elhelyezését a szülőházon. Erre 1906-ban került sor: „Megható és lélekemelő ünnepély folyt le a múlt héten fővárosunkban.” – írja a Vasárnapi Újság 1906. október 7-én. „Az emberiség egyik legnagyobb jóltevője, hazánk egyik legnagyobb fia: Semmelweis Ignácz szoborként megelevenedett alakjához járultak a bel- és külföld kiváló orvosai (…)”.[7]

Semmelweis családja az emléktábla avatásán (Vasárnapi Újság, 1906/40. [1906. október 7.] 644.)

Ezen a napon avatták fel ugyanis Stróbl Alajos Semmelweis-szobrát, s az ezzel egybekötött emléktábla avatási ünnepségre is ekkor került sor.[8] A Vasárnapi Újságban megjelent fénykép is tanúskodik arról, hogy az emléktábla leleplezésénél ott volt Semmelweis Júlia is, Ignác testvére, és annak fia, Ráth Péter, későbbi vasútépítő mérnök és országgyűlési képviselő. Megjelent a még élő özvegy is, Weidenhofer Mária, aki ekkor 69 éves volt.

„Semmelweis szülőháza és emléktáblája” (képeslap, 1906, Semmelweis Orvostörténeti Múzeum)

Az emléktábla a második világháború alatt elpusztult, ahogy a ház nagy része is rettenetes állapotba került.

 

Pusztulás és felújítás

Az épület egyre romosabb lett, az időközben kitört második világháború pedig még inkább rontott helyzetén. 1944-ben bombatalálat érte, aminek következtében az épület északi oldala szinte teljes egészében elpusztult. A környező területek lakossága egyre hangosabban követelte az elbontását, és az önkormányzat is kilátásba helyezte azt. A műemlékvédelem tiltakozásának köszönhetően azonban megmenekült. 1962-ben az Egészségügyi Minisztérium kapta meg az épületet, majd egy 1963. évi törvényerejű rendelet, illetve az annak végrehajtásáról szóló művelődésügyi miniszteri rendelet alapján kiadott együttes művelődésügyi és egészségügyi miniszteri utasítás előírta a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum megalapítását Semmelweis Ignác szülőházában.

Semmelweis szülőháza a második világháború nyomaival (1945, FOTO: FORTEPAN / orig: KRAMER ISTVÁN DR

A Minisztérium a Budapest Városrendezési Vállalatot bízta meg a műemlék helyreállításával. Pfannl Egon építész tervei alapján 1962-ben indultak meg a munkálatok. A nagyjából egy évig tartó felújítás ellenére még mindig felbukkantak az épület lebontását javasló hangok, ám ezek süket fülekre találtak. 1964-ben készült el az épület, és még ez év októberében birtokba is vették az újonnan megalakult Semmelweis Orvostörténeti Múzeum munkatársai.[9] 1964. október 15-én ünnepélyes keretek között helyezték el Semmelweis Ignác földi maradványait a belső udvar falának Várhegy felőli oldalán. Itt, szülőházában talált végső nyughelyre az Anyák megmentője. 1965. augusztus 13-án, Semmelweis Ignác halálának centenáriumán avatták fel Borsos Miklós Anyaság című szobrát az udvarban. Ezt a napot tekinti a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum hivatalos megalakulásának.

A Semmelweis Orvostörténeti Múzeum épülete a felújítás után (1968, Semmelweis Orvostörténeti Múzeum)

 


Felhasznált irodalom

  • Antall József: Semmelweis Ignác tabáni szülőháza és utolsó pesti lakóhelye. In: Műemlékvédelem, 1966/3. 172-180.
  • Antall József – Szebellédy Géza: Képek a gyógyítás múltjából. A Semmelweis Orvostörténeti Múzeum. Corvina, 1973.
  • A Semmelweis ikon. Kiállítási katalógus. Szerk. Horányi Ildikó. Budapest, Semmelweis Orvostörténeti Múzeum, Könyvtár és Levéltár, 2013.
  • Budapesti utcanevek A-Z: Teljes Budapest atlasz. Régi és új nevek. Utcanév-történetek. Szerk. Ráday Mihály. Budapest, 2013.
  • Képek a gyógyítás múltjából. Orvostörténeti Közelmények. Szerk. Antall József – Buzinkay Géza. Budapest, 1984.
  • Pfannl Egon: A Semmelweis-ház műemlék helyreállítása. In: Múemlékvédelem, 1966/3. 181-186.
  • Tarján M. Tamás: 1810. szeptember 5. – A nagy tabáni tűzvész. Rubiconline, online: http://www.rubicon.hu/magyar/oldalak/1810_szeptember_5_a_nagy_tabani_tuzvesz/ (2017-01-25)
 Jegyzetek

[1] Szerb Antal: Budapesti kalauz – Marslakók számára. 1935. online: http://mek.oszk.hu/01700/01717/html/ (2017-01-25)

[2] A Tabán ma a várfal a Dózsa György tér 9-től a Nagy Rondella kapujáig – a Nagy Rondellától délnek futó

lépcsős sétány – Sándor Móric lépcső – Ybl Miklós tér déli oldala – Duna folyam – I. és XI. kerület

határa (merőlegesen a Duna vonaláig) – Citadella északi sétány – e sétány és a Szirtes út

elágazásánál északnak futó sétány az Orom utcáig – Orom utca – Sánc utca – Hegyalja úti

kereszteződés – Czakó utca – Gellérthegy utca – Pásztor lépcső – Dózsa György tér (lsd. 3. melléklet 94/2012. (XII. 27.) Főv. Kgy. rendelethez)

[3] Ez változott később Tabahonra, majd rövidült és magyarosodott Tabánra. A tabán szó több más településen is használatban volt, például Szolnokon, Pécsen és Szegeden.

[4] Az Újkapuhoz a Szarvas-ház mellett vezetett fel a Palota utca.

[5] Az Apród utcát az 1875-ig szintén Palota útnak hívták.

[6] A Budai levéltár tabáni összeírási lapjainak tanúsága szerint 1815-től Semmelweis József és Müller Terézia három legidősebb fia is az Apród utca 1-3-ban él: József, Károly és Fülöp. 1817-től lányuk, Julianna, 1819-től Ignác, majd 1821-től János és Ágoston is.

[7] In: Vasárnapi Újság, 1906/40. (1906. október 7.) 641.

[8] A ház ekkor Wolf Márton fűszer- és csemegekereskedőé volt.

[9] A megalakuló múzeummal összevonták az 1951-ben létrehozott Országos Orvostörténeti Könyvtárat is.