Zárt ház

Wein János park

megtekintés a térképen
+12
  • Épület funkciója:

    közterület
  • Helyrajzi szám:

    nincs
  • Fotó:

    Zbik Dorina
  • Kutatás:

    Zbik Dorina

Leírás

A Victor Hugo utca 35-39. szám között található teret Wein János bányamérnökről, a vízművek volt igazgatójáról keresztelték el 2010-ben, addig névtelen közparkként volt nyilvántartva.

A kerület a 19. század végéig jórészt vidékies jellegű kültelek volt, a század végén és a 20. század elején végbement gyors fejlődés a század egyik legfontosabb hazai gépipari központjává változtatta. A kerület nagy része a pesti homoksíkságon terül el, felszínét a Duna alakította. Korai említésekből kevés információ áll rendelkezésre a térség lakóiról, azonban az Angyalföldi kincs néven ismert i. e. 8. századi aranylelet valószínűleg helyben készült. A területet kelta törzsek uralták a rómaiak érkezése előtt. A rómaiak Transaquincum nevű erődítménye is itt állt, szemben Aquincum városával. Vizafogó területén, a Köszörűs-árok térségében szántás közben római korú építmények nyomára bukkantak. A honfoglalásig a területről nem sokat lehet tudni. Anonymus krónikája szerint Árpád vezér a Dunán való átkelés előtt Rákos mezején táborozott, amit bizonyára a mai XIII. kerület területén kell keresni. Az Árpád-házi királyok alatt a terület kezdetben az esztergomi érsek birtoka volt, a területen létezett egy Jenő nevű település, amely az Újpesti vasúti híd pesti hídfője közelében állhatott. Később IV. Béla további területekkel együtt különböző szerzetes- és apácarendeknek adományozta. A török hódoltság idején a vidékről nem történik említés. A háborúk pusztítása és Pest visszafejlődése következtében a terület lakossága is lecsökkent, a 18. század végéig eltűnt Jenő nevű település. Buda visszafoglalása után rövidesen gyors fejlődésnek indult a régió, a vásároknak és az első iparosoknak köszönhetően.


Árvíz a Zarzetzky József gyufagyárának telepén (XIII. kerület). Klösz György felvétele (1876)
Kép forrása: FSZEK [HUNGARICANA] [leltári szám: 080180]

Az 1838-as pesti árvíz súlyos károkat okozott, ezért Rákos-árkot feltöltötték és gátak építésébe fogtak. Ekkor Angyalföldre még főleg kirándulni, horgászni jártak a pestiek, a városiasodás jeleit csak Lipótvárosban lehetett megfigyelni. A szabadságharc után a 19. század végére Angyalföld az egyik legjelentősebb magyar gépipari központtá vált, egy útépítési hullám is lezajlott, 1872-ben elkezdték építeni a Margit hidat. Budapest egyesítését követően a Lipót körút (ma Szent István körút) 1896-os átadásával az Újlipótvárosi telkek megdrágultak, és az ott működő üzemek (malmok, sörfőzde, gyárak) többsége a Váci út környékére költözött, átadva helyüket a polgári (főként zsidó tulajdonosú) lakásoknak. Az első világháború törést jelentett a kerület alakulásában, a gépgyárak hadiipari termelésre tértek át vagy leálltak. A háborút követő időszakban újabb gyárakat alapítottak a környéken, egyre többen dolgoztak az új ipari körzetben, a munkások pedig zsúfolt nyomor negyedekben laktak. A XIII. kerületet 1938-ban hozták létre az V. és a VI. kerületeknek a Dráva utcától és a Dózsa György úttól északra, illetve a váci vasútvonaltól nyugatra fekvő részeiből. Az új városrészt Magdolnavárosnak keresztelték el. 1950-ben a XIII. kerülethez csatolták Újlipótvárost. Az 50-es évek végétől megindult a lakótelepépítés a nagyarányú bevándorlás kezelése és a még mindig rossz körülmények között élő munkások helyzetének javítása érdekében. A rendszerváltás komoly változásokat hozott a kerület életében.[1]


