Programok

Eseményeink május 11-14-ig

A Budapest100 egy építészeti-kulturális fesztivál, a közösségek és a város ünnepe, amelyen szeretettel várjuk az építészet és a város iránt érdeklődőket május 11-14. között.

1/1
Tartalom

    Alapvető információk

    A programlista a megnyitó házak címét és a kapcsolódó események időpontját, valamint leírását tartalmazza.

     

    A programban részt vevő épületeket Budapest100 molinók jelölik a bejáratnál. Ahol nem látható ilyen molinó, az a helyszín nem része a programunknak.

     

    A helyszínek és a programok a rendezvény idején szabadon és ingyenesen látogathatók. Ha egy épület udvara megtelik látogatókkal, önkénteseink fogják jelezni, mikor lehet belépni a kapun. Kérjük, addig várj türelmesen. 

     

    A programokon való részvételhez az esetek többségében nem szükséges előzetes jelentkezés. A regisztrációhoz kötött programokat külön jelöljük. 

     

    A regisztrációhoz kötött programoknál maximális létszámot rögzítettünk az esemény befogadóképessége alapján. Mielőtt regisztrálni próbálnál, győződj meg róla, hogy a programra van szabad hely.

     

    A programok többnyire magyar nyelvűek. Az angol nyelvűeket, illetve a nyelvismerettől függetlenül is élvezhető programokat külön jelöljük „English friendly” címkével. 

     

    A programlistában címkék jelölik a programok típusát.

     

    A részletes program a budapest100.hu oldalon és a Budapest100 applikációban is elérhető – utóbbi letölthető a Google Play Áruházból és az App Store-ból.

     

    A programokat mindenki saját felelősségére látogathatja. Kérünk mindenkit, hogy ügyeljen a testi épségére. Az esetleges balesetekért felelősséget nem vállalunk.

     

    Programok

      • 11:00 - 11:30
         
        Koncert
        English friendly
        Csellóverseny vonósnégyes kísérettel.
        Andrássy út 49.
        Dátum: 2023. 05. 13.

        Fellép: Kasza Margit Emese, Marelle Kivinukk, Ananda Fukuda, Németh Ábel, Deli Eszter

      • 12:30 - 13:00
         
        Előadás
        Háztörténet
        Andrássy út 49.
        Dátum: 2023. 05. 13.

        Refle-Tatár Barbara előadása

      • 15:00 - 15:30
         
        Előadás
        Háztörténet
        Andrássy út 49.
        Dátum: 2023. 05. 13.

        Refle-Tatár Barbara előadása

      • 14:00 - 14:30
         
        Előadás
        Krúdy, Vázsonyi és az Abbázia
        Andrássy út 49.
        Dátum: 2023. 05. 13.
        Részvétel: Regisztrációhoz kötött
        Jelentkezés: Betelt
        Létszám (magán): 38 / 40

        Lőrinc László előadása

      • 16:00 - 16:40
         
        Előadás
        Az esernyőjavító és az igazságügyminiszter - az Abbázia kávéház világa
        Andrássy út 49.
        Dátum: 2023. 05. 13.
        Részvétel: Regisztrációhoz kötött
        Jelentkezés: Betelt
        Létszám (magán): 55 / 40

        Saly Noémi előadása

      • 17:30 - 18:00
         
        Koncert
        English friendly
        A Sefardito duó koncertje
        Andrássy út 49.
        Dátum: 2023. 05. 13.

        Tóth Bernát Réka, Vázsonyi János

      • 18:30 - 19:00
         
        Épületbejárás
        Séta a tetőteraszon
        Andrássy út 49.
        Dátum: 2023. 05. 13.
        Részvétel: Regisztrációhoz kötött
        Jelentkezés: Betelt
        Létszám (magán): 52 / 15

        Kiscsoportos kilátás

      • 10:00 - 14:00
         
        Épületbejárás
        Közösségi program
        Kiállítás
        Járjuk be közösen a házat!
        Oktogon 4.
        Dátum: 2023. 05. 14.

        Város- és épülettörténeti játékokkal várunk mindenkit az Oktogon 4.-ben, pontgyűjtő kvízzel. Itt a helye annak, akit mindig is érdekelt az Oktogon története és a műemlékvédelem is közel áll a szívéhez.

      • 14:00 - 18:00
         
        Kiállítás
        English friendly
        A Hunyadi tér múltja
        Hunyadi tér 2.
        Dátum: 2023. 05. 13.

        Fotókiállítás az udvarban.

      • 14:00 - 18:00
         
        Kiállítás
        English friendly
        A Hunyadi tér múltja
        Hunyadi tér 2.
        Dátum: 2023. 05. 14.

        Fotókiállítás az udvarban.

      • 14:00 - 18:00
         
        Kiállítás
        Háztörténeti kiállítás
        Hunyadi tér 2.
        Dátum: 2023. 05. 13.

        A kiállítás megtekinthető az udvarban.

      • 14:00 - 18:00
         
        Kiállítás
        Háztörténeti kiállítás
        Hunyadi tér 2.
        Dátum: 2023. 05. 14.

        A kiállítás megtekinthető az udvarban.

      • 15:00 - 15:30
         
        Előadás
        “egészen hétköznapi szombatnak indult”
        Hunyadi tér 2.
        Dátum: 2023. 05. 13.

        Felolvasás Kabai Lóránt költő (1977–2022) verseiből.

      • 15:00 - 17:00
         
        Előadás
        Közösségi program
        English friendly
        Argentin tangó bemutató és tánctanítás a KITango tanárainak vezetésével
        Hunyadi tér 2.
        Dátum: 2023. 05. 14.

        Kóstolj bele a milongák világába! (Részletek a Kiegészítő programoknál)

      • 12:00 - 18:00
         
        Kiállítás
        Gyerekprogram
        English friendly
        Épülettörténeti kiállítás
        József nádor tér 9.
        Dátum: 2023. 05. 13.

        Képek, alaprajzok, érdekességek Somogyi Nusi színésznőről + gyereksarok (színező, kirakó).

