Bacsó Béla utca 22. lakóház

A Bacsó Béla utca 22. a VIII. kerületi Csarnok negyed központi részén, a Rákóczi tértől egy saroknyira található. A levéltári adatok szerint a zártsorú beépítésű ingatlan 1872-ben^[1]  épült, azonban az építtetéssel kapcsolatos dokumentáció, így az alaprajz is elveszett az évek során, ezért csak a korabeli építési hatóság, a Pest Városi Építő Bizottmány iktatókönyvi bejegyzései alapján tájékozódhatunk az épület keletkezéséről, eredeti állapotáról. A ház 2010-es években teljes felújításon esett át, amely során a külső-belső homlokzat és a tető is megújult, illetve az udvar új térkőburkolatot kapott. Az egyemeletes ház külső homlokzatát vizsgálva a klasszicista építészet stílusjegyei köszönnek vissza: a front letisztult, szimmetrikus elrendezésű. Hét darab emeleti ablaka alatt visszafogott díszítő oszlopok láthatók, a kétszárnyú fakapu a földszint közepén, a homlokzat negyedik tengelyében kapott helyet. A kapu, a kapualjban belógatott csillár, illetve az onnan induló kovácsoltvas korlátos lépcső mind eredeti, de jól karbantartott részletei a háznak. Az emeleti lakások függőfolyosón keresztül közelíthetők meg.

1872-ben Józsefvárosban a korábbi évekhez képest jelentősen több lakóház épült: míg 1871-ben 56, a rákövetkező évben 74 darab. Ezek közül 40 földszintes, 13 darab egy-, 18 két- és 3 háromemeletes volt, köztük az akkori címén Német utcza 22. alatt található ingatlan^[2] (1945 után lesz Bacsó Béla utca). Az építkezés a Baumann család telkén Baumann János megrendelésére történt^[3], az első helyszínrajz 1871-ben készült Baumann Anna (született: Eibel Anna) megrendelésére^[4]. A folyamatba több építészt – Pelka Alajost^[5] és Knotz Sándort^[6] – is bevontak, a főbb munkálatok, így az emeletráépítés Dötzer Ferenc építőmester nevéhez fűződnek^[7]. Dötzer Ferenc 1826-ban született Pesten, tanulmányait még céhes formában inaskodva, vándorlással kezdte. Visszatérve szülővárosába iparossegédként (legényként), majd munkavezetőként (pallérként) dolgozott, többek között a „lipótmezei országos tébolyda”, azaz a lipótmezei elmegyógyintézet főpallérjaként. Szakmai tapasztalataira hivatkozva 1868. november 9-én építőmesteri jogot kért, azonban az előírt vizsga hiányában a Földművelés, Ipar és Kereskedelmi Minisztérium csupán kőművesmesteri képesítésre tartotta jogosultnak, amit Dötzer el is fogadott. Ezt követően Szkalnitzky Antaltól, a budai Josef Polytechnikum építész-tanárától szerzett bizonyítványt, amelyben az alábbiak szerint értékelik tudását: „az építészetbeni képessége és tervek elkészítése dicsérőleg kiemeltetik, és a jog elnyerésére minősítetnek ajánltatik”. E bizonyítvány, korábbi tervrajzai, illetve a kőművesmesteri jog birtokában, valamint a szakmai tapasztalataira hivatkozva ismét építőmesteri jogért folyamodik, ezúttal sikeresen: 1869. szeptember 9-én megszerzi a minősítést.^[8] Ő tervezte többek között a Reáltanoda utca 14., illetve Magyar utca 30. alatti házakat, továbbá végrehajtó építőmestere volt a Múzeum körút 33. számú, Lenhossék-féle bérháznak is^[9]. A Magyar Mérnök és Építészegylet alapító tagja volt, 1890-ben hunyt el^[10].