Újlipótváros látképe a Hegedűs Gyula (Csáky) utca felől a Palatinus házak felé nézve, balra a Hegedűs Gyula (Csáky) utca 20. Radnóti Miklós (Sziget) utca felé eső homlokzata (1912)
Kép forrása: FORTEPAN [HUNGARICANA] [képszám: 53617, orig: SZABÓ LÓRÁNT]

Újlipótváros északi részén haladva szép lassan eljutunk a két világháború közti modern bérházaktól a hatvanas, hetvenes és nyolcvanas évek foghíjtelek-beépítéséiig, paneltömbjeiig, valamint az alig néhány évvel ezelőtt épült társasházakig, de a hirtelen Budapest egyik felévé vált Pest ezen részén 1873-ban még az ipar játszott központi szerepet, hiszen a mai Röntgen és Alig utcák helyén az I. Magyar Gépgyár, a Hollán Ernő és Thurzó utcák találkozásánál a Pannónia gőzmalom, valamivel fentebb az I. juhmosoda, a Kárpát utca néhány tömbjének helyén az Erzsébet és Viktória gőzmalmok, valamint a volt királyi téglavető állt, a Dózsa György úti metróállomáson felszínre érve pedig az I. Magyar Szeszfinomító helyére épült irodaházzal nézünk farkasszemet.[2]

Budapest városfejlődésében a két világháború között kétségtelenül az Újlipótvárosé a legjelentősebb szerep. Újlipótváros az 1920-as évek közepéig csaknem teljesen beépítetlen terület volt. A rakpart és a Pozsonyi út között a Palatinus-házak három nagy tömbje húzódott, a körút mögötti pár háztömbön túl, északra malmok, fatelepek, kisebb ipari üzemek és kiterjedt beépítetlen terület következett. A későbbi Korall (ma Balzac), Pannónia, Csanády és Hollán utcák között terült el a hírhedt Suhajda telep, egy cserepesmester által ágybérlőknek létesített nyomortelep, és csak az 1920-as években sikerült felszámolni. A terület fejlesztésében nagy része volt Scheuer Róbert mérnöknek, a Lipótvárosi Kaszinó elnökének, aki 1925-ben lett a főváros bizottsági tagja, és rávette Sipőtz Jenő polgármestert, hogy utakat, közműveket építsenek ezen a területen. Az infrastruktúra fejlesztése vonzotta a magántőkét: 1926-tól rohamos gyorsasággal megindult a spekulációs bérházak építése a jó adottságú negyedben. 1930-ig elsősorban a Tátra, Pannónia és Csáky utca menti tömbök épültek be a Sziget utca (ma Radnóti) vonaláig, azontúl a Közmunka Tanács építési tilalmat rendelt el. Az I. világháború háború előtti szabályozás derékszögű, elég sűrű utcahálózata- a telekkörülépítés gyakorlatával nagy teleksűrűséget alakított ki ezen a területen.


Légifotó, Újlipótváros, alul a Szent István körút, jobbra a Nyugati pályaudvar (1944)
Kép forrása: FORTEPAN [HUNGARICANA] [képszám: 109059, orig: MAGYAR KIRÁLYI HONVÉD LÉGIERŐ]

A kedvező adottságú Újlipótvárosból zsúfolt, egészségtelen városrész lett. Amikor a terület a Sziget utcáig (ma Radnóti) beépült, Scheuer Róbert fölkereste Rakovszky Ivánt, a Fővárosi Közmunkák Tanácsa elnökét, és rábeszélte a negyedet föllazító park létesítésére. A rendezési terv elfogadására 1933-ban került sor, mely nemcsak a parkot, az utcákat és a telekosztásokat szabályozta, hanem a telkek beépítési módját is. A telkeket keretesen, csatlakozó udvarokkal lehetett csak beépíteni és a  párkánymagasság max. 25 méter lehetett (földszinttel együtt maximum hat emeletet). Az egész tömbre egységesen homlokzat kialakítását írták elő. Az építtetők és a tervezők individuális érdekével szemben érvényesített városrendezői akarat létrehozta a két világháború közötti korszak legegységesebb, legnagyvonalúbb modern együttesét a fővárosban. Azonban a korszak többféle bérháztípusa megtalálható itt. A 1920-as években még létezett a telket két-három oldalon, ritkábban teljesen körülépítő, függőfolyosós-zártudvaros típus, elsősorban a Pannónia és a Tátra utca mentén. Az új, keretes beépítés, új alaprajzi típus kialakulásához vezetett, melynél minden lakás zárt lépcsőházból nyílik, és a lakások között nincs méretben, komfortban, és felszereltségben akkora különbség, mint régen. Megszületett a 1930-as évek jellegzetes hallos lakástípusa. Általában szintenként 2-3 lakás nyílt, saroképület esetében 1-3 szoba-hallos lakásokkal és garzonlakásokkal. Az architektúra immár nem történeti stílusformákat, felületre applikált ornamentikát jelentett, hanem az épület belső szerveződéséből következő külsőt.[3]