      • 13:00 - 14:00
         
        Épületbejárás
        Épületséta
        József nádor tér 9.
        Dátum: 2023. 05. 13.

        A József nádor térről indulva pincétől a padlásig.

      • 17:00 - 18:00
         
        Épületbejárás
        Épületséta
        József nádor tér 9.
        Dátum: 2023. 05. 13.

        A József nádor térről indulva pincétől a padlásig.

      • 14:30 - 15:00
         
        Előadás
        Előadás
        József nádor tér 9.
        Dátum: 2023. 05. 13.

        Somogyi Nusi, “a száguldozó primadonna”.

      • 15:00 - 15:45
         
        Koncert
        Írka-fÍRka zenekar koncertje
        József nádor tér 9.
        Dátum: 2023. 05. 13.

        Hagyományos ír kocsmazenét játszó együttes.

      • 11:00 - 17:00
         
        Gyerekprogram
        Kiállítás
        Közösségi program
        Háztörténeti kiállítás, gyereksarok, búzafűmag-ültetés
        Baross utca 36.
        Dátum: 2023. 05. 13.

        A ház részt vesz a Józsefvárosi kincskereső játékban is.

      • 11:00 - 17:00
         
        Kiállítás
        Közösségi program
        Gyerekprogram
        Háztörténeti kiállítás, gyereksarok, búzafűmag-ültetés
        Baross utca 36.
        Dátum: 2023. 05. 14.

        A ház részt vesz a Józsefvárosi kincskereső játékban is.

      • 14:00 - 15:00
         
        Kiállítás
        Scholtz Róbert freskó megtekintése a Baross utca 34.-ben
        Baross utca 36.
        Dátum: 2023. 05. 13.

        Az Operaháztól az Országházig számos reprezentatív épület díszítőfestését Scholtz Róbertnek köszönhetjük.

      • 15:00 - 16:00
         
        Beszélgetés
        Beszélgetés Legát Tibor újságíróval az első normál nyomtávú villamosvonalról
        Baross utca 36.
        Dátum: 2023. 05. 13.

        Legát Tibor 1989 óta újságíró; pályája kezdetétől foglalkozik a közösségi közlekedéssel, a fővárosi közlekedés történetével.

      • 16:15 - 16:45
         
        Koncert
        Geltz Péter színész koncertje
        Baross utca 36.
        Dátum: 2023. 05. 13.

        Megzenésített versek gitárral

      • 14:00 - 15:00
         
        Kiállítás
        Scholtz Róbert freskó megtekintése a Baross utca 34.-ben
        Baross utca 36.
        Dátum: 2023. 05. 14.

        Az Operaháztól az Országházig számos reprezentatív épület díszítőfestését Scholtz Róbertnek köszönhetjük.

      • 11:00 - 17:00
         
        Kiállítás
        English friendly
        Láttál már ekkorát?!
        Baross utca 6.
        Dátum: 2023. 05. 13.

        Megtekinthető a feltárt zárófödém-gerendázat 1873-ból

      • 12:00 - 12:20
         
        Felolvasás
        Felolvasás Kisoroszi Elter Rozi verseiből
        Baross utca 6.
        Dátum: 2023. 05. 13.

      • 14:00 - 14:20
         
        Felolvasás
        Felolvasás Kisoroszi Elter Rozi verseiből
        Baross utca 6.
        Dátum: 2023. 05. 13.

      • 10:00 - 17:00
         
        Épületbejárás
        Kiállítás
        Hány építész kell egy historizáló bérház felépítéséhez? - épületbejárás
        Baross utca 6.
        Dátum: 2023. 05. 13.

        A kiállítással egybekötött épületbejárás közben légy vendégünk egy házi limonádéra! Hozd magaddal kedvenc bögréd!

      • 10:00 - 17:00
         
        Közösségi program
        Gyerekprogram
        Alkotósarok
        Baross utca 6.
        Dátum: 2023. 05. 13.

        Alkotósarok kreatív eszközökkel és nézőpont-váltó fókusszal

      • 10:00 - 17:00
         
        Közösségi program
        Gyerekprogram
        Merülj el a részletekben!
        Baross utca 6.
        Dátum: 2023. 05. 13.

        Játék, nyereménnyel a kijáratnál

      • 11:00 - 17:00
         
        Gyerekprogram
        Közösségi program
        Ovis nyomok az aszfalton
        Bezerédj utca 19.
        Dátum: 2023. 05. 13.

        Játssz velünk! - akadálypálya, ugróiskola, közlekedési tanpálya

      • 11:00 - 17:00
         
        Kiállítás
        Közösségi program
        B19 Dzsembori és háztörténeti kiállítás
        Bezerédj utca 19.
        Dátum: 2023. 05. 13.

        A ház részt vesz a Józsefvárosi kincskereső játékban is.

      • 11:00 - 12:00
         
        Közösségi program
        Séta
        Beszélő utcák - séta a házban és körülötte
        Bezerédj utca 19.
        Dátum: 2023. 05. 13.

        Találkozó az Erkel színház előtt

      • 12:00 - 14:00
         
        English friendly
        Közösségi program
        Csendes pihenő az egykori BM ovi udvarán
        Bezerédj utca 19.
        Dátum: 2023. 05. 13.

      • 14:00 - 15:00
         
        Épületbejárás
        Nyomok a múltból
        Bezerédj utca 19.
        Dátum: 2023. 05. 13.

        Épülettörténeti séta

      • 15:00 - 16:00
         
        English friendly
        Koncert
        konkoi élőben
        Bezerédj utca 19.
        Dátum: 2023. 05. 13.

        Koncert az udvarban

      • 16:00 - 17:00
         
        Épületbejárás
        IrodalMi visszarévedések
        Bezerédj utca 19.
        Dátum: 2023. 05. 13.

        Háztörténeti séta

      • 18:00 - 19:00
         
        Koncert
        Pápai Gergő: The purge / Lomtalanítás
        Bezerédj utca 19.
        Dátum: 2023. 05. 13.

        Filmbemutató és live act

      • 19:00 - 20:30
         
        Előadás
        Mocorgó 1967
        Bezerédj utca 19.
        Dátum: 2023. 05. 13.

