1/1
Tartalom

    Adatok és leírás

    A késő historizáló (barokkos, kissé a szecesszióba hajló) Sváb Károly-bérpalota telkének 1891-ben 108 248 forintért Sváb Károly (1829-1890) lett a tulajdonosa, aki főrendiházi tag volt, és az Országos Magyar Zsidó Alapítványi Egylet elnöke. 1891. július 21-én építési engedélyért folyamodott Budapest Főváros Tanácsához, mely 1891. augusztus 29-én az engedélyt megadta. A hivatalos lakhatási engedélyt 1893. április 29-én adta ki a Tanács.

    Az épület három oldala szabadon áll, egyedül a hátsó oldal csatlakozik másik épületekhez. Mindhárom szabadon álló szárnya kéttraktusos. A hátsó, valamint a két belső udvart elválasztó szárny egytraktusosak. A háromemeletes épületnek egyedül a harmadik emeletéről maradt fenn teljes szintet ábrázoló alaprajz. Ezen az utcai traktusok (egy vagy kétablakos) nagyméretű szobákat foglaltak magukba, sokszor egy-egy tengelyre felfűzve. Az udvarok körül elhelyezkedő traktusok kisméretű, szűk szobákat, cselédszobákat és konyhákat foglaltak magukba. A hét lakás mindegyikéhez tartozott egy-egy fürdő.

    Ybl Ervin a Magyar művészet című folyóiratban, 1932-ben a következőt írta. „Ugyanebben az évben [1892-be, megj.: a szerző] építi Petschacher stílusában Freund Vilmos irodája (Spiegel Frigyes) a József körút 30-32. szám alatt a három utcára néző sarokházat Sváb Károly számára.” A Spiegel szerzőségét megerősítő vagy cáfoló adatra eddig még nem bukkantam, mindenesetre a fennmaradt terveken a Holub József építőmester aláírás szerepel, tehát ő irányíthatta a kivitelezést. Az iratok alapján Freund is jelentősen „belefolyt” a tervezésbe és a kivitelezésbe.

    Bővebb épületleírással a teljes dokumentáció letölthető ITT

     

    Tudsz valamit erről a házról? Oszd meg velünk a budapest100@kek.org.hu email címen!

    Házak a közelben