Az Újpesti rakpart a Margit híd felől nézve. Hátul balra az Erzsébet gőzmalom, jobbra a Pannónia gőzmalom látható. Klösz György felvétele (1900)
Kép forrása: FORTEPAN / BFL [HUNGARICANA] [képszám: 82389, orig: BFL / levéltári jelzet: HU.BFL.XV.19.d.1.07.059]

A szűkebben vett területen, a mai Victor Hugo utca környékén működött malomipar a XIX. századi Duna-part egyik meghatározó része volt. Az 1866-os Vasárnapi Újság cikke, részletes leírással szolgál az eredetileg itt álló gőzmalomról:

„Hazai malom-iparunk az utóbbi évtizedben olyan kiterjedést ért el, hogy azt Európának egy úgynevezett iparállama sem múlta felül. A magyar liszt mindenfelé nagy kelendőségnek örvend, és nemcsak az egész ausztriai birodalomnak, hanem dél Németországnak, és Svájcnak látja el az összes szükségletét, hanem tetemes mennyiségben Egyiptomba és Dél-Amerikába is kivándorol. A „Pannónia”-gőzmalmot illeti az érdem, többek között azért, hogy ezen országokkal kereskedelmi viszonyba lépett. (…) A „Pannónia”-gőzmalom Pestnek az északnyugati részén, közel a Dunához fekszik. Egyszerű s mégis ízlésteljes gyári-styleban épült, 4 emeletes ház, mely raktárakból áll, mig homlokzati részében az irodákat foglalja magában. A főépület előtt látjuk a gépházat, melyben két, Wolf-féle rendszer nyomán szerkesztett 70-70 lóerejű gőzgép dolgozik, (…) melyek hetenkint 10.000 mázsa tisztabuzát őrölnek meg. Ezen két gőzgépen kívül, még egy kisebb is működik, mely éjjel-nappal szivattyúzza a vizet a Dunából, és vezeti a gyárba. (…) Valamennyi gép melyek, e malomnál alkalmazva vannak: Ruston és Társa prágai gyárából kerültek. A „Pannónia”-gőzmalom egy részvénytársulat tulajdona, melynek vagyona ötszáz darab 1000 frtos részvényből, tehát fél millió forintból áll.”[4]

A Pannónia Gőzmalom Rt. 1863-ban alakult, és már 1908-ra, a Lipótváros építése miatt lebontják a (már más tulajdonában álló) gyárépületet.[5]


Újpesti rakpart a Victoria és Erzsébet gőzmalom háborúban megsérült épületeivel a Margitsziget felől nézve (1953)
Kép forrása: FORTEPAN [HUNGARICANA] [képszám: 62540, orig: A R]