A ház a korabeli cikkek alapján sokat jótékonykodó, a kezdetben valószínűleg magánzó Baumann család telkén épült, a ház első tulajdonosa Baumann János volt 1872. január 14-től, de utána is a család tulajdonában maradt az ingatlan.^[11]  A cím- és lakjegyzéket vizsgálva kiderül, hogy a kerületben a Baumann család számos tagja élt a Józsefvárosban, de a pontos viszonyrendszer nem tisztázható a családtagok között. 1880. október 16-tól Baumann Károly lett az ingatlan tulajdonosa^[12], aki politikailag is aktív volt, ugyanis a józsefvárosi Deák-párt tagjaként is tevékenykedett^[13]. Ebben az időszakban a házba volt bejelentve Baumann Antal sertéskereskedő is, de szabónő, erőművész, kádár és cipész is lakott itt. Az ingatlant 1902-ben a budapesti építőmesterek, kőműves, kőfaragó és ácsmesterek ipartestülete vásárolta meg a családtól 51 750 koronáért.^[14]

Az Ipartestület 1886. augusztus 8-án tartotta alakuló közgyűlését a városházán dr. Horváth János iparhatósági biztos vezetésével. A gyűlésen közfelkiáltással Pucher Józsefet választották meg a testület elnökének. A testület alapító tagjai voltak továbbá: az építő- és kőművesmesterek közül: Ámon József, Hauszmann Sándor, Hawel Lipót, Holub József, Jamnitzky Lajos, Kappéter Adolf, Kauser János, Klein H. János, Preisz György, Schubert Ármin, Wagner János, Varga András; a kőfaragómesterek közül: Andretti Anselm, Kauser Jakab, Seenger Béla, Weisinger György; az ácsmesterek közül: Schestauber Tamás, Czipauer János, Nicki Ignác, Horváth József, Barkó Károly, Gregersen Guilbrand, Szubszilványi Károly, Eizenberger Imre.^[15]

Az Ipartestület 1902-ben vásárolta meg a Német utca 22. alatti házat, majd az átalakítást követően 1903 májusában a testület betegsegélyző pénztárával együtt ideköltözött.^[16] Itt tartották közgyűléseiket és képzéseiket.

1907 szeptemberétől az épületben üzemelt a Munkaadó című politikai hetilap, a Magyar építőiparosok országos szövetségének és a magyarországi munkaadó-szervezetek központjának hivatalos közlönyének szerkesztősége és kiadóhivatala. A kiadványt a szervezetekbe tartozó munkaadók laptagsági díj befizetése után kapták, a tagsággal nem rendelkezők egész éves előfizetést tudtak váltani 8 koronáért, illetve az egyes lapszámok 20 fillérért voltak megvásárolhatók. A lap főszerkesztője Farkas Elek volt. ^[17]

A házat több alkalommal is a Magyarországon tartózkodó oroszok találkozóhelyeként említik. Az első világháború alatt itthon hadifogságba esett, volt orosz hadifoglyok, azaz az orosz szekció többek között a ház alatti Russzkij Kulturnoproszvetyitelsnij Klubban tartották a kapcsolatot a Budapesten élő oroszokkal a világháborút követően. A budapesti bolsevik csoport tagjai voltak többek között: Vlagyimir Bogdánovics Jusztuszon orosz politikai emigráns, Vlagyimir Alekszandrovics Uraszovon hadifogoly, Belocerkovszkij orosz politikai menekült, aki már hosszabb ideje Szegeden élt, a májusban Berlinből Budapestre érkezett Juszef Jakovljevics Krasznij, valamint A. Miljukij, az orosz csoport titkára, Mihail Boriszovics Akinfjev és Reisz Fried (Frida), akik az orosz kommunisták munkájának erősítésére érkeztek Budapestre, Oszkár Norber hadifogoly, Lázár Csertov, a Pravda szerkesztőségi tagja, Vejszbrod zászlóalj politikai biztos, illetve Meller Rafael.^[18] Egy másik visszaemlékezés Lenin Klubként említi a találkozási pontot: „Olga elmondta, azért érkezett Magyarországra, hogy kommunista nézeteit terjessze és tanulmányozza a magyarországi társadalmi viszonyokat. Budapesten a Német utca 22. sz. alatti Lenin klubban találkozott a Magyarországon tartózkodó oroszok politikai vezetőivel. Miután ő meggyőződéses kommunista, nézetei nem álltak ellentétben a magyarországi kommunista vezetés tevékenységével.”^[19]

