Andrássy út 36. lakóház

Az egyesült főváros ambíciói között kiemelt szerepe volt egy reprezentatív sugárútnak. Ennek legkorábbi házai között találjuk Ybl Miklós és Unger Emil Sugárúti hét házhelynek hívott épületegyüttesét, amelynek első lakói figyelemmel követhették az Opera, az egykori Japán Kávéház, az Orpheum, a ma is álló Párizsi Nagyáruház felépülését. A Nagymező utca és a Jókai tér által közrefogott tömbben helyet foglaló Andrássy út 36. az egységes homlokzat mögött húzódó hét különálló bérház egyike.

A ház történetének felderítését az egykori Sugárút keletkezésével kell kezdeni, hiszen erre, a korabeli terveken Sugárúti hét házhely néven említett telekegyüttesre adták ki a “Terézvárosnak légjárást adni hivatott nagy útvonal”^[1] első építési engedélyét.

Gróf Andrássy Gyula miniszterelnök fő városfejlesztési szándéka egy európai színvonalú, a párizsi Champs-Élysées-hez hasonló sugárút létrehozása volt, amely alkalmas a Belváros és a Városliget összekötésére. A terv pártolói a zsúfolt Király utca tehermentesítése mellett a nagyvárosi ambíciókra törő város fejlődésének katalizátoraként tekintettek a beruházásra, ellenzői azonban túlzott, felesleges pénzköltésnek ítélték.^[2] A parlament végül megszavazta a felterjesztést az ún. Könyök utcai terv elfogadásával. A Sugárút kiépítésével együtt járó területrendezés megindulhatott az erre a célra létrehozott Fővárosi Közmunkák Tanácsa vezényletével. A munkálatokat mindenekelőtt az újonnan húzott útvonalon található, Terézvárost korábban jellemző, többnyire földszintes házak kisajátításával és lebontásával kezdték. A Sugárút karakterét megalapozó első házak megtervezésével a kor nagy nevű építészeit bízták meg, akiktől egységesre szabott, historizáló, neoreneszánsz stílusú épületeket vártak. A Sugárút első – Váci (ma Bajcsy-Zsilinszky) út és Oktogon közötti – szakaszára kifejezetten három-négyemeletes zártsorú bérházakat szántak.^[3]

A Hétház telkén korábban Hutter Frigyes földszintes házai foglaltak helyet. Felszámolásuk után Unger Emiltől – Ybl Miklós tanítványától – érkezett terv az új házsorra, ám az építész korai halála után végül a mester vezényelte le az építkezést, ami egyesek szerint jelentősen befolyásolta a végeredményt.

A szimmetrikus elrendezésű házsor kívülről nézve öt részből áll: a Nagymező utca és a Jókai tér sarkán és középen egy-egy négyemeletes ház helyezkedik el, amelyek két-két kisebb méretű, háromemeletes házat fognak közre. A historizmus sajátja, hogy a homlokzati megoldások miatt egyetlen monumentális tömb benyomását kelti az épület.
A homlokzaton a szinteket elválasztó övpárkányok vízszintes kiosztása uralkodik, amit a széleken és középen elhelyezett tagoló funkciót ellátó rizalitok, valamint középen a több szintet átfogó pillérek és oszlopok törnek meg. Összképileg Theophil Hansen egyik bécsi bérháza, a Heinrichshof nyújt hasonló benyomást, mely feltételezhetően a tervező előtt sem maradt felfedezetlenül.^[4] A tömbre jellemző egyenes záródású ablakok hegemóniájával a második emeleti szemöldökpárkányokkal kiegészített ablakok, illetve a felső szintek szegmensíves és félköríves ablakai szakítanak. Az erkélyek mellvédjében és az ablakok kötényében sajátos neoreneszánsz díszítőelem, balusztrádos mezők jelennek meg.^[5] Az alsó szintekre akkor még ritkán alkalmazott, nagy kirakatablakos üzlethelyiségeket álmodtak a tervezők, melyek megtartásáról öntöttvas oszlopokkal gondoskodtak.

