Szent István körút 1.

A Szent István körút 1. szám (akkori Lipót körút 1. Rudolf-rakpart sarok) alatti bérházat Gaál Bertalan műépítész tervezte és építtette. Gaál Bertalan 1860. szeptember 9-én született Kassán. Műegyetemi tanulmányait Bécsben végezte. Műépítészként tagja volt a Magyar Építőművészek Szövetségének, számos bérházat, magán- és középületet épített, főként a fővárosban (Szt. István krt. 13., 15., 20., Alkotmány u. 3., 5., Váci u. 18.), legkülönlegesebb épülete, a Royal Orfeum a mai Madách Színház helyén állt.

Az épület a Szent István körút és a Balassi Bálint utca által határolt, nyújtott téglalap alakú telken fekvő, historizáló stílusban épült sarokház. Az első tervek az akkor még Lipót körút 1. címen bejegyzett, hrsz. 1122-1124/b, telekre építendő házhoz 1899-ben készültek el. 1900-ban Gaál Bertalan módosított a terveken.

A négyemeletes bérház északkeleti tájolású, horizontális hangsúlyú főhomlokzata a Szent István körútra néz, itt található az épület egyetlen bejárata. A körút felőli homlokzat hattengelyes. A balról a második, illetve a sarki tengelyt rizalit hangsúlyozza. A rizalitokon az I.-től a III. emeletig zárterkély fut, amelyet a IV. emeleten a zárterkély szélességével és mélységével megegyező alapterületű, zárt mellvédes erkély zár le. A földszint, illetve a II. és a III. emelet felett párkányzat tagolja a szinteket. A kapuzat feletti impozáns, antikizáló szemöldökgyám egyben az I. emeleti zárterkélyt alátámasztó konzolként is funkcionál.

A lábazat felett a homlokzat sávozott felületű. A földszinti portálok egyenes záródásúak. Az emeleti, kettes és hármas osztású ablaknyílások szintén egyenes záródásúak. Különlegességük, mely az építészi leleményt is példázza, hogy az ablakkeretek díszítése emeletenként eltérő. A középső tengely ablakait a II. és III. emelet magasságában – az eredeti terveken még nem szereplő – konzolos, koszorús, maszkos, szalagdíszes, antikizáló relief fogja közre.

A Balassi Bálint utca felőli homlokzat tizenhat tengelyes. Balról a negyedik és a tizenkettedik tengelyeken nyitott, a hatodik és a tizedik tengelyeken zárterkélyek találhatóak. Az emeletenként eltérő díszítésű konzolok által alátámasztott nyitott erkélyek mellvédje emeletenként váltakozva zárt, illetve kőbábos. A körúti homlokzatot tagoló párkányzatok ezen az oldalon folytatódnak. A háznak eredetileg a Balassi Bálint utca felől is volt bejárata, amelyet azonban befalaztak. A homlokzaton ma álajtó jelzi az egykori kapu helyét.

A Szent István körúti kapun át belépve dongaboltozatos kapualjba jutunk, melynek falait antikizáló reliefek díszítik. A kapu, illetve az előtérbe vezető átjáró felett egy-egy felirat található: EDIFICAVIT GAÁL BERTALAN („Építette Gaál Bertalan”) és MDCCCCIII („1903”). Innen jutunk az előtérbe, melynek falait szintén reliefek – szecessziós stílusú madarak és növényi ornamentika – díszítik.

Az élőtérből nyílik a gangos udvar, amely két részre tagolt. Az északi udvarrész részben megemelt. A megemelt területre hétfokos kőlépcső vezet fel. A lépcső két oldalán ballusztrád található. Az északi és a déli udvarrészt az udvari és az utcai traktus közti átjárást biztosító lépcsőház szeli ketté, melynek északi oldala egyenes záródású és ablaknyílásokkal tagolt. Déli oldala hatszögletes záródású; a homlokzat nyílásritmusát álablakok biztosítják. Mind az északi, mind a déli udvarrészben az emeleti lakások bejárata előtt indamotívumos kovácsoltvas korlátos függőfolyosó fut végig.