Fortepan / Országos Széchényi Könyvtár – Rákóczi tér, szemben a Németh (Bacsó Béla) utca torkolata. A felvétel az I. világháború kitörése utáni mozgósítás idején, 1914. augusztus 15-én készült. (1914)

Később a házban lakott Egri Vera harmonikaművész, aki 1958-tól vállalt harmonikaoktatást otthonában, amelyről számos újsághirdetés árulkodik. A művésznő Kőbányán vezette a harmonikazenekart. Munkásságáról a Népművészet című folyóirat így számol be: „A X. kerület specialitása az Egri Vera által lelkesen vezetett harmonika-zenekar. Műsorának összeállításában az irodalom behatárolt lehetőségei és magának a harmonika-zenekar műfajának társadalmi igényei játszhattak döntő szerepet. Klasszikus táncátiratok, népszerű orosz dallamok szólaltak meg hangulatosan, kulturált előadásban.“^[20]

Majd az 1950-es október 22-i tanácsválasztáson a VIII. kerület 38-as és 42-es körzetének szavazóhelyisége a Bacsó Béla utca 22-es szám alatt kapott helyet.  A Friss újság így számol be az előkészületekről: „Már áll az öt szavazófülke s felettük ott van már a falon Rákosi Mátyás képe. A bizottság asztala is helyén áll már. De a dekoráció még az asztalon, fekszik, délután kerül sor a falak díszítésére. Horváth Árpád szobrász, kőfaragómester érkezik elsőnek a díszítőbrigádból. Felveszi az asztalról a legszebb vörös selyemszalagot és a Rákosi-kép alá próbálja, az ő arcképét ölelje körül a legszebb dísz.”^[21]

Bacsó Béla utca, a felvétel a 22-es számú ház előtt készült.

1954-től vannak arra vonatkozó újságcikkek, miszerint a házban üzemelt a Magyar Nők Demokratikus Szövetsége (MNDSZ). Az MNDSZ 1945. február 18-án alakult meg a Magyar Kommunista Párt kezdeményezésére, amely magára „pártonkívüli társadalmi szervezetként” hivatkozott. A Szövetség a nők magán-, család-, vagyon- és közjogi helyzetének törvényes szabályozását követelte az új rendszertől. Szervezeti szabályzatában vállalta valamennyi asszony-réteg, így a munkás, a paraszt, az értelmiségi és a háztartásbeli nők és gazdasági és politikai problémáinak képviseletét, fő feladatuknak az intézményes anya- és gyermekvédelem előmozdítását, kulturális és oktatói feladatok ellátását jelölték.^[22] E munkájuk során többek között ötletnapot rendeztek 1954 májusában a Bacsó Béla utca 22-ben található központjukban a vas- és fémgyűjtő hónap munkájának értékelése keretében, ahol az úttörők a fémgyűjtésre vonatkozó jó ötleteikért pénzjutalomban részesültek.^[23] Emellett kimondottan anyáknak szóló programokat is szerveztek, 1955. április 21-én például Váradi Andorné, a kerületi tanács végrehajtó bizottságának titkára tartott számukra előadást^[24].  1956-ban végül, a minisztertanácsi határozat alapján, mely 1500 budapesti régi lakás felszabadítását – azaz irodai használat helyett a lakhatási célú használatát – írta elő, az MNDSZ két lakást adott vissza eredeti rendeltetésének.^[25]

Andrássy út, május 1-i felvonulók, MNDSZ. (1949)

A ház mai legrégebbi lakója is a 80-as években költözött az épületbe, így annak múltjával kapcsolatban az ittlakóknak nincs sok információjuk. Az egyetlen „ereklye” egy, a felújítás során talált „Wergles Lajos, Budapest” feliratú fogantyú. Wergles Lajos a 1890-es évektől tevékenykedett, mint bádogos, légszesz- és vízvezeték szerelő Budapesten^[26], valószínűleg ez a míves fogantyú is az ő keze munkáját dicséri.