A bejáratot elhagyva hosszú, keskeny előtéren keresztül közelíthető meg a belső udvar és a félköríves lezárású lépcsőház. Az emeleteken egy-egy, az egész szintet elfoglaló lakás nyílt, ami jól mutatja, hogy mennyire tehetős bérlőknek szánták őket. A négy-ötszobás, kéttraktusos nagypolgári lakásokban a szobák egymásból nyíltak, a reprezentatív terek az Andrássy útra néztek. A főlépcsőről egyenesen nyílt az előszoba, amelyből az udvarra néző nagyobb szobába lehetett jutni, onnan pedig egy kisebb (feltehetően hálónak szánt) szobába. Ugyaninnen volt elérhető a három, utcára néző helyiség is (két szoba és egy kabinet, ami lehetett gardrób vagy más privát helyiség.) A lépcsőtől üvegezett folyosó vezetett az udvari szárnyban található mellékhelyiségekhez, illetve a cselédszobához, könyhához és kamrához. A kor szokásaihoz híven a kiszolgálószemélyzet azonban nem innen, hanem az udvar végébe épített cselédlépcsőn közlekedve érkezett a lakásba. Az első terveken nem találunk külön fürdőszobát, amit szintén tipikus volt a korszakban; viszont minden lakáshoz két WC is tartozott.^[6]

A Sugárúti Építő Vállalat bedőlése után a Fővárosi Közmunkák Tanácsa a rá visszaszállt telkek beépítésének céljából a magántőke felé fordult. A gazdasági elit fontosnak tartotta, hogy saját palotákkal jelenjen meg a főváros reprezentatív útvonalán, vagy felhamozott tőkéjét az ingatlanpiacba fektesse. Az üresen álló telkekre javarészt ők építkeztek, így magyarázható, hogy többségében bérházak és feltűnően kevés középület került a Terézvárost átszelő útra.

A Hétház építtetésének költségeit befektetési céllal átvállaló Haggenmacher Henrik svájci származású magyar nagyiparos a telekkönyvi betét szerint^[7] 1884-ben tett szert a tulajdonjogra. Haggenmacher a budapesti malomipar meghatározó alakja volt. Bár édesapja és nagyapja is molnár volt eredeti foglalkozása szerint, Henrik malomipari tudását és gyakorlatát nem elődeitől, hanem a középiskolát követő cseh- és magyarországi vándorévei alatt szerezte. Öccse, Károly is követte őt Magyarországra, ahol 1856-ben végleg letelepedtek. Eleinte malmok adásvételével foglalkoztak, az elhanyagolt állapotú malmokat a svájci családi tőkére támaszkodva felvásárolták, felújították, majd jókora haszonnal továbbadták. Károly karrierje az Első Budai Gőzmalmi Társaságban folytatódott, ahol egészen a műszaki és kereskedelmi igazgató pozícióig jutott. Itt helyettese a később világhírűvé vált cég alapítója Julius Maggi volt. Károly hírnevét malomipari találmányai alapozták meg. Az idősebb testvér, Henrik, megmaradt a malmok alapításánál, majd a sörgyártásba is becsatlakozott a Frohner család promontori (budafoki) sörfőzdéjének 1867-es megvásárlásával. Ezt az ágazatot végül fia, az ifjabb Henrik vette kézbe és irányította. 1880-ra az idősebb Henrik ingatlantulajdon-felhalmozásba kezdett, ekkor került figyelmébe az új Sugárúti ház is. A századforduló után a Dreher családdal való családi összefonódások következtében egyre erőteljesebbé vált a sörtermelői érdekeltségük is. A gőzmalomalapító apa egykori vagyoni helyzetét jól leírja, hogy az ország legjobb adósaként tartották számon, vagyonát nem számjegyek, hanem a milliomos-multimilliomos skálán rögzítették. Haggenmacher utódai sikerrel irányították tovább a család vállalkozásait, státuszukat a Dreher és Aich dinasztiák mellett a gyógyvízkereskedő Saxlehner családdal kötött házasságok révén is erősítették.^[8]

A Budapesti Czim- és Lakásjegyzékek^[9] tanúsága szerint egyik Haggenmacher tulajdonos (id. Henrik a tulajdon örökösödési sorrendjében mind a tíz utódjáról gondoskodott) sem élt a házban, ellentétben a bérpalota-tulajdonosok első emeletet – az impozáns piano nobilét – elfoglaló és a fentebbi szinteket bérbeadó gyakorlatával. A bérház, amint azt a neve is mutatja, főként üzleti vállalkozás volt a tulajdonos-építtető számára, annak építését a belőlük kinyerhető pénz és nem a saját lakhely kialakítása motiválta.

