Bercsényi utca 8-10. lakóház

Az épületegyüttes Kutlánya János megbízásából Sipos József tervei szerint 1913-ban épültek fel. Az épület eredeti tervei nem maradtak fenn, a BFL tervtárában csak a Bercsényi 10. számú épület 1956-57-es tetőtérbeépítés tervei maradtak fenn.  A munkálatokat a Csepeli fémű megbízásából Bereszlényi Endre tervei szerint hajtották végre. Az utóbbi évtizedek lakás-átalakításainak tervei Keresztfalvi Lászlónál, a ház közös képviselőjénél vannak összegyűjtve. Keresztfalvi László közlései a Bercsényi 10-ről Az épület tulajdonosa 1945-ig egy ügyvéd volt, aki itt élt a házban, talán a földszint jobb első lakásában. A földszinten kívül üzletek, az emeleteken szintenként 8, viszonylag nagy méretű lakás volt. Az épületet a háziúr havonta egyszer végigjárta egy bádogos és egy asztalos kíséretében, ha valami el volt romolva, azonnal kijavították. A pincében minden lakáshoz külön tárolórekesz tartozott. A tetőtérben volt a mosó- és a vasalószoba. Minden lakáshoz tartozott konyha, a nagyobbakhoz külön bejáratú, 2×3 m alapterületű cselédszoba is. A konyha felszereléséhez falikút és sparhelt tartozott. A vízvezetékek ólomcsövek voltak. A lakások belmagassága 340 cm körül van. A szobákat cserépkályhával fűtötték. Egyes lakásokban parafa-bádog jégszekrény is volt. A kamra, fürdő és WC szellőzője a légudvarokra nyílt. A konyha eredeti burkolata mozaiklap és fehér csempe, a WC és a fürdő terazzopadlós volt. A kapcsolt gerébtokos nyílászárók kezdettől fogva fel voltak szerelve redőnnyel. Az épület eredeti fedése magas, manzárdszerű, palával fedett tetővel volt megoldva. A II. világháború idején az épület negyedik emeleti lakásait a Móricz Zsigmond körtér felől érték találatok. A legalsó pincét használták óvóhelynek, ahol is megpróbálkoztak egy kút fúrásával. A kísérlet kudarcot vallott, mivel az épület vastag betonlepényen áll. A háború után a tulajdonos emigrált, az épületet pedig államosították. A földszinti üzlethelyiségekben ekkoriban egy trafik (később képkeretező), élelmiszerbolt, gépszerelő műhely, zöldségelosztó (később a Skála áruház dekor raktára), alul BÁV fiók, belül suszter, bőrös és fotó szövetkezetek működtek. 1956-ban, a forradalom idején a tetőtérbeépítéshez szükséges építési anyagok egy részét elvitték barikádnak, így azt Diósgyőrből újra kellett hozni. A 110 Voltos villanyvezetékeket az 50-es években cserélték 220 Voltosra, de sok lakásban máig megvan a régi rézvezeték. Az épületbe előbb a városi gázt, majd a földgázt vezették be. Az épület fő falai téglából épültek, a válaszfalak mészsalakból, utóbbiakat nehéz vésni, mert a bennük lévő acélhuzalok ellenére is könnyen kidőlnek. Ez egy-egy felújításnál komoly problémákat okoz. (Pl. 2011-es gázvezeték csere) Az eredeti, vastag falú, béleletlen kémények nagy problémát jelentenek az egész lakóközösségnek. Problémát jelentenek a kutyaólak, a padlásablakok is, mivel nagyon közel vannak egymáshoz és a tető visszafelé lejt itt. Ez a megoldás beázásokhoz vezet. Az épületben már két lift is tönkrement, a mai talán az 1960-as években készült. A hátsó lift félszinteken állt meg (a cselédlépcső fordulójában) A házirend valamikor kimondta az épület karakteradó elemei őrzésének fontosságát, ezt egyre kevésbé lehet betartatni. A zöld csempét Romhányban sikerült utángyártatni. Az épület homlokzatáról hiányoznak a bádogozások, ami felületi elszíneződésekhez vezet. Az