        Filmvetítés az udvaron

      • 10:00 - 16:30
         
        Kiállítás
        "A sokszínű, ezerarcú Józsefváros" – A Józsefvárosi Újság fotókiállítása
        Bródy Sándor utca 14.
        Dátum: 2023. 05. 14.

        Csak előzetes regisztrációval, csoportosan látogatható.

      • 10:00 - 17:00
         
        Kiállítás
        "A sokszínű, ezerarcú Józsefváros" – A Józsefvárosi Újság fotókiállítása
        Bródy Sándor utca 14.
        Dátum: 2023. 05. 13.

        Csak előzetes regisztrációval, csoportosan látogatható.

      • 10:00 - 11:00
         
        Épületbejárás
        Egy épület titkai
        Bródy Sándor utca 14.
        Dátum: 2023. 05. 13.
        Részvétel: Regisztrációhoz kötött
        Jelentkezés: Aktív
        Létszám (magán): 55 / 23

        Braun Éva háztörténeti sétája.

      • 12:00 - 13:00
         
        Épületbejárás
        Egy épület titkai
        Bródy Sándor utca 14.
        Dátum: 2023. 05. 13.
        Részvétel: Regisztrációhoz kötött
        Jelentkezés: Aktív
        Létszám (magán): 55 / 21

        Braun Éva háztörténeti sétája.

      • 14:45 - 15:45
         
        Épületbejárás
        Egy épület titkai
        Bródy Sándor utca 14.
        Dátum: 2023. 05. 13.
        Részvétel: Regisztrációhoz kötött
        Jelentkezés: Aktív
        Létszám (magán): 35 / 20

        Braun Éva háztörténeti sétája.

      • 16:00 - 17:00
         
        Épületbejárás
        A ház egy építész szemével
        Bródy Sándor utca 14.
        Dátum: 2023. 05. 13.
        Részvétel: Regisztrációhoz kötött
        Jelentkezés: Aktív
        Létszám (magán): 24 / 10

        Épületbejárás Nagy Károllyal.

      • 10:00 - 11:00
         
        Épületbejárás
        Egy épület titkai
        Bródy Sándor utca 14.
        Dátum: 2023. 05. 14.
        Részvétel: Regisztrációhoz kötött
        Jelentkezés: Aktív
        Létszám (magán): 31 / 21

        Braun Éva háztörténeti sétája + Bujdosó János gitárkoncertje

      • 14:00 - 15:00
         
        Épületbejárás
        Egy épület titkai
        Bródy Sándor utca 14.
        Dátum: 2023. 05. 14.
        Részvétel: Regisztrációhoz kötött
        Jelentkezés: Aktív
        Létszám (magán): 20 / 20

        Braun Éva háztörténeti sétája + Bujdosó János gitárkoncertje

      • 15:30 - 16:30
         
        Épületbejárás
        Egy épület titkai
        Bródy Sándor utca 14.
        Dátum: 2023. 05. 14.
        Részvétel: Regisztrációhoz kötött
        Jelentkezés: Aktív
        Létszám (magán): 32 / 10

        Braun Éva háztörténeti sétája + Bujdosó János gitárkoncertje

      • 12:00 - 13:00
         
        Épületbejárás
        Séta
        Háztörténeti és építészeti séta
        Bródy Sándor utca 14.
        Dátum: 2023. 05. 14.
        Részvétel: Regisztrációhoz kötött
        Jelentkezés: Aktív
        Létszám (magán): 43 / 21

        Pirity Ádám építésszel + Bujdosó János gitárkoncertje

      • 10:00 - 17:00
         
        Kiállítás
        Háztörténeti kiállítás
        Bródy Sándor utca 14.
        Dátum: 2023. 05. 13.

        Csak előzetes regisztrációval, csoportosan látogatható.

      • 10:00 - 16:30
         
        Kiállítás
        Háztörténeti kiállítás
        Bródy Sándor utca 14.
        Dátum: 2023. 05. 14.

        Csak előzetes regisztrációval, csoportosan látogatható.

      • 11:30 - 12:00
         
        Koncert
        Gitárkoncert
        Bródy Sándor utca 2.
        Dátum: 2023. 05. 13.

        Előadó: Egri Mátyás

      • 10:00 - 10:30
         
        Közösségi program
        Jó reggelt kávé
        Bródy Sándor utca 2.
        Dátum: 2023. 05. 13.

        Napindító mesékkel és meglepetésekkel

      • 10:00 - 10:30
         
        Közösségi program
        Jó reggelt kávé
        Bródy Sándor utca 2.
        Dátum: 2023. 05. 14.

        Napindító mesékkel és meglepetésekkel

      • 09:00 - 17:00
         
        Közösségi program
        Kiállítás
        Kiállítások, múltidézés lakókkal, totó, kártyabarlang
        Bródy Sándor utca 2.
        Dátum: 2023. 05. 13.

        A ház teljes nyitvatartása alatt.

        A ház részt vesz a Józsefvárosi kincskereső játékban is.

      • 10:00 - 17:00
         
        Közösségi program
        Kiállítás
        Kiállítások, múltidézés lakókkal, totó, kártyabarlang
        Bródy Sándor utca 2.
        Dátum: 2023. 05. 14.

        A ház teljes nyitvatartása alatt.

      • 09:00 - 15:00
         
        Beszélgetés
        Közösségi program
        MESZK ápolástörténeti kiállítás, filmvetítés, beszélgetés
        Bródy Sándor utca 2.
        Dátum: 2023. 05. 13.

        Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) Budapesti Területi Szervezete.

      • 10:00 - 14:00
         
        Közösségi program
        Nyitva tart a Múzeum Kávéház
        Bródy Sándor utca 2.
        Dátum: 2023. 05. 13.

        Less be az impozáns terekbe!

      • 11:00 - 11:45
         
        Előadás
        Kávéházi előadás Saly Noémivel
        Bródy Sándor utca 2.
        Dátum: 2023. 05. 13.
        Részvétel: Regisztrációhoz kötött
        Jelentkezés: Aktív
        Létszám (magán): 77 / 40

        Saly Noémi: irodalom- és Budapest-történész, legfontosabb témája a kávéháztörténet – ahogy ő maga meghatározza: "a régi budapesti élet elbűvölő esszenciája".

