Egy miniszterelnöki otthon az ’50-es években [*REG]
Részletek
A budai hegyek már a 19. században népszerű kirándulóhelynek számított. A század végétől pedig a mind több családi ház épült a környéken. Ezt a folyamatot az első világháború lelassította, viszont az 1920-as évek második felétől ismét lendületet vett. Az első modern, telepszerű családiház-sor a Napraforgó utcában épült fel 1931-ben. A tervezők sorában ott találjuk Kozma Lajost, a Nagy Imrének egykor otthont adó Orsó utcai Bauhaus épület alkotóját is.
Katona Csaba, a BTK Történettudományi Intézet történészének előadásában áttekinti a budai hegyek beépítésének folyamatát, különös tekintettel a Bauhaus stílusú házak megjelenésére. Majd Fodor Fanni, a Nagy Imre Emlékház muzeológusa mutatja be az emlékház kiállítását és épületét, felvillantva egykori lakóinak sorsát is.
A rendezvényen való részvételhez előzetes regisztrációt kérünk. A járványhelyzetből adódó fokozott higiéniai szabályok betartása miatt a résztvevők számát 30 főre tudjuk korlátozni.
Regisztráció: rendezveny@nagyimrealapitvany.hu (max. 30 fő, max 2fő/email)