Hunyadi tér 10. [Hunyadi-udvar] lakóház

A Hunyadi-udvar Léderer Ede gyulai származású mérnök és neje, Werner Regina szebb napokat látott pesti bérpalotája. Voltaképpen két külön ház: egy három és fél emeletes főépület és egy háromemeletes udvari épület. A főépület mosókonyhából átalakított padláslakásában Derkovits Gyula festőművész élt feleségével három évig.

A Léderer Ede (1844–1915) és neje, Léderer Edéné szül. Werner Regina 1889-től épült bérpalotája gyakorlatilag két külön házból áll. A három és fél emeletes főépület a Hunyadi tér északkeleti oldalának zártsorú beépítésébe illeszkedik. Belső udvarát a kéttraktusos főszárny mellett egy szintén kéttraktusos hátsó szárny és egy-egy egytraktusos oldalszárny veszi körbe. A szintén egytraktusos, három emelet magas melléképület a hátsó udvart az Izabella utca 48. számú ház felől zárja le. A főépülettel nincs fizikai kapcsolata, ellenben az említett telekszomszéddal gyakorlatilag összeépült. A melléképületet a főépület hátsó szárnyán keresztüli átjárón lehet megközelíteni, amely a Hunyadi téri kapuval azonos tengelyben helyezkedik el. Az épületegyüttes ma meglehetősen rossz állapotú, felújítását évtizedek óta várja.

Hunyadi tér, szemben a 10-es számú ház. (1952)
Kép forrása: FORTEPAN [HUNGARICANA] [képszám: 04567; orig: FORTEPAN]

Léderer Ede, a Gyuláról származó építőmérnök az 1880-as évek végén a közeli Teréz körút 4-ben lakott és dolgozott.[1] Mivel Hunyadi téri ingatlanát nemcsak ő tervezte, hanem az építését is ő vezette, nem esik nehezünkre elképzelni, ahogy 1889-ben minden reggel az akkor Kemnitzer utcának nevezett mai Szófia utcán át kisétált a térre, hogy körülnézzen az építkezésen.

A francia neoreneszánsz stílusú főépület térre néző homlokzata kilenctengelyes. Síkjából a középső három tengely szélességében középrizalit ugrik ki enyhén. Ezenkívül az első emelettől felfelé a kompozit oszloprendnek megfelelő fejezetekben végződő, törzseiken is gazdagon díszített pilaszterek hangsúlyozzák a faszád függőleges tagolását. A kaput két tekintélyt parancsoló, a lábazattal azonos kőből faragott kerékvető szegélyezi, amelyek szerepe idővel megváltozott. Régen ezek terelték az udvarba behajtó lovaskocsik kerekeit, ma a térről kitiltott kutyák szokták fatörzzsel összetéveszteni. A kapu feletti erkély eredeti állapotára napjainkban már csak az erkélylemezek emlékeztetnek. A tartószerkezet elfedését szolgáló díszítés ugyanúgy elveszett, mint az eredeti balusztrádos korlát, amelynek helyére egy egyszerű és az épület stílusához méltatlan vasrács került. Az erkély amúgy jelzi, hogy melyik szint a piano nobile, vagyis az előkelő első emelet. A földszinti portálok feletti ablaksor tehát a félemeleti, viszonylag alacsony belmagasságú lakásokhoz tartozik. Eredetileg ez a bolthelyiségek galériaszintjének felelt meg, mivel a félemeleten akkor csak az udvar felé voltak lakások. A Budapest Főváros Levéltára által őrzött eredeti terveken[2] itt a főhomlokzaton kerek ablaknyílások figyelhetők meg, amelyek létét egy korabeli képeslap is bizonyítja. Az említett nyílások átépítésének és a kapualj vállvonalának magasságában található köztes födém behúzásának a tervtári anyagban nincsen nyoma, így legfeljebb sejthetjük, hogy a térre néző félemeleti lakások mikor létesültek.