      • 13:00 - 14:00
         
        Épületbejárás
        A ház egy építész szemével
        Bródy Sándor utca 2.
        Dátum: 2023. 05. 13.

        Épülettörténeti túra

      • 14:30 - 14:50
         
        Koncert
        Stájer citerazenekar koncertje
        Bródy Sándor utca 2.
        Dátum: 2023. 05. 13.

      • 15:00 - 15:30
         
        Épületbejárás
        Háztörténeti séta
        Bródy Sándor utca 2.
        Dátum: 2023. 05. 13.

        Járjuk be közösen a házat!

      • 11:00 - 11:40
         
        Épületbejárás
        Háztörténeti séta
        Bródy Sándor utca 2.
        Dátum: 2023. 05. 14.

        Járjuk be közösen a házat!

      • 13:00 - 13:40
         
        Épületbejárás
        Háztörténeti séta
        Bródy Sándor utca 2.
        Dátum: 2023. 05. 14.

        Járjuk be közösen a házat!

      • 16:00 - 16:20
         
        Előadás
        Turek Miklós Petőfi versszínházi monodrámájának részletei
        Bródy Sándor utca 2.
        Dátum: 2023. 05. 13.

        Turek Miklós versszínházáról bővebben: https://versszinhaz.eu/

      • 16:00 - 16:30
         
        Koncert
        English friendly
        Osztrák Intézet kórusa
        Bródy Sándor utca 2.
        Dátum: 2023. 05. 14.

      • 14:00 - 16:00
         
        Séta
        Budapest, Budapest, de csodás
        Fiumei út 16.
        Dátum: 2023. 05. 12.

        Budapest különös építészeti sajátossága, hogy a városképet a 19. században keletkezett alkotások sokkal nagyobb mértékben határozzák meg, mint máshol. Max. létszám: 40 fő.

        Regisztráció a sétára: https://fiumeiutisirkert.nori.gov.hu/sirkerti-setak

      • 15:00 - 17:00
         
        Séta
        Budapest, Budapest, de csodás
        Fiumei út 16.
        Dátum: 2023. 05. 13.

        Budapest különös építészeti sajátossága, hogy a városképet a 19. században keletkezett alkotások sokkal nagyobb mértékben határozzák meg, mint máshol. Max. létszám: 40 fő.

        Regisztráció a sétára: https://fiumeiutisirkert.nori.gov.hu/sirkerti-setak

      • 10:00 - 19:00
         
        Kiállítás
        Háztörténeti kiállítás
        Fiumei út 3.
        Dátum: 2023. 05. 13.

        Végigjárható "MEZÍTLÁBAS” útvonal.

      • 10:00 - 19:00
         
        Kiállítás
        Háztörténeti kiállítás
        Fiumei út 3.
        Dátum: 2023. 05. 14.

        Végigjárható “MEZÍTLÁBAS” útvonal.

      • 14:00 - 15:00
         
        Gyerekprogram
        Közösségi program
        Interaktív gyermekbarát kincskeresés
        Fiumei út 3.
        Dátum: 2023. 05. 13.
        Részvétel: Regisztrációhoz kötött
        Jelentkezés: Aktív
        Létszám (magán): 15 / 15

        Gyertek, játsszatok Velünk! Találjuk meg a kincseket!

      • 14:00 - 15:00
         
        Gyerekprogram
        Közösségi program
        Interaktív gyermekbarát kincskeresés
        Fiumei út 3.
        Dátum: 2023. 05. 14.
        Részvétel: Regisztrációhoz kötött
        Jelentkezés: Aktív
        Létszám (magán): 5 / 15

        Gyertek, játsszatok Velünk! Találjuk meg a kincseket!

      • 15:30 - 16:15
         
        Épületbejárás
        Épületbejárás
        Fiumei út 3.
        Dátum: 2023. 05. 13.
        Részvétel: Regisztrációhoz kötött
        Jelentkezés: Betelt
        Létszám (magán): 20 / 20

        Fedezzük fel együtt a ház tereit!

      • 15:30 - 16:15
         
        Épületbejárás
        Épületbejárás
        Fiumei út 3.
        Dátum: 2023. 05. 14.
        Részvétel: Regisztrációhoz kötött
        Jelentkezés: Betelt
        Létszám (magán): 20 / 20

        Fedezzük fel együtt a ház tereit!

      • 17:00 - 19:00
         
        Közösségi program
        Közös alkotás
        Fiumei út 3.
        Dátum: 2023. 05. 13.

        Ünnepi közös alkotás, háttérben az udvaron álló, ugyancsak 150 éves, hatalmas platánfával.

      • 10:00 - 17:00
         
        Kiállítás
        150 kép a 150 éves Budapestről
        Horánszky utca 7.
        Dátum: 2023. 05. 13.

        Történelmi fotókiállítás a házról, a környékről, Szekula Jenőről és Horánszky Nándorról.

      • 10:00 - 17:00
         
        Kiállítás
        150 kép a 150 éves Budapestről
        Horánszky utca 7.
        Dátum: 2023. 05. 14.

        Történelmi fotókiállítás a házról, a környékről, Szekula Jenőről és Horánszky Nándorról.

      • 12:00 -
         
        Épületbejárás
        150 lépés a Horánszky-ban
        Horánszky utca 7.
        Dátum: 2023. 05. 13.
        Részvétel: Regisztrációhoz kötött
        Jelentkezés: Betelt
        Létszám (magán): 20 / 20

        Két ház története – az 5. és 7. számú házak bejárása Kátai Ádám vezetésével.

      • 14:00 -
         
        Épületbejárás
        150 lépés a Horánszky-ban
        Horánszky utca 7.
        Dátum: 2023. 05. 13.
        Részvétel: Regisztrációhoz kötött
        Jelentkezés: Betelt
        Létszám (magán): 20 / 20

        Két ház története – az 5. és 7. számú házak bejárása Kátai Ádám vezetésével.