időközben megsemmisült girlandokat nem mindenhol sikerült rekonstruálni. A nyílászárócserék alkalmával nem mindig törekednek az eredeti szín és osztás megtartására. Gyakori a régi konyha / cselédszoba ajtajának parapettel való lezárása. Itt élt Hársing Lajos tanár, író, műfordító, szinkrondramaturg. Kutlánya János. A Bercsényi utca 8-10. számú ház, mint megannyi lágymányosi bérház építtetője Kutlánya János építési vállalkozó volt. Zolnay Vilmos elég lekicsinylő hangon ír a Kutlánya Jánossal kapcsolatos tapasztalatairól: „A Fehérvári út elején már építkeznek is a merészebb telektulajdonosok, míg a többiek csak spekulációra veszik össze a telkeket. Ilyen spekulánsok egyike Kutlánya, egy volt tót napszámos, ki meggazdagszik egyetlen kis telken, hol őszibarackot termel és a pénzből telkeket vásárol olyan helyeken, ahol még az út sincs kijelölve, ahol posvány és nádas van. Belőle lesz a későbbi Lágymányos egyik nagy felépítője, kinek több palotája épül fel a mai Lágymányosi utca és Bercsényi utca közötti háztömb telkeken. Később a húszas évek elején magam is megismertem személyesen azt az embert. Teljesen műveletlen, jóformán írni olvasni nem tudó primitív ember, ki valamikor maga is maltert kevert és téglát talicskázott és ki most – mint ő mesélte- ágyából nézi a házával szemközt épülő újabb ötemeletes palotáját.”  Hogy Kutlánya milyen műveltsége fokon állt valójában, azt nehéz lenne eldönteni. Könnyen megeshet, hogy az iskolázott, nagyvilági társaságban mozgó Zolnayhoz képest valóban alulmaradt volna, de A Szabadpolgár című helyi lapot olvasgatva azt a következtetést mindenképp le kell vonnunk, hogy a lágymányosi társaságnak aktív, ha nem is legaktívabb tagja volt. Noha A Szabadpolgár rögtön első számában gúnyt űz a nevéből (a Post equitem sedet atra cura, azaz a lovas mögött ül a sötét gondra fordítható Horatius mondást  post equitem sedet atra Cutlányaként hozva le), mégsem a botrányaitól hangos az egyébként rendkívül kritikus helyi újság. Hol a Kelenföldi Takarékpénztár Szövetkezet igazgatósági tagjaként , hol borest tartójaként , hol pedig olyan szerepben tűnik fel, amikor is 200 koronát ajándékoz a kelenföldi II. Rákóczi Ferenc asztaltársaságnak . Az általam vizsgált időszakban (1911. március 1 és 1914. január 1 között) sok hasonló jellegű ügy kapcsán merül fel a neve. Ebből számomra egy olyan ember képe rajzolódik ki, aki igenis jelen van a helyi társaságban, ha nem is hangadóként legelöl, de a háttérben feltétlenül. Karinthy Ferenc Lágymányosról szóló visszaemlékezésében mint a Café Fehérvári kávésáról ír Kutlányáról.  Karinthy úgy emlékszik, a kávézó lókupecek, iparosok és kereskedők törzshelye volt, Kutlánya bácsi pedig egykori lókupecből lett lágymányosi virilistaként e társaság karakteres figurája volt. Fontos megjegyeznünk, hogy Kutlánya a Kelenföldi Kaszinó társelnöki székéig vitte 1912 elején, ami egyáltalán nem lebecsülendő dolog. Hogy ennek jelentőségét megértsük, teszek egy kis kitérőt. Mind a polgárság-értelmiség, mind a munkásság a századfordulón hozta létre a maga egyesületeit és szervezeteit Lágymányoson. Előbbiek elsősorban a társas kapcsolatok különböző formáit alakították ki. A polgárság legrégebbi érdekérvényesítő szerveződéseként működött a Kelenföldi Casino. Megnyilatkozott a kerületet érintő minden fontos dologban, a hatóságoknál fellépett, rendezvényeivel tagsága, sőt az egész városrész kulturális igényeinek kielégítésében, ízlésének és életmódjának formálásában kiemelkedő szerepet játszott.1913-ban például, amikor Budapest Székesfőváros Tanács jóváhagyta Kelenföld új szabályozási tervét, mivel a dinamikus építkezések ellenére nem alakult ki rendezett városkép, a Kelenföldi Casino szava is számított.   