A lakók között megtalálhatók a Haggenmacher család malomipari vállalataiban magasrangú pozíciót betöltő nagypolgárok. Mint például Aebly Frigyes bankár, aki a Hengermalom Vállalat stratégia vezetője volt és haláláig az Andrássy út 36.-ban lakott, ahogy arról a Budapesti Hírlapban megjelent gyászhirdetés^[10] tesz tanúságot. Vagy Langfelder Ede, aki több, a család érdekeltségbe tartozó gyár – Első Budapesti gőzmalom, Pesti molnárok és Sütők, Erzsébet gőzmalom, Lujza gőzmalom, stb. – ranglétrát végigjárt igazgatósági tagja volt^[11] és téli lakként használta sugárúti bérleményét. 1928. június 24-én a 8 Órai Újság^[12] is megemlíti egy tudósításában a Langfelder nevet. Ekkor már csak a vezérigazgató özvegye használja a második emeleti lakást, amit a cikk szerint kiraboltak, amíg a hölgy svábhegyi nyaralójában tartózkodott.

A földszinti üzletekben a századforduló előtti időszakban Magaziner és Weinberger ablakredőnygyárosok^[13], Sichermann Henrik lakberendezési vállalata^[14] és Bruck J. Henrik vasbútorgyárának reklámjai^[15] is ide irányították az érdeklődőket. Bruck Jakab Henrik gyermekkocsikészítéssel is foglalkozott, az erre létrehozott vállalkozás a Mars gyerekkocsi^[16] nevet viselte és szintén az Andrássy 36.-ot jelölte meg raktára és bemutatóterme címének. A vasiparos 1940-ben hunyt el^[17], üzletét fiai, Bruck Sándor és István vitték tovább, akik tíz évig még biztosan sikeresen üzemeltették azt, megérve a címük Sztálin út 36.-ra^[18] való átnevezését is.

Divat- és textiláruval különböző nagyságrendben kereskedő vállalkozók is megfordultak az épület falai között. A bejegyzettek között volt Bauer Róza divatárusnő, aki a századforduló előtt fogadhatta itt klienseit.

Somogyi és Singer 1899-ben alakult férfi- és női fehérnemű-kereskedése^[19] az 1910-es évek második feléig volt az Andrássy út 36.-ba bejegyezve. Egy 1917-es nagykörúti vandálkodásról és fosztogatásról beszámoló újságcikk azonban már a körút Dob utcai sarkán említi a páros üzletét^[20], majd az összes későbbi megjelenés is. Az alapítókról az is kiderül, hogy a később az épületünkkel szemben újra megnyitó Párizsi Nagyáruház 1903-ban leégett Kerepesi (ma Rákóczi) úti elődjének 25 koronát ajánlottak fel a személyzet megsegítésére hirdetett gyűjtésben.^[21] A Petschacher Gusztáv által tervezett Terézvárosi Kaszinót 1909-ben veszi meg a híres textilgyáros, Goldberger Sámuel, aki miután bazárjellegű áruháza tragikus módon tűzben pusztult, itt nyitja meg francia mintára készült modern nagyáruházát. Az új tulajdonos az Andrássy út egységes neoreneszánsz utcaképébe illő Terézvárosi Kaszinó épületét – közfelháborodás kiváltva – jelentősen átalakítatta Sziklay Zsigmond szecessziós tervei alapján.^[22] Singer Miksáról azt is tudjuk, hogy 1929-ben kiszállt az üzletből és próbálkozásai sikertelensége miatt 53 évesen öngyilkosságot követett el.^[23]

Szőke Andor férfiszabó-üzletét az 1910-es évek elejétől lehetett az Andrássy út 36. szám alatt felkeresni.^[24] Az 1920-as évek második felétől a Nagymező utcából ide teszi székhelyét a népszerű Kertész II. sportáruház is. Kertész II. Vilmos 47-szeres magyar válogatott futballista már játékos korában megnyitotta boltját, hirdetéseivel a sportújságok olvasói rendszeresen találkozhattak.^[25]

