Jelentkezz lakóként az idei Budapest100 fesztiválra!

A 150 az új 100!
BUDAPEST100 VÁROSEGYESÍTÉS
2023.05.11-14.

A Kortárs Építészeti Központ (KÉK) 2023. május 11-14. között rendezi meg a Budapest100-at, a budapesti házak nyitott hétvégéjét, valamint a hozzá kapcsolódó városiséta-napot és szakmai konferenciát.

2023-ban nem kisebb alkalmat ünneplünk, mint Budapest 150. születésnapját. Ebből az alkalomból megnyitjuk a jelentkezést minden olyan budapesti lakóközösség számára, akik 1872-1873-ban épült házakban laknak. Ezért várjuk azokat a lakókat és közösségeket, akik szívesen megmutatnák másoknak is a házat, ahol élnek, dolgoznak.


KIK JELENTKEZHETNEK?

2023-BAN MINDEN 150 ÉVES BUDAPESTI HÁZ LAKÓKÖZÖSSÉGÉNEK JELENTKEZÉSÉT KÍVÁNCSIAN VÁRJUK!

‒ A mai Budapest területén álló, 1872-1873-ban épült vagy ekkoriban jelentősen átalakított, akkori állapotukat ma is őrző házakat várunk a programba

‒ A házlistát IDE kattintva érheted el. Ha a ti címetek is szerepel rajta, akkor ne habozzatok jelentkezni!


MIT JELENT A RÉSZVÉTEL?

- Nyitott kaput, önkéntesekkel közösen létrehozott kulturális programokat: kiállítás a lépcsőházban, koncert az udvaron, séta a pincétől a padlásig.

- A szervezésben önkénteseink segítenek a házaknak, velük több közös találkozót szervezünk, amelyeken a részvétel ajánlott. Az aktív kapcsolattartás a ház önkéntesével szükséges a program megvalósításához.


MIÉRT ÉRI MEG CSATLAKOZNI?

- A Budapest100 kutatóitól építészet- és kultúrtörténeti információkat kapnak a közösségek. Ezeket a honlapunkon publikáljuk, ami nemcsak értékes információval és büszkeséggel töltheti el a lakókat, de akár pályázatoknál értékes kiegészítő anyag lehet

- Fotós önkénteseink dokumentálják a ház építészeti részleteit, mai állapotát,  ami szintén pályázatoknál, felújításoknál fontos dokumentum lehet

- A régi képekkel és a lakók történeteivel a Budapest100 olyan szuper élmény, ami összehozza a szomszédokat. Mindenki új ismerősökkel lesz gazdagabb, a jobb kommunikáció pedig bizonyítottan jót tesz a közösségi kapcsolatoknak.


HOGYAN KEZDJ HOZZÁ?

Nincs más dolgod, csak bízz a 12 évnyi szervezési és közösségépítő tapasztalatunkban! Írj nekünk e-mailt a budapest100@kek.org.hu címre! Az első lakótalálkozókat február első felében tartjuk, amiről fogunk küldeni egy részletes válaszemailt, amennyiben érdeklődtök a program iránt. A találkozóra jöhetsz egyedül is, vagy ha van egy szimpatikus szomszédod, akkor őt is elhívhatod. A találkozón mi minden információt elmondunk, és önkénteseink segítségét is kérheted, így a szervezés kihívásai hamar élménnyé alakulnak. Hidd el, minden ház érdekes, és minden ház rejt olyan történetet, amiért érdemes belevágni a Budapest100-ba!