Alkotás utca 11. lakóház

Az Alkotás utca 11. számú ház, mind tulajdonosi hátterét, mind építészeti és technikai megoldásait (gáz, elektromos áram, lift) tekintve igencsak modernnek számított 1912-ben, az Osztrák-Magyar Monarchia egyik dinamikusan fejlődő fővárosában, az akkor még hézagosan, főként szanatóriumokkal, kisvendéglőkkel, egyemeletes bérházakkal, nyaralókkal beépített Kis-Svábhegy aljában.

A Nagy és Benedict Műépítészek által készített terveket 1911 márciusában hagyják jóvá, s az épülő négyemeletes ház tulajdonosa az akkori Budapest korzóján, az Andrássy úton irodát üzemeltető, gyalui Rosenberger Mór vezérigazgató által gründolt, „Értékesítő és Építő Részvénytársaság által alapított I. Társasház Szövetkezet” lett. A Társasházba 100 koronáért lehetett részjegyet vásárolni, s 20 részjegyért már kétszobás lakást. Ezt levéltári forrásokból sajnos ma már lehetetlen rekonstruálni, viszont az egyik 1911-es szövetkezeti tag egyenes ági örököse, egy nyugdíjas villamosmérnök, a mai napig büszkén őrzi a nagyapai örökség dokumentációját és számos izgalmas történetet.  Az eredeti tervrajzokat hónapokon belül módosítani kellett, mert egy tulajdonos azzal az elképzeléssel jelentkezik, hogy mozgófényképszínházat szeretne üzemeltetni, amihez Darmstädter Gyula építőmester tervezi át az épület Greguss (akkor még „névtelen”) utcai frontját.

A ház kivitelezésével a Magyar Vasbeton Építési Vállalatot bízzák meg, mivel a ház szerkezeti elemei vasbetonból készültek. A kovácsoltvas korlátokon s a nyílászárókon még megtaláljuk a szecesszió nyomait, de a tömbház egészének stílusát ma premodernként jegyzik. Nem így a díszes, szecessziós redőnyellendarabokat, amiket Róna Ernő redőnygyáros készít. Bár gépesítés nem volt, az egész ház alatt komplex pincerendszert ástak a kubikosok. Darut sem használtak még, de a négyszintes ház építkezése egy év alatt befejeződött, s az első lakók, azaz üzletrész tulajdonosok már be is költözhettek. Részjegyet bárki vásárolhatott, a lakók között volt értelmiségi, pl. Antal Márkus és Máthé György főgimnáziumi tanárok és Teschauer Róbert zenetanár, valamint Rosta Mihály mérnök is. Rajtuk kívül orvos, csendőrök, K. u. K. tisztek, műkertész, MÁV titkár, földbirtokos, hivatalnok vagy megözvegyült vállalkozófeleségek, mint pl. az idős korukat a házban leélni kívánó Feschauer Vincéné és Schwartz Mártonné.

A földszinti üzletek is modern igényeket szolgáltak: 1912-ben megnyitották az Alkotás Mozgófénykép Színházat (a helyén ma Avon szalon működik), ami Alkotás Mozi néven majd’ 80 évig szolgálta a nagyérdeműt. A „Mozgó” háború utáni történetéről, a harmincas évekbeli vetítőgépek használatáról a mozi máig a házban élő gépésze, egy lelkes nyugdíjas hölgy mesélt. A Birsalma (ma Ráth György) utcai sarkon Goldstein (később Galántai) Ignácz nyitott szatócsboltot (ma Hello Ázsia üzlet és Ofotért), és a harmincas években Wolf (később Farkas) Dénes harmadik emeleti fogászati rendelőjébe a piros kókusz-szőnyegen keresztül besétáló vendéget, liften szállította fel a házmester.  A Monarchiában épült ház fénykorát a két világháború között élhette meg. Ekkor az éves közgyűlések egy részét a szomszédos Délivasút-kávéház különtermében tartották. (Az egykor Ady Endrét is rendszeresen vendégül látó intézmény ma üresen áll – Alkotás utca 7/b.) A takarításért, a szemét elszállításáért és a ház körüli munkákért az ötödiken, a mosókonyha, mángorló helyiség és poroló szomszédságában lakó viceházmester felelt, míg a ház karbantartásáért, a lakók igényeinek kielégítéséért a földszinten élő, így portaszolgálatot is ellátó házmester. Mindketten a társasház köztiszteletben álló alkalmazottai voltak. A ház nyugodt és jól szabályozott hétköznapjainak a második világháború vetett véget, az ostrom utolsó másfél hónapját a lakók a már 1941-ben megerősített óvóhelyen vészelték át, míg fölöttük az Ukrán Hadsereg csapatai vívták élethalálharcukat az ellenálló német és magyar katonákkal. Alighogy a lakók eltakarították a méteres romhalmazokat, és kétkezi munkával újra lakhatóvá tették a házat és lakásaik egy részét, 1949-ben államosították az üzlethelyiségeket, majd 1952-ben, ellentétesen a korabeli törvénnyel, a ház összes lakását.

1956-ban ikonikus képek készültek a ház előtt felfordított, majd felrobbantott vagonról, s ma már lehet tudni, hogy a 13-ban, a szomszédos „Eiffel-házban,” az 1958-ban kivégzett Pópa (Papp) József és Kokics Béla vezetésével a Széna térhez tartozó ellenálló központ is működött. Úgy tudjuk, a házban nem folyt fegyveres küzdelem, de a közeli harcok miatt az összes lakás nyílászáróját újra kellett üvegezni, 11 éven belül másodszor. Telekkönyvi adatok szerint 1961-től a XII. kerületi tanács határozata és egy törvényrendelet (1957. 28 tvr) alapján a második világháború előtt részvényeket vásárló szövetkezeti tagok házban élő leszármazottai, „Mentesítés” címén visszakapták öröklakásaikat. A valóságban ez azt jelentette, hogy ha kérvényezték, részletre megvásárolhatták saját tulajdonukat.  1972-ben a 2-es metróvonal és a Déli pályaudvar új épületének átadására kiszélesítették és leaszfaltozták az addig macskaköves Alkotás utcát, és a háborús sérüléseket kijavítva, állami költségből tatarozzák a házat is. Ez az utolsó nagy felújítás ideje. A hetvenes évektől több ügyvédi iroda költözik a házba, a mozi mellett az évek során Hófehérke gyermekruházati áruház, fényképész szalon, trafik, méteráru kereskedés, Ofotért üzlet és egy „maszek,” kötöde is működik.

A huszadik századi történelem szeszélyeiből, vagy saját döntésük alapján itt élő emberek 1990-től vehették meg lakásaikat az államtól. A ház nem élvez műemléki védettséget. Ami az építéskor modernnek számított, mára kinek megőrzendő történelmi érték, kinek elavult építészeti elem; így a ház kissé eklektikusan, kissé megtépázva várja felújítását – ami átgondolt koncepciót, tervezést és jelentős anyagi hátteret igényelne.