Városi zöld a ‘70-es évekből, avagy hogy lett egy kőbányai agyagbányából lakótelepi oázis?

Újhegyet nem tartják számon a legkedveltebb budapesti lakótelepek között, még akkor sem, ha csak az 1970-es évek jelentősebb, zömében panelházakból felépült telepeit vesszük figyelembe. Pedig az újhegyi tízemeletesek közvetlen közelében egyedülálló kis oázis található.

A mai Újhegy park az egyik legszebb példája annak, hogy már a ‘70-es években is mennyire fontos szempont volt a lakókörnyezeti életminőség javítása a közeli zöldfelületek kialakításával. Pedig akkoriban a globális felmelegedés még nagyon messze volt a köztudattól, az ebből fakadóan egyre gyakoribb és egyre hosszabb nyári hőhullámokról és a hőszigethatás kapcsán egyre kevésbé élhető városok témaköréről nem is beszélve. A következő idézet mégsem Budapest három évvel ezelőtt elfogadott klímastratégiájából származik, hanem a Kertgazdaság folyóiratban 1978-ban megjelent, a szóban forgó parkot bemutató tanulmányból: ”A víz – legyen kis patak, vagy tó – sajátos hangulatot teremt s nemcsak megszépíti a kertet, de felüdíti a látogatót is. […] Az állandó párolgó vízfelület kellemesen hűsít a legnagyobb melegben is.”

1970 körül az Újhegyi út mentén még három elárasztott agyagfejtő emlékeztetett a Kőbánya gazdaságában egykor fontos szerepet betöltő téglagyártásra. Ezen a területen elsőként Guttmann Izsák alapított téglaégetőt. Guttmann vállalkozásának önállósága ugyan nem volt hosszú életű, neve viszont felejthetetlennek bizonyult, mert a helyiek leginkább Guttmann-tavaknak nevezték az agyagfejtés itteni örökségét még akkor is, amikor a környékbeli téglagyárak már rég nem üzemeltek. Mire az évtized második felében a szomszédban zöldmezős beruházás keretében felhúzták az Újhegyi lakótelep sávházait, a három bányagödör közül kettőt már feltöltöttek. A lakótelephez legközelebbit meghagyták, és társadalmi munkával az elhanyagolt tóból és környezetéből igényes pihenőparkot varázsoltak. A meredek partfal teraszos rézsűvé alakításához szükséges komoly földmunkákat erre szakosodott vállalatok végezték, a föld elszállításában pedig a kerületi üzemek mellett még a magyar és szovjet hadsereg katonái is részt vettek. A sokezer ember összefogásának és önkéntes munkájának tiszteletére 1977-es átadását követően hivatalosan is a Szocialista Brigádok parkja nevet viselte Kőbánya e különleges zöldterülete, amit 1992-ben váltott a nem csak politikai értelemben semleges Újhegy park. Talán éppen ezért nevezik ma inkább Bányató parknak. De ha a park hivatalos neve nem is, a lakótelep több utcájának elnevezése is a tóra utal.

A közel fél évszázad leforgása alatt nagyra nőtt fáival, nádassal benőtt vízpartjával, szökőkútjával és vadkacsáival a park és benne a tó – amelynek élővilágáról a helyi horgászegyesület gondoskodik – ma is kedvelt célpontja nem csak a lakótelepen élőknek. S ha már az imént szóba kerültek az elnevezések, szólítsuk végre hivatalos nevén a tavat is: Mély-tó. Bányató lévén a név kötelez, de a vízszint maga is több méterrel mélyebben fekszik a környező utcáknál. Szerencsére már a rézsűk kialakításánál is figyeltek az akadálymentességre, így a pihenésre vágyók nemcsak lépcsőkön, hanem kellemesen lejtő sétányokon akár kerekesszékkel vagy babakocsival is könnyen megközelíthetik a tópartot. Ha pedig a Bányató utca szintjén járjuk körbe a tavat, megnézhetjük közelről Varga Imre „Munkás” szobrát, megkereshetjük az eredeti Guttmann téglát a szabadtéri téglamúzeum egyik tablóján, vagy akár be is térhetünk a Guttmannhoz cégérezett helyre.

Szöveg és fotó: Hauenstein Mátyás