1/1
Tartalom

    Adatok és leírás

     

    ,A József körút és a Baross utca sarkán álló 4 emeletes bérházat a köznyelv gyakran csak Stex-házként emlegeti, utalva a földszintjén elhelyezkedő ismert vendéglőre. Az épület 1891-ben épült, Hubert József és Móry Károly budapesti építészek tervei szerint. Az első tervek 1890-ben láttak napvilágot, az épület azonban az 1891-ben elkészített módosított tervek szerint valósult meg és látható napjainkban is.

    ,Az épület tulajdonosa az egyik tervező, Móry Károly volt, aki 1906-tól itt is élt. 1926-os halálát követően Móry Béla elismert vegyészmérnök és egyetemi professzor tulajdonába került a ház 1946-ig, tőle Szentágotay István vette át az épületet. Az épület historizáló stílusú körfolyosós bérház, a földszint nagy részét a Stex étterem, söröző és kávéház foglalja el, melynek bejárata a sarkon helyezkedik el. Az épület főbejáratától balra a József körúton helyet kapott még a Füst Antikvárium.

    ,A ház földszintjén magas, félköríves portálok helyezkednek el, a lábazat felett a portálívekig kváderes vakolatmintával. Az épületdíszítés tükrözi a historizmus hagyományait: az első két emelet együtt értelmezhető, díszesebb kialakítású, a második emelet felett hangsúlyos osztópárkány választja el a felsőbb szintektől. A felső két emelet visszafogottabb kiképzésű, felette markáns főpárkány koronázza az épületet.

    ,A tervezők eredeti elképzelése szerint 9 kisebb és a sarkon egy nagyobb üzlet kapott volna helyet az épületben, a módosított ’91-es terveken azonban már megjelenik a jelenlegi Stex helyén egy vendéglő, de a mainál jóval kisebb méretekkel, melyet aztán a megnyitást követően Commerce kávéháznak kereszteltek el. Érdekesség, hogy az udvar felé az akkor még Stáczió (ma Baross) utcai traktusban a vendéglőhöz egy 3 szoba+konyhás lakás is kapcsolódott, melyet vélhetően a vendéglővel együtt lehetett bérbe venni. A funkció az idők során nem változott, csak 1918-19-ben Mikszáth, majd 1946-ig Deák, utána pedig Vitézi kávéháznak hívták. A kávéháznak több tulajdonosa is volt, például Berman József kereskedő és neje, akik itt szerzett tapasztalatukkal virágoztatták fel később a híres Emke kávéházat a Blaha Lujza téren. Mivel népszerűsége töretlen volt jó elhelyezkedése és ismertsége miatt, az idők során kibővítették a Baross utcai traktussal, illetve a belső udvar egy részét is beépítették és az étteremhez csatolták.

    ,

     

    Tudsz valamit erről a házról? Oszd meg velünk a budapest100@kek.org.hu email címen!

    Házak a közelben