      • 12:00 -
         
        Épületbejárás
        150 lépés a Horánszky-ban
        Horánszky utca 7.
        Dátum: 2023. 05. 14.
        Részvétel: Regisztrációhoz kötött
        Jelentkezés: Betelt
        Létszám (magán): 21 / 20

        Két ház története – az 5. és 7. számú házak bejárása Kátai Ádám vezetésével.

      • 10:30 - 11:30
         
        Kiállítás
        English friendly
        Emlékmorzsák a ház életéből
        Horánszky utca 7.
        Dátum: 2023. 05. 13.

        A ház részt vesz a Józsefvárosi kincskereső játékban is.

      • 10:30 - 12:00
         
        Gyerekprogram
        Közösségi program
        Zergelesen
        Horánszky utca 7.
        Dátum: 2023. 05. 14.

        Játékok az udvaron.

      • 13:00 - 16:00
         
        Közösségi program
        A lakók meglepetései
        Horánszky utca 7.
        Dátum: 2023. 05. 14.

      • 15:00 - 16:30
         
        Koncert
        A 11-es Szoba koncertje
        Horánszky utca 7.
        Dátum: 2023. 05. 14.

        Martonvásári, fiatal zenészekből álló jazz quartet

      • 10:00 - 16:00
         
        Kiállítás
        Kiállítás kvízzel egybekötve
        II. János Pál pápa tér 1.
        Dátum: 2023. 05. 14.

        Ház- és kortörténeti interaktív kiállítás

        A ház részt vesz a Józsefvárosi kincskereső játékban is.

      • 10:00 - 16:00
         
        Beszélgetés
        Kiállítás
        “Az elveszett nagypapa” című film és ami mögötte van
        II. János Pál pápa tér 1.
        Dátum: 2023. 05. 14.

        Kiállítás és beszélgetés a filmről

      • 11:00 - 11:45
         
        Beszélgetés
        Közösségi program
        A ház lakói mesélnek
        II. János Pál pápa tér 1.
        Dátum: 2023. 05. 14.

      • 15:00 - 15:45
         
        Beszélgetés
        Közösségi program
        A ház lakói mesélnek
        II. János Pál pápa tér 1.
        Dátum: 2023. 05. 14.

      • 10:00 - 16:00
         
        Közösségi program
        Növény-cserebere
        II. János Pál pápa tér 1.
        Dátum: 2023. 05. 14.

        Hozd el megunt növényedet és válassz helyette újat!

      • 10:00 - 16:00
         
        Gyerekprogram
        Közösségi program
        Színezősarok
        II. János Pál pápa tér 1.
        Dátum: 2023. 05. 14.

      • 14:00 - 15:00
         
        Beszélgetés
        Beszélgetés "Az elveszett nagypapa" c. film rendezőivel
        II. János Pál pápa tér 1.
        Dátum: 2023. 05. 14.

      • 10:00 - 18:00
         
        Előadás
        noppa nyitott stúdió és lézersimogató workshop
        Horánszky utca 5.
        Dátum: 2023. 05. 13.

        Szombaton látogatható a stúdiónk/műtermünk a Lumen udvarán. Bekukkanthatsz eddigi és aktuális munkáinkba, illetve csatlakozhatsz egész napos lézervágó workshopunkhoz. Készülünk néhány testreszabható apró különlegességgel, de bátran hozz saját alapanyagot és ötletet, meglátjuk mi sül ki belőle. https://noppa-design.com/

      • 10:00 - 18:00
         
        Kiállítás
        Kele Juci képzőművész nyitott műterme
        Horánszky utca 5.
        Dátum: 2023. 05. 13.

        Engedd, hogy a festmények és installációk beszippantsanak. Ha feltöltődésre vágysz, itt jó eséllyel megleled azt. A művészről bővebben: https://kelejuci.com/

      • 11:00 - 15:00
         
        Beszélgetés
        PAD nyitott iroda
        Horánszky utca 5.
        Dátum: 2023. 05. 13.

        Nyitott irodánkba benézve lapozgathatsz közszolgáltatás hiányos településrészek lakberendezési katalógusában vagy a Balaton ökológiai kérdéseivel foglalkozó kiadványainkban. Mindeközben szívesen beszélgetünk veled munkáinkról, elképzeléseinkről, környezeti igazságosságról, ökológiai kihívásokkal kapcsolatos szemléletformálásról, városi perifériák társadalmi problémáiról vagy amire épp kiváncsi vagy.

      • 11:00 - 18:00
         
        Kiállítás
        Daken Studio felújított bútorbolt
        Horánszky utca 5.
        Dátum: 2023. 05. 13.

        A stúdióról bővebben: https://daken.hu/en/

      • 14:00 - 18:00
         
        Kiállítás
        VIKEND stúdió nyitott műterem
        Horánszky utca 5.
        Dátum: 2023. 05. 13.

        Czigány Enikő festményeivel.

      • 16:00 - 16:30
         
        Koncert
        English friendly
        Dolcissimo Morbido vonósnégyes koncertje a VIKEND stúdió szervezésében
        Horánszky utca 5.
        Dátum: 2023. 05. 14.

        Műsoron Sosztakovics - Két darab vonósnégyesre (Op.36) és Beethoven - B-dúr vonósnégyes első tétele (No. 6, Op.18)

      • 14:00 - 18:00
         
        Kiállítás
        VIKEND stúdió nyitott műterem
        Horánszky utca 5.
        Dátum: 2023. 05. 14.

        Czigány Enikő festményeivel

      • 10:00 - 11:00
         
        Épületbejárás
        Vezetett túra a házban
        II. János Pál pápa tér 25.
        Dátum: 2023. 05. 13.
        Részvétel: Regisztrációhoz kötött
        Jelentkezés: Betelt
        Létszám (magán): 27 / 21

        Érdekes történetek, bulvárhírek a XIX. század második felétől napjainkig a II. János Pál pápa tér 25-ből.

      • 12:00 - 13:00
         
        Épületbejárás
        Vezetett túra a házban
        II. János Pál pápa tér 25.
        Dátum: 2023. 05. 13.
        Részvétel: Regisztrációhoz kötött
        Jelentkezés: Betelt
        Létszám (magán): 24 / 20

        Érdekes történetek, bulvárhírek a XIX. század második felétől napjainkig a II. János Pál pápa tér 25-ből.