A főhomlokzat szerkezetére visszatérve meg kell említenünk, hogy Léderer Ede a vízszintes tagoláshoz a neoreneszánsz épületeknél szinte nélkülözhetetlen övpárkányokat alkalmazta. Ezek közül az első emeletet alulról és felülről lezárók domborodnak ki leginkább a falsíkból. A párkányok díszítését a szintén teljesen szokványos fogrovatok és tojáslécek szolgálják. Külön figyelmet érdemel a harmadik emeleti nyílások alatti futókutya-motívum, amely egyébként az eredeti homlokzatarchitektúra egyetlen aszimmetrikus eleme. A lábazattól felfelé az első emeletig a teljes falfelület vakolata kváderköveket imitál. A felsőbb szinteken a vakolat már csak az ablakkeretelésekre, párkányokra és falsávokra terjed ki, a többi felület nyerstégla borítású. Az ablaknyílások – a később részletezett oromzatos felépítménytől eltekintve – mind egyenes záródásúak. Szemöldökpárkányokat csak az első és második emelet ablakai felett találunk. Ezek többnyire egyszerűek, ami alól csak az utóbbi szinten a rizalit három ablaka feletti timpanonosok jelentenek kivételt. Ugyanitt az egyik ablak szemöldökén még látható a homlokzat eredeti tervrajzán is szereplő apró díszítés. A második emeleten érdemes még megfigyelni a rizaliton kívül eső nyílások szemöldökei feletti teherhárító íveket.[3]

Kép forrása: Egyenlőség, 44. évf. 51-52. sz. p. 20. [HISTORICAL JEWISH PRESS]

A főépület térre néző homlokzatán az idő vasfoga az oromzatot marta meg a legjobban. A vakolattal együtt a díszítés nagy része is elveszett. A volutákat, lizénákat, párkányokat, tükröket és az íves záródású ablaknyílás záróköves keretelését ma már inkább csak sejteni lehet. Az oromzat felső falmezőjébe illesztett kőtáblába vésett felirat azonban még mindig tisztán olvasható: Hunyadi-udvar. Két sorban, csupa nagybetűvel. Ma már nemigen deríthető ki, hogy a kortársak használták-e ezt az elnevezést. A rendelkezésünkre álló forrásokban csupán egyetlenszer hivatkoznak így az épületre, építtetőjének címe ugyanis a következőképpen szerepel a Magyar Országos Méhészeti Egyesület tagjainak névsorában: „Lederer Ede, mérnök, Budapest VI., Hunyadi-udvar”.[4]

A keresztboltozatos kapualjon végigsétálva a terveken A betűvel jelölt épületrésznek az udvar területére belógó lépcsőházába érkezünk. Vagyis abba a lépcsőházba, amelynek Léderer az első terveken még a főlépcsőház szerepét szánta, amit a méretek is tükröznek. Tudniillik az építész még a kivitelezés megkezdése előtt módosított a terveken: nemcsak a szóban forgó lépcsőház kialakításán változtatott, hanem elhagyta az udvari körfolyosókat is. Ez utóbbi a főépület kettéosztását eredményezte, mivel az emeleti lakások egy részét csak innen, a másik részét csak a melléklépcső felől lehet megközelíteni. Az A épületrész lépcsője a földszint és a félemelet viszonylag kis szintmagasságából eredendően az első emeletig kétkarú, egy udvarra néző hosszú lépcsőpihenővel. Az első emelettől fölfelé háromkarú; itt egy rövid harmadik lépcsőkar van beiktatva a két kisebb alapterületű lépcsőpihenő közé.

Az A épületrész emeleti lakásai – amennyiben nem közvetlenül a főlépcsőházból nyílnak – oldalankénti egy-egy világítóudvari rövid függőfolyosóba torkolló zárt folyosón keresztül közelíthetők meg. A szabályt erősítő kivétel az első emelet: a lényegesen nagyobb alapterületű lakások miatt ezen a szinten nem volt szükség az említett folyosórendszer kialakítására. A B épületrész eredetileg cselédlépcsőnek szánt húzott karú lépcsője a belső udvar jobb hátsó sarka mellett található. Az emeleti lakások elérhetőségét ezen az oldalon a lépcsőházhoz csatlakozó függőfolyosók biztosítják. A C betűvel jelölt hátsó udvari melléképület földszintje egy kicsit magasabban fekszik a főépületénél. Ezért a földszinti lakások és az oldalt elhelyezkedő kétkarú lépcsőt magában foglaló lépcsőház bejáratát néhány lépcsőfok választja el az udvar padozatától. Az emeleti lakásokat itt is függőfolyosókon lehet megközelíteni. Az eredeti terveket tanulmányozva ennek az 1891-ben és 1892-ben felhúzott épületnek az a fő érdekessége, hogy már az első lakók beköltözésekor minden lakáshoz külön mellékhelyiség tartozott.

