A Budapest100 építészeti-kulturális fesztivál,
a közösségek és a város ünnepe, egy hétvége,
ami közelebb hozza egymáshoz a városlakókat és a szomszédokat, és felhívja a figyelmet
a körülöttünk lévő épített értékekre.

  • 14
    év
  • 165.000+
    látogató
  • 700+
    nyitott ház
  • 2400+
    önkéntes
1/1
Tartalom

    A programról

    Fotó © Ránki Dani

    A város szellemét a házak őrzik – a történeteket a lakók tudják továbbadni, és erre mindig jó alkalom a Budapest100 hétvégéje.

    Fotó © Schöff Gergely

    A program 2011-ben indult a Blinken OSA Archivum és a KÉK – Kortárs Építészeti Központ kezdeményezésére, az akkor épp százéves házak ünnepeként. 2016-tól új irányba indultunk, és városrészeket választottunk, mert az I. világháború alatt kevés új ház épülhetett. Először az akkor 120 éves Nagykörút vonalán nyitottuk meg az épületeket, majd a Rakpartok hosszában ünnepeltünk. 2018-ban nyitottunk a Térre, 2019-ben pedig a Bauhaus centenárium apropóján a budapesti koramodern építészet nyomába eredtünk. A 10. Budapest100 a lakóközösségek ünnepeként is szerveztük: bármelyik ház csatlakozhatott, kortól és elhelyezkedéstől függetlenül.

    Fotó © Gyulai Szilvia

    Nemzetközi elismerések:

    • Élhető Város díj (Lebendige Stadt Stiftung, 2013)
    • SozialMarie díj (2017)
    • URBACT Good Practice Award (2017)
    • Cultural Heritage in Action Good Practice Award (2021)
    • az Európa Tanács kulturális örökségi stratégiájának része (2021)
    • az Oslo Architecture Triennale Neighborhood Index jó gyakorlata (2022)
    • Európai Unió Kulturális Öröksége díj / Europa Nostra-díj (2023)
    • European Union Prize for Citizen Science – Honorary Mention (2024)
       

    Hazai elismerések:

    • Az Év Önkéntes Programja (2014)
    • ICOMOS Példaadó Műemlékgondozásért Díj (2020)
    • Belváros-Lipótváros Önkormányzata – Jövő Városáért Díj (2021)
    • Budapest Főváros Önkormányzata – Ráday Mihály-díj Budapest Épített Örökségéért (2022)

     

    Nemzetközi együttműködések:

    • Shared Cities: Creative Momentum (2016-2020)
    • DANUrB (2017-2022)
    • URBACT Transfer network (2018-2021)
    • Culture Heritage in Action Peer Learning Program (2021-2022)
    • City Memories (2022-2024) 

     

    2000 példányban megjelentetett könyv: Budapest100 történetek – Huszonnégy a háromszázból (2017)

    Háttér

    A Budapest100 egy civil esemény, amely 2011-ben indult a Blinken OSA Archivum és a Kortárs Építészeti Központ (KÉK) kezdeményezésére.

    Blinken OSA Archivum

    V. Arany János utca 32. Goldberger-ház. Blinken OSA Archivum. Fotó © Blaumann Edit

    2011-ben ünnepelte 100. születésnapját a Goldberger-ház, az OSA Archivum épülete az V. kerületben. Ez adta az ötletet, hogy minden, akkor százéves ház ünnepeljen együtt az év századik napjához közeli hétvégén.

    A Közép-Európai Egyetemen működő Nyílt Társadalom Archívum (2024 óta Blinken OSA Archivum) összetett funkciójú levéltár. Egyrészt fontos, elsősorban hidegháborús és emberi jogi gyűjtemények repozitóriuma, másrészt egy olyan laboratórium, ahol a levéltári anyagok értékelésének, kontextualizálásának és bemutatásának új módjaival kísérleteznek.

    Kortárs Építészeti Központ (KÉK)

    XI. Bartók Béla út 10-12. A KÉK közösségi irodája. Fotó © Sivák Zsófia

    A KÉK független szakmai intézmény, amely az építészet, az épített környezet és a városfejlődés kérdéseivel foglalkozik. Egyedülálló tudása, másfél évtizedes tapasztalatai és partneri hálózata révén mára a KÉK Közép-Európa építészeti kultúrájának egyik meghatározó szereplője.

    Kulturális programjaink az építészet és a város működését értelmezik, és szakmai munkánk aktívan hozzájárul ezek innovatív fejlesztéséhez. Erősségünk a széles körű részvétel, a komplex elemzés és az innovatív tartalomfejlesztés kombinációja, amelyben összekapcsolódnak a tervező, kutató és kulturális szakterületek.

    A KÉK többek között kiállításokat, konferenciákat, fesztiválokat, képzéseket, tematikus sétákat, szakmai és közönség eseményeket szervez. Ezek mellett olyan hosszú távú tevékenységeink vannak, mint a közösségi kertek működtetése, városrészek elemzése és fejlesztése a helyi közösségek bevonásával, illetve számos városra kiterjedő, partnerekkel végzett tematikus városfejlesztési programok létrehozása és megvalósítása. A KÉK szakértői tanácsadóként intézmények fejlesztéseiben, városfejlesztési programokban és építészeti projektekben vesznek részt. A közönség programok és szakmai tevékenység mellett képzéseket, gyakornoki és mentor programot is működtetünk közösségi irodaként, rendezvénytérként és galériaként működő központunkban.

    Önkéntesek