A Sugárút környékének beépítésével párhuzamosan jelentek meg a polgári életforma “kellékei”, a színházak, kávéházak, éttermek, az éjszakai élet színtereiként pedig az orfeumok, varieték, bordélyok. Ezeken a helyeken köztudottan, ámbár kevéssé legális módon juthattak alkalmi partnerhez a férfiak. A szabályozáshoz már pár évvel a városegyesítést megelőzően hozzáfogtak, de a titkos, ellenőrizetlen prostitúció burjánzását nem tudták megállítani. Erősebbnek mutatkozott a keretek közül kiszabaduló prostitúciónak a szórakoztatóipar fellendítésére való kihasználása.^[26] A Nagymező utcában kialakult vigalmi negyed címünkhöz olyannyira közel esik, hogy az egykori Somossy Orfeum, hivatalosan Első Fővárosi Orfeum, vagyis a mai Operettszínház épületének hátsó falai a ház udvarára néznek. Ez az egybeesés a szóbeszéd szerint jól jött a kíváncsi tekintetek elől rejtőzködni kívánó látogatóknak, akik egy titkos hátsó bejáraton keresztül osonhattak be az alvilági örömökben bővelkedő helyre. A kéjelgés mellett Somossy Károly orfeuma nemzetközi hírességekkel vonzotta a közönséget, akik énekes-táncos műsorszámaikkal és artistaproduckióikkal nyűgözték le a nézőket.^[27] Itt fogadta vendégeit a híres és tragikus sorsú Mágnás Elza luxusprostituált is.

Az 1930-as évektől kezdve az Andrássy út 36.-ban is szinte folyamatosan működtek vendéglátóegységek. Az évtized elejének fejleménye volt például a szokatlan nevű Lopós Bár megnyitása.^[28] A kávézó-mulató és annak híres tulajdonosa, a köznyelvben csak Lopós Bandiként emlegetett Silber Andor a pesti közbeszéd kedvelt témája, humorforrása volt. A korabeli sajtóban sok élcelődő írással, gúnyos anekdotával lehet találkozni, melyben az üzletvezetőt állítják pellengérre. Kellér Dezső humorista, konferanszié naplófeljegyzéseiből összeállított rovata a Film Színház Muzsika nevű lapban például a tulajdonos feledékenységéről, rossz névmemóriájáról közöl egy mulattató történetet.^[29] De ebben az írásban tisztázódik a névadás is, a lopós jelző körülményei, mely a vendéglátós korábbi tevékenységéből származott, ami nevezetesen a vendéghappolás volt. Később feltételezhetően szükségesnek láthatták a névváltoztatást és Suttogó kávéházként tevékenykedtek tovább, ahol a vendégeket továbbra is olcsó zenés uzsonnákkal, élő zongora- és énekszóval várták.^[30]

A háború utáni leromlott középosztályi színvonal miatt az Andrássy úti hatalmas lakásokra nem maradt kereslet, már a két háború között megindultak a lakásmegosztások, amik a II. világháború utáni szocialista időszakban teljesedtek ki. A Hétház épületei állami tulajdonba, majd az Ingatlankezelő Vállalat kezelésébe kerültek. A lakásszámok növelése érdekében a nagypolgári lakásokat két vagy több kisebb önálló lakássá alakították át a Lakásmegosztási Bizottság vezényletével. A hátsó cselédlépcsőket is beépítették és az üzletek portáljait is átdolgozták. Az Andrássy út elnevezését illetően a politikai szféra is érdeklődést mutatott, így lehet, hogy 1949-ben Sztálin nevét, 1956-ban rövid időre a Magyar Ifjúság útja, majd 1957-től a Népköztársaság útja nevet kapta a városképi jelentőségű útvonal.^[31]

Az államosításkor a földszinti vendéglátóegység valószínűsíthetően a Vendéglátóipari Vállalat kezébe került és Sport espresso néven nyitott újra. Az új üzleten végzett átalakításokat már a kortárs építészeti szakemberek is bírálták.^[32]

1955-ben a Sport Espresso mellett megnyílt az Orvosi Műszer és Fogászati Cikk Kereskedelmi Vállalat, röviden az Omker szaküzlete^[33], amely a 70-es években bekebelezve az egykori vendéglátóhelyet, a két üzlethelyiség egybenyitásával megnövelte bemutatóterme méretét^[34]. Az Omkert a rendszerváltáskor privatizálták és 2009-es felszámolásáig nagyrészt lakossági egészségmegőrző termékeket, gyógyászati segédeszközöket árult.^[35] 1998-ban az Omker volt Andrássy úti kiállítótermét a Zoom Galéria és Fashion Café számára átalakították,^[36] ahol fotókiállításokat, divatbemutatókat tartottak. 2005-ben itt nyílt meg a város első iStyle boltja, ami azóta is jelen van az üzlethelyiségben.

