2017. január 30. Varga Eszter: Egy elsüllyedt álom: a pesti csatorna

Képzeld csak el: gondolában ülve csillagfényes ég alatt végighajózol a víz tükrén, majd partra szállva pár lépés megtétele után már a lakóház kapujában keresed a lakáskulcsod. Mindezt pedig nem az olasz „vizek városában”, Velencében, hanem Pesten! Mesébe illő álom, amely csaknem megvalósult. Reitter Ferencnek köszönhetően a mai Nagykörút helyén akár maga a Duna hullámzó vize hömpölyögne végig, ha a költségvetés nem pukkasztotta volna ki a rózsaszín buborékot.

Fontos megjegyezni, hogy a csatorna gondolata először Kossuth Lajos fejéből pattant ki 1849-ben, de nem állt rendelkezésre elég idő, így az ötlet már akkor ködbe veszett. Ezzel ellentétben Reitter tervének megvalósítása érdekében felállították a Pesti Dunacsatorna-társaságot, amelynek küldetése volt, hogy megfelelő befektetőket hajtson fel, ugyanis a pesti Községtanács anyagilag nem támogatta az építkezést. A Nyugati Pályaudvar vízen való megközelítésével a terv nagyon jó befektetési csomagnak tűnt, és mivel a Duna szabályozásának munkálatai közé tökéletesen beillett, végső soron nem csak a főváros, de az egész ország érdeke lett volna, hogy a gazdaság élénkítése érdekében a csatorna ne csak papíron létezzen.A Nagykörút a város többi részéhez képest mélyebben helyezkedik el, ugyanis az ókorban ezen a helyen hozták létre a rómaiak a Rákos-árkot, amely a Duna egyik mellékága volt, és szennyvízárokként funkcionált, amely később is Pestről szállította el a szennyvizet. A jól ismert 1838-as pesti árvíz idején már a két métert is elérte a víz mélysége a körút helyén, amely az ötlet mozgatórugójául szolgált. Az áradás elvonult, de óriási pusztítást hagyott maga után, a fertőzésveszély megnőtt, így a város újjáépítéséhez földdel igyekeztek feltölteni az árkot, azonban a lejtős földfelszínt ma is láthatjuk, ha a Margit-híd pesti hídfőjétől a Nyugati Pályaudvar felé visszanézünk. A város egyesítését követően az utcanevek is modernizáción mentek át, így a Rákos-árok nevet Csengery utcára változtatták.A 19. század magyar fővárosában a Duna-rakpart a kereskedelem vérkeringésének fő vonalát jelentette, hiszen a folyón ekkor élénk árucsere zajlott, egyik hajó követte a másikat. Éppen ezért nagy szükség volt a rakpart nagyszabású fejlesztésére a főváros átalakításának idején. Ekkor lépett színre Reitter Ferenc, aki 1850-től Pestre költözött, hogy az Al-Duna szabályozásának munkálataiból kivehesse részét. A három városrész egyesítésével kapcsolatban is számos terv született, hogyan varázsolják a fővárost izgalmas és látványos, európai színvonalú metropolisszá. Az egyesítést követően felállították a Közmunkatanácsot, amelynek első elnökévé választották Reitter Ferencet, aki egy meglepő tervvel állt elő: építsenek ki egy megközelítőleg 36 méter széles körcsatornát a mai Nagykörút helyén, amelyre aztán hidakat emelnének, és tökéletes lenne kereskedelmi forgalom lebonyolítására is.

Hogy minél nagyobb sikert érjenek el, bevonták a sajtót, ami az emberek fantáziáját megmozgatva hirdette a csatorna mentén épülő bámulatos paloták, lakóházak, éttermek és kávézók lehetőségét, ahol a városlakók egy csésze, gőzölgő kávé mellett ülve csodálhatnák a kikötő hajók színes forgatagát. A költségvetés azonban közbeszólt, ugyanis a minisztérium kiszámolva minden felmerülő kiadást, azonnal kihátrált. Az 1860-as években a francia pénzintézet felajánlotta, hogy fedezi az építkezés minden terhét, de elutasították nagyvonalú ajánlatát, csakúgy, mint a belga tervet: szakítva a csatorna kialakításának gondolatával, inkább a város infrastruktúrájának fejlesztésére helyezték a hangsúlyt, így többek között iskolákat, lakóházakat, könyvtárakat és szemétlerakó telepet akartak létesíteni. Végül a külföldi támogatást visszautasították az előre nem látható következményektől tartva, és a város saját költségvetésének keretein belül építette ki a párizsi városrészeket idéző, ma is létező Nagykörutat, ahol ma a két híres villamos szállítja az utasokat a gondolák helyett nap, mint nap.
A teljes cikk, képekkel, letölthető itt


A cikk és a képek forrásai: