Nyugati tér 5. lakóház
Data and description
A ház építésére már 1914-ben megkapták az engedélyt, de véglegesen csak 1925 és 1927 között készült el Jendrassek Alfréd tervei alapján. A bérház helyén korábban egy földszintes ingatlan állt, melyet 1897 és 1905 között többen is birtokoltak. 1924-ben vette meg a telket a Magyar Királyi Belügyminisztárium Kivándorlási Alapja (MKBKA), mely a földszintes ingatlant lebontatta és helyére megépítette a 28 lakásos ötemeletes bérházat, az alagsor is egy szintnek számít. A ház rendeltetése szerint otthont biztosított a belügyi köztisztviselők és a magasabb beosztású alkalmazottaknak.[1] A magánlakásokon kívül volt egy közös társalgó helyiség, a biliárdszoba és egy étkező. A korabeli szokásokhoz híven a cselédek kisebb ajtókon és a melléklépcsőn közlekedhettek. A nagyobb lakások magukban foglalták a cselédszobákat is (kisebb ajtókkal, ablakokkal), ma itt konyha található.
Az udvaron látható lépcső egykor a Várig folytatódott, a lépcső alatti befalazott katakomba a Vár alatti alagútrendszerrel volt összeköttetésben. 1946 óta él a házban Dadi néni, aki 2015 novemberben tölti 101. életévét, és fiatal korában a Tabáni Spartacus SE-ben teniszezett.[2] Ő mesélte és mások elbeszélésből tudjuk, hogy a 1944-45 telén bombatalálat érte a házat, mely a ház bal sarkát teljesen leszakította. Ezért nincsenek ma ablakok azon a részen.[3]
A belügyminisztériumi épületeknek feltétele volt a légoltalmi pince, ebből itt kettő is van. Az alagsori folyosó végén kazánház állt. A hátsó lépcsőházból nyíltak a cselédlakások. A liftet a ’70-es években építették be. A ház padlásan itt is mosókonyha és szárító volt eredetileg, de ez a funkció az idő változásával átalakult. Ma már csak a gépházat találjuk a padláson. A 2000-es évek elején lehetőség nyílt a felújításra, amikor a gerendák nagy részét kicserélték, a tetőt teljesen újra cserepezték és alászigetelték, mellyel azt is védik, hogy a galambtetemek ne kerüljenek be a padlástérbe. Rakovszky István, volt belügyminiszter,[4] a ház névadója 1932 óta. Vörös márványtáblája ma már nem látható, de ha a főbejárat fölött, kőbe vésve azt olvassuk: Rakowsky-udvar, akkor jó helyen járunk.
1997 óta a 4. emeleten működik a Váncza Művek Építészeti Műterem és a F-Studio Kft. – ők újították fel az egyik jelenleg irodaként és műteremként funkcionáló lakást. Megmaradtak az eredeti eslingeri fa-redőnyök, valamint az ablakok keretei. A párkányokat ki kellett cserélni, s ütközőléceket tettek az ablakok mellé. A műteremlakás érdekessége, hogy belül nincs tartószerkezet, a két kémény helyettesíti azt. A konyhában a falakat stucco veneziano borítja.[5]
Köszönet: Fazekas Mária (gondnok), Könyves Tóth Adél (Dadi néni), Könyves Tóth Szabolcs, Lehoczki Tamás, Márton László
Do you know something about this house? Share with us at the budapest100@kek.org.hu email address!
References
- FELTÖLTÉS ALATT
- FELTÖLTÉS ALATT
- FELTÖLTÉS ALATT
- FELTÖLTÉS ALATT
- FELTÖLTÉS ALATT