Az épületben három zárt lépcsőház van. A főlépcsőház az épület keleti, udvar felőli traktusában található. Itt az emeletekre háromkarú, indamotívumos kovácsoltvas rácsú, fakapaszkodójú lépcső vezet fel. A lépcsőházba belépve jobb kéz felől egy ablaknyílás beugrójában beépített fapad fogad, rajta felirat: Salve („Légy üdvözölve!”). A főlépcsőház mennyezete relieffel díszített, rajta írásszalagban a következő latin nyelvű felirat olvasható: Nulla dies sine linea („Ne múljon el nap vonás nélkül”), amely feltehetően az építész ars poeticájára utal. Címerpajzs alakú mezőkben láthatóak továbbá az iparos- és az építészcéhek szimbólumai. A második lépcsőház a téglalapalakú udvart két részre tagoló épületrészben helyezkedik el. Kevésbé reprezentatív, mint a főlépcsőház, de absztrakt motívumokkal díszített kovácsoltvas korlátja nem kevésbé igényesen kidolgozott. A cselédlépcsőház a keleti traktus déli udvarrész felé eső területén kapott helyet.

A ház földszintjének utcafronti helyiségei a kezdetektől különböző kereskedelmi és vendéglátóipari egységeknek adtak otthont. A házmesterlakás szintén a földszinten, ám az udvari traktusban kapott helyet. A lakások az emeleti szinteket foglalták el – míg az utcafronti traktusokban 6 és 4+1 cselédszobás, az udvar felőli traktusokban 3 és 2+1 cselédszobás lakások kerültek kialakításra.

Az eredeti terv szerint is utcai bolthelyiségekre osztott földszinti terekben az elmúlt több, mint száz év során volt papírkereskedés, vendéglő, drogéria. Itt működött többek között a századforduló egyik legismertebb redőnygyárosának, Magaziner Lajosnak a redőny-, és asztalosárugyára.

A másik ikonikus üzlet az épületben az Ilkovits Jenő és neje által üzemeltetett kávézó és cukrászda volt, amely a sarki üzlethelyiségekben, illetve az azokhoz tartozó alagsori részben működött 1934 és 1944 között. A házaspárnak volt egy vendéglője is a Nyugati téren, így a budapestiek a Szent István körúti cukrászdát csak Kis-Ilnek hívták. A kávézó törzsvendége volt Radnóti Miklós, aki a kortársak elbeszélése szerint rendszeresen idejárt dolgozni, írás közben pedig kedvenc süteményét, minyont fogyasztott. Több tehetséges fiatal, zsidó származású költő szárnybontogatásainak is tanúi voltak a Kis-Il falai, ám a vészkorszak megpróbáltatásainak következtében ezek a reményteljes művészkarrierek javarészt derékba törtek.

Az első emelet adott otthont 1911-től 1944-ig a Lipótvárosi Társaskörnek, melyet az akkor kiépülő Lipótváros-Újlipótváros modern polgársága alapított. A Társaskör – tagjai között gyárosok, vállalatigazgatók, ügyvédek, bankárok, kereskedők, iparosok, művészek, építészek, festők, szobrászok, politikusok foglaltak helyett – több évtizeden keresztül volt a főváros életének mozgatórugója. A szalonoknak, koncerteknek, kiállításoknak és estélyeknek is helyet adó, a Gaál Bertalan tervei alapján, több lakás összenyitásából született „főhadiszálláson” volt társalgó, könyvtárszoba és játékterem is.

Egy emelettel feljebb 1903-tól (1948-ig) működött az Országos Színészegyesület Színészképző Iskolája, mely az ország második legnagyobb színházának, a Vígszínháznak a színésziskolája volt. A Vígszínház híres igazgatója, Ditrói Mór alapította. Az Országos Magyar Királyi Színművészeti Akadémia mellett ez volt a legrangosabb nem állami iskola, s az egyetlen, mely méltó versenytársként, a Nemzeti Színház iskolájának, az Akadémiának a diplomájával egyenértékű végbizonyítványt adott.