A Hunyadi-udvar korszakának egyik legnagyobb budapesti lakóháza. A 19. század végén és a 20. század elején az épületegyüttes rendszeresen felbukkan a Budapesti Statisztikai Közlemények népszámlálási eredményeket összegző kiadásain belül a legnépesebb épületek kimutatására szolgáló táblázatban: 1896-ban 401 lakójával a 14 628 budapesti lakóépület sorrendjében az előkelő huszonkettedik helyen állt.[5] 1901-re lakóinak száma ugyan 367-re csökkent, de a 15 103 budapesti lakóház közül még ennek ellenére is a huszonkilencedik helyezett volt.[6] 1906-ra pedig, ellenkező tendenciát mutatva, lakossága erősen megugrott. Ekkor 428 lakót számoltak a Hunyadi tér 10-ben, ami az egyre nagyobb házak elszaporodásából kifolyólag így is „csak” a 14 958-ra csökkent (!) budapesti lakóépület-állomány rangsorának huszonhetedik helyét jelentette.[7] Ha azonban csak a Terézvárost vesszük figyelembe, Léderer Ede bérpalotájának ebben az évben még dobogós helyezés is jutott, mivel egy Király utcait követően ez volt a városrész második legnépesebb lakóháza.

Kép forrása: Békés, 1916. 48. évf. 21. sz. p. 5. [HUNGARICANA]

Építésétől államosításáig történetében csupán egyetlen alkalommal került sor tulajdonosváltásra. A Léderer házaspár (akik legalább a férj 1915-ben bekövetkezett haláláig[8] itt is laktak), illetve alapítványuk mintegy 35 éven keresztül tudhatta magáénak az ingatlant. 1925 áprilisában Scheer Samu vásárolta meg tőlük 500 ezer koronáért.[9] Az 1934-ben, 1937-ben és 1942-ben megjelent és nem mellesleg Scheer által összeállított Budapesti ingatlanok címtárából[10] nemcsak az derül ki, hogy Lédererékhez hasonlóan ő is hosszú éveken át itt lakott, hanem az is, hogy a ház az ő érdekeltségébe tartozó és az említett címjegyzékeket kiadó Solo Kereskedelmi Bank Rt. székhelyéül is szolgált.

A Hunyadi tér 10-ben az idők során számos cég fordult meg. Egy igen különleges üzem az 1930-as években telepedett le itt: Takács József a második világháború utáni évekig bútorok ciángázzal való féregtelenítését végezte a házban. Neve a nem éppen veszélytelen mestersége kapcsán egy alkalommal még a Friss Újság hasábjain is megjelent:

„Tegnap este hangos botrány tört ki egy 6-os villamos elülső perronján, ahol Takács József ciánozó vállalkozó összetűzött a vezetővel. Takács József ciánozómestert, akinek Hunyadi tér 10. szám alatt van a vállalata, végül a rendőr előállította a főkapitányságra, ahonnan csak szombaton reggel bocsátották el. A féregirtó vállalkozó éppen távozni akart, amikor rémülten vette észre, hogy a péntek esti villamosbotránynál valaki ellopta csomagját, amelyben egy 5 kilós ciántégla volt. A rendőrségen megdöbbenéssel vették tudomásul ezt a bejelentést és azonnal intézkedtek, hogy rádió útján is figyelmeztessék a közönséget a veszedelemre, amelyet az eltűnt ciántégla okozhat.”[11]

A Hunyadi tér 10. legismertebb lakója minden bizonnyal Derkovits Gyula volt. A festőművész 1928 őszén költözött be feleségével a világítóudvarra néző kis padláslakásba, amely eredetileg mosókonyhaként funkcionált. Itt élt és alkotott 1931 augusztusáig, amikor a háztulajdonos lakbértartozás miatt kilakoltatta a házaspárt. Ennek fenyegető veszélye ihlette Derkovits előző évben készült Végzés című festményét.[12] A művész emlékét 1972 óta[13] márványtábla őrzi a ház falán, a jelenlegit 1994-ben avatták.

Derkovits Gyula festőművész születésének 70. évfordulója alkalmából gyűjteményes kiállítás nyílt alkotásaiból a múzeumban. (Szombathely, 1964)
Kép forrása: Berzsenyi Dániel Megyei és Városi Könyvtár (Szombathely) [HUNGARICANA] [leltári szám: 004337]