      • 10:00 - 14:00
         
        Kiállítás
        Fotókiállítás
        II. János Pál pápa tér 25.
        Dátum: 2023. 05. 13.

        Fotókiállítás a ház múltjáról az épületben.

      • 09:30 - 10:30
         
        Épületbejárás
        Épületlátogatás
        Ludovika tér 2.
        Dátum: 2023. 05. 13.

        Ludovika Főépület és Ludovika Huszár Lovarda látogatása. A programon való részvétel regisztrációhoz kötött és a résztvevők száma limitált. Regisztráció: https://ludevent.uni-nke.hu/e/budapest_100

      • 10:30 - 11:30
         
        Épületbejárás
        Épületlátogatás
        Ludovika tér 2.
        Dátum: 2023. 05. 13.

        Ludovika Főépület és Ludovika Huszár Lovarda látogatása. A programon való részvétel regisztrációhoz kötött és a résztvevők száma limitált. Regisztráció: https://ludevent.uni-nke.hu/e/budapest_100

      • 14:00 - 14:30
         
        Épületbejárás
        Épületlátogatás
        Ludovika tér 2.
        Dátum: 2023. 05. 13.

        Ludovika Főépület és Ludovika Huszár Lovarda látogatása. A programon való részvétel regisztrációhoz kötött és a résztvevők száma limitált. Regisztráció: https://ludevent.uni-nke.hu/e/budapest_100

      • 14:30 - 15:30
         
        Épületbejárás
        Épületlátogatás
        Ludovika tér 2.
        Dátum: 2023. 05. 13.

        Ludovika Főépület és Ludovika Huszár Lovarda látogatása. A programon való részvétel regisztrációhoz kötött és a résztvevők száma limitált. Regisztráció: https://ludevent.uni-nke.hu/e/budapest_100

      • 09:30 - 10:00
         
        Tárlatvezetés
        Tárlatvezetés
        Ludovika tér 2.
        Dátum: 2023. 05. 13.

        Tárlatvezetés a Ludovika Történeti Kiállításban. A programon való részvétel regisztrációhoz kötött és a résztvevők száma limitált. Regisztráció: https://ludevent.uni-nke.hu/e/budapest_100

      • 10:30 - 11:00
         
        Tárlatvezetés
        Tárlatvezetés
        Ludovika tér 2.
        Dátum: 2023. 05. 13.

        Tárlatvezetés a Ludovika Történeti Kiállításban. A programon való részvétel regisztrációhoz kötött és a résztvevők száma limitált. Regisztráció: https://ludevent.uni-nke.hu/e/budapest_100

      • 14:00 - 14:30
         
        Tárlatvezetés
        Tárlatvezetés
        Ludovika tér 2.
        Dátum: 2023. 05. 13.

        Tárlatvezetés a Ludovika Történeti Kiállításban. A programon való részvétel regisztrációhoz kötött és a résztvevők száma limitált. Regisztráció: https://ludevent.uni-nke.hu/e/budapest_100

      • 14:30 - 15:00
         
        Tárlatvezetés
        Tárlatvezetés
        Ludovika tér 2.
        Dátum: 2023. 05. 13.

        Tárlatvezetés a Ludovika Történeti Kiállításban. A programon való részvétel regisztrációhoz kötött és a résztvevők száma limitált. Regisztráció: https://ludevent.uni-nke.hu/e/budapest_100

      • 11:00 - 16:00
         
        Kiállítás
        Fotókiállítás
        Magdolna utca 21.
        Dátum: 2023. 05. 13.

        Stalter György fotóművész Józsefváros anyagának képeiből válogatott fotókiállítás

      • 11:00 - 15:00
         
        Kiállítás
        Fotókiállítás
        Magdolna utca 21.
        Dátum: 2023. 05. 14.

        Stalter György fotóművész Józsefváros anyagának képeiből válogatott fotókiállítás

      • 11:00 - 11:45
         
        Előadás
        Épülettörténeti előadás
        Mária utca 11.
        Dátum: 2023. 05. 13.
        Részvétel: Regisztrációhoz kötött
        Jelentkezés: Aktív
        Létszám (magán): 25 / 25

        Érdekes történetek a ház történetéből.

      • 11:00 - 11:45
         
        Előadás
        Épülettörténeti előadás
        Mária utca 11.
        Dátum: 2023. 05. 14.
        Részvétel: Regisztrációhoz kötött
        Jelentkezés: Aktív
        Létszám (magán): 25 / 25

        Érdekes történetek a ház történetéből.

      • 15:00 - 15:40
         
        Közösségi program
        Beszélgetés
        Beszélgetés és múltidézés
        Mária utca 11.
        Dátum: 2023. 05. 13.
        Részvétel: Regisztrációhoz kötött
        Jelentkezés: Betelt
        Létszám (magán): 26 / 25

        Beszélgetés és múltidézés a házban felnőtt Déki Lakatos Sándor cigányprímással (moderátor: Szokolszky Ágnes, az "Így muzsikáltunk" c. kötet szerzője).

      • 15:40 - 16:00
         
        Koncert
        Koncert
        Mária utca 11.
        Dátum: 2023. 05. 13.
        Részvétel: Regisztrációhoz kötött
        Jelentkezés: Betelt
        Létszám (magán): 0 / 25

        ifj. Déki Lakatos Sándor és 4 tagú zenekara koncertet ad az udvaron.

      • 15:00 - 15:45
         
        Közösségi program
        Felolvasás
        Jelenetek egy józsefvárosi ház életéből
        Mária utca 11.
        Dátum: 2023. 05. 14.
        Részvétel: Regisztrációhoz kötött
        Jelentkezés: Aktív
        Létszám (magán): 23 / 25

        Felolvasás a ház történetei ihlette drámaszövegekből, a Fiatal Drámaírók Háza vezetésével.

      • 10:00 - 00:00
         
        Kiállítás
        Épülettörténeti kiállítás
        Tömő utca 6.
        Dátum: 2023. 05. 13.