Ma az épület kívül-belül gondosan felújítva, régi értékeit megőrizve áll, benne irodák bérleményei találhatók, lakóközössége nincsen. Liftet soha nem helyeztek el a házban, viszont a tetőteret beépítették és fent teraszt alakítottak ki.

^[1] Vörös Károly: Városépítészeti modell Kelet-Európában. Az Andrássy-út. Budapesti negyed 1. 1993. nyár. pp. 35–44.

^[2] Siklóssy László: Hogyan épült Budapest? Állami Könyvterjesztő Vállalat, Budapest, 1985. pp. 135–176.

^[3] Gábor Eszter: Az Andrássy út körül. Osiris Kiadó, Budapest, 2010, pp. 11–34.

^[4] Sisa József: Unger Emil. Műemlékvédelem, 1984. 28. évf. 3. sz. pp. 216–224.

^[5] Bodó Péter: Az építkezéseket a válság sem állította meg – Az Andrássy út első neoreneszánsz házai. PestBuda, 2022. szeptember 29. [link]

^[6] Budapest Főváros Levéltára, Ybl Miklós hagyatéka, tervek (1844-1891) [link]

^[7] Budapest Főváros Levéltára iratai, Telekkönyvi betét, HU BFL – XV.37.c – 3523 – 29071

^[8] Sebők Marcell: Sokszínű kapitalizmus. HVG Könyvek, Budapest, 2004. pp. 74–83.

^[9] Budapesti Czim- és Lakásjegyzék 1880-1928, Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár. [link]

^[10] Budapesti Hírlap, 1902. augusztus 24. p. 7.

^[11] Klement Judit: Hazai vállalkozók a hőskorban. A budapesti gőzmalomipar vállalkozói a 19. század második felében. Elte Eötvös Kiadó, Budapest, 2012

^[12] n.n.: Két vakmerő betörés történt az éjjel az Andrássy-úton. 8 Órai Ujság, 1928. június 24. p. 12.

^[13] Budapesti Hírlap, 1888. szeptember 25. p. 8.

^[14] Borászati Lapok, 1894. 26. évf. 16. sz. p. 22.3

^[15] Az Üstökös, 1903, 46. évf. 52. sz. p. 823.

^[16] 8 Órai Ujság, 1937. 24. évf. 189. sz. p. 8.

^[17] Ujság, 1940. 16. évf. 125. sz. p. 6.

^[18] Budapesti Távbeszélőnévsor 1950. december

^[19] Magyar Kereskedők Lapja, 1899. 19. évf. 22. sz. p. 7.

^[20] Az Ujság, 1917.15. évf. 163. sz. p. 8.

^[21] Magyarország, 1903. 10. évf. 205. sz. p. 10.

^[22] n.n.: Súlyos tragédia is szerepet játszott a Divatcsarnok történetében. Múlt-kor, 2021. január 2. [link]

^[23] Magyar Hirlap, 1929. 39. évf. 79. sz. p. 4.

^[24] Budapesti Czim- és Lakásjegyzék, 1912 (24. évfolyam) p. 1081.

^[25] Nemzeti Sport, 1923.15. évf. 32. sz. p. 3.

^[26] Forrai Judit: A budapesti prostitúció szabályozásának kezdetei. Tanulmányok Budapest múltjából 27., Budapest, 1998, pp. 93–100.

^[27] Somossy Orfeum szócikk. Magyar Színházművészeti Lexikon. Főszerk. Székely György. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1994. Digitális változat. [link]

^[28] Esti Kurir, 1933. 11. évf. 209. sz. p. 10.

^[29] Film Színház Muzsika, 1975. 19. évf. 2. sz. p. 19.

^[30] 8 Órai Ujság, 1934. 20. évf. 229. sz. p. 2.

^[31] Gábor Eszter: Az Andrássy út körül. Osiris Kiadó, Budapest, 2010, pp. 63–64.

^[32] Belkereskedelem, 1954. 3. évf. 9. sz. p. 21.

^[33] Esti Budapest, 1955. 4. évf. 66. sz. p. 3.

^[34] Budapest Főváros Levéltára, Építési Ügyosztályok tervtára. HU BFL – XV.17.d.329 – 29071

^[35] Domokos Erika: Patinás magyar cég tűnik el! Napi.hu, 2010. január 13. [link]

^[36] Budapest Főváros Levéltára, Építési Ügyosztályok tervtára. HU BFL – XV.17.d.329 – 29071