A korszak társadalmi életének a kaszinó egyébként is fontos színhelye volt. Amellett, hogy az urak itt fogyasztották el a napi feketéjüket, olvasták el a különféle újságokat, találkoztak és kártyacsatákat vívtak egymással, üzleti jellegű megbeszélések színhelyéül is szolgált. Komoly beruházásokat ütöttek itt nyélbe . Érthető, hogy ennek Kutlánya János is mindenképpen a része kellett, hogy legyen és természetes, hogy részévé is vált. Az OSZK gyászjelentés-gyűjteményében megtalálható Kutlánya János gyászjelentése.  Kutlánya 1929. február 24-én 86 éves korában hunyt el. Az őt búcsúztató család nevében Özvegy Unger Leóné, szül. Albertfalvai Koppi Marianne, valamint gyermekei, Dr. Szkalla Lászlóné, szül. Unger Leona és Dr. Lechner Jenőné, szül. Unger Marianne adták közzé a gyászjelentést. Egy a Budapest Főváros Levéltárában őrzött 1883-as adásvételi szerződés, egy 1886-os végrendelet és két 1907-es kihirdetett végrendelet alapján tudjuk, hogy Kutlánya felesége Koppi Jozefa (vagy Jozefin) volt.  A kihirdetett végrendeletből kiderül, hogy Jozefa Unger Leóné Koppi Marianne testvére volt. Emellett több olyan dokumentum is létezik, melyek Kutlánya János és Koppi Marianne nevéhez egyaránt köthetők, sőt, az 1880-as években mindhármuk bejelentett lakcíme a IV. Kötő utca 2. (vagy 2-4.) volt. Az Unger család beazonosítható a Kerepesi úti temetőben örök nyugalomra helyezett személyek adattára segítségével.  Unger Leó (1840-1881) vaskereskedő családból származott, apja, id. Unger Antal (1801-1886) szintén vaskereskedő, Unger Gyula építész unokatestvére s házassága révén Pollack Mihály építész veje volt. Unger Leó apai nagybátyja a város egyik legmódosabb polgára, Unger Ferenc Henrik (1809-1877), a Múzeum körúti, 1852-ben Ybl Miklós által tervezett Unger-ház építtetője volt. Unger Leó felesége, Marianne (vagy Marianna / Mária Anna, 1858-1932) az Albertfalvai Koppi nemesi család sarja volt.  Fiuk, emil (1878-1925) miniszteri tanácsos volt. Két lányuk Leona (Leonina 1879-1944) és Marianne (Anna Mária 1880-1963) közül az előbbit Szkalla László, a Szkalla gyógyszerészdinasztia sarja, a Szent József Patika gyógyszerésze, utóbbit Kismarty-Lechner Jenő építész vette feleségül, lányuk Kismarty-Lechner Marianne grafikus. A Bercsényi 8-10. sz. épületegyüttes tulajdonosi és házkezelői viszonyaira, valamint Kutlánya János lágymányosi ingatlanaira a Budapesti Czím- és Lakásjegyzékek alapján következtethetünk.  A Bercsényi utca 8-10. épületei 1913-ban Kutlánya János nevén voltak bejegyezve, 1914-ben már a Bercsényi Udvar rt. kezelésében álltak, melynek Kutlánya igazgatósági tagja volt. Kutlánya bejegyzett lakhelye ekkoriban a saját tulajdonában álló Bercsényi utca 9. szám alatt, a Bercsényi és a Lágymányosi utca sarkán álló házban volt, de az ő birtokát képezte a Fehérvári (mai Bartók Béla) út 40, 44 és 56/c. számú épület is. A Fehérvári út 44. földszintjén, a Fehérvári út és a Lágymányosi utca sarkán működött a Fehérvári Kávéház vagy Café Fehérvár az 1920-as évek közepéig. A kávéházról a FSZEK Etele úti fiókkönyvtárának Budapest Gyűjteményében található fotó.