        Érdekességek az épület történetéből

      • 15:00 - 00:00
         
        Kiállítás
        Épülettörténeti kiállítás
        Tömő utca 6.
        Dátum: 2023. 05. 14.

        Érdekességek az épület történetéből

      • 11:00 - 12:00
         
        Épületbejárás
        Séta
        Háztörténeti séta
        Tömő utca 6.
        Dátum: 2023. 05. 13.

        Fejezetek Táncsics Mihály életéből

      • 16:00 - 17:00
         
        Közösségi program
        Ismerd meg a korabeli sokszínű Józsefvárost!
        Tömő utca 6.
        Dátum: 2023. 05. 14.

        Józsefváros 150 éve

      • 10:00 - 14:00
         
        Gyerekprogram
        Közösségi program
        Kreatív játékok
        Tömő utca 6.
        Dátum: 2023. 05. 13.

        Kreatív játékok nem csak gyerekeknek A Pál utcai fiúk című regény alapján

      • 15:00 - 17:00
         
        Gyerekprogram
        Közösségi program
        Kreatív játékok
        Tömő utca 6.
        Dátum: 2023. 05. 14.

        Kreatív játékok nem csak gyerekeknek A Pál utcai fiúk című regény alapján

      • 10:00 - 14:00
         
        Közösségi program
        Grund kézműves piac
        Tömő utca 6.
        Dátum: 2023. 05. 13.

        Aki járt már a Corvin-negyed szívében található Grundon, biztosan a késő estébe nyúló beszélgetések, sörözések hangulata jut először eszébe. Az idén 150 éves épület falai között eddig is a folyamatos megújulás és a fenntarthatóságra törekvés volt érzékelhető. Megszépült a belső kerthelyiség, a konyha megújult étlappal állt elő, s tavasz közepén egy termelői piac szervezésébe is belevágtak a szervezők. A piac a megszokott grundos hangulatban várja a hétvégi ebédhez bevásárlókat, a hazai termékeket keresőket, illetve mindazokat, akik megmártóznának egy kicsi piac miliőjében. Házi sajtok, fűszeres húsok, friss zöldségek, zamatos gyümölcsök várják a nem annyira korán kelőket. A minőségi élelmiszerek mellett számos kézműves is bemutatkozik majd a piacon, akik használati, illetve dísztárgyaikat kínálják majd a nagyérdeműnek.

      • 10:00 - 14:00
         
        Közösségi program
        Beszélgetés
        BOOOK Könyvpiac a Grundon
        Tömő utca 6.
        Dátum: 2023. 05. 13.

        Kiadói könyvvásár, akciókkal, szépséghibás könyvekkel, régi és új kedvencekkel és meglepetéssel várunk minden érdeklődőt!

        Találkozhatsz könyveink alkotóival is:
        11 órától Szert-Szabó Dorottya illusztrátorral
        12 órától Szabó Adrien dietetikussal
        14 órától Csalár Bence divatújságíróval

      • 11:00 - 11:30
         
        Felolvasás
        Felolvasás Táncsics Eszter és Csorba Géza naplójából (1873-1876)
        Tömő utca 6.
        Dátum: 2023. 05. 13.

        Közreműködők: a Pesti Magyar Színház két színésze, Kosznovszky Márton és Péteri Lilla

      • 13:00 - 13:30
         
        Felolvasás
        Felolvasás Táncsics Eszter és Csorba Géza naplójából (1873-1876)
        Tömő utca 6.
        Dátum: 2023. 05. 13.

        Közreműködők: a Pesti Magyar Színház két színésze, Kosznovszky Márton és Péteri Lilla

      • 16:30 - 17:30
         
        Séta
        Kultúrtörténeti séta a Trefort-kertben
        Puskin utca 9.
        Dátum: 2023. 05. 11.
        Részvétel: Regisztrációhoz kötött
        Jelentkezés: Betelt
        Létszám (magán): 33 / 25

        Sétavezető: Nádai Zsófia (régész, BTK Régészeti Intézet)

      • 16:30 - 17:30
         
        Séta
        Kultúrtörténeti séta a Trefort-kertben
        Puskin utca 9.
        Dátum: 2023. 05. 12.
        Részvétel: Regisztrációhoz kötött
        Jelentkezés: Betelt
        Létszám (magán): 31 / 25

        Sétavezető: Stadler Nóra (hallgató, ELTE BTK, kulturális örökség MA)

      • 10:00 - 11:00
         
        Séta
        Kultúrtörténeti séta a Trefort-kertben
        Puskin utca 9.
        Dátum: 2023. 05. 13.
        Részvétel: Regisztrációhoz kötött
        Jelentkezés: Betelt
        Létszám (magán): 32 / 26

        Sétavezető: Tóth Benedek (hallgató, ELTE BTK, kulturális örökség MA)

      • 17:00 - 18:00
         
        Séta
        English friendly
        Guided walk through the Trefort Garden Campus
        Puskin utca 9.
        Dátum: 2023. 05. 11.
        Részvétel: Regisztrációhoz kötött
        Jelentkezés: Betelt
        Létszám (magán): 27 / 26

        Tour guide: Nóra Stadler (student, ELTE Faculty of Humanities, Cultural Heritage MA)

      • 17:00 - 18:00
         
        Séta
        English friendly
        Guided walk through the Trefort Garden Campus
        Puskin utca 9.
        Dátum: 2023. 05. 12.
        Részvétel: Regisztrációhoz kötött
        Jelentkezés: Betelt
        Létszám (magán): 22 / 25

        Tour guide: Tamás Mile (student, ELTE Faculty of Humanities, French Studies)

      • 11:00 - 12:00
         
        Séta
        English friendly
        Guided walk through the Trefort Garden Campus
        Puskin utca 9.
        Dátum: 2023. 05. 13.
        Részvétel: Regisztrációhoz kötött
        Jelentkezés: Betelt
        Létszám (magán): 18 / 25

        Tour guide: Tamás Mile (student, ELTE Faculty of Humanities, French Studies)

      • 18:00 - 19:30
         
        Közösségi program
        Beszélgetés
        Kerekasztal-beszélgetés
        Puskin utca 9.
        Dátum: 2023. 05. 11.