Illusztráció (újsághirdetések):

„AEROSAN“ a legtökéletesebb légfertőtlenítő permetező és folyadék:

https://adt.arcanum.com/hu/view/BME_Illatszeresz_1930/?pg=342&layout=s

„Aranyértéket…” (a házban működő Magyar Építőiparosok Szövetségének hirdetése):

https://adt.arcanum.com/hu/view/PestiNaplo_1934_03/?pg=299&layout=s

^[1] Budapest Főváros Levéltára. Pest szabad királyi város Építő Bizottmánya tervei. HU BFL – XV.17.b.312 – 509/1872

^[2] Kőrösi József: Az 1872. évi pesti építkezések. Budapesti Statisztikai Közlemények 8, 1873.

^[3] Budapesti Közlöny, 1872. 6. évf. 63. sz. p. 502.

^[4] Budapest Főváros Levéltára. Pest szabad királyi város Építő Bizottmánya tervei. HU BFL – XV.17.b.312 – 3646/1871

^[5] Budapest Főváros Levéltára. Pest szabad királyi város Építő Bizottmánya tervei. HU BFL – XV.17.b.312 – 1392/1872

^[6] Budapest Főváros Levéltára. Pest szabad királyi város Építő Bizottmánya tervei. HU BFL- XV.17.b.312 – 2793/1872

^[7] Budapest Főváros Levéltára. Pest szabad királyi város Építő Bizottmánya tervei. HU BFL – XV.17.b.312 – 509/1872

^[8] Komárik Dénes: Építészképzés és mesterfelvétel a XIX. században: pesti mesterek és mesterjelöltek. Építés-Építészettudomány. A Magyar Tudományos Akadémia Műszaki Tudományos Osztályának Közleményei, Budapest, 1971. 3. kötet, 4. sz. p. 396.

^[9] Prusinszki István: Fél évszázada tatarozásra várva. Népszabadság – Pest Vidék melléklet, 2001. november 12. p. 34.

^[10] A Magyar Mérnök- és Építész-Egylet évkönyve 16. évf. Budapest, 1937. p. 181.

^[11] Budapest Főváros Levéltára, Pesti telekkönyvi betétek. HU BFL – XV.37.c – 5769 – 34830

^[12] Budapest Főváros Levéltára, Pesti telekkönyvi betétek. HU BFL – XV.37.c – 5769 – 34830

^[13] Pesti Napló, 1872. április 14. oldalszám nélkül

^[14] Budapest Főváros Levéltára, Pesti telekkönyvi betétek. HU BFL – XV.37.c – 5769 – 34830

^[15] Az Épitési Ipar, 1886. 10. évf. 521. sz. p. 356.

^[16] Épitő Ipar, 1902. 26. évf. 1349. sz. p. 303.

^[17] Munkaadó, 1907. 1. évf. 27. sz. p. 1.

^[18] Kővágó László: A Magyarországi Nemzetközi Szocialista Föderációról. Párttörténeti Közlemények, 1966. 12. évf. 2. sz. pp. 126–144.

^[19] Maria Fortusz: Olga és Dezső. Egy orosz leány és egy magyar fiú egymásra találása, küzdelmea forradalmi mozgalomban. Néphadsereg, 1979. 32. évf. 28. sz. p. 6.

^[20] Tóth Anna: Requiem az úttörő-zenekari találkozókért. Népművelés, 1989. 36. évf. 9. sz. pp. 9–10.

^[21] n.n.: Ünnepel a főváros dolgozó népe. Friss Ujság, 1950. 55. évf. 247. sz. p. 3.

^[22] Burucs Kornélia: MNDSZ. História, 1991. 13. évf. 4. sz. p. 24.

^[23] Esti Budapest, 1954. 3. évf. 105. sz. p. 4.

^[24] Esti Budapest, 1955. 4. évf. 93. sz. p. 5.

^[25] n. n.: 1500 irodahelyiségből ismét lakás. Magyar Nemzet, 1956. 12. évf. 154. sz. p. 3.

^[26] Budapesti Czim- és Lakásjegyzék, 1910 (22. évfolyam). Franklin-Társulat, Budapest, 1910. p. 722.