A park névadója Wein János (1829-1908) magyar bányamérnök, a budapesti vízvezeték-hálózat egyik tervezője és megalkotója, a budapesti Vízművek első igazgatója. 1869-től közvetlen munkatársa lett William Lindley angol mérnöknek, aki az első korszerű vízművet tervezte és építette Pest városának. 1873-ban, Budapest megalakulásakor szervezték meg az egyesített város Vízvezetéki irodáját, ennek lett első vezetője Wein János. Wein Lindleyvel szemben, aki a Duna vizének mesterséges szűrésével kívánta megoldani a naggyá nőtt város vízellátását, felismerte Budapest szerencsés geológiai környezetét és a Duna kavicságyának felhasználásával a természetes szűrést javasolta. Első munkája az ideiglenes vízmű kibővítése volt (melynek gépháza a későbbi Országház helyén állt), majd 1880-ban megtervezte, és meg is építette a végleges budai vízművet. Wein János 1884-ben kapott megbízást a Fővárosi Tanácstól, hogy tegyen javaslatot a Káposztásmegyer határában építendő végleges vízműre. Végül 1892-ben megkezdődött a tervezés, és 1893-ban kezdtek hozzá a megvalósításhoz. Wein János ezt már nem tudta befejezni, 66 éves korában, 1896-ban a főváros közgyűlése nyugdíjazta.[6] A Fővárosi Vízművek Rt. kezdeményezésére a XIII. kerület önkormányzata 2010. március 22-én (a víz világnapján) parkot nevezett el Wein Jánosról, ahol felállították mellszobrát is. A mészkő mellszobor Rákosi Péter szobrász-restaurátor munkája.[7] A Fővárosi Vízművek székháza a XIII. kerületben található, így indokolt volt, hogy Wein János nevét egy a XIII. kerületben található közpark viselje a továbbiakban.


Wein János rézkarc portréja (1950). Készítő: Nagy György
Kép forrása: ELTE Egyetemi Könyvtár [HUNGARICANA] [leltári szám: 000838682]

A mai Újlipótváros területén szintén sokat tevékenykedő Wahrmann Mór nemcsak képviselőként, de befektetőként is kiemelkedő alakja volt a pesti-lipótvárosi kerületnek. Wahrmann Mór (1832–1892) nagykereskedő, politikus. A pesti egyetemen bölcsészeti tanulmányokat végzett, majd átvette atyja nagykereskedésének vezetését. A főváros üzleti életében, az iparban és kereskedelemben csakhamar vezető szerepet játszott; a Kereskedelmi és Iparkamara, valamint a Lloyd Társulat elnökének választotta. Részt vett több iparvállalat alapításában, köztük a fentiekben említett Pannónia-gőzmalommal is összekapcsolható a neve. A kiegyezés után bekapcsolódott a politikai életbe: 1869-től haláláig a Lipótváros országgyűlési képviselője volt. Deák politikáját támogatta; a fúzió után a szabadelvű párthoz csatlakozott.[8] Emlékét egészen 1944-ig utca őrizte Újlipótvárosban. A nyilas kormány azonban 1944. december 5-én elrendelte, hogy „mindazon utak, utcák és terek, amelyek ez idő szerint zsidó személy családi nevével vannak megjelölve, megfelelő új elnevezést nyerjenek”. Wahrmann 1945-ben sem kapta vissza utcáját, az új hatalom inkább a Budapesthez egyáltalán nem kötődő Victor Hugóról nevezte el azt. Az egykori politikus nevét ma egy rövidke kis köz viseli, nem messze a Szent István parktól.[9]

A Wein János park felújítására 2017 második felében került sor, melynek célja kettős volt. Egyrészt, hogy a Victor Hugo utca felőli extenzív zöldfelületből egy elegáns és vonzó pihenőteret alakítsanak ki valamint, hogy a játszótéren új játék funkcióként egy egyedi öntött gumis térplasztikát létesítsenek. A munka során a Victor Hugo utca felőli részen a teret megosztották. A Pozsonyi út felőli részen egy központi gyepes pihenőtér és pihenőpadok kaptak helyet. A görög étterem felőli részen stabilizált kavicsburkolatos tér létesül, melyben szigetszerűen jelennek meg évelőfelületek. Wein János szobrát erre a részre helyezik át. A két térfelet egy egyedi tervezésű támla nélküli pad választja majd el/kapcsolja össze.[10]


Wein János park a felújítás után (2017). A felújítás végző tájépítész-építész csoport, az Újirány Csoport fotói
Bejegyzés forrása: FACEBOOK [Újirány Csoport]

Források

A ház programjai