        Kerekasztal a Trefort-kert jelenéről és jövőjéről

        Résztvevők:
        Bartus Dávid (régész, dékán, ELTE BTK)
        György Péter (esztéta, professzor, ELTE BTK)
        Kádár Bálint (építész, urbanista, docens, BME ÉPK)
        Szemerey Samu (építész, urbanista, szakmai vezető, KÉK)

        Moderátor: Veress Dániel (kultúrtörténész, ELTE BTK Atelier)

      • 18:00 - 19:30
         
        Beszélgetés
        Közösségi program
        Kerekasztal-beszélgetés
        Puskin utca 9.
        Dátum: 2023. 05. 12.

        Eső esetén a beszélgetést a Múzeum krt. 6-8. (ELTE BTK Főépület) fsz. 11-es teremben tartjuk meg.

        Kerekasztal a campus- és kollégiumépítészetről

        Résztvevők:
        Csomay Zsófia (építész, címzetes egy. tanár, MOME)
        Szabó Levente (építész, professzor, BME ÉPK)
        Szabó Tamás János (építész, Finta Stúdió)

        Moderátor: Kőrösi Boglárka (építészetteoretikus, doktorandusz, ELTE BTK Atelier)

      • 18:00 - 20:00
         
        Kiállítás
        Tablókiállítás
        Puskin utca 9.
        Dátum: 2023. 05. 11.

        Szabadtéri kiállítás, esős időben nem megtekinthető.

        Tablókiállítás az egykori Élettani Intézet történetéről és megújulási lehetőségeiről.

        +Trefort Keret
        A helyszínt a BME építész hallgatói foglalják új téri keretbe

      • 08:00 - 20:00
         
        Kiállítás
        Tablókiállítás
        Puskin utca 9.
        Dátum: 2023. 05. 12.

        Szabadtéri kiállítás, esős időben nem megtekinthető.

        Tablókiállítás az egykori Élettani Intézet történetéről és megújulási lehetőségeiről.

        +Trefort Keret
        A helyszínt a BME építész hallgatói foglalják új téri keretbe

      • 08:00 - 14:00
         
        Kiállítás
        Tablókiállítás
        Puskin utca 9.
        Dátum: 2023. 05. 13.

        Szabadtéri kiállítás, esős időben nem megtekinthető.

        Tablókiállítás az egykori Élettani Intézet történetéről és megújulási lehetőségeiről.

        +Trefort Keret
        A helyszínt a BME építész hallgatói foglalják új téri keretbe

      • 17:00 - 18:00
         
        Előadás
        György Péter a bölcsészkari campus félmúltjáról a Trefort-kertben
        Puskin utca 9.
        Dátum: 2023. 05. 12.

        Eső esetén az előadást a Múzeum krt. 6-8. (ELTE BTK Főépület) fsz. 11-es teremben tartjuk meg.

      • 16:30 - 17:30
         
        Séta
        Guided walk (HUN)
        Puskin utca 9.
        Dátum: 2023. 05. 11.
        Részvétel: Regisztrációhoz kötött
        Jelentkezés: Aktív
        Létszám (magán): 0 / 25

        Through the Trefort Garden Campus. (HUN)

      • 16:30 - 17:30
         
        Séta
        Guided walk (HUN)
        Puskin utca 9.
        Dátum: 2023. 05. 12.
        Részvétel: Regisztrációhoz kötött
        Jelentkezés: Aktív
        Létszám (magán): 0 / 25

        Through the Trefort Garden Campus. (HUN)

      • 10:00 - 11:00
         
        Séta
        Guided walk (HUN)
        Puskin utca 9.
        Dátum: 2023. 05. 13.
        Részvétel: Regisztrációhoz kötött
        Jelentkezés: Aktív
        Létszám (magán): 0 / 25

        Through the Trefort Garden Campus. (HUN)

      • 17:00 - 18:00
         
        Séta
        English friendly
        Guided walk (EN)
        Puskin utca 9.
        Dátum: 2023. 05. 11.
        Részvétel: Regisztrációhoz kötött
        Jelentkezés: Aktív
        Létszám (magán): 0 / 25

        Guided walk through the Trefort Garden Campus. (EN)

      • 17:00 - 18:00
         
        Séta
        English friendly
        Guided walk (EN)
        Puskin utca 9.
        Dátum: 2023. 05. 12.
        Részvétel: Regisztrációhoz kötött
        Jelentkezés: Aktív
        Létszám (magán): 0 / 25

        Guided walk through the Trefort Garden Campus. (EN)

      • 11:00 - 12:00
         
        Séta
        English friendly
        Guided walk (EN)
        Puskin utca 9.
        Dátum: 2023. 05. 13.
        Részvétel: Regisztrációhoz kötött
        Jelentkezés: Aktív
        Létszám (magán): 0 / 25

        Guided walk through the Trefort Garden Campus. (EN)

      • 18:00 - 19:30
         
        Közösségi program
        Beszélgetés
        Roundtable discussion (HUN)
        Puskin utca 9.
        Dátum: 2023. 05. 11.

        Roundtable discussion about campus architecture. (HUN)

      • 18:00 - 19:30
         
        Beszélgetés
        Közösségi program
        Roundtable discussion (HUN)
        Puskin utca 9.
        Dátum: 2023. 05. 12.

        Roundtable discussion about campus architecture. (HUN)

      • 08:00 - 20:00
         
        Kiállítás
        Exhibitons (HUN)
        Puskin utca 9.
        Dátum: 2023. 05. 11.

        Exhibition about the history of the former Department of Psychology and its possibilities for revitalization. (HUN)

      • 08:00 - 20:00
         
        Kiállítás
        Exhibitons (HUN)
        Puskin utca 9.
        Dátum: 2023. 05. 12.

        Exhibition about the history of the former Department of Psychology and its possibilities for revitalization. (HUN)

      • 08:00 - 14:00
         
        Kiállítás
        Exhibitions (HUN